Ákos ezúttal egy animet hozott el nektek.

„Az ember, kinek nevét e Halállistára felírják, meghal.” - olvassa Yagami Light, a gimnázium udvarán talált füzetben. A borítón az szerepel Death Note, vagyis Halállista. Bár szkeptikus, de ez felkelti az érdeklődését, így élesben is kipróbálja. A lista használata végül célt ad az életének, mégpedig azt, hogy megalkosson egy bűnözés nélküli világot, és ő legyen az „Új Világ Istene”.

Alapvetően a témafelvetés is nagyon erős morális kérdéseket boncolgat. Vajon bűn-e a bűnözők megölése? Mennyiben különbözik az állam által kiszabott halálos ítélet attól, hogy valaki önkényesen gyilkolja a bűnözőket? A bűnelkövetők megölése megszűntetheti-e a bűnözést, és ezáltal lehet-e jobb világot teremteni? Ezek a kérdések (és még sok másik) mind-mind felmerül az anime alatt. Persze, ezeket számos filmben és sorozatban láttuk már különböző módon feldolgozva. Manapság vitathatatlanul népszerűek azok az alkotások, amelyek főszereplője egy mindenre kész pszichopata. Hannibal Lecter, Patrick Bateman, Frank Underwood, vagy a szintén bűnözőket gyilkoló Dexter Morgan is ezt a vonalat erősíti. Mindannyian élvezettel nézzük ezeknek az alapvetően megnyerő stílusú karaktereknek a sorsát, bár tetteiket elítéljük és sokszor megbotránkozunk rajtuk. Általuk mi is kicsit kilépünk a társadalmi elvárások és konvenciók mögül. Ők kimondják helyettünk azt, amire mi is sokszor gondolunk. Ugyan ki nem elmélkedett már a társadalom romlottságán, bizonyos bűnözők különféle elítélésén vagy esetleg a bosszú „édes ízén”? Ezek az antihősök azok, akik megelevenítik mindannyiunk sötétebb oldalát, és a bennünk rejlő mindennapos frusztráció csökken azáltal, hogy átlépik azt a határt, amit mi soha nem is akarnánk.

Van azonban egy nagyon fontos különbség Light (vagyis Kira) és a fentebb felsorolt karakterek között. Amíg a legtöbb pszichopata/szociopata főhősnél nem feltétlenül, de Light-nál végigkísérhetjük azt a folyamatot mialatt fokozatosan elveszti önmagát, és végletekig roncsolódik a személyisége. Ez a karakterdráma egy szellemi párbaj alatt épül ki Kira, és a zseniális nyomozó L között. Kettejük párharcához a halállista szabályzata nyújt megfelelő keretet, és ezt a legapróbb részletekig kidolgozták az alkotók. Kira és L egymás minden mozdulatát kielemzi, majd az abból levont konzekvenciát felhasználva teszik meg a következő lépésüket. Az egész történet egy logikai játszma, amit a belső monológok és következtetések tesznek igazán egyedülállóvá.

A két karakter egymás szöges ellentéte.  Light remek családi háttérrel rendelkezik. Szüleivel és húgával él, édesapja köztiszteletben álló rendőr. Nagy népszerűségnek örvend a környezetében, hiszen kívülről egy derék gimnazistának tűnik. Valójában azonban egy nihilista szociopata, aki bárkit manipulál, ha érdeke úgy kívánja. Light-hoz képest L egy igazi különc. Kira feltünéséig az arcát is csak segédje, Watari ismerte (akinek a jelentőségére csak később derül fény). Életét a nyomozásra tette fel, de csak azt az ügyet vállalja, ami elég kihívást nyújt számára. L zavart külsejével, és furcsa szokásaival egyáltalán nem egy bizalomgerjesztő személy. Azonban kiváló intellektusuk összehozza őket, és így válnak egymás tökéletes kihívóivá.

A többi szereplő kevésbé fajsúlyos. Ryuk egy halálisten (ő dobta le a Földre a halállistát, amit Light felvett), aki azért jött a Földre, mert unatkozott. Cinizmusa, Light-al való kapcsolata, és maga a tény, hogy csak szórakozni akar, rendkívül színesíti a történetet. Nem úgy, mint a szintén halállistával rendelkező Amane Misa, aki többek között Light „barátnője”. Nem értem, hogy miért kellett ennyire idegesítőre alkotni Misa karakterét. Vele kapcsolatban legtöbbször azt éreztem, hogy a kevesebb néha több. Yagami Soichiro vagyis Light édesapja talán az egyetlen, aki, sziklaszilárd igazságérzettel rendelkezik. Ő testesíti meg a felelős családapát, aki fia ártatlanságát mindenáron bizonyítani szeretné. A Kira ellenes nyomozócsoport tagjai közül még Matsuda emelkedik ki. Személye és gyerekes viselkedése egyértelműen oldja a sorozat komor hangulatát.

{spoiler}

Az L halála utáni részekkel kapcsolatban mindig úgy éreztem, mintha utólag csapták volna oda a többihez. Úgy gondolom, hogy sem Near, sem Mello karaktere nem tudott felnőni ahhoz a feladathoz, hogy helyettesítse L-t. Mindkét szereplő csupán egy gyengébb utánzatnak tűnik, és különcségük folyamatos érzékeltetése ezt még inkább alátámasztja. Ráadásul megbontja azt a szimbolikát, amit kialakítottak Kira és L között. Az alkotók a korábbi részekben tudatosan ügyeltek a különböző szimbólumok használatára: kezdve a bűnbeesés almájától, a piros-kék szín ellentétén át, egészen a lábmosás szertartásáig. Az utolsó 11 rész sokkal elnagyoltabb lett. Nincs benne annyi belső monológ, a különböző lépések logikai elemzése is sokszor elmarad. Ennek következtében L fejtegetéseihez képest, Near vagy Mello következtetései inkább csak szerencsés véletlennek tűnnek. Kira tetteinek szélesebb társadalmi megítélése sincs részletesen kidolgozva, pedig kifejezetten érdekes kérdéseket vet fel. Azonban Light karakterdrámája ebben a végső párharcban teljesedik ki, amit L örökösei ellen vív. A rajta eluralkodó nárcizmus és istenkomplexus többek között az apja feláldozásához is vezeti. A fináléban, mikor már minden tartását és hidegvérét elvesztette, látszik, hogy Light személyiségéből csupán egy roncs maradt.

{/spoiler}

Alapvetően kevés olyan sorozatot vagy filmet tudok felidézni, amit többször is szívesen megnéztem. Kivételek azért akadnak, és a Death Note egyértelműen közéjük tartozik. Idén éppen az ösztönzött a sorozat újranézésére, hogy a Netflix feldolgozta egy egész estés film formájában. Így a kritikám második része a legújabb adaptációról fog szólni. Úgy gondolom, hogy ez egy maradandó alkotás. Aki teheti mindenképpen nézze meg, nem fog csalódni.

8/10

IMDb | mafab