Tartozom egy vallomással nektek. Amikor gyerek voltam, olyan 9-11 éves, a kis barátaim és én gyakran játszottunk szadista játékokat legyekkel. Kitépdestük a lábaikat, szárnyaikat változatos formációkban, és néztük, ahogy a szerencsétlen bogár forog, pörög, küzd az életéért. Ki tudja, miért, akkoriban ezt szórakoztatónak találtuk. Mentségemre legyen, hogy elég hányatott sorsú gyerek voltam, volt honnan felszednem ezt a szadizmust. Na, most vagy kapok ezért néhány évet valamely vallás poklában/purgatóriumában, vagy megváltottam a lelkemet azzal, hogy 3 évet dolgoztam egy kisállatkereskedésben a sok kis lakó jólétén fáradozva.

De az vesse rám az első követ, aki nem szokott maga is olyan videókat nézni, amiben a szereplők különböző “vicces” baleseteket szenvednek. Széplelkűek persze megelégszenek azzal, ha egy lány liszttel fújja le magát a hajszárítójával, a skála másik végén meg ott vannak azok a szadista hajlamúak, akiket csak a csontok roppanása tud kielégíteni. Mindegy, a spektrum melyik részén vagy, Iain Softley (a K-PAX rendezője) 2015-ös Curve című filmje ízletes koncot dob a benned lévő szadistának.

A történet szerint Mallory Rutledge, akit a kellemes hangú és feszes testű Julianne Hough alakít, Denverbe tart autóval, ahol a közelgő esküvője várja. Ahogy az némelyekkel lenni szokott, akik nem mézeskalácsházban élnek, és a szívük nem rózsaszín vattacukorból van, a lányt elkapja a kétség. Forgatja a gyűrűt az ujján, a távolba néz bánatosan, de rendületlenül tartja az úticélját. Egészen addig, amíg le nem robban, és egy segítőkész idegen meg nem jelenik. A férfi, Christian Laughton (Teddy Sears - többen közületek az American Horror Story első évadából ismerhetitek, ott a jó képességű Zachary Quinto partnerét alakította) mintha egy Levi's-reklámból ugrott volna elő a kockás hasával, hogy mosolyát megvillantva a lány segítségére legyen. Malloryre hatással is van ez a belépő, hálából felveszi a férfit, hogy elvigye egy darabon, amerre megy. (Nem, valószínűleg nem olvasta az egyedülállő nők autóvezetői kézikönyvét, mely szerint ismeretlen kies utakon semmiből előtűnt jóképű férfiakat nem veszünk fel stopposként.) A kellemes, bizsergető flörttel teli utazás elég gyorsan vált rémálomba, és Mallory kisvártatva szorult helyzetben találja magát, egy kietlen domboldal alján, a fejtetőre fordult autójában. Minden erőforrása az, ami kartávolságban elérhető, Egy üveg víz, néhány cukorka, meg egy tasak ketchup. Innentől fogva figyelhetjük, hogy boldogul, ahogy a kitépett szárnyú legyeinket figyeltük gyerekként. Ám nem csak mi szórakozunk a kínlódásán.

A film alapötlete tetszik, Teddy Searsnek néhány pillanatra tényleg elhiszi az ember, hogy egy elmebeteg, aki mások szenvedésétől érzi jól magát. Minél többet szerepel, annál nagyobb ingert érzünk, hogy dúsan beszappanozott, rojtos rozsdás szélű, jó merev nyelű szívlapáttal arcon csűrve jelezzük finoman neki, mekkora szemét. Julianne Hough viszont kevésbé tudja elhitetni velünk, hogy élet-halál harcot vív a szabadulásért, bár a végére igazán badass kiscsajjá növi ki magát. A film eleje meg a vége igazán jó lett, fordulatos, izgalmakkal teli, de a középső rész, ahol a lány próbál megküzdeni a természettel, az autóval, önmagával és a psycho pasassal, valahogy kicsit gyengébbre sikerült. Ezen a téren bőven lett volna mit tanulni a hasonló témával operáló Meghasadva című 2010-es filmtől (IMDb). A csinos szöszi színésznőcske nem volt képes arra a színészi munkára, ami ennek a kiélezett helyzetnek a hiteles érzékeltetéséhez kell. Cserébe nagyon szépen átüt a mellbimbója a szűk topján, többször is. Láthatóan a készítők inkább erre helyezték a hangsúlyt. De nem ekézem tovább a filmet, mert összességében tényleg jó volt, és a vége kárpótolt a közbenső gyengélkedésért.

Ha házasság előtt vagy, vagy csak hosszú autóútra indulnál, vagy egyszerűen csak szeretsz mások kínján szórakozni, feltétlenül nézd meg ezt a filmet is, kicsit megdobhatja az adrenalinszintedet.

6/10

IMDb | mafab