Figyelem! Az alábbi írásban található szövegek egy része felkavaró lehet! Csak 18 éven felülieknek!
**Albert Fish (1870. 05. 19. - 1936. 01. 16.)
- rész**
Gracie
Edward Budd egy vállalkozó szellemű, 18 éves fiatal srác volt. Eltökélte, hogy kezd magával valamit, és elmenekül az otthoni kétségbeejtő szegénységből. 1928. május 25-én hirdetést adott fel a New York World vasárnapi kiadásába: “18 éves fiatal vidéki munkát keres.” Erős testfelépítésű srác volt, aki szeretett dolgozni és hozzájárulni családja jólétéhez. Egy ócska bérházban lakott szüleivel és négy kisebb testvérével. Úgy érezte, a piszkos, büdös, zsúfolt város csapdájába esett, és arra vágyott, hogy vidéken dolgozhasson, ahol tiszta és friss levegőt szívhat.
A rákövetkező hétfőn, május 28-án kopogtak az ajtón. Edward nagydarab anyja, Delia engedte be a Frank Howard néven bemutatkozó idős férfit, aki a Long Island-i Farmingdale-ben élt, és farmerként dolgozott. Edwardot kereste állásinterjú ügyében. Delia elküldte az ötéves Beatrice-t, hogy szóljon a bátyjának, aki épp egy barátjánál volt. Az idős férfi kedvesen rámosolygott, és még egy ötcentest is adott neki.
Amíg Edwardra vártak, Delia alaposabban szemügyre vehette az idős férfit. Kedves arcú, ősz hajú ember volt, nagy és kókadt ősz bajusszal. Elmesélte Mrs. Buddnak, hogy évtizedeken át lakberendezőként kereste a kenyerét a városban, majd visszavonult, és a megtakarított pénzéből egy farmot vásárolt. Hat gyereke volt, akiket egyedül nevelt azóta, hogy felesége elhagyta őket több mint egy évtizede. A gyerekek, öt munkás és egy svéd szakács segítségével sikerült felfuttatnia a farmot, ahol többszáz csirkét és hat tejelő tehenet tartott. Egyik munkása éppen felmondott, az ő helyére keresett valakit.
Ekkor érkezett meg Edward, és Mr. Howardnak rögtön feltűnt a fiú termete és ereje. A srác biztosította az idős férfit, hogy nem fél a kemény munkától. Mr. Howard heti 15 dolláros fizetést ajánlott, amit a fiú boldogan elfogadott. Mi több, a férfi még Willie-t, Edward legjobb barátját is hajlandó volt alkalmazni.
A férfinak más elfoglaltság miatt távoznia kellett, de megígérte, hogy szombaton eljön értük. A fiúk izgatottan várták a hétvégét, és az egész Budd család örült, hogy Edward szerény hirdetése nyomán ilyen gyorsan sikerült szerezni egy kiváló pozíciót.
Június 2-ára esett a nagy nap, ám azon a szombaton Mr. Howard nem jött el. Helyette egy kézzel írott üzenetet kaptak tőle, hogy késni fog, és másnap jelentkezik. A rákövetkező reggel 11 óra körül Frank Howard csakugyan meg is jelent, és még ajándékokat is hozott, epret és friss krémtúrót. “Egyenesen a farmról” – mondta büszkén.
Delia meggyőzte az idős férfit, hogy maradjon ott ebédre. A ház feje, Albert Budd ekkor tudott először beszélni fia leendő új munkaadójával. Olyan beszélgetés volt, ami igazán boldoggá tesz egy apát. Egy kedves, udvarias, idős úriember, aki elragadtatva beszél húsz hektáros farmjáról, barátságos munkásairól és az egyszerű, nyüzsgő vidéki életről. Tudta, hogy fia pontosan erre vágyott.
Az idős Albert portásként dolgozott az Equitable életbiztosítási vállalatnál, és alázatos ember benyomását keltette. Nem igazán győzte meg Frank Howard gyűrött kék ruhája, ugyanakkor a férfi hitelesnek és előkelőnek tűnt.
Mikor leültek enni, nyílt az ajtó, és egy kedves tízéves lány perdült elő. Gracie éppen egy dalt dúdolt. Óriási barna szemei és sötétbarna haja egészen kirívó volt sápadt bőre és rózsaszín ajkai mellett. Már akkor látszott rajta, hogy sok szívet össze fog majd törni. Éppen a templomból érkezett, annak megfelelően öltözve: fehér selyemruha, fehér selyemharisnya, krémszínű gyöngyökből készített nyaklánc. Idősebbnek is tűnt, mint egy átlagos tízéves.
A legtöbb férfi nem tudta levenni a sugárzó Gracie-ről a szemét, és Frank Howard sem volt kivétel. “Lássuk, hogyan tudsz számolni!” – mondta, majd átadott neki egy hatalmas köteg bankjegyet, hogy számolja meg. A szegény Budd család döbbenten nézte, mennyi pénzt hord magával az idős férfi. “Kilencvenkét dollár ötven cent” – számolta össze Gracie pillanatok alatt. “Milyen ügyes kislány” – dicsérte meg Mr. Howard, majd 50 centet adott neki, hogy cukorkát vehessen magának és az ötéves Beatrice-nek.
Howard azt mondta, este visszajön Edwardért és Willie-ért, de előbb egy születésnapi partira hivatalos, amit húga rendezett egyik gyerekének. A fiúknak két dollárt adott, hogy moziba mehessenek.
Indulni készült, és meghívta Gracie-t, hogy jöjjön vele unokahúga zsúrjára. Biztosította a családot, hogy vigyázni fog rá, és este kilencre mindenképpen itthon lesz. Delia megkérdezte a nő címét, és Howard azt mondta, hogy a Columbus és a 137. utca sarkán lakik egy apartmanházban. Delia bizonytalan volt az egésszel kapcsolatban, de férje meggyőzte őt, hogy jót fog tenni lányának, és engedje el. “Hadd menjen szegény gyerek. Úgysincs sok jóban része.”
Delia segített Gracie-nek felöltözni. A jobbik kabátját és a szalagos szürke kalapját adta rá. Ki is kísérte a férfit, és látta, ahogy elnyeli őket az utca.
Aznap este Mr. Howard nem jelentkezett, és Gracie sem volt sehol. Szörnyű álmatlan éjszaka következett, de még egy üzenet sem jött. Másnap reggel az ifjú Edward el is ment a rendőrségre, hogy jelentse húga eltűnését.
A szürke férfi
Samuel Dribben hadnagy szörnyű dolgokat közölt velük. A “Frank Howard” által megadott apartmanház címe hamis volt. A kedves idős ember egy csaló volt. Frank Howard nem létezett. Farmingdale-ben sem volt semmilyen tanya. Az egészből egy szó sem volt igaz.
A rendőrség megkezdte az ilyenkor szokásos nyomozást. Mindent megvizsgáltak, amit “Frank Howard” a családnak elmondott. Buddék átnézték a bűnözők fényképes nyilvántartását, a rendőrök utánajártak az ismert gyerekmolesztálóknak, elmegyógyintézetbe került bűnözőknek, de semmit sem találtak. Gracie-nek nyoma veszett.
Június 7-én a New York-i rendőrség 1000 szórólapot küldött szét a többi rendőrőrsnek az egész országban, rajta Gracie fotójával és “Mr. Howard” személyleírásával. Ennek és a helyi sajtó tudósításainak köszönhetően egész sereg bejelentés és kamulevél érkezett Gracie-vel kapcsolatban, és az üggyel foglalkozó, több mint 20 fős nyomozócsoportnak mindegyiket alaposan meg kellett vizsgálnia.
Szerencsére sikerült kézzelfogható nyomokra bukkanniuk. A rendőrség megtalálta a Western Union manhattani irodáját, ahonnan “Frank Howard” az üzenetet küldte, sőt az eredeti kézirat is előkerült. Az írás és a szóhasználat módjából egyértelmű volt, hogy “Howard” kifinomult és valamennyire tanult ember volt. A nyomozók megtalálták azt az utcai árust is, akitől “Howard” az ajándékba hozott krémtúrót vette. Mindkét helyszín East Harlemben volt, így az alapos kutatás és nyomozás ide összpontosult.
A New York-i rendőrség nem először találkozott gyerekrablásos esettel. Sőt, egy évvel azelőtt volt egy furcsa mód hasonló ügy. 1927. február 11-én a négyéves Billy Gaffney a lakásuk előtti folyosón játszott hároméves szomszédjával, akit ugyancsak Billynek hívtak. Egy másik, 12 éves szomszéd fiú, aki éppen alvó kishúgára vigyázott, kiment a két kicsihez, ám kisvártatva vissza kellett mennie, mert a baba felsírt.
Néhány perccel később az idősebb fiú észrevette, hogy a két kisfiú eltűnt, és szólt is a fiatalabbik Billy apjának. A férfi kétségbeesett keresést követően megtalálta hároméves fiát az épület tetején. A gyerek azonban egyedül volt. “Hol van Billy Gaffney?” – kérdezte a fiát. “Elvitte a mumus” – felelte a gyerek.
Másnap egész sereg detektív érkezett, hogy utánajárjon az eltűnésnek, ám az egyszerű magyarázata mellett végig kitartó hároméves szemtanúra rá sem hederítettek. Először arra gyanakodtak, hogy elkóborolt a nem messze lévő gyárépületek környékére, vagy beleesett a néhány háztömbre lévő Gowanus-csatornába. A helyi lakóközösségből is segítettek a keresésben, még a csatornát is leeresztették, de a kis Billyt sehol sem találták.
Végül aztán valaki odafigyelt a hároméves szemtanúra, aki elmondta, hogyan is nézett ki a “mumus”: vékony öreg férfi, szürke hajjal és szürke bajusszal. A rendőrség nem törődött a személyleírással, és nem kapcsolta össze egy korábbi esettel, amit ugyancsak a Szürke Férfi követett el néhány évvel azelőtt.
1924 júliusában a nyolcéves Francis McDonnell a Staten Islanden található Charlton Woods körzetben lévő házuk udvarán játszott. Az anyja a közelben ült, újszülött kislányával a karjában, amikor egy ősz hajú és bajuszú, sovány idős férfit látott meg az utca közepén. Rábámult a különös rongyos emberre, aki folyamatosan összeszorította, majd kinyitotta az öklét, és magában motyogott. A férfi megemelte poros kalapját, majd eltűnt.
Délután megint látták az idős férfit, aki Francist és négy társát figyelte, ahogy azok baseballoznak. Az illető odahívta magához Francist, a többiek ott maradtak játszani. Néhány perccel később a férfi és Francis is eltűnt. Az egyik szomszéd látott egy fiút, aki hasonlított Francisre, és aznap délután egy erdős helyre sétált egy idős, ősz hajú csavargó társaságában.
Francis eltűnését csak akkor vették észre, amikor nem jelent meg vacsoránál. Apja rendőr volt, és azonnal elindította a keresést. A fiút az erdőben, ágakkal letakarva találták meg. A súlyosan bántalmazott gyerek ruháit letépték, és a nadrágtartójával megfojtották. Olyan csúnyán megverték, hogy a rendőrség kételkedni kezdett abban, hogy az idős csavargó tényleg olyan öreg és törékeny volt-e, mint amilyennek leírták. Az is elképzelhető volt, hogy az illetőnek társa volt, aki volt olyan erős, hogy így helybenhagyja a gyereket.
Rövid idő alatt a manhattani ujjlenyomat-szakértők, rendőrségi fotósok és vagy 250 civil ruhás nyomozó is belekapcsolódott az ügybe. A hajtóvadászat több ígéretes gyanúsítottat eredményezett, ám egyik sem hasonlított az ősz hajú, bajuszos csavargóra. Arca örökre beégett Anna McDonnell elméjébe: “Ott csoszogott az utcán, magában motyogott, és fura mozdulatokat tett a kezével. Sosem felejtem el azokat a kezeket. Rájuk néztem, és beleborzongtam… Kinyitotta, összeszorította, kinyitotta, összeszorította. Láttam, hogy Francist és a többieket figyeli. Láttam a dús ősz haját, a kókadt ősz bajuszát. Az egész lénye olyan fakó és szürke volt.”
A helyi közösség és a rendőrség is hatalmas erőfeszítéseket tett, de a Szürke Férfi felszívódott.
Az elfogás
1934 novemberében a Budd-ügy hivatalosan még mindig nyitva volt, bár senki sem hitte, hogy valaha megoldódik. Csak egyetlen ember volt, William F. King, aki még foglalkozott vele. Időnként azt hazudta Walter Winchell újságírónak, hogy áttörést ért el. 1934. november 2-án Winchell ismét bekapta a csalit, és le is hozta:
“Utánajártam, hogy áll a Grace Budd-rejtély. Nyolcéves volt, amikor hat évvel ezelőtt elrabolták. Bizonyossággal kijelenthetem, hogy az Eltűnt Személyek Ügyosztálya várhatóan négy héten belül megoldja az esetet.”
Tíz nappal később Delia Budd levelet kapott, amit hiányos oktatásának köszönhetően szerencsére nem tudott elolvasni. Fia, Edward olvasta el, és azonnal King nyomozóhoz rohant vele. Az írás elképesztően vad dolgokat tartalmazott.
“Drága jó Mrs. Budd!
1894-ben egy barátom fedélzeti matrózként dolgozott a Tacoma gőzhajón, John Davis kapitány parancsnoksága alatt. San Franciscóból hajóztak Hong Kongba. Amikor megérkeztek, ő és két társa partra szállt, és berúgott. Mikor visszatértek, a hajónak nyoma veszett.
Akkoriban éhínség volt Kínában. Fél kiló hús 1-3 dollárba került. A legszegényebbek annyira szenvedtek, hogy minden 12 aluli gyereket eladtak élelmiszer gyanánt, hogy a többiek ne haljanak éhen. Bármelyik boltban kérhettek steaket vagy ragut. Kihozták egy fiú vagy egy lány pucér testét, és a kívánt darabot levágták belőle. A fenekét mint legédesebb testrészt borjúszeletként adták el, mert azért fizették a legtöbbet.
John olyan sokáig állomásozott ott, hogy megszerette az emberhús ízét. Amikor visszatért New Yorkba, elrabolt két fiút. Az egyik 7, a másik 11 éves volt. Hazavitte, levetkőztette és megkötözte, majd egy szekrénybe tette őket. Naponta többször elfenekelte és megkínozta őket, hogy jobb és puhább legyen a húsuk.
Először a 11 éves fiút ölte meg, mert neki volt dagadtabb segge, tehát azon volt a legtöbb hús. Mindegyik testrészét megfőzte és megette, kivéve a fejet, csontokat és beleket. Minden meg lett sütve és főzve, roston vagy olajban, illetve párolva vagy gőzölve. Utána jött a kisebbik, ugyanígy végezte. Akkortájt a Keleti 100. utca 409-ben laktam, nem messze tőle. Olyan gyakran emlegette, milyen finom az emberhús, hogy elhatároztam, én is megkóstolom.
1928. június 3-án elmentem önhöz látogatóba. Vittem krémtúrót meg epret is. Együtt ebédeltünk. Grace az ölembe ült, és adott egy puszit. Ekkor határoztam el, hogy megeszem.
Azt színleltem, hogy elviszem egy zsúrra. Ön pedig elengedte. Egy westchesteri üres házba vittem, amit már korábban kinéztem. Amikor odaértünk, mondtam neki, hogy várjon kint. Addig virágokat szedett. Felmentem, és levetkőztem. Tudtam, ha nem teszem, vérfoltos lesz a ruhám.
Amikor végeztem, az ablakhoz mentem, és szóltam neki. Egy szekrénybe bújtam, amíg fel nem ért. Amikor meglátott tök pucéran, sírni kezdett és megpróbált lefutni a lépcsőn. Elkaptam, mire azt mondta, meg fog mondani az anyukájának.
Először őt is levetkőztettem. Hogy rúgott meg harapott meg karmolt. Megfojtottam, aztán kis darabokra vágtam fel, hogy haza tudjam vinni megfőzni. Milyen édes és puha volt a kis segge, miután megsütöttem. Kilenc napba telt, mire az egész testét megettem. Nem dugtam meg, de megtehettem volna. Szűzként halt meg.”
Senki nem akarta elhinni, hogy ez a levél valódi volt. Biztosan valami perverz szadista zagyválása volt. De King nyomozó észrevette, hogy a Buddékkal való találkozás részletei pontosak. Ráadásul ezen szörnyűség pont olyan kézírással készült, mint amilyennel az idős rabló a Western Union-os üzenetet írta hat évvel azelőtt.
A borítékon volt egy fontos nyom: egy kis hatszögletű embléma, rajta az NYPCBA rövidítéssel, ami egy sofőrtársaság, a New York Private Chauffeur’s Benevolent Association nevét takarta. A szervezet elnökének közreműködésével sürgős értekezletet hívtak össze. A rendőrség ellenőrizte a kézzel írt tagsági papírokat, King nyomozó pedig az összes tagot megkérte (akik amúgy mind átmentek a grafológiai vizsgálaton), hogy mindenkit jelentsenek, aki esetleg elvett valamit a szervezet papírholmijai közül.
Egy fiatal takarító jelentkezett, aki beismerte, hogy csakugyan elemelt néhány ív papírt meg pár borítékot. Ezeket a Keleti 52. utca 200 alatti korábbi lakásában hagyta. A házvezetőnő megdöbbent, amikor megadták neki “Frank Howard” személyleírását, az ugyanis illett arra a férfira, aki két hónapig lakott nála, és alig néhány nappal azelőtt jelentkezett ki. Az illető Albert H. Fish néven mutatkozott be. A házvezetőnő elmondta, hogy Fish megkérte, hogy őrizzen meg egy levelet, amit majd a fia fog küldeni, aki Észak-Karolinában munkaszolgálatosként dolgozott. A fiú rendszeresen küldött pénzt az apjának.
Végül a posta is értesítette King nyomozót, hogy elfogtak egy Albert Fishnek szóló levelet. A detektív aggódott, hogy Fish nem jelentkezett a házvezetőnőnél. Attól félt, valami elijesztette őt.
1934. december 13-án a nő felhívta Kinget, hogy Albert Fish nála van, és a levélért jött. Az idős férfi éppen teát ivott, amikor King benyitott. Fish felállt, és mikor King megkérdezte tőle, ő-e Albert Fish, bólintott. A férfi ekkor hirtelen a zsebébe nyúlt, és egy borotvát vett elő, és előrelendítette. A felbőszült King elkapta a kezét, és erősen kicsavarta. “Most elkaptam” – mondta diadalittasan.
Folytatás itt!