Hit vagy éhség? A kannibalizmus rövid története

Ha azt a szót halljuk manapság, hogy kannibalizmus, 10-ből 8 embernek egyből Hannibal Lecter jut az eszébe, ebben egészen biztos vagyok. A kannibalizmus azonban sokkal régebb óta létezik az emberiség történetében, mint az ínyenc professzor, sőt még ma is akadnak olyan népek, akik nem vetik meg a jó emberhusit roston. Ez a téma mindig is nagyon izgatta a kutatók, tudósok és a hétköznapi emberek fantáziáját egyaránt. Nem véletlen, hogy rengeteg könyv, monda és film szól az emberevésről. Manapság valamiféle szexuális perverzióként fogják fel mind a szakirodalomban, mind a mindennapi életben. Emellett olyanokról lehet olvasni, hogy a középkorban vagy a Szovjetunióban is előfordult a nagy éhezések idején és ezek apropójából az emberevés, de lavina sújtotta hegymászók történeteiben is előfordult, hogy a túlélésük érdekében megkóstolták egymást. Ez azonban csak a jéghegy csúcsa, a kannibalizmus kérdése ennél sokkal régebbi és összetettebb kérdés. Képzeljétek csak el: bizony sok helyen, ahol előfordul az emberek feláldozása és feltálalása, ezek a tettek igenis konkrét és logikus célokat szolgálnak. Attól még, hogy a nyugati világ emberei szerint a ma is törzsekben élő emberek civilizálatlanok, vadak és teljesen elmaradottak, ez nincsen így, és az emberevésnek más indítékai is lehetnek, mint a gasztronómia kiterjesztése vagy a szexuális frusztráció kivetülése. Tetteiknek, így a kannibalizmusnak is az általuk fel- és kiépített társadalomban fontos funkciójuk van.

A kannibalizmus meghatározása és felosztása

Elsőként nézzük meg, hogy pontosan mit is nevezünk kannibalizmusnak, és tényleg létezik-e az emberiség legnagyobb tabujának és bűnének nevezett emberevés. Az emberevést jelentő szó kialakulását legtöbben a nagy földrajzi felfedezések korára teszik, és a közép-amerikai szigetvilágban élt carib törzs spanyol nevéből eredeztetik: Caribales, Cannibales. Természetesen mindenkit az a kérdés foglalkoztat leginkább, hogy a kannibálok vajon miért esznek embereket? Persze erre nagyon egyszerűen azt lehetne válaszolni, hogy nyilván azért, mert éhesek, de mint említettem, ez azért nem ennyire egyszerű. Valószínűleg minél fejlettebb a társadalom, még ha törzsi társadalomról is beszélünk, annál bonyolultabb válaszok lehetnek erre a kérdésre. Ha megnézzük a Cannibal Holocaustot, akkor láthatjuk, hogy a filmben ábrázolt két törzs tagjai soha nem vadásznak a saját embereik között. Mindig az ellenséges törzs embereit vadásszák le és fogyasztják el, a négy dokumentumfilmest pedig egyáltalán nem is eszik meg. Tehát a kannibalizmusnak bizony különböző indíttatásai lehetnek.

A szakirodalomban két fajtáját különítik el a kannibáloknak: endo- és exokannibálokra bontják le őket. Az úgynevezett endokannibálok a természetes körülmények között elhunyt rokonaikat fogyasztják el. Az Ausztrália őslakói között előfordult endokannibalizmus például az elhunyt családtag iránti tisztelet és szeretet kifejezésére szolgált. A rokonevés abból a hitből táplálkozott, hogy így az elhunyt ereje és szelleme életben maradt családtagjaiban él tovább.

Exokannibalizmusnak viszont azokat a törzsi szokásokat nevezték el, amikor egyes népek az elfogott vagy megölt ellenségeik húsát ették meg. Az exokannibálok éppen ezért csak felnőtteket esznek meg, és e szokásaik elsősorban törzsi háborúk melléktermékeként tekinthetők.

Összefoglalva, az endokannibáloknál és az exokannibáloknál egyaránt hitbéli dolgok miatt fordul elő az emberevés. Az előbbinél családtagok lelke és teste iránti tiszteletről, míg az utóbbinál az ellenségek teljes megsemmisítéséről és uralmáról beszélhetünk. Nem csupán arról van szó, hogy örömüket lelik az emberevésben, vagy pedig arról, hogy éhségüket csillapítják ezzel, mint ahogyan mi azt elsőre elképzelnénk. Lehet, hogy a sorozatgyilkosoknál már egészen mást jelent a kannibalizmus, de ezeknél a törzseknél konkrét célja van az emberevésnek.

Mely népekre jellemző az emberevés misztériuma?

A nagy földrajzi felfedezések folytán megírt iratokban nagyon sok helyen előfordultak az emberevésről szóló feljegyzések, de még ma a XXI. században is élnek olyan törzsek és emberek, akiket mi kannibálokként aposztrofálunk. Azt azonban érdemes megjegyezni, hogy mindezek mellett az ókori civilizációk társadalmaiban is megtalálható a kannibalizmus hagyománya, és a görög, római illetve középkori mondákban is igen gyakran előfordulnak a témával kapcsolatos történetek. Az aztékok történelmében is megtalálható az ember rituális elfogyasztása.

A legtöbbször azonban a Fidzsi-szigeteken élő népcsoportokról olvashattunk, hallhattunk. Ezeken a szigeteken már több mint 3500 évvel ezelőtt éltek emberek, és azóta jócskán keveredtek egymással a népcsoportok. Az első igazán alapos felmérést a szigetcsoportról 1840-ben egy amerikai expedíció végezte el Charles Wilkes tengernagy vezetésével. Az írások szerint az itt elő emberek nagycsaládok bonyolult közösségét alkották, melyeknek vezetői a turaga-ni-koro elnevezésű falufőnökök voltak. Az itt élő emberek körében nagyon is elterjedt volt a kannibalizmus, sőt mind a mai napig előfordul az emberevés. Manapság is egy-egy választási kampány hajrájában bizony előfordul, hogy lába kél egy-egy ellenfélnek... Azonban a kannibalizmus meglétének itt is vallási alapjai voltak. Hitük szerint főistenük, Ndengei a világot a hátán hordozza, ezért ha megmozdul, akkor az emberek földrengést észlelnek. Ndengei az élet és a halál ura, mindenek fölött ő bíráskodik, földi híveitől, szolgáitól nemcsak imádságokat, hanem véres emberáldozatokat is rendszeresen megkíván kiengesztelésül. A feláldozottak természetesen többnyire fogságba ejtett ellenségek voltak. Az ellenség rituális elfogyasztásának lehetősége a győztes népcsoport körében a Ndengeitől kapható legnagyobb kárpótlásnak, valamint kitüntetésének számított. Ráadásul elképzelésük szerint a legyőzött ellenfelek elfogyasztása nagyban megnövelte saját klánjuk harci erejét, az áldozatok ilyetén történő végzete pedig szinte gyógyíthatatlan sebet ejtett családtagjaikon.

Melanézia területein is éltek kannibál népcsoportok, bár itt a francia és az angol gyarmatosítóknak köszönhetően mára már teljesen kiveszett a kannibalizmus hagyománya. Több felfedő, köztük Festetics Rudolf is írt róluk az Emberevők között című útinaplójában. Melanézia területeihez tartoznak a Pünkösd-szigetek, melyekről a fent említett útinaplóban igen sok szó esik. „Nincs nap, hogy ne látnám őket, amint egy-egy emberi testrészt visznek erre; ki egy kart, ki egy lábat vagy combot. De ez itt valamennyi szigeten így van. A Pünkösd-szigetek sajátossága az, hogy a vadak házaikban tartják halottaikat. Gyékénybe csavargatva, ágyforma faalkotmányra fektetik, és a család többi tagjait a legkevésbé sem feszélyezi a holttest ottléte. (…) Ha már a hulla teljes feloszlása útján van, akkor beleszúrják nyilaikat, hogy hullaméreggel telítsék azokat. Ha már minden hús lerohadt róluk, összeszedik a csontokat, és nyílvégeket csinálnak belőlük.” Ezek a szokások mind-mind a csatában elhunyt ellenségek teljes megsemmisítésére szolgáltak.

Afrika területein is elég gyakori a kannibalizmus. A totemista és animista vallásokhoz kapcsolódóan a rituális emberáldozatok, gyilkosságok az afrikai népek közül elsősorban bizonyos szudáni népcsoportok között terjedt el. Ezeknél a népeknél is vallási és hitbéli alapjai vannak a kannibalizmusnak, melyeket a csaták előtt és után alkalmazzák a leginkább. A háború kezdetén az ajgovók (varázslók) egy olyan áldozati szertartást mutatnak be a győzelem érdekében, amelynek során egy elrabolt gyermeket ölnek le, vagy egy elesett harcos tetemét használják fel erre a célra. Az áldozat vérét lecsapolják, majd levágják ujjait, füleit, ajkát és heréit, mindezeket pedig egy edénybe teszik, és a földbe ássák. Ha a hadjárat sikerrel járt, akkor újabb, hálaadó szertartásra kerül sor, és ilyenkor egyes törzsi csoportok esetében előfordult, hogy az áldozatok megalázása, erejük elvétele céljából fogyasztottak a húsából.

Sierra Leonéban 1990-es években alakult egy külön csoport is Egyesült Forradalmi Pont (RUF) néven, melynek tagjai terror alatt tartották az itt élő embereket. Jellemző volt rájuk, hogy különösen kegyetlenül bántak el az ellenségeiknek tartott személyekkel (békefenntartók, ENSZ emberei). Nem csak megkínozták a szerencsétlen áldozatokat, hanem megcsonkították őket, és ettek a húsukból is. Úgy vélték, ha az ellenséges csapatokat elfogyasztják, akkor elnyerik az erejüket, és ők szerzik meg a hatalmat. A becslések szerint több tízezer ember vált áldozatukká ez idő alatt.

Mindegy, milyen évet írok, ebből is látható, hogy az összes kannibál népcsoportra jellemző a rituális szertartás és hit szempontjából elkövetett emberevés. Ehhez hozzátartozik, hogy soha nem eszik meg az egészben az embert, mindig csak bizonyos testrészeket, amelyeknek valamilyen különleges jelentőséget tulajdonítottak, így például leggyakrabban az áldozat nemi szervét vagy az agyvelejét.

Egy kis olaszozás és a modern kor kannibalizmusa

A Cannibal Holocaust egyik kedvenc filmjeim, leginkább erős társadalomkritikai mondanivalója miatt. A filmben nem az erőszakon és a naturalisztikus ábrázolásmódon van a legnagyobb hangsúly, bár kétségtelenül az egyik legbrutálisabb horrorok egyike. Mindezek azonban inkább csak eszközök, melyek a komolyságot és valóságot próbálják meg még inkább elmélyíteni. A kannibalizmus a modern kor emberének csupán szenzációhajhászatra, nézettségnövelésre és elborzasztásra alkalmas téma, semmi több. Pontosan emiatt utazik a filmes csoport is Dél-Amerika dzsungeleibe, hogy egy nagyszabású és szuggesztív filmet forgassanak az ott élő emberevőkről, akiket ők nyilvánvalóan alsóbbrendű fajnak tekintenek. Az, ahogyan ők viszonyulnak a törzsi népekhez, és az, ahogyan az őket kereső antropológus bánik velük, a film sarkalatos pontjai, az egész témakör lényege, és nagyon hitelesen mutatják be az ok-okozatokat az egyes cselekedetek megértése érdekében.

A mi civilizációnkban teljesen más „hagyománya” van az emberevésnek, és az indítékok leginkább szexuális eredetűek, vagy a bosszú vezérli azokat, de haszonszerzés és drogok is közrejátszottak már ezekben az esetekben. Itt vannak példának a sorozatgyilkosok, lásd Ed Gein és Albert Fish esetét. Sok ilyen szörnyű esettel találkozhatunk, de ezek mindegyikében gyilkosságról beszélhetünk, aminek kiindulópontja mindig más és más, amit nem épelméjű emberek követnek el. Csak néhány eset a fentebb sorozatgyilkosokon kívül a teljesség igénye nélkül.

1991-ben egy Omaima Nelson nevű egyiptomi származású nő megelégelte, hogy amerikai álma nem úgy sült el, ahogy szerette volna. Férje ugyanis rendszeresen bántalmazta őt, Omaimánál pedig betelt a pohár, ám ahelyett hogy elhagyta a férfit, úgy vélte, az célszerűbb megoldás, hogy feldarabolta, megnyúzta, megfőzte és megette a férjét. A tárgyaláson azt nyilatkozta, hogy alaposan megsütötte férje kezeit, bordáját barbecue mártással készítette el, a fejét pedig megfőzte. Igazi ínyenc a hölgy, nemde? Igaz, hogy nála is volt vallási indíttatás. Az egyiptomi hiedelmekben is van olyan, hogy ha megeszik a szeretteiket, akkor könnyebben találkozhatnak velük a túlvilágon.

2004-ben Marc Sappingtont tartóztatták le Kansas Cityben azért, mert egy átmulatott éjszakát követően megölte három barátját, ivott a vérükből és evett a húsukból. A férfinál skizofréniát állapítottak meg, amit felerősített az, hogy drogot fogyasztott, amitől olyan tévképzetei támadtak, hogy ha nem eszik a barátaiból, és nem issza meg a vérüket, akkor azonnal meghal. Annyira biztosra akart menni, hogy a biztonság kedvéért néhány darabot le is fagyasztott belőlük.

Oroszországban 2009-ben történt emberevés, amikor is egy testvérpár úgy gondolta, az a legjobb módja annak, hogy egyiküket ne csukják le ismét harmadik testvérük meggyilkolása miatt, ha megeszik a "bizonyítékot", azaz a holttestet. A rendőrség a férfi maradványaira a fagyasztóban talált rá, szépen becsomagolva.

Japánban Mao Sugiyamát aszexuálisnak találták, és ezért eltávolították a péniszét. A férfi hazavitte magával és felszolgálta férfiasságát a vendégeinek vacsorára, fejenként 250 dollárért. Összesen 70 fő vett részt a különleges étkezésen, de szerencsére csak 5 ember evett az említett fogásból.

2002-ben egy Big Lurch nevű rapper a PCP elnevezésű drog hatása alatt megölte barátját az ördög felszólítására. Miután végzett vele, néhány testrészét megette, letépte az arcát, és kiszedte a tüdejét.

Ausztráliában Katherina Knight folyamatosan terrorizálta és bántalmazta barátját, aki fel is jelentette. A nő erre dührohamában 37-szer megszúrta a férfit, majd megnyúzta, feldarabolta, a testrészeket megfőzte, majd zöldséggel és szafttal körítve szolgálta fel az ételt a gyerekeinek. Szerencsére előbb elfogták, mielőtt szegény gyerekek ehettek volna anyuci főztjéből.

2014-ben robbant a hír, hogy Nigériában egy étteremben csemegeként szolgáltak fel emberhúst évek óta. A hatóságok a fagyasztóban két fejet találtak, különböző egyéb testrészek társaságában.

Meglepő, de még bőven lehetne tovább folytatni a sort ezekhez hasonló történetekkel, amiket nem valami furcsa, messzi, dzsungelben és más "misztikus" helyen élő népcsoportok követtek el, hanem napjainkban, a mi civilizációnkban történtek meg. Ezek az esetek is jól mutatják, mi a különbség a törzsi népek és a modern kor társadalmának kannibalizmusában. Fel is tehetjük a kérdést: akkor most kik is a civilizálatlan barbárok?