Számomra azok a filmek az igazán maradandóak, amiket ha újból megnézek, akkor pontosan fel tudom idézni azt a napot, amikor először láttam őket. Ezek az alkotások azok, amikhez tényleg kötődöm és amik valami miatt meghatározó filmélménnyé váltak. Nem mondom, hogy filmtörténeti remekművek vagy hibátlan darabok, de valamiért nekem fontossá tudtak válni. A Death Wish Shake mai, immáron a 40. születésnapját taposó Köpök a sírodra is ezek közé az alkotások közé tartozik.

Jennifer egy szép, kedves, önálló városi lány, aki könyve megírása miatt érkezik egy isten háta mögötti kisvároskába, hogy a magányban rá tudjon hangolódni könyve megírására. Egy ilyen helyen minden kisebb változás egy atombomba erejével hat, így Jennifer hamarosan a helyiek kedvenc beszédtémája lesz. Majd pedig már nem elég csak beszélniük róla a férfiaknak, hanem birtokba is kell venniük őt. A lányt csoportosan megerőszakolják, aki balszerencséjükre nem hal meg, hanem Nemezisként tér vissza.

Egyetemista koromban néztem meg ezt a filmet először, amikor elhatároztam, hogy itt az ideje jobban elmerülni a rape and revenge világában. Úgy véltem, ha már csinálunk valamit, akkor csináljuk jól, éppen ezért kiválasztottam az 1972-es Az utolsó ház balrát és jelen cikk tárgyát. Mondanom sem kell, hogy teljesen szétkaptak ezek a filmek. A Köpök a sírodrát konkrétan összeszorított szájjal, verejtékezve, hányingertől küzdve néztem végig és miután véget ért percekig nem tértem magamhoz. Csak úgy kavarogtak a látottak a fejemben és igen sokáig tartott, mire fel tudtam mindent dolgozni és újra tudtam nézni a filmet.

Essünk túl a legrosszabbon: az erőszakon. Én edzett horrorosként már sok mindent láttam, de azért ez, ami itt volt, az valami egészen elképesztő. A Bosszúvágy erőszakjelenete se volt semmi és attól is kellően kiakadtam, de a Köpök a sírodra még azon a retteneten is túltett. 30 percen keresztül zajlik a dolog, de nem is ez a legrosszabb benne, hanem az, hogy minden egyes alkalommal, amikor azt hinnéd, hogy már vége és sikerül elmenekülnie Jennifernek, akkor megint ott teremnek ezek az állatok és kezdődik az egész előlről. Mintha a reményt akarná elvenni tőlünk a rendező, mint ahogyan a támadók is folyamatosan a reményt veszik el a lánytól. A menekülés reményét. Egyszerűen nem engedik, hogy egy kis kapaszkodót találjunk és kimentsünk magunkat.

Sokan kiakadtak a túlzott erőszak miatt és a korszak feministái is felemelték a hangjukat ellene, pedig szerintem a Köpök a sírodra egy igazi feminista alkotás. Én legalábbis metaforaként fogtam fel, a nők öntudatra ébredésének metaforájaként. 1978-as a film, tehát nem hiszem, hogy nagyon messze állok az igazságtól, ha azt mondom, a Köpök a sírodrát fel lehet fogni úgy, mint a nők harcainak ábrázolásaként. Jennifer önálló, talpraesett lány, szabad szellem. A társadalomban azonban még sokan nem így tekintenek a nőkre. Le akarják nyomni, meg akarják mutatni, hogy felettük állnak és uralkodnak rajtuk. A nemi erőszak ennek a kifejeződése. A teljes megalázás és megsemmisítés a cél.

Amikor pedig azt hinnénk, hogy vége az egésznek, akkor emelkedik fel Jennifer, veszi kezébe az irányítást és megtorolja az őt ért erőszakot. Ha tetszik ekkor ébred teljes öntudatra. Mint ahogyan a nők is eljutottak abból az állapotból, hogy férfiak rendelkeztek a sorsuk felől és először az apjuk, majd pedig a férjük tulajdonai voltak, odáig, hogy szabadon dönthetnek az életükről és a maguk uraivá válták. Számomra ezt jelenti a Köpök a sírodra hölgyének kálváriája, ha leások a mélyére.

Ugyan nagyon durva, erőteljes, nyers képeket kapunk, elmerülünk a explicit tartalomban rendesen, de mégsem öncélú a dolog, mint ahogyan Az utolsó ház balra esetében sem volt az. Ezeknek a filmeknek igenis van mondanivalója, bemutatnak egy korrajzot, végig visznek minket egy úton, miközben zsigerig ható fájdalmat és szenvedést mutatnak be nekünk teljesen hihető és realisztikus módon. Nincs benne semmi manír vagy művi. Az egész lassú, vontatott, kényelmetlen nézni. Meir Zarchi elmerült a mocsokban, beledobta ennek a közepébe hősnőjét és mindezt a képünkbe tolták. Megváltás pedig nincs. Jennifernek sem, mert ilyen esetben nem lehet fellélegezni, nem lehet megengedni a nézőknek, hogy a boldog befejezésben keressenek vígaszt. Mert a bosszú sosem megoldás és sosem nyerhetünk vele feloldozást.

Vannak, akik nem tartják túl nagyra ezt a filmet. Vannak, akiknek unalmas lehet vagy túl egyszerű és ha a remake-t látták előbb, akkor gondolom a megtorlás erőszakosságát is hiányolják. Én viszont pont ezek miatt (is) szeretem. Szerintem ez a film minden korszakban állandó mondanivalóval bíró, megkerülhetetlen alkotás és érdemes átverekedni magunkat az erőszakos, sokszor vontatott tartalmon, mert bőven kapunk gondolkodnivalót.

"A fájdalom a por, melyből a főnixmadár feltámad, benne kezdődik az újjászületés." (Pam Brown)

Pontszámom: 8/10.

IMDb | mafab