A Dead Like Me (nálunk Haláli hullák címen futott) egy 2003-tól 2004-ig futó sorozat volt, melyet az MGM készített. Műfaját tekintve dramedy, de mivel a halál központi szerepet játszik, így véleményem szerint beleillik az oldal témájába.

Főszereplőnk Georgia Less, aki 18 éves korában eljutott arra a pontra, hogy nem akar tanulni. A főiskola első félévét sem fejezte be, melynek hatására anyjával való viszonya is csak rosszabbodik. Kishúgát pedig a háta közepére sem kívánja. Mondhatjuk úgy is, hogy egy igazi lázadó tini, akit voltaképpen pont nem érdekel, milyen élete lesz. Így kénytelen egy részmunkaidős állást vállalni, ám negatív és szarkasztikus hozzáállásával eléri, hogy a lehető legrosszabb pozícióba kerüljön. Az első munkanapján természetesen mindent elront, ami miatt szintén nem aggódik, ám arra még ő se számított, hogy miután egy fura férfi megkérdezte tőle a nevét és megsimogatta, egy orosz űrállomás titánium vécéülőkéje pont őrá zuhan, melytől teste szétrobban.

Ám ezzel csak most kezdődött számára az élet, mivel a teste bár meghalt, a lelke még nagyon is él. Ezt követően egy Betty nevű nő és egy Rube nevű férfi felvilágosítják George-ot, hogy a férfi, aki a nevét kérdezte és megérintette, egy úgynevezett kaszás volt, aki elragadja az éppen eltávozók lelkét, hogy békére leljenek. George azonban még nem léphet tovább, mivel az illető számára ő volt az utolsó lélek, akit el kellett ragadnia, így George az ő helyére kell, hogy lépjen.

Természetesen nem tudja elfogadni azt, hogy 18 évesen meg kellett halnia, és az sem tetszik neki, hogy részt kell vennie emberek szörnyű halálában, ám sajnos ezt nem utasíthatja vissza. A történet előrehaladásával persze megváltoznak a nézetei, de legbelül még mindig ember maradt, aki gyűlöl a halálnak dolgozni.

A Dead Like Me, mint mondtam, elsősorban egy komédia-dráma egyveleg, ám mivel elég nagy teret kap a halál bemutatása, így a poénok nagy része meglehetősen sötét, ami persze egy ilyen történetbe nagyon is illik. George végig narrálja az eseményeket, mondhatni az ő gondolatatai végigkísérnek minden epizódot és jelenetet. Ezek a belső monológok az egyik legjobb elemei a sorozatnak, ugyanis George cinikus és fanyar humorát legtöbbször ebben a formában kapjuk meg. Emellett azért akadnak meglehetősen extrém halálesetek is, mint például George halála, aminél abszurdabbat ki sem találhattak volna.

Az írók munkája is meglehetősen összeszedett. Szinte mindent alaposan kibontottak a történetben, és semmit nem kapkodtak el. Ez persze lehet, hogy annak is köszönhető, hogy itt nem 20 perces epizódokat kaptunk, hanem 40 perceseket, sőt a pilot egy valóságos TV-film a 70 perces hosszúságával.

A sorozat voltaképpen két történetet mutat be. Az egyik történet George és a többi kaszás mindennapjait és múltját mutatja be nekünk, a másik történet pedig azt, hogy George családja hogyan dolgozza fel a tragédiát. Ennek központi szereplője egyértelműen George húga, Raggie, aki jobban hasonlít nővérére, mint azt bárki gondolta volna.

Természetesen erős drámai szállal is rendelkezik, ami nem feltétlen baj, hiszen mégiscsak az elmúlásról szól, amihez a humor ellenére meglehetősen nagy tisztelettel nyúl hozzá. Emellett kapunk némi bibliai utalást is, melyek az úgynevezett „Hantolókhoz” köthetőek. Ők ugyanis azért felelnek, hogy egy baleset bekövetkezzen, ezzel fenntartva az élet egyensúlyát. Velük kapcsolatban több apró célzást is kapunk, hogy pontosan mi várja az embereket a halál után, és hogy Isten keze valóban benne van-e a halálban.

A történetről többet nem is szeretnék mondani, inkább rátérnék a szereplőkre, akiket szintén jól választottak ki. A George-ot alakító Ellen Muth egyértelműen a szíve és lelke a sorozatnak. Leginkább Angela Bettis és Martha Plimpton keverékének tudnám mondani, akinek a színészi játéka és humora megalapozza a sorozat hangulatát. Nagy kár, hogy egy-két kisebb szerepen kívül eléggé mellőzve van.  A többi szereplő is kitesz magáért. Itt van például Rube (Mandy Patinkin – Homeland sorozat), aki a kis csapat vezetője, meglehetősen rejtélyes múlttal,

Mason (Callum Blue – Colombiana, Neveletlen hercegnő 2), a kissé féleszű angol huligán a hatvanas évekből,

Roxie (Jasmine Guy - Vámpírnaplók) a fekete extáncos, kemény rendőrnő,

valamint Daisy (Laura Harris – Csapatleépítés, Faculty - Az invázium), a tragikus halálú színésznő, aki meglehetősen fehérmájú.

De a sorozat első néhány epizódjában megismerhetjük Bettyt (Rebbeca Gayhearth – Rémségek könyve, Kemény dió) is, aki minden lélek elragadásához pozitívan áll, és nem fél semmitől.

George családjában pedig ott van Raggie (Britt McKillip - Adsz vagy kapsz), aki mindig felnézett nővérére, és a halála után csak még jobban meg akarja ismerni, valamint az anyja, Joy (Cynthia Stevenson – A játékos), aki próbálja az erős nőt mutatni mindenkinek, ám belül határozottan egy lelki roncs. De érdemes még megemlíteni George hóbortos főnökét, Delorest (Christine Willes – A lány és a farkas, A szürke ötven árnyalata), aki tele van jóindulattal, ám szegény nem túl eszes.

A sorozat megalkotója Bryan Fuller volt, aki később ugyanezt a formulát vitte tovább a Halottnak a csók című sorozatába, némi Wes Anderson-stílussal vegyítve, de ismerős lehet a neve a Hannibal című sorozatból is, ugyanis az is az ő nevéhez köthető. Mi több, még Ellen Muth-nak is adott szerepet két epizód erejéig.

A sorozat a midseason időszakban futott, és két évad után érthetetlen okokból elkaszálták, ám ezzel még nem ért véget a történet.

Dead Like Me: Life After Death (2009)

Emlékszem, nagyjából 2008 környékén kezdtem el nézni a Dead Like Me-t, a Sorozat+ nevű csatornán, és határozottan meglepett, mikor szembesültem a ténnyel, hogy készül belőle egy film. A sorozat rajongói azon szerencsések közé tartoznak, akiknek ez a csoda megadódhatott, hiszen a Jóbarátok rajongóit nem lepték meg egy egész estés filmmel, az X-akták: Hinni akarok pedig eléggé lehangolóra sikeredett.

A készítők elég nagy bajba kerültek, hiszen a szereplőgárdából két fontosabb színész, Mandy Patinkin és  Laura Harris  nem volt hajlandó részt venni a projektben, így magát a forgatókönyvet is aszerint kellett megírni, hogy ez ne okozzon gondot. Rube-ot kiírták, Daisy pedig lecserélődött és Sarah Wynter lépett a helyére.

De nézzük is a történetet. Az időben természetesen ugrunk öt évet. George már rutinból űzi a lelkek elragadását, ám egyik nap szembesülniük kell azzal, hogy törzshelyük, a Gofri ház leégett, Rube pedig eltűnt. Ekkor megjelenik egy fekete limuzin, ami elviszi őket egy puccos étterembe, ahol egy Cameron nevű férfi fogadja őket. Kiderült, hogy Rube megkapta a fényét, és el is ment, ennek következtében pedig a csapat új főnököt kapott, vagyis Cameront. Meglehetősen erős változtatásokkal szembesíti szereplőinket. A cetliket, melyeken az éppen eltávozó emberek neve van felírva, felváltják a PDA-k, emellett puccos partik várják őket. A többek azonnal megrészegülnek az érzéstől, ám George nem adja magát könnyen. Folytatná a munkáját, ám a következő ember, akinek lelkét el kell ragadnia, nem akar kiszállni a testből, ráadásul, mint kiderül, a húga ,Raggie szerelme, akivel kapcsolatukat titokban tartják, hiszen a srác menő focista, míg Raggie a szokásos kitaszított. Hamar rájön, hogy csak akkor tudja a lelkét elvinni, ha Raggie meglátogatja és elbúcsúzik tőle. Eközben a többi kaszás élete fenekestől felfordul, és rájönnek hogy Cameron mégsem olyan jó fej, mint azt elsőnek gondolták.

Lényegében ennyi a történet, és azt kell mondjam, jelen esetben az írók nem erőltették meg magukat. Értem én, hogy a sorozat stílusát igyekeztek felvenni, ám ez csak részben sikerült. Rengeteg szált próbál mozgatni, ám ezeket mind csak érintőlegesen közelíti meg. George anyja, Joy például könyvet írt a gyászról, ami egy érdekes szál lehetne, hiszen a sorozatban kiderült, hogy nem képes túltennie magát a tragédián, így hát kiírta magából. Ám ez egy-két jeleneten kívül nincs megemlítve. Ugyanez a helyzet a Daisy-Mason párossal is. A sorozatban kialakuló viszony itt egy jelenet erejéig megjelenik, ám gyorsan el is hessegetik. Egéyrtelműen George története az egyetlen, amit rendesen kibontanak, és azt tudom mondani, hogy valóban érdekes. Sajnos azonban a karakter jelenleg nem túl vicces. Legalábbis nem annyira, mint az előtte levő két évadban. A cinikus narráció is meglehetősen háttérbe szorult. Mégis a legnagyobb probléma nem a történettel van, hanem egyetlen szereplővel, aki nem más, mint Daisy.

Az, hogy Laura Harris elutasította a szerepet, még önmagában nem lenne baj, ám a készítők úgy vélték, bárki kerülhet a helyére, még egy olyan nő is, aki totálisan más személyiség. Daisy tipikusan az a finom, kimért, fanyar sznob nő, aki azzal együtt is szimpatikus, hogy egy ribanc, bár ez a személyisége a sorozat alatt úgy tűnt, hogy egy hazugság, amit pajzsként alkalmaz, nehogy túlságosan is közel kerüljön valakihez. Nagyon kidolgozott karakter volt, amit ebben a filmben totálisan leromboltak. Sarah Wynter ugyanis egy meglehetősen trampli nő. Szinte semmi finom nincs benne, éppen ezért a karaktert is úgy írták át, hogy az passzoljon hozzá. Így lett Daisy egy hisztis, affektálós rinyagép, aki folyton üvölt, folyton káromkodik, és nem mellesleg itt valóban egy kurva. Szóval mindazt, amit felépítettek a sorozatban, azt itt teljes mértékben lenullázták. Számomra ez volt a legnagyobb negatívum.

Összességében a film egy kellemes másfél óra, ám a sorozat szintjét nem üti meg. A végkifejlet egy nagyon szép lezárás, ám egyben egy érdekes folytatást is felvezet, amit valószínűleg sosem fogunk megkapni. Én azért reménykedem, hogy az MGM még egy filmmel megtisztel minket.

Dead Like Me sorozat: 8/10

Dead Like Me: Life After Death: 6/10

Valaki volt olyan kedves és YouTube-ra felrakott pár részt az első évadból, így itt én meg is osztanám veletek a pilotot.