Régóta nem írtunk már vámpíros filmről, de Murdock most a segítségünkre sietett. Köszönjük ezt az írást is!

Guillermo Del Toro kétség kívül korunk egyik legnagyobb rendezője. Egy igazán modern mesélő, aki sajátos látásmóddal rendelkezik. Akár saját projekten dolgozik, akár stúdiók bérmunkáin, filmjeiben mindig tetten érhető az az egyedi atmoszféra és világ, ami tagadhatatlanul a védjegyévé vált. Tim Burtonhöz hasonlóan ő is szeret groteszk, sötét mesékben gondolkodni. És mint minden valamirevaló, klasszikus mesének, megvan a maga mondanivalója, és tanulsága. Az elvont mesevilág az, ami tökéletes teret biztosít az igazán lényeges emberi témák feltárására és kivesézésére. Del Toro mindig is jól értett ehhez a fajta történetmeséléshez, és ez nincs másként első nagyjátékfilmes bemutatkozásában, az 1993-as Cronosban sem.

1536-ban az alkimista, Uberto Fulcanelli, az inkvizíció elől Mexikóba menekül. Itt elhatározza, hogy létrehoz egy olyan szerkezetet, ami megajándékozza az örök élettel, és a Cronos Device nevet adja neki. 400 évvel később, egy épület összeomlása során veszti életét az akkor már elég bizarr külsővel rendelkező alkimista. A Cronos szerkezet eltűnik, hogy aztán évtizedekkel később, Jesus Gris (Frederico Luppi) régiségboltjában bukkanjon fel újra. Jesus felesége, és unokája, Aurora segítségével üzemelteti boltját, ahol is egy arkangyalszobor talapzatában találnak rá véletlenül a szerkezetre. Mikor Jesus megvizsgálja, a mechanikus eszköz váratlanul a kezébe mar. Hamarosan különös változások kezdenek végbemenni a férfin. Fiatalabbnak és erősebbnek érzi magát, ugyanakkor egyre ellenállhatatlanabb vágyat érez a vér iránt. Eközben egy gazdag és halálos beteg amerikai üzletember, Dieter De la Guardia (Claudio Brook), aki már évek óta kutatja a Cronos szerkezetet az örök élet reményében, tudomást szerez róla, hogy Jesushoz került a gép. Kezdetben még megpróbálja meggyőzni a kereskedőt, ám mikor ez nem vezet eredményre, erőszakos unokaöccsét, Angelt (Ron Perlman) küldi utána, hogy szerezze meg tőle a Cronos Device-t, még ha ehhez meg is kell ölnie Jesust. Feltéve, ha képes még meghalni.

Bár amerikai mércével még a független filmesek között is kisköltségvetésűnek számított, a maga korában Mexikó legdrágább filmje volt a Cronos. Szerencsére del Toro jól használta ki lehetőségeit, és kevés hozzávalóból is igazán emlékezetes művet sikerült alkotnia. A költségvetés hiányosságait ellenpontozza az intelligens és következetes forgatókönyv, valamint a kiváló színészi játék és a karakterek közti interakció. Maga a film jobbára kevés helyszínen játszódik, a cselekmény szép lassan építkezik, és nincsenek is benne nagy látványos akciók vagy hatásvadász elemek. És nincs is rájuk szükség. A Cronos ereje az egyediségében rejlik, és abban, hogy hogyan dolgozza fel témáját. Mert itt azért van miről mesélnie del Torónak. Rendezőnk a klasszikus vámpírmítoszt veszi alapul, majd rendesen újra is értelmezi azt, górcső alá véve annak legsötétebb oldalát is. Hisz mi a vámpírság legősibb, legjelentősebb motívuma? Az öröklét és az azzal járó hátrányok, amik folyamatosan megkeserítik annak az életét, akinek el kell viselnie ezt az átkot. Mert bizony az ember már az idők kezdete óta vágyakozik az örök élet és fiatalság után. A vámpírfilmek a legtöbb esetben ezt a témát is járják körül, de del Toro filmje ebben még szintet is lép. A halhatatlanság romantikus vágyálmát brutális módon döngöli a földbe, nem hagyva egy szemernyi illúziót sem ennek árnyoldaláról.

Ilyen téren kicsit hasonlít is az 1983-as Az éhségre, de a Cronos jóval személyesebb. Del Toro teljesen más oldalról közelíti meg a mitológiát, mint ahogy eddig láthattuk. Maga a vámpír itt egyáltalán nem félelmetes, sokkal inkább szánalmas és viszolygást keltő. A nagy eleganciának, amivel a legtöbb filmben ábrázolják őket, itt nyoma sincs. Az örök élet is csak kezdetben tűnik csodálatos ajándéknak, viszont mint kiderül, mindennek ára van. Jelen esetünkben főszereplőnknek az emberségét kéne feláldoznia érte. Jesus egyre inkább veszíti el régi méltóságát, ahogy eluralkodnak rajta állati ösztönei. Ezt jól demonstrálja az a jelenet, amikor egy nyilvános vécé padlójáról nyalogatja fel nagy sóvárgással a vért, vagy amikor mint egy éhező, ugrik neki egy földön heverő haldokló torkának, feladva minden gátlását. Egyre inkább lealjasodik egy jóval alattomosabb, féregszerű szintre, amin akárhogy próbál, nem tud úrrá lenni. Ez volna tehát a nagy ajándék, amit olyan áhítatosan keresünk? A dicső öröklét. Itt egyébként még a drogfüggőségre is erősen utalnak. Amikor Jesust először megmarja a szerkezet, az még csak baleset. Utána viszont a keze elviselhetetlen viszketéssel áhítozik a Cronos után, míg végül Jesus megadja magát, és unokája elől bujkálva, újra és újra használja magán a masinát, egyre nagyobb áhítattal és élvezettel. Elég beszédes az a részlet, amikor Aurora rajta is kapja egy ilyen eseten. Olyan, mintha az ember magával az ördöggel kötne szövetséget a lelkéért cserébe, és valamilyen szinten talán erről is van szó. A Cronos szerkezet belsejébe egy ősöreg rovar van bezárva, ami magában hordozza a vámpírkórságot. Ő maga a gépezet sötét szíve, a valódi gonoszság. Készségesen teljesíti az emberek legáhítottabb vágyát, ám ezért hatalmas árat is kér. Amikor a kamera belülről mutatja a szerkezetet, benne a rovarral, az hatalmasnak és félelmetesnek tűnik. Mint valami gótikus templom, amiben egy gonosz istenség nyugszik, kinek egyetlen célja, hogy romlásba vigyen mindenkit, aki kapcsolatba lép vele.

Federico Luppi egyszerűen kiváló teljesítményt nyújt Jesus szerepében. Játéka végig hiteles és átérezhető. Egy igazán szimpatikus, idős kereskedő, aki eközben egy szerető férj és gondoskodó nagypapa is. A családi értékek ápolásáért mindent meg is tesz, ám hamar megváltoznak a dolgok, amikor kapcsolatba kerül a Cronosszal. Ezt az átalakulást is remekül sikerült ábrázolni, ahogy egyre jobban levetkőzi régi énjét, és már önmaga számára is egyre idegenebbé válik. Egyedül az unokája, Aurora, akit mindenkinél jobban szeret, képes visszatartani őt attól, hogy teljesen elveszítse emberségét. Del Toro a későbbi filmjeiben mindig jól bánt a gyerekszereplőivel, de itt még Aurora nem kerül annyira középpontba. Karakterét nem bontják ki nagyon, de így is nagy jelentősége van, hisz miatta tud Jesus megmaradni emberi mivoltában. Nélküle biztosan elveszne. Tökéletesen ellenpontozza őket a film két negatív főhőse közti viszony. Claudio Brook egy igazi számító, vén üzletembert formál meg az idős De la Guardia személyében, aki csak saját magával törődik. Egyáltalán nem érdekli mások sorsa, csak az, hogy kigyógyuljon betegségéből, és örökké éljen, ezért pedig bármire hajlandó. Még saját unokaöccsét is semmibe veszi, akit egyébként a zseniális Ron Perlman játszik, és őt ugráltatja mindenért. Angel De la Guardia karaktere talán élete egyik legemlékezetesebb szerepe. Tipikus keményfejű, verőember kaliberű fazon, de így is van önérzete. Ő az, aki kénytelen gondját viselni haldokló nagybátyjának, és minden kérésének eleget tennie, hiszen reméli, hogy idővel ő örökli majd az üzletét. Viszont ezt végig kínszenvedésként éli meg, hisz nagybátyja inkább rabszolgának használja őt, akit minden ballépéséért megbüntet. Ráadásul igazi céljaiba be sem avatja, mert ahhoz túl ostobának gondolja. Ez csak még jobban frusztrálja Angelt, és az ilyenkor jelentkező dühkitörései igazán szórakoztatóak. Ezzel együtt pedig örömmel szemétkedik másokkal is, csak, hogy ezeket a frusztrációkat kiadja magából. Minden rossz tulajdonsága ellenére, nem lehet utálni Angel figuráját. Sőt, néha még együtt is tudunk érezni vele. Egyértelműen Luppi és Perlman a film két fénypontja, akik gond nélkül elviszik a hátukon az egész produkciót.

Egy igazán gonosz és nyomasztó történetet mesél el a Cronos, melynek kilátástalan helyzetében mindig ott a remény a megváltásra. Hisz bármilyen sötét is a helyzet, del Toro történeteiben a sötétség mögött mindig ott van a fény. Igazán remek bemutatkozó filmet adott nekünk, aminek legnagyobb erénye, hogy a komor téma ellenére hatalmas szíve is van a műnek. Nagyon elgondolkodtató és egyben szórakoztató alkotás lett, amit bárkinek tudok nyugodt szívvel ajánlani. Vámpírfilmrajongók közül pedig azoknak, akik nyitottak az újításra és a műfaj szabadon értelmezésére.

7/10

IMDb | mafab