Paul Kersey egy rendes, becsületes, kedves ember, aki boldog házasságban él és építészként dolgozik. Imádja feleségét és lányát, minden nyugodt és békés az életükben. Egy nap azonban ennek az életnek egy csapásra vége, amikor egy fiatalokból álló rablóbanda betör az otthonukba, lányát és feleségét is megerőszakolják, megverik. Az asszony belehal a sérüléseibe, a lány pedig katatóniába zuhan és egy pszichiátriára kerül. A rendőrség tehetetlen, a városban pedig dúl az erőszak. Paul mindig is békés ember volt, aki gyűlölte az erőszakot, ám ez az eset és egy lövés mindent megváltoztat. A kezébe veszi a dolgok irányítását és senkinek nem kegyelmez.

Amennyire vissza tudok emlékezni a Charles Bronson főszereplésével készült Bosszúvágyat bizony igen fiatalon láttam és kellőképpen el is borzasztott. Ha valaki azt gondolná, hogy csupán annyiból áll a film, hogy Bronson rezzenéstelen arccal embereket puffant le az nagyot téved. A Bosszúvágy ugyanis nem egy egyszerű akciófilm, mint amit most Eli Roth csinált belőle Bruce Willis-el a főszerepben. A Bosszúvágy egy kőkemény krimi, elgondolkodtató mondanivalóval és egy olyan erőszakjelenettel, amit elég ritkán lehet látni, de ha hasonlítani akarnám más filmekhez, akkor azt mondanám, hogy nézzétek meg az eredeti Köpök a sírodra, illetve Az utolsó ház balrát, mert azokban volt ilyen realistán és naturalistán ábrázolva a nemi erőszak.

A filmet nem pakolták tele akciódús üldözésekkel, vagy hatalmas pisztolypárbajokkal. Aki erre vágyik, annak nem való ez a klasszikus darab, mert itt nem az akción van a hangsúly, hanem a lélektanon. Azon a folyamaton, ahogyan eljut Paul karaktere a békés, szabálykövető állampolgártól a bosszú önjelölt angyaláig. Ez pedig nem megy egyik pillanatról a másikra, mint ahogyan azt sem úgy el kell elképzelni, hogy a férfi megfog egy pisztolyt és szándékosan elindul irtani a népet. Sőt, nagyon ügyetlenül kezeli a lőfegyvert kezdetben. Az első gyilkossága sem volt tudatos. Ebben a férfiben a fájdalom munkálkodik, az a tehetetlen düh, hogy nem tudta megvédeni a családját. Az az érzés, hogy családfőként elbukott. Ez pedig egy nagyon reális érzés és történet.

Charles Bronson pedig kifejezetten jó választás volt, hiszen róla mindig a hős védelmező, a kemény harcos juthat az eszünkbe, most mégis egy olyan szerepet kellett eljátszania, amiben egy megtört családapát kellett megformálnia, akit szépen lassan kezd maga alá gyűrni a kín. A színész pedig nagyon jól hozta a karaktert, megadta azt a mélységet, ami ehhez a szerephez kellett. Tudtunk vele és a fájdalmával azonosulni. Itt pedig bejön a film morális kérdésfelvetése. Paul bűnös, vagy ártatlan? Szabad a kezünkbe vennünk az igazságszolgáltatást és önjelölt halálosztókká válnunk, vagy el kell fogadnunk a minket ért tragédiát és meg kell tanulnunk vele együtt élni? Egyáltalán, hogyan tudjuk azt elfogadni, hogy azok, akik ilyen bűnöket követtek el a családunk ellen (és valószínűleg más családok ellen is) még mindig odakint vannak és szabadon, következmények nélkül élvezhetik az életet?

Ezek nagyon komoly kérdések és a készítők teljesen a nézőkre bízzák, hogy ők mit gondolnak ezekről. Éppen ezért a film végén vegyítik a kérdésekre adott válaszokat, mi pedig ott ülünk nézve a sötét képernyőt és csak agyalunk, hogy mi is a helyes ebben az esetben és a főhős vajon elérte-e az annyira vágyott megkönnyebbülést? Nyilván a válasz az utolsó kérdésre a nem lesz, hiszen egy ilyen történetnek egyszerűen nem lehet boldog vége.

1974-es filmről beszélünk, ami nyilván meglátszik a minőségén, de ez abszolút nem von le a mű értékéből. A tempó lassabb a megszokottnál, jól építkeznek (bár igaz, hogy egy-két dolgot lehetett volna még mélyíteni), a nőket ért támadást pedig nagyon felkavaróan mutatják meg nekünk, ezáltal még inkább azt bemutatva, hogy Paulnak úgy kell élnie tovább, hogy minden napját ez a borzalmas eset tölti ki. Ez idéződik fel benne állandóan, ezzel kellene együtt élnie.

A Bosszúvágy egy brutális film, az egyik legfelkavaróbb nemi erőszakjelenettel, amit valaha láttam. Kétségkívül időtálló darab, leginkább a mondanivalója miatt. Ha pedig valakit nem győztem meg ezeket olvasva arról, hogy érdemes tenni ezzel a filmmel egy próbát, akkor még mindig be tudom dobni így a végére, hogy mindenki kedvenc, itt még kölyökképű Jeff Goldblumja is feltűnik a vásznon az egyik erőszakoló szerepében. Tudom, hogy végül 5 részt ért meg a Bosszúvágy, de ott már az akció került előtérbe és elfeledkeztek a lényegéről ennek a filmnek, így azokat már teljesen el kell választani attól, ahonnan elindultak. Mert a kezdet tényleg nagyon jóra, őszintére és kegyetlenre sikerült.

IMDb | mafab