A Kék Bálna, az öngyilkos „játék”

Frissítés: a játék vélt valótlanságával kapcsolatban állásfoglalásunk az alábbi:

Ugyan nem lehet 100%-osan meggyőződni, hogy az alábbiak teljesen valósak vagy valótlanok, de tény, hogy rombolò hatással is  vannak a közösségi oldalak a gyerekek fejlődésére, ezért nem árt, ha beszélünk ezekről, és felhívjuk rá a figyelmet. - eN.Dé.

Szakmámból adódóan napi szinten találkozom gyerekekkel. Amikor már a tízéves tanítványaim jönnek oda hozzám, ők kérdezik, hogy tudom-e, mi is ez a játék, és nekem kell utánajárnom, úgy érzem, tényleg nagy a baj, akár igaz, akár nem. Nem szabad megvárni, hogy tényleg valósággá váljon, ha épp még nem az. Kötelességünk odafigyelni a gyerekekre, akik még nem tudnak magukért felelni, el kell fogadni az internet korát, ami rengeteg előnnyel, de nagyon sok veszéllyel jár együtt. - Levente

Kék bálna, lepke, a Renáta/Rina név. Milyen ártatlannak tűnő szavak ezek, nem? Első olvasatra láthatunk magunk előtt egy méltóságteljesen úszó hatalmas állatot, vagy egy színpompásan szárnyaló pillangót, esetleg egy ismerősünket. Manapság azonban sokkal, de sokkal másabb és vészjóslóbb jelentéssel bírnak ezek a szavak. Olyan jelentéssel, amiktől joggal rándul össze minden szülő gyomra, ha meglátja a gyermeke füzetébe írva. Sajnos Oroszország, Ukrajna, Románia és Lengyelország után már hazánkban is felütötte a fejét a tinik körében pusztító játék: a Kék Bálna.

2013-ban egy 21 éves fiatalember, nevezett Filipp Bugyejkin megalkotott Oroszországban egy f57 nevű csoportot a Facebookon, és elindított egy Kék Bálna nevű játékot. Filipp internetes neve Filipp Fox volt, és legalább 17 gyerek halála köthető közvetetten hozzá. Ugyan a fiatalembert novemberben őrizetbe vették, de az általa indított játékot már nem lehet megállítani, és a halálesetek száma azóta is egyre csak növekszik. Mielőtt rátérnék a kék bálna jelentésére és felépítésére, belemennék a fentebb említett másik két szó jelentőségébe is. A lepkék azért fontosak, mert ez az állapotuk az életük végső szakasza, mielőtt elpusztulnának, ez jelenti a végső átváltozást. Rina pedig annak a kislánynak a neve, akiről úgy gondolják, hogy ennek az oldalnak és játéknak az első áldozata volt. Ugyan nem egyértelmű, hogy tagja volt-e a lány egy ilyen csoportnak, csupán találgatnak. Az viszont tény, hogy Rina egy nappal az öngyilkossága előtt egy vonattal készített szelfit, „Meow.Sziasztok.” felirattal, majd másnap már nem csak fotózkodott a vagonnal, hanem egy száguldó vonat alá ugrott. Rinából a halála után mém lett, és egyre többször bukkant fel a Meow kifejezés az öngyilkos csoportokban. Ma pedig már az öngyilkosság szimbólumává vált Rina is, a kifejezése is és a lepkék is, a kék bálnák mellett.

Állítólag a Kék Bálna elnevezés onnan ered, hogy ezekre az állatokra jellemző, hogy önszántukból kiúsznak a partra, hogy megöljék magukat. A játék ebből az elgondolásból indult ki, és 50 szintet alkottak meg hozzá, a lényege pedig az, hogy legyél kiválasztott. A feladatok az idő előrehaladtával egyre extrémebbek lesznek, és egyre kevesebb időt kapnak rá a játékosok. Kezdetben énekelniük kell egy dalt, vagy fel kell mászniuk valahova, majd lopniuk kell valamit. A családjuknak, barátaiknak nem szabad erről beszélniük, mert annak következményei vannak. Minden játékosnak van egy játékmestere, mentora, aki utasítja a feladatok végrehajtására, és gondoskodik róla, hogy ha valakinek nem lenne mégsem kedve a kapott kihíváshoz, akkor úgy érezze, ennek komoly következménye lesz rá vagy a családjára nézve. Ha hezitálást vélnek felfedezni a gyerekeknél, akkor közlik velük, hogy ismerik az IP-címüket, tudják, hol laknak, és kivégzik a családjukat, ha nem végeznek magukkal. Csalás lehetősége kizárva, hiszen mindent videóval kell bizonyítaniuk a játékban részt vevőknek. Mint minden játéknak, ennek is megvan a főnyereménye, jelen esetben az öngyilkosságban kiteljesülő kiválasztottság.

A mentor eközben pedig hallgat és figyel. Kitapasztalja, mik a gyengeségei az áldozatának. Megismeri, mivel tud rá a leginkább hatni és hogyan tudja manipulálni. Most egy percre mindenki felejtse el, hogy ő milyen ember, ha pedig már felnőtt, próbálja felidézni, milyen volt tinédzsernek lenni. A lélek szempontjából ez az egyik legnehezebb időszak, a közösségi oldalak pedig csak mélyítik a sebeket. Elvégre a sok pozitív hozadéka mellett sosem szabad elfelejteni, hogy ezek a közösségi oldalak kitágítják az iskolákban lévő klikkeket. Nem mindenki volt népszerű a gimiben, nem mindenki tudott kellően beilleszkedni a közösségbe, de legalább nem volt kitéve a kitaszítottság érzésének a nap 24 órájában. Aztán jöttek ezek az oldalak, amikre mindenki rákapott, és nem gondoltuk át, mit okozhat az útjukat kereső fiatalok lelkében. Az egyik fele elveszíti az önbizalma felett a kontrollt a tömérdek like miatt, a másik fele pedig még jobban elsüllyed a bánatában amiatt, hogy neki nincs annyi követője, like-ja, vagy ismerőse. Sokan túl tudják ezeken tenni magukat, de vannak olyanok, akiknek ez nem megy, és akkor ott van egy csoport. Egy csoport, ahol mindenki azt érzi, amit ők. Egy csoport, ahol otthon érezhetik magukat. Egy csoport, ahol meghallgatják őket, sőt bevonják őket valamibe. Ezek a csoportok eleinte barátságosak, kedvesek, boldogságot hozóak, míg a végén magával rántják a gyerekeket, és ennek beláthatatlan következményei lehetnek.

Bugyejkin eképpen fogalmazta meg mindezt: „Boldogan haltak meg. Azt adtam nekik, amit nem kaptak meg élettől: melegséget, megértést, kapcsolatot.” Pontosan erről van itt szó, és emiatt olyan rettenetesen veszélyes. Az öngyilkosságra buzdítás és ezek az oldalak nem szólnak másról, mint a hatalomról. Azoknak az embereknek a hatalmáról, akik manipulálják és irányítják ezeket a gyerekeket. Képzeljünk el egy autót egy sofőrrel és egy gyerekkel. A sofőr tud egyedül csak vezetni, és egyre jobban nyomja a pedált. Végig uralja a kocsit, az utat, és a gyerek mellette biztonságban érzi magát. Úgy érzi, vigyáznak rá. Aztán hirtelen ez a sofőr nemcsak hogy elengedi a kormányt, de ki is ugrik a kocsiból. Otthagyja azt a szegény gyereket az irányíthatatlanná vált járműben, és figyeli, ahogyan nekicsapódik a falnak. Ez az a folyamat, ami lezajlik ezeken az oldalakon.

Ez a jelenség pedig egyre csak terjed. A Kék Bálna mellett olyan oldalak is vannak, mint az Ébressz fel 4:20-kor, a Csendes Ház (Tyihij Dom), a Fehér Bálna vagy a Kozmikus Bálna, nem is beszélve azokról a titkos csoportokról, amikről nem tudunk. Ezek a csoportok pedig nem szólnak másról, mint szerelmi bánatról, magányról, elkeseredettségről és a teljes önsajnálatról, amit csak erősítenek egymásban a fiatalok, és ebben pedig segítik őket a mentorok. Ha ez nem lenne elég, még ott vannak a rajzok, az üzenetek, szuicid képek és videók. Az pedig kicsit sem segít, ha a híradások és elemzések közepette illusztrációként a sajtóorgánumok és weblapok is beteszik ezeket. Jómagam is belefutottam egy horrorfilmbe illő videóösszeállításba; nem mondok róla többet, csak annyit, hogy igen megrázó élmény volt, amit még csak nem is én indítottam el, amiből csak két képkockát láttam, amiket egy darabig nem fogok elfelejteni.

Mint ahogyan azt sem, hogy akikről itt most szó esett, azok elveszett gyerekek, és olyan szörnyetegek, akik a halálba segítik őket. Mást pedig nem lehet tenni, mint odafigyelni a gyerekekre, beszélgetni velük, és folyamatosan magyarázni nekik, hogyan használják az internetet. A halál mindig is egy fájdalmas és rémisztő dolog volt, amit nehéz megérteni. Úgy azonban még rémületesebb, ha gyerekek haláláról van szó, akik önkezükkel vetettek véget a még csak most kezdődő életüknek.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot!