A found footage horror mára már a műfaj egyik megkerülhetetlen alzsánerévé vált, és a 2010-es években hatalmas népszerűségnek is örvendett, jóformán egymás után érkeztek a kézi kamerás horrorok. Az ezekben az években tapasztalt hatalmas őrület már szerencsére megszűnt, de természetesen a mai napig is készülnek ilyen jellegű horrorok, és valószínűleg fognak is még nagyon sokáig. Viszont, még így a kritika elején, tartozom egy hatalmas vallomással. Én személy szerint nem kedvelem a found footage horrorokat. Sőt, a nagyrészüket egyenesen rühellem. Engem a legtöbbször ez a kézi kamerás megoldás egyenesen idegesít. A lényege az lenne, hogy mi nézők sokkal személyesebbnek érezzük a történteket, és a szereplőkkel együtt bevonódjunk az eseményekbe. Ezt viszont a legtöbb esetben nagyon rosszul alkalmazzák. A folyton rángatózó kamera, és a sokszor borzalmas beállítások miatt alig lehet bármit is látni, a cselekmény követhetetlenné válik, és az a nonszensz, hogy az idióta karakterek mindenhová magukkal hurcolják a kamerákat, minden logika nélkül, az engem inkább kidob a történetből. És ha már szóba kerültek az idióta karakterek, ez a műfaj valahogy jobban vonzza az ostoba, és idegesítő szereplőket, mint bármelyik másik műfaj. Persze nem vagyok igazságtalan, hiszen nem véletlenül jött létre ez az alműfaj, és a korábban említett tulajdonságainak nagyon is megvan az előnyük, és még én is kifejezetten tudok szeretni bizonyos found footage horrorokat. A műfaj megteremtője, az Ideglelés egy megkerülhetetlen klasszikus, ami már az első megtekintéskor nagyon nagy hatással volt rám, és azóta is bármikor összerezzenek rajta. Szintén nagy kedvenc nálam a REC, ami nagyon jól használta a műfaj kereteit, és legalább ekkora elismerést érdemel a legelső Parajelenségek is. Sokan még a Cannibal Holocaustot is ide sorolják, sőt, egyenesen a legelső found footage horrornak kiáltják ki, de nálam az a film egy teljesen más kategóriába tartozik, még, hogy ha a fele valóban ál-kamerás felvételekből áll is. Viszont pont a 2010-es években, amikor már undorító mértékben megnőtt a found footage horrorok népszerűsége, és egymás után gyártották le ezeket az egy kaptafára készülő filmeket, akkor az ipari hulladékok száma is jelentősen megnőtt. Persze minden alzsánernek volt ilyen uralkodó korszaka, amikor tonna számra készültek mondjuk a slasherek vagy a démonos filmek, de a found footage filmek esetében sokkal bántóbb és idegesítőbb volt ez a fajta túltermelés. Ezeknek a kézikamerás horroroknak a receptje egyszerűen nem működik nagyobb darabszámban. Ez úgy jó, hogy ha meghagyják kis mértékben, és csak az olyan filmekhez használják fel ezt a módszert, ahol valóban indokolt, és tudnak is értelmesen mit kezdeni vele. Ezen hosszúra nyúlt bevezető után talán sikerült tisztáznom, hogy számomra a found footage horror egy kifejezetten ellenszenves műfaj, épp ezért nagy örömmel tölt el, amikor egy értékelhető, vagy egyenesen egy élvezetes darabbal találkozom közülük. Idén a Shudder meg is örvendeztetett minket egy ilyen produkcióval, ami abszolút radar alatt érkezett, és igazán üdítő újításnak bizonyult a zsánerben.

Shawn Ruddy (Joseph Winter) egy híres videoblogger, aki nem kicsi online karrierre tett szert, ám ez viszonylag hamar romba is dőlt több problémásabb megnyilvánulása után. Hogy visszaszerezze nézői és szponzorai bizalmát, egy igen ígéretes és nézőcsalogató ötlettel áll elő halloween alkalmából. Bezárja magát egy hírhedt kísértetjárta házba a semmi közepén, és az egész éjszakát itt kívánja tölteni, miközben mindezt élőben streameli is. A siker és a szponzorált támogatás garantált, de ahogy telik az éjszaka, valóban elkezdenek egyre különösebb dolgok történni a házban.

A film két író-rendezője Joseph és Vanessa Winter nagyon is tisztában voltak a found footage műfaj negatív tulajdonságaival, és, hogy a hozzám hasonló nézők miért is utálják ezeknek a filmeknek a többségét. Szóval egyik lényegi célkitűzésük az volt, hogy filmjük mentes legyen ezektől a betegségektől, és ezt a tervüket maximálisan teljesítették is. Első körben azt a sokszor hülyeségbe hajló elemet, hogy a főszereplők minden egyes mozzanatukat lekamerázzák, azt nagyon egyszerűen és logikusan oldották fel, ugyanis filmjük főszereplője egy videoblogger, akinek lételeme, hogy állandóan jelen legyen a közösségi médiában, és a film fő cselekményének számító műsora is fontos, hogy közvetítve legyen. Máskülönben a szponzorok megvonnák tőle a támogatást. A másik állandó probléma ezeknél a filmeknél az állandóan rángatózó kamera, a borzalmas képminőség, és az, hogy így semmit sem tudunk kivenni a látottakból. Hát itt ilyen problémák nincsenek, ugyanis Shawn egy nagyon tapasztalt, elegendő pénzzel, és így jó felszerelésekkel rendelkező blogger, aki a legjobb kamerákkal állít be az elátkozott házba, amik a legjobb képminőséget biztosítják. A fejkamerája és a kisebb kézi kamerája szinte sosem rángatózik indokolatlanul, és a ház több pontján is falra szerelhető kamerákat helyez ki, ugyanis itt neki is érdeke, hogy a nézők mindent jól kivehetően láthassanak. És valóban látunk is végül mindent, amit kell, tisztán és jól kivehetően. Technikai és operatőri szempontból tehát valóban nincs okunk panaszra, de emellé még más erények is bejönnek. És ez az a pont, ahol ki kell mondanunk, és le kell szögeznünk, hogy a Deadstream nem egy saját magát minden áron komolyan vevő horrorfilm, hanem egy nagyon laza és hangulatos horror-vígjáték. És itt a Sam Raimi féle Gonosz Halott vonalat képzeljétek el.

Ez pedig lehetőséget ad nem kevés önreflexióra és műfaj paródiára is. A jól ismert horror klisék, hogy a szereplő az ijesztő hang után megy, vagy, hogy nem tud kijutni a házból, mert zárva van az ajtó, vagy pedig nem indul a kocsi, az itt mind logikusan meg van indokolva, és alá van támasztva. Mivel Shawn-nak muszáj közvetítenie valami műsort, ezért a szponzoraival olyan szerződést kötött, hogy egyrészt reggelig semmilyen szín alatt nem hagyhatja el a házat, másrészt pedig ha valami ijesztő és furcsa hangot hall, akkor azt azonnal meg kell néznie. Azt külön vicces látni, hogy ez utóbbiról maga a főszereplő is tudja, hogy hülyeség és rossz ötlet lehet, de köti a szerződés, ezért rákényszeríti magát, miközben látványosan be van rezelve. Előbbi tényezőket pedig úgy oldja meg, hogy biztos ne hagyja el a helyszínt én se szegje meg a szerződést, hogy a kocsi gyújtógyertyáit behajítja a bokrok közé, és miután jól bezárkózott a házba, a bejárati ajtó kulcsát pedig legalább ekkora eleganciával ledobja valahova a pincébe. És ezek még csak a kiindulópontok, a film során több ilyen horror klisé is előkerül, amiket rendesen ki is forgatnak magukból. Nagyon erős hátteret biztosít mindennek a jól és igényesen megírt forgatókönyv. Minden esemény okkal történik, és mindennek megvan a maga miértje. A vicces vagy ijesztő szituációk jól vannak felépítve, és mindennek tisztességesen megágyaznak már előre. Mindennek a közepén ott van a főszereplőnk Shawn, aki a poénfaktor jelentős részéért felelős. Nos, Shawn egyrészt azért zseniális karakter, mert ő lenne alapjáraton az a szereplő, akit nagyon kéne utálnunk, és nagyon kéne örvendeznünk a halálakor. És a figura rá is játszik erre bőven. Shawn az a tipikus idegesítő influencer, akivel nap mint nap találkozhatunk a közösségi médiában. Egymás után gyártja a fárasztó, minősíthetetlen és értelmetlen chalange videókat, és egyéb tucat termékeket, ő maga egy beképzelt, egoista ficsúr, aki nincs igazán tekintettel másokra, csak a nézettség és a népszerűség számít neki, és csak akkor veszi elő a szebbik arcát, amikor ez kezd megcsappanni. A népszerűség érdekében teljesen áruba bocsájtja magát, és sokszor valóban idegesítő módon túljátssza önmagát is. A film elején is a lehető leghatásvadászabb módon vezeti fel a műsorát, a saját merchandise termékeit promózza, és amikor már a házban van, ott is szinte végig horrorisztikus zenét játszik le, a kellő hatásosság kedvéért. A helyzet akkor kezd lassan még is viccessé válni, amikor élesben szembesülünk vele, hogy Shawn mennyire beszari alak, és a legkisebb semmiségektől is már hanyatt homlok menekülne a házból, de ugye végig emlékezteti magát a szerződésre, és a nézettségre is. Aztán amikor beindulnak a tényleges paranormális események, akkor válik igazán élvezetessé az egész, mert az az igazság, hogy jó nézni egy ilyen figura kínlódását. Főleg, ha az jó értelemben el van nyújtva, és valóban vicces módon történik. Az események előrehaladtával Shawn produkál is valamiféle jellemfejlődést, de azért ne várjunk olyan sokat tőle. A társíró és rendező Joseph Winter igazi átéléssel és profizmussal kelti életre a karaktert, és tényleg képes elvinni a hátán a film nagy részét.

A poénok mellett viszont a horror faktor sem kerül elhanyagolásra. A film ugyanis sokszor valóban képes félelmetes lenni. A hangulat és az atmoszféra alapból nagyon jól meg van teremtve a környezettel és a helyszínnel. És Shawn hatásvadász zenei válogatása is rá tud segíteni néha. A filmben nem kevés jump scare van, de ami a legmeglepőbb és legörömtelibb, hogy ezek a jump scare-ek itt működnek és jól vannak használva. Egyáltalán nem erőltetettek, nincsenek túltolva, és csak akkor használják őket, amikor kell, és ezért ezek sokszor valóban ijesztőek. A film nagyon jól dolgozik a sejtetés és a rejtett ijesztés módszereivel is. Sokszor a kép hátterében helyez el ijesztő és baljós dolgokat, amikre csak a műsor közvetítésébe bekapcsolódó kommentelők hívják fel Shawn, és egyben a mi figyelmünket is. És ott van még a gore is, ugyanis ez a film nem spórol a véres jelenetekkel sem. Olyan nagy vérengzésekre nem kell számítani, de azért így is van itt sok bátor lépés. Nem véletlenül hoztam szóba a Gonosz Halott filmeket példának, mert a Deadstream rengetek elemében, és főleg a humorában nagyon hajaz Sam Raimi kultikus sorozatára. A fekete humor, és a véres, undorító jelenetek parodisztikus alkalmazása egyértelműen megidézi a széria legjobb pillanatait, valamint Shawn karaktere a maga szerencsétlenkedéseivel, és a véres események közepette való kínlódásaival is sokszor eszünkbe tudja juttatni Ash sutább pillanatait is. De ami a legegyértelműbb hasonlóság, az talán a gonosz erők ábrázolása. A történet ismertetése, és a found footage jellegből fakadóan talán sokan elsőre ilyen parajelenségek szerű kísértet aktivitásra számítanának, de itt nem erről van szó. A filmben megjelenő szellemek, vagy démoni entitások, külső megjelenítésükben és viselkedésükben is rengeteg hasonlóságot mutatnak a Gonosz Halott franchise deadite-jaival. Ezek a lények pedig alapjáraton érdekesebbek és szórakoztatóbbak, mint valami random klisés szellem.

A Deadstream számomra egyértelműen az év egyik legnagyobb meglepetése, és az utóbbi évek egyik legjobb horror-vígjátéka. Emellett a found footage műfajában is egy kifejezetten kellemes és újszerű darabnak bizonyult, és még az a potenciál is megvan benne, hogy jelentősen megreformálja a zsánert. Pont ilyen és ehhez hasonló kreatívabb filmekre lenne szükség, hogy életben tartsák a kézi kamerás horrorokat, és megmutassák, hogy valóban több lehetőség van ebben a formátumban, mint amit az utóbbi több mint tíz év termése produkált. A műfaj rajongói mindenképpen tegyenek vele egy próbát, és azok is, akik egy igazán szórakoztató és élvezetes horror-vígjátékra vágynak, mert garantáltan nem fognak csalódni.

IMDb