S. Craig Zahler letette már az asztalra a Bone Tomahawk-ot (Csontok és skalpok), ami számomra kellemes csalódást jelentett és már ott is megmutatta a rendező, hogy nem szeret finomkodni és kedveli a durva drámát. Vince Vaughn pedig bizonyította már, hogy sokkal jobb, ha nem agyament vígjátékok bárgyú karakterét hozza. Elég csak a True Detective második évadára, vagy A fegyvertelen katonára gondolnunk. Kettőjük párosa pedig elhozta az egyik legzúzósabb, legvéresebb meglepetést, az elsőre furcsán csengő Brawl in Cell Block 99 című filmet. (Magyarul, mint megtudtam Büntető ököl, ami tényleg büntet, de nem Vaughn ökle által.)

Bradley-vel akkor találkozunk először, amikor kirúgják a munkahelyéről, majd ezt követően szembesül vele, hogy a felesége megcsalja. Szétveri a kocsiját tehetetlen dühében, ám az életét mégsem dúlja fel, hanem inkább összerakja. Ugrunk az időben. Bradley dolgai nagyon jól mennek. Feleségével együttmaradtak, sőt jön a baba. Van egy szép házuk és jövedelmük. Bradley ugyanis elmerült az alvilágban, az egyik drogfejes első embereként dolgozik a tőle megszokott csöndes, de halálos módon. Ám ahogyan az lenni szokott egy ügylet félremegy, melynek következtében Bradley a börtönnel és főnöke partnereivel kell hogy szembenézzen. A börtön még nem is lenne olyan szörnyű, de a drogbáró nagykutya már annál rosszabb. A férfinak pedig hamarosan a családjáért kell küzdenie, mert ha nem teszi azt, amit mondanak neki (Udo Kier által), akkor a felesége és születendő gyermeke borzalmas halált halnak.

Ahogyan az látszik, ez nem egy klasszikus értelemben vette bosszúfilm, de a témája miatt bizony nagyon is helye van a rovatunkban. Ugyanis először Bradley-n állnak bosszút, majd fordul a kocka és ő kezd el irtani. Pontosabban addig is irtott, csak ezúttal már a bosszú (is) vezérli. Zahler a bosszúmozit, a vérbő exploitationt és a drámát vegyítette egymással az eredmény pedig kiváló lett. Itt mindenki megtalálhatja azt a zsánert, ami kedvére való feltéve, ha bírja a szétzúzott testek nagyon közeli látványát. Mert amikor Bradley megindul, akkor ott kő kövön nem marad. Mindent és mindenkit szétcsap, ami és aki az útjába áll. Bármire hajlandó feleségéért és gyermekéért.

Vince Vaughn pedig meghálálja, hogy végre nem bárgyú vicceket kap. Élete alakítását nyújtja, ő maga lesz a két lábon járó fegyver. Rezzenéstelen arccal gyilkol le mindenkit, mutatva, hogy ez csak az eszköz, amivel elérheti a családja békéjét. Ám nehogy azt higyjétek, hogy csak azért jó Vaughn, mert a film nagy részében nyugalmat kell erőltetnie magára. Ugyanis megvannak a történetnek azok az érzelmi csúcspontjai, amikor ki kell engedni a feszültséget, haragot, fájdalmat és a színész ezeket a pillanatokat is uralja. Az egész filmet ő viszi el a hátán és képes rá, hogy teljesen lefoglalja a nézőket. Ezt pedig nem pusztán a betonba döngölt fejekkel éri el.

Zahler nagyon okosan építette fel a történetét és nem ment bele a sablonokba. Bradley-nek nem szabadulnia kell a börtönből, hogy megmentse a családját, hanem éppen ellenkezőleg: alá kell merülnie benne. Nyakig meg kell mártóznia a szenvedésben, fekáliában, kínzásban és megaláztatottságban. Egy pillanatnyi napfényt, vagy friss levegőt nem kap. Csak zárt és mocskos falakat, mégis a legszigorúbb elzárás jelentheti neki a felszabadulást. Mi pedig minden pillanatban szurkolunk neki, hiába paszírozza bele a fejekbe a szemeket, orrokat, mi akkor is érte szorítunk. Ehhez pedig az is kellett, hogy a történetben megismerhessük Bradley és felesége kapcsolatát, azt a küzdelmet, ahogy ők kitartottak egymás mellett. Mert itt nem egy idilli, rózsaszínmázas románcot kapunk, hanem hús-vér embereket, akik bántották és megcsalták egymást, mégis képesek voltak felépíteni együtt az életüket. Éppen ezért elhisszük, hogy Bradley bármire képes a nőért. Elhisszük, hogy aprít és vállalja a kínzást is a családjáért.

A rendező nem ugrott bele egyből a vértengerbe és a szétroncsolt csontokba. Szépen felépítette a szereplőjét, a kialakult helyzetet, élővé tette a történetét. Lassan, okosan építkezett, megvolt a karakter megismertetése, bevonta a közönségét, aztán pedig nekilátott, hogy filmjéből véres exploitation mókát csináljon és ez bevált. Működött minden, annak ellenére is, hogy látszik a kis költségvetés. Ez leginkább akkor érhető tetten, amikor közelről mutatják a fejek széttrancsírozását. Kicsit kiábrándító, de elnézzük neki és reméljük legközelebb több keretet kap, amiből dolgozhat. Vince Vaughn-t pedig vegyék végre komolyan, mert baromi jól áll neki, ha színészkednie kell. Mellette öröm volt látni kisebb szerepekben Udo Kier-t és Don Johnsont, rájuk érdemes figyelni, viszont a feleséget alakító Jennifer Carpenterrel nem voltam kibékülve. Könyörgöm ha terhes nőt játszik, akkor ne úgy nézzen már ki, mint az Ördögűzés Emily Rose üdvéértben, amikor már a démon teljesen kicsinálta. Legközelebb egyen egy ilyen szerep előtt egy kicsit többet, mert nem tudtam elhinni, hogy terhes és képes kihordani egy kisbabát.

A néhol olcsóra sikerült kivitelezés ellenére pazar alkotás lett a Brawl in Cell Block 99, amit bármikor újra tudok nézni és jó szívvel tudok ajánlani azoknak, akik kedvelik a realista karakterábrázolást és a naturalista aprításokat.

IMDb | mafab