A Zombikirály

(1940. február 4.- 2017. július 16.)

George A. Romero neve minden horrorkedvelő és filmszerető szívébe bele van vésve. Nincsen olyan ember, aki ne halott volna a Holtak-trilógiáról. Ő lett a zombik királya, aki sokkal emberségesebben közelítette meg az élőhalottakat, mint az élőket. Filmjei tűpontos és velejünkig ható társadalomkritikák, amik mindemellett még borzongatni is képesek. Rengeteg filmes tekintett rá követendő példaként, nagy hatással volt Quentin Tarantinóra, Guillermo del Toróra, Eli Rothra, Greg Nicoteróra, Edgar Wrightra, Robert Rodriguezre és Wes Cravenre is. A mostani CreepyShake portrénkban rá emlékezünk.

George A. Romero 1940. február 4-én született New Yorkban. A szülei: Ann (Dvorsky) és Jorge Romero, mind a ketten bevándorlók voltak. Édesanyja litván, édesapja pedig spanyol származású és Kubából emigrált. Romero New Yorkban nőtt fel, majd Carnegie Mellon Universityn tanult. Már a kezdetektől a filmkészítés érdekelte, így a diploma megszerzését követően rövidfilmeket és reklámokat kezdett el készíteni, barátaival pedig megalapították az Image Ten névre keresztelt produkciós irodát. Pénzük nem sok volt, de kreativitásuk annál több. 1968-ban Romero elkészítette első filmjét, Az élőhalottak éjszakáját mindössze 100.000 dollárból, tapasztalatlan szereplőgárdával és stábbal készítette el. Ő volt a film írója (John A. Russo mellett), rendezője, vágója és operatőre is. Az élőhalottak éjszakája sokkal több egy egyszerű, jönnek a gonoszok és mindenkit legyaknak koncepciójú filmnél. Romerot sokkal inkább az érdekelte, hogy mi lenne a világgal, ha egy váratlan, szörnyű, a létezését fenyegető veszéllyel kerülne szembe. Mit tennének az emberek? Az élőhalottak éjszakája nem sok jóval kecsegtet. Egy nagyon sivár világot mutat meg, amiben a nemzet megroppant, a családok széthullanak, az emberek kegyetlenné válnak és nem számít már semmilyen közösség nekik. A főhős karaktere és sorsa pedig megint csak a társadalmi széthúzást erősíti. A film végén nincsen feloldozás, ninscen happy end és sokkal inkább az emberektől fogunk viszolyogni, mint a rájuk rontó élőhalottaktól.

A film egyből felkeltette az érdeklődést, de korántsem lett siker. Először csak az éjszakai mozik nézőközönségét hódította meg, majd felkapták rá a fejüket az európai kritikusok, hogy végül egy ilyen szerény összegből és amatőrök társulatából álló filmet levetítsenek a New York-i Modern Művészetek Múzeumában. Ezzel Az élőhalottak éjszakája kultfilm lett és Romerot pedig feltette a filmes térképre. Ezt követően a rendező 1971-ben elkészítette a There's Always Vanilla című filmjét, ami korántsem horror. A történet egy fiatal emberről szól, aki visszaköltözik a szülővárosába és összekölzötik egy idősebb nővel, aki érzelmileg és anyagilag is támogatja. A film nem igazán aratott sikert, elég hamar feledésbe is merült, de Romero nem állt le. 1972-ben jött a Season of the Witch / Hungry Wives, ami műfaját tekintve dráma, bár tartalmaz horror elemeket. A történet egy elhanyagolt, boldogtalan kertvárosi feleségről szól. Joan 39 éves, üzletember férjével és 19 éves lányával él. Joan férje folyton úton van, nem foglalkozik a feleségével, a lánya pedig egyetemre ment, így nem igazán tud, mit kezdeni magával a háztartásbeli nő. Egy nap a környékre költözik egy Marion nevű nő, akiről úgy tartják, hogy boszorkány. Joan és barátnői felkeresik a nőt, hogy értelmet találjanak az életüknek. Marion hamarosan egy titkos boszorkány szekta vezetője lesz. A dolgok pedig egyre kuszábbak és sötétebbek lesznek. Ez az alkotás sem robbant akkorát, viszont sokan egy vérbeli feminista filmként tekintettek rá és bizonyos körökben ezért kultstátusznak örvend. Romeronak egyébként meggyűlt miatta a baja a forgalmazóval. Terjengősnek találták az alkotást és sok vágáson esett át, mire a nézők elé került 1973-ban.

Romero ezt követően visszatért az élőhalottakhoz és leforgatta a The Crazies című filmjét. Azért ez nem teljesen zombifilm, hiszen itt egy katonai kísérlet miatt elszabadult vírusról van szó, ami először halált, majd állandó őrületet okoz a fertőzöttekben. Egy pennsylvaniai kisváros harcát követhetjük nyomon ebben a filmben, de ennek a megvalósítása sem ment zökkenőmentesen. Eredetileg Paul McCollough-val közösen írták a forgatókönyvet és The Mad People volt a címe. Romeroék arra koncentráltak volna, hogyan szabadul rá véletlenül ez a katonai biofegyver a kisvárosra és hogy a katonaság, hogyan próbálja meg eltussolni az ügyet. A városlakók azonban fellázadnak. Romero azt nyilatkozta, hogy a film első harmada szólt volna a katonaságról, a további részek pedig a túlélőkre és arra, hogy mi történik az emberekkel a vírus miatt. A rendező McCollough forgatókönyvét "nagyon egzisztenciálisnak és merésznek" nevezte. Sajnos azonban a producerek nem így látták és sok változtatást kértek. Lee Hessel csak akkor volt hajlandó finanszírozni a filmet, hogy ha Romero átírja a forgatókönyvet. Romero beleegyezett így a fókusz nem a túlélőkre, hanem a katonai megszállásra helyeződött, ami az eredeti koncepcióban 10-20 oldalt tett csak ki.

A filmet végül korlátozott számú moziban mutatták be és meg is bukott a pénztáraknál. Romero szerint nem volt megfelelő a forgalmazás és ezért nem jutott el rendesen a közönséghez a The Craziest.

1973-ban egy másik horrort is készített a rendező, aminek The Amusement Park a címe. Ám erről az alkotásról leginkább csak a hardcore fanok hallottak. A film egy idő emberről szól, aki csak jól akarja magát érezni a vidámparkban. Ám hamarosan a megvalósult álom igazi rémálommá válik. Igazából nem keltett valami nagy figyelmet és nagyon sokáig feledésbe is merült. Ezt követően Romero dokumentumfilmeket készített. Az egyik egy nyolcrészes sorozat volt THe Winners címmel, a másik pedig O.J. Simpsonról szólt (O.J.Simpson: Juice on the Loose).

1977-ben rukkolt elő ismét egy nagyon izgalmas, bár eléggé alulértékelt filmmel, ami a Martin címet kapta és zsánerét tekintve vámpírfilm volt. John Amplas játszotta benne a főszerepet és egy fiatalemberről szó, aki úgy hiszi, hogy ő egy vámpír. Elutazik egy pennsylvaniai kisvárosba, hogy megpróbálja kideríteni, mi van vele és visszaszerezze a vér iránti vágya feletti irányítást. Romero úgy nyilatkozott erről az alkotásról, hogy a filmjei közül neki ez a kedvence. Az eredeti verzió 2 óra 45 perc volt, ezt vágták végül másfél órásra. Volt némi vita akörül, hogy fekete-fehér vagy színes legyen az alkotás. Végül a Martin színes lett, csak Martin fantáziálása és álomképei lettek fekete-fehérben forgatva.  Egyébként Európában Wampyr címen lett bemutatva 1978-ban. Nagyon kevés szó esik erről a filmjéről, pedig egy igazán erős alkotás, ami új színt visz a vámpírzsánerbe, nagyon okosan van felépítve és megtalálható benne az a tipikus társadalmi görbetükör és szatirikus hangnem is, ami annyira jellemző volt Romero filmnyelvére. Talán ha kicsit később rukkol elő ezzel a művével, akkor nem árnyékolja be egy másik kultalkotása, ami 1978-ban robbant be.

A Holtak hajnala jött, látott és mindent vitt. Romero mindig is azt mondta, hogy a zombifilmek a korrupt és komformista társadalomról szólnak és amikben nem is annyira az élőhalottak, hanem az emberek jelentik a veszélyt. A film egy pittsburghi tévécsatorna stúdiójában kezdődik. A zombik már nem csak az éjszaka leple alatt jönnek el, hanem egyre inkább kezdik átvenni az uralmat a földön. A kis túlélőcsapat végül egy bevásárlóközpontban köt ki és itt harcol az életéért. Romero roppant érzékletesen mutatta be a fogyasztói társadalom kritikáját és a ránk erőszakolt agyatlan fogyasztásra nevelést. Érdekesség, hogy Romero nem klasszikus értelemben folytatta Az élőhalottak éjszakáját. Elvégre nincsenek visszatérő szereplők, pusztán a zombik fejlődésére épített és aztán ezt vitte tovább a későbbiekben. Nála a zombik az igazi főszereplők, ők a történetek középpontjai.

1981-ben a Knightriders című filmmel tért vissza, amiben Ed Harris és Tom Savini játszottak. Majd 1982-ben összeálltak Stephen Kinggel és megcsinálták a Creepshowt. A történetünk keretét egy kisfiú adja, akinek nincs elragadtatva attól az apja, hogy a srác előszeretettel olvas horror képregényeket. Osztja is szegénykét keményen, de persze jól tudjuk, hogy mindennek megvan az ára. Addig is, míg eljutunk a végkifejletig kapunk öt sztorit. Nagyon hangulatos rémmese gyűjteményt tettek le az asztalra, ami roppant szórakoztató darabja lett Romero munkásságának.

1985-ben vették át a zombik az irányítást a nappal fellett. A rendező elkészítette A holtak napja című alkotását, ami sok tekintetben lekörözi az előző két holtak filmet is. Itt már a komplett emberiség helyébe léptek a zombik és pusztán nem sok ember maradt, aki a túlélésért küzdhetne. Beköszöntött az apokalipszis, a bunkerek és a katonai irányítás ideje. Tökéletesen kifejeződik a filmben a nukleáris támadástól való hidegháborús korszak. Míg az előző két alkotásban azért még ott volt a remény, ebben a részben már eluralkodott a kiszolgáltatottság és a frusztráltság. Beköszöntött az emberiség korszakán legsötétebb órái. Ráadásul a zombik itt már nem agyatlan élőhalottak, hanem megjelennek az intelligensebb formáik is jelezve, hogy eljárt felettünk az idő. Romero A holtak napjában már sokkal nagyobb hangsúlyt helyet a mondanivalóra és a filmjei, a zombi zsáner mögött megbúvó filozófiára. Ezzel pedig megújítja ezt az alműfajt. Ha belegondolunk, nem semmi, hogy egy és ugyanaz az ember képes volt többször is megújítani az általa ismertté tett zsánert.

1988-ban usmét tett egy kitérőt és leforgatta a Monkey Shines, ami a Majomszeretet: Egy félelmetes kutatás címen fut. Allan Mann élete tökéletes, megvan mindene, amit csak kívánt. Ám egy nap végzetes balesetet szenved és nyaktól lefelé lebénul. Az élete teljesen összeomlik, nem képes egyedül ellátni magát és a felesége is elhagyta. Legjobb barátja próbálja kirángatni a férfit a depressziójából és ad neki egy eddig kísérletekhez használt majmot, hogy az legyen a háziállata. Ella nagyon cuki majom, akit arra képeztek ki, hogy segítse Allan gyógyulását. Ám hamarosan nagyon furcsa dolgok történnek: mind Allan, mind pedig nagyon máshogyan kezd el viselkedni. Ella lesz Allan Christinje, ha úgy tetszik. Érdekes kitérőt tett tehát Romero és ebben is megjelenik azért a rá jellemző társadalmi kitekintés, hiszen itt az állatkísérletekkel foglalkozik. Persze azért vérben és gyilokban sincsen hiány. Nem egy világmegváltó darab és nem is a rendező legjobbja, de roppant szórakoztató film. Sajnos ez is elhasalt a kasszáknál.

1993-ban Romero és King ismét összeakadtak. Az író Halálos árnyék című könyvének adaptációját készítette el a rendező. Ebben a történetben egy regényíró saját, rosszabbik énjével küzd meg az életéért. Igazság szerint nem lett rossz adaptáció, de sajnos kicsit eljárt felette az idő és Romero nem foglalkozott eleget azzal a belső feszültséggel és vívódással, ami King regényének gerincét képezi. 1999-ben Romero tett egy kis kitérőt a videoklipek világába. A The Misfits: Scream! című klipjét ő rendezte.

A 2000-res években még 4 filmet készített, amellett nyilván, hogy producerként is részt vett pár projektben és figyelemmel kísérte a filmjei remakejeit is. 2000-ben került bemutatásra a Bruiser című alkotása, melynek főszereplője. Jason Flemyng. Henry egy átlagos pasas, aki nagyon csendes és szabálykövető. Mondhatjuk, hogy egy palimadár, akit éveken át csal a felesége és a legjobb barátja pedig folyamatosan megvágja. Henry egy nap azonban arra ébred, hogy elvesztette az arcát. Egy névtelen senki lesz, aki fantomként éli mindennapjait. Ez a változás azonban előhívja benne a frusztráltságot és a bosszúszomjat, ezért elindul, hogy revansot vegyen azokon, akik tönkretették az életét. A Bruiser kicsit A láthatatlan ember vonalát követi és leginkább a felszabadulásra fókuszál, majd pedig arra, hogy ha nincsenek korlátok, ez mit okozhat egy emberrel. Tulajdonképpen megjelenik benne minden, amivel Romero a zombilfilmjeiben is foglalkozik csak most ezt más alapszituációba helyezi. A film sajnos csúfosat bukott a kasszáknál.

Romero ezt követően folytatta a zombik menetelését a vásznon. 2005-ben kijött A holtak földje, majd 2007-ben a Holtak napjóla és végül 2009-ben a Survival of the Dead. A Holtak földje nagy nehezen visszahozta a gyártási költséget és vitte tovább a klasszikus Holtak-trilógia által felvázolt vonalat. Itt már a zombik egyre okosabbak, az emberek pedig elzárt városokban élnek, ahol kialakult egy kasztrendszer. A pénzesek fényűzésben, a szegények meg a mocsokban élnek, miközben a falak mentén ott sereglenek a zombik. Tehát a társadalom visszarendeződött és megtanult együtt élni a zombi jelenséggel. Persze az osztályok közötti különbségek egy ilyen helyzetben sem szűnnek meg létezni. A zombik mindeközben már többet akarnak, egyre inkább élni szeretnének és kezdenek öntudatra ébredni. Romero ebben a filmjében igyekezett folytatni azt, amit 1985-ben abbahagyott és ez többé-kevésbé sikerült is neki.

A Holtak naplója viszont új helyzetet teremt. Fiatal filmesek épp az erdőben készítik a saját horrorfilmjüket, amikor a holtak életre kelnek és kitör az apokalipszis. Megkezdődik a harc a túlélésért. Romeronak ez a filmje amúgy nem lenne rossz, de úgy érzem, hogy elfáradt ekkorra már a rendező és ezért nem is tudott olyan színvonalú filmet készíteni a témában, mint amit megszoktunk tőle. Ez egy átlagos zombifilm lett és nem pedig Romero-féle zombifilm, ami óriási különbség. A Survival of the Dead pedig tényleg a mélypont, nem is csodálom, hogy a Mester nem készített ezt követően több filmet.

Mit is mondhatnánk még el a Zombik királyáról? Talán csak annyit, hogy nélküle egészen másképpen alakult volna ennek a zsánernek a sorsa és a horror világa is sokkal szegényebb lenne, ha Romero nem készítette volna el örök fénnyel ragyogó kultfilmjeit. Mellette pedig egyáltalán nem szabad megfeledkeznünk azokról az alkotásairól sem, amiket egy kissé elhomályosítottak a zombik. Ez különösen igaz a Martinra.

Humor, társadalmi kitekintés, vér, belsőségek és komoly mondanivaló. Ebből állt össze a Romero recept és mi ezt nagyon kajáljuk. Pont annyira, mint a zombik az élőket. De nála jobban senki nem tudná összefoglalni, miről is készített filmet, így zárásképpen beszéljen a Mester: "A történeteim emberekről szólnak és arról, hogyan reagálnak vagy nem reagálnak vagy éppen hülye módon reagálnak az adott helyzetben. Az emberekre mutatok és nem a zombikra. A zombikat megpróbálom tiszteletben tartani és együttérezni velük, amennyire csak lehetséges."

Illetve: "A zombifilm nem tud szórakoztató lenni anélkül, hogy egy csomó hülye ne rohangálna fejvesztve és ne figyelnénk meg közben, hogyan buknak el, miközben megpróbálják kezelni a szituációt."

George A. Romero, a Zombikirály 77 éves korában, 2017. július 16-án hunyt el rákbetegség következtében Torontoban.