Manoj "M. Night" Shyamalan
(1970. 08. 06.)

1999: egy viszonylag ismeretlen indiai rendező, a kimondhatatlan nevű M. Night Shyamalan gurít egy jelentőset misztikus thrillerjével, a Hatodik érzékkel. Díjeső, ünneplő tömegek, 6 Oscar-jelölés, egyesek már Hitchcock reinkarnációjaként emlegetik a fiatalembert. 2004: A falu finoman szólva sem arat osztatlan sikert. 2007: "Emnájt" begyűjti jól megérdemelt Arany Málnáit (legrosszabb rendezés, legrossszabb férfi mellékszereplő) a Lány a vízben című opuszért. 2010: Shyamalan egyre mélyebb gödörben, ezúttal a nagysikerű animációs széria, az Avatar adaptációjával, a bűnrossz Az utolsó léghajlítóval égeti magát. 2015: sok-sok év után a rendező végre újra egy értékelhető munkát ereszt ki kezei közül, a nagyihorror The Visit élvezhető borzongásgyűjtemény. A jelen: már a mozikban a Split, amelynek segítségével a szebb napokat is megélt indiai talán visszatérhet a csúcskategóriás rendezők sorába.

M. Night Shyamalanról aztán tényleg mindent el lehet mondani. Sőt, még többet is. Vilámgyorsan a világ tetején találta magát a Hatodik érzékkel, és bár utána is voltak remek munkái, rövidesen a szakadék felé vette az irányt, majd szép lassan nevetség tárgyává vált.  Ám egy ideje újra éledezni látszik. Ki ez az ember? Hogyan jutott el a csúcsig, aztán a posványba? Visszamászhat onnan? E havi portrénkból minden kiderül. De tényleg, és itt még csavar sem lesz.

M. Night Shyamalan (anyakönyvi kivonatában: Manoj Nelliyattu Shyamalan) 1970. augusztus 6-án született Indiában. Egyáltalán nem volt sanyarú gyermekkora, jómódú családban nőtt fel, egy orvos házaspár gyermekeként. A família később Amerikába, egész pontosan az alkotmányozó városba, Philadelphiába emigrált, Shyamalan már itt nevelkedett. Bár hindu, mégis katolikus iskolába iratták. A filmek iránti szeretete 8 éves korában kezdődött, ekkor kapta meg élete első kameráját, egy Super 8-ast, amellyel felszabadultan rohangált a család kertjében, azt hajtogatva, hogy ő márpedig filmrendező lesz. Apja őt is orvosként képzelte el, anyja azoban támogatta filmes ambícióiban. 17 éves korára már 45 házi készítésű filmmel büszkélkedhetett (jó pár olyan jelenet akad ezekben, amelyeket későbbi alkotásaiban is láthatunk). Nem sokkal később filmezést kezdett tanulni a New York-i Egyetemen. Itt vette fel középső nevét, a Nightot.

Első komolyabb, egész estét filmje egy független, önéletrajzi ihletésű alkotás, a Praying with Anger (1992), amit akkor készített el, mikor friss diplomásként hazalátogatott Indiába. A főszerepet saját maga játszotta. A főhős Amerikában él, majd egy diákcsereprogram berkein belül elutazhat Indiába. Az alkotás a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon is képviseltette magát, Shyamalan tehát már elég korán nemzetközi hírnévre tett szert. Ezután többedmagával megírta a Stuart Little kisegér forgatókönyét, majd elkészítette második filmjét, a Nyitott szemmel-t (Wide Awake, 1998), amelyben egy fiatal katolikus fiú nagyapja halála után az élet és a halál nagy kérdései felé fordul, és magával Istennel szeretne dialógusba keveredni. Bár ez a film is sikeres lett bizonyos körökben, az áttörés csak ezután következett.

**Hatodik érzékkel összerakott filmek
**

Shyamalan misztikus thrillerjével, a Hatodik érzékkel (The Sixth Sense, 1999) hódította meg a tömegeket. Kalandos út vezetett a bemutatóig: David Vogelnek, a Disney akkori igazgatójának megtetszett Shyamalan szkriptje, és felettesei beleegyezése nélkül megvette – elég magas összegért, 2 millió dollárért. A Disney annyira nem bízott a film sikerében, hogy végül csak a forgalmazási jogok egy részét tartották meg, a gyártási jogokat továbbadták a Spyglass Entertainmentnek, Vogelt pedig kirúgták a nemtörődömsége miatt. Előbbi biztos, hogy nagy hiba volt.

A feleségétől elhidegült, meggyötört pszichiáter és a zárkózott, halottakat látó kisfiú terápiáját feldolgozó, hideglelős kisértethistória hatalmas siker lett, 6 Oscar-jelölésig jutott. A kritikusok is elismerően nyilatkoztak róla, a nézők lelkét pedig igencsak felkorbácsolták a vásznon történtek – elég, ha csak annyit mondok: „Halott embereket látok.” Néhány rendezői kellék, amelyek majd a későbbi filmjeiben is megjelennek: a cselekményt lassan, kimérten építi fel; Philadelphiában vagy a környékén forgat; maga is szerepel a filmben egy cameo erejéig; alkotását hatalmas, mindent átértelmező csattanóval zárja.

Mikor a világ még ünnepelt, Shyamalan már következő alkotásán, a Sebezhetetlenen (Unbreakable, 2000) dolgozott. A főszerepet ismét Bruce Willisre osztotta. A filmet – amihez a Disney már teljes mellszélességel asszisztált, ugyanis megvették a jogokat - hatalmas várakozás előzte meg, és bár fogadtatása vegyesnek bizonyult, a színvonal csakis a mestermunka Hatodik érzékhez képest csökkent. Shyamalan egy drámai, nagy akciójelenetektől mentes szuperhőstörténetbe kalauzolja el a nézőt, amelyben a családja szétesése ellen küzdő biztonsági őr, David Dunn rájön, hogy nagyobb dolgokra hivatott, mint egyszerű őrzés-védés. A befejezésben pedig ismét ott a letaglózó csavar. A rendező nagy képregényrajongó, úgyhogy ezen információ birtokában már nem meglepő, hogy ezt a filmet nevezte meg legszemélyesebb projektjének.

Következő filmje, a Jelek (Signs, 2002) egy inváziós sci-fi-be csomagolt érzelmes, mélyen vallásos történet egy csonka családról és a hitről. Az isteni tanításból kiábrándult pap (Shyamalan ezúttal is egy karakteres férfi színészt kért fel a főszerepre - Mel Gibson brillírozik) történetét máig a direktor egyik legjobbjának tartják, nem véletlenül. Shyamalan ismét remekül kelt feszültséget, nem szükséges mindent megmutatnia ahhoz, hogy az ember borzongjon: az egyik legfélelmetesebb jelenetben csak a família farmja melletti búzamező lengedezését látjuk, de tudjuk: valami van odakint.

A két évvel később megjelent A falu ** (The Village, 2004)** egyértelműen fordulópontot jelentett Shyamalan karrierjében: ugyan anyagilag ez a film is sikeres lett, de a közönség nagy része nem fogadta jól. Az ítészeknek sem tetszett, úgy vélték, a direktor túl sokat vállalt, és ennek a kijelentésnek bizony van némi realitása. A világtól elzárt, puritánul élő közösség életét és a két főszereplő, Ivy (Bryce Dallas Howard) és Lucius (Joaquin Phoenix) románcát remekül ábrázolja, de közben majd’ egy óra telik el, mire elindul a történet, a visszatérő végső csavar (merthogy a Jelekben nem volt) pedig már egy kissé erőltetettnek hat.

Az azonban bizonyos, hogy Shyamalan páratlan mesélési stílusba kezdett a Hatodik érzéktől kezdve, egy egészen sajátos, de következetesen felépített világot hozott létre. Történeteiben szétbomló közösségek rejlenek, őket kell újra egybekovácsolni. Rendkívül hétköznapi helyzetekkel találkozunk: a Hatodik érzék csonka családjában az anya az apaszerepet is kénytelen magára vállalni, de ugyanitt említhetnénk a pszichiáter és felesége megromlott viszonyát. A Sebezhetetlenben közel a válás a két fél között; a Jelekben a családot összetartó anya halt meg egy tragikus autóbalesetben; A faluban a rokonok utcai támadás áldozatai lettek.

A nagyon is valós, húsba vágó helyzetekből azonban egy még ijesztőbb fenyegetés bontakozik ki, a drámából egy még sötétebb kép nyílik ki előttünk. A megkeseredett közösségek egy természetfölötti, vagy éppen reális, de szokatlan támadással kénytelenek szembenézni, ám végül mindig felülkerekednek rajtuk, s ezáltal a múlt sebeit is sikerült begyógyítaniuk. Vagyis a félelem, az ismeretlennel való szembenézés egyesíti a közösséget, kohéziós erővé alakulhat. Így talál újra egymásra a Jelek családja az idegenek elűzése után, amiben a túlvilágról üzenő anya is segédkezik, a férfi pedig visszatér papi hivatásához; a Hatodik érzék orvosa ezáltal képes végül elengedni szeretett feleségét, ahogy a halottlátó kisfiú is bevallja titkát anyjának, újra bizalmat adva kapcsolatuknak. A Sebezhetetlen házarpárja a furcsa események hatására nem válik el, David pedig fia megbecsülését is elnyerni.

Shyamalan korai műveiben mindig erős színészgárdával dolgozott. Karakteres férfiak vannak a középpontban (Bruce Willis, Mel Gibson, Joaquin Phoenix), akik mindig vívódó, nehéz múltú figurák. A nőalakoknak csupán kiegészítő szerepet szán: házastársként a megromlott kapcsolatot képviselik (Sebezhetetlen, Hatodik érzék), halálukkal a széthulló családot (Jelek). A falu vak lánya, Ivy szerelme helyett vág neki a veszélyes erdőnek, hogy gyógyszert hozzon neki a városból. A gyerekeknek nagy szerep jut: ők észlelik a környezet jeladásait, a veszély közeledését, hiszen a gyermeki szem mindent pontosan lát. A hatodik érzék fiúcskája látja a halottakat, David Dunn fia meglátja apjában a szuperhőst, a Jelekben a pap fia tanítani való pontossággal jósolja meg az idegenek érkezésének menetrendjét.

Rendező a vízben

Ez a valóban lehengerlő, egyedi stílus, valamint a komótos, de gyönyörű történetszövés, párosulva a fantasztikus feszültségkeltéssel a Lány a vízbennél (Lady in the Water, 2006) kezdett ténylegesen elromlani, A falu csak amolyan előjáték volt. A faluval ellentétben a Lány a vízben már bevallottan egy mese, amelyben a társasház medencéjében felbukkanó sellőlányt (Bryce Dallas Howard újra itt van) a tutyimutyi házmesternek (Paul Giamatti) és a többi lakónak kell hazajuttatni a nimfaszerű narfok birodalmába. Shyamalan ezt az általa kitalált fabulát mesélte gyermekeinek lefekvés előtt, ami nagyon megható, de talán jobb lett volna mesekönyvben, vagy maradhatott volna a négy fal között: a történet már kényelmetlenül lassan csordogál, a figurákat képtelenség megkedvelni, a direktor úr pedig súlyos szereptévesztésbe bonyolódik: jelenléte több egy megszokott cameónál, egy igencsak fontos mellékszerepben tűnik fel, egy írót alakít, akinek műve meg fogja váltani a világot... Az arcoskodás azonban itt még nem ér véget, a rendező az előző munkáját ért kritikákra is "válaszol": a filmből iszonyatoan kilógó filmkritikus karakter csúnya halált hal, felzabálja egy szörnyeteg. Mindezek után nem meglepő, hogy a Lady in the Water hatalmasat hasalt, ahogy az sem, hogy Shyamalan két Arany Málnát is szerzett magának.

Az indiai fenegyerek tovább gurult a lejtőn: következő filmje, Az esemény (The Happening, 2008) már jóformán nézhetetlen. Bár nem indul rosszul, hamar röhejessé válik: a növények miatt öngyilkosságba menekülő emberek látványa csak elsőre sokkoló, utána Shyamalan minden arányérzékét eldobja: újra és újra megmutatja ugyanazt, amitől az amúgy eléggé szájbarágós, didaktus üzenettel bíró ökohorror minden lesz, csak félelmetes nem, és amikor a fizikatanárt (!!!) játszó Marky Mark elordítja magát, hogy "Jön a szél!", akkor mindennek vége. Shyamalan azzal védekezett, hogy ő csak egy B filmet szeretett volna készíteni, de gyenge magyarázkodása senkit sem érdekelt - filmje megérdemelten bukott meg.

A rendező ezután íróként részt vett az Ördög (Devil, 2010) munkálataiban, de a liftben játszodó misztikus horror nem lett valami hatalmas eresztés. Majd bérmunkákba menekült, megrendelésre készített filmeket. Ezek nem tipikus Shyamalan-filmek, nem találhatóak meg bennük a rendező kézjegyei. Ettől függetlenül sem az amúgy remek alapanyagból készített Az utolsó léghajlító (The Last Airbender, 2010), sem a Smith-família egotripjeként funkcionáló, a disztópikus Földön játszódó A Föld után (After Earth, 2013) sem sikerült elfogadhatóra, csak arra voltak jók, hogy Shyamalant a pöcegödör legmélyebb szegletébe süllyesszék.

Életjeleket adva

Ami viszont ezt követően történt, az szinte mindenkit meglepett. Shyamalan lepaktált Jason Blummal és a kisköltségvetésű horrorokat készítő Blumhouse-zal, és összehozták az öregedéstől való félelmünkre rájátszó A látogatást (The Visit, 2015). A kézikamerás horror meglepően élvezetesnek bizonyult, a réges régen csodagyereknek kikiáltott rendező hosszú idő óta először alkotott valami említésre méltót. Gyermekszínészeit (Olivia DeJonge azóta is nagy kedvencünk) újra remekül mozgatja, és visszatér a jó öreg - bár kiszámítható - film végi csattanó is. A félelmetes nagyszülőkkel operáló horror szép nézettséget ért el, de ami a legfontosabb: elmozdította Shyamalant a szurdok fenekéről, felcsillant egy halvány reménysugár számára, amit a Wayward Pines sorozatban való producerkedése tovább táplált.

Shyamalan maradt a Blumhouse-nál, velük készült el a James McAvoy fémjelezte Széttörve (Split, 2016), amit jelenleg a hazai mozik is bőszen játszanak. A pszichothriller alapvetően jó kritikákat kap (nekünk is tetszett), úgyhogy ha a rendező továbbra is így folytatja, akkor minden esélye megvan arra, hogy hamarosan ismételten az A-ligás rendezők közt köszönthessük.

Következő projektje a régóta hegesztett Labour of Love lesz, amit még a '90-es évek elején írt barátnőjének (ma már feleségének), méghozzá Valentin-napra. A történet szerint egy philadelphiai özvegy felesége halálát követően a nyakába veszi a várost, hogy bejárja kedvenc helyeiket. A főszerepre nem mást szemelt ki, mint régi nagy cimboráját, Bruce Willist - ami azt illeti, őrá is ráférne egy rehabilitáció.

1999: egy viszonylag ismeretlen indiai rendező, a kimondhatatlan nevű M. Night Shyamalan gurít egy jelentőset misztikus thrillerjével, a Hatodik érzékkel. Számos nemzetközi díj, ünneplő tömegek, nem sokkal később 6 Oscar-jelölés, egyesek már Hitchcock reinkarnációjaként emlegetik a fiatalembert. 2004: A Falu finoman szólva sem arat osztatlan sikert, de Shyamalan népszerűsége továbbra is töretlen. 2007: Emnájt begyűjti jól megérdemelt Arany Málnáit (legrosszabb rendezés, legrossszabb férfi mellékszereplő) a Lány a vízben című opuszért. 2010: Shyamalan egyre mélyebb gödörben, ezúttal a nagy sikerű Avatar c. animációs széria adaptációjával, Az utolsó léghajlítóval égeti magát. 2015: Sok-sok év után a rendező végre értékelhető munkát ereszt ki kezei közül, a nagyihorror The Visit egészen élvezhetőnek bizonyul. A jelen: hamarosan megjelenik a Split, amellyel az utóbbi időben oly sok buktát megélt indiai talán visszatérhet a jó hollywoodi rendezők sorába.

M. Night Shyamalanról aztán tényleg mindent el lehet mondani. Sőt, még többet is. Még csak 46 éves, de már mindenből kijutott neki. Vilámgyorsan a világ tetején találta magát a Hatodik érzékkel, és bár utána is voltak remek munkái, rövidesen a szakadék felé vette az irányt - 2010-ben már kvázi nevetség tárgyává vált.  Ám idén feltámadhat hamvaiból. Ki ez az ember, akit milliók szeretnek és milliók utálnak?  Hogyan jutott el a csúcsig, majd a posványba? Valóban vissszamászhat a mélyből? Ehavi portrénkból minden kiderül. De tényleg, és itt még csavar sem lesz.

M. Night Shyamalan (az anyakönyvi kivonatban: Manoj Nelliyattu Shyamalan) 1970. augusztus 6-án született Indiában. Egyáltalán nem volt sanyarú gyermekkora, jómódú családban nőtt fel, egy orvos házaspár gyermekeként. A família később Amerikába, egész pontosan az alkotmányozó városba, Philadelphiába emigrált, Shyamalan már itt nevelkedett.  Bár hindu, mégis katolikus iskolába járt, ezt követően filmezést tanult a New York-i Egyetemen. Itt vette fel középső nevét, a Night-ot.

A filmek iránti szeretete 8 éves korában kezdődött, ekkora kapta meg élete első kameráját, egy Super 8-ast, amellyel felszabadultan rohangált a család kertjében, azt hajtogatva, hogy ő márpedig filmrendező lesz. Apja őt is orvosként képzelte el, anyja azoban támogatta filmes ambícióiban. 17 éves korára már 45 házi készítésű filmmel büszkélkedhetett.

Első komolyabb filmje egy független, önéletrajzi ihletésű alkotás, a Praying with Anger (1992), amit akkor készített el, mikor friss diplomásként hazalátogatott Indiába. A főszerepet saját maga játszotta. A főhős Amerikában él, majd egy egy diákcsere program berkein belül elutazhat Indiába. Az alkotás a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon is képviseltette magát, Shyamalan tehát már elég korán nemzetközi hírnévre tett szert.  Második filmje a Nyitott szemmel (Wide Awake, 1998) címet kapta. A történet szerint egy fiatal katolikus fiú nagyapja halála után az élet és a halál nagy kérdései felé fordul, és magával Istennel szeretne dialógusba keveredn