*"Elmeséljem az első emlékem? Egész életemben tudtam, hogy mi a sorsom. Az, hogy nagy művész legyek. A legelejétől fogva pontosan tudtam, miként fogom kifejezni magam, és minden porcikámmal éreztem, hogy csodálatos alkotásokat fogok teremteni. Műveim az emberek lelkének legmélyét fogják megérinteni, másképp látják majd a világot, másképp látják majd egymást. Ki is fogják mondani: *»Igen, ez igazán nagyszerű.«

De útközben valami, valahol, valahogy... elromlott."

* * *

Hermann Haig a tipikus szenvedő művész. Rendkívül absztrakt mobilszobrait senki nem értékeli, rendes munkája nincs, így kénytelen anyjával lakni, aki még a szobáját is kiadja, mert kevés a pénzük. Végső kétségbeesésében felhívja gazdag nagybátyját, aki vidékiek által készített kagylóékszerek felvásárlásával, majd busás haszonnal való újbóli eladásával rengeteg pénzt keresett. Azt tanácsolja neki, vegye ki azt a régi műtermi lakást, ahol annak idején ő is dolgozott, hiszen egy saját stúdió, ahol semmi sem gátolja meg a munkát, tökéletes egy küszködő művész számára. Hermann sokallja a nagybácsi által kért lakbért, ám amikor egy kiállításon egyik riválisa egy, a vevőket kizsákmányoló "alkotással" megnyeri magának a neves műkereskedő támogatását, végül mégiscsak kiveszi a lakást, bár csak két hétre.

Odaérkezésekor megdöbbenve tapasztalja, hogy egy lepukkant szuterén lesz ideiglenes otthona. Elszántsága azonban minden eddiginél nagyobb, így nekilát a munkának, ám a nagy áttörés most sem akar összejönni. Hamarosan oly mértékben úrrá lesz rajta a kétségbeesés, hogy már levágná saját ujjait, amikor észreveszi, hogy a falon lógó kép, amit korábban kiegyenesített, ismét ferde. Újra megigazítja, ám a kép megint visszacsúszik eredeti helyére. Miután ez többször is megismétlődik, leveszi a képet, és kiderül, hogy egy lyuk van ott a falban.

Hermann már épp ismét nekilátna az öncsonkításnak, amikor egy drót csúszik ki a lyukból, a végén egy összetekert papírcetlivel, melyen a "Nyugi, segítek." felirat olvasható. További üzenetek után egy kis golyócska érkezik, ami tökéletesen passzol a férfi által utoljára megálmodott műremekbe, ami így már a kereskedő figyelmét is felkelti. Később kiderül, hogy a titokzatos lyuk, pontosabban a fal lakója beszélni is tud. A női hang felajánlja további segítségét, ezért cserébe csupán annyit kér, hogy Hermann töltsön vele időt. A "kapcsolat" eleinte remekül működik, ám a nyugodtságnak egy idő után vége szakad, mert a hang egyre többet akar, másrészt a rivális és a kereskedő is tudomást szerez róla...

Mint látható, igencsak bizarr sztorival álltak elő az alkotók a "furcsa ház" témakörében. Az érdekes alaptörténethez nagyszerű karaktert is sikerült találni, a Hermannt alakító Sean McGrath hibátlanul hozza a lecsúszott, küszködő, álomvilágban élő művész szerepét. A férfi sorsa által megteremtett nyomasztó légkörhöz kiválóan passzol a fakó, tompa színezés, valamint a rendkívül finom fekete humor is, a csontig hatoló gúnyos poénok csak tovább fokozzák a szerencsétlen művész szomorúságát. A többi szereplő ugyancsak remekül illeszkedik Hermann kilátástalanságának miliőjébe. A kényelmes tempóban haladó cselekményhez hasonlóan nyugis zenei aláfestést kapunk, már amikor kapunk, de legtöbbször nincs is rá szükség, hiszen a hangulat a főszereplő feszültségére épül.

Aztán sajnos úgy járunk, mint Hermann: valami, valahol, valahogy... elromlik. Pontosabban nem is elromlik, csak a cselekmény az addigi lassú, de biztos izgalomfokozás után az érzelmi szál(ak) behozatalával megtorpan. Pont olyan érzésünk lesz, mint a művésznek, amikor érzi, hogy a mű valahogy nem áll össze, pedig az elemek a helyükön vannak - úgy értem, mindenki ugyanúgy teljesít továbbra is, csak én az eddigiek után robbanást vártam, nem kiengedést. Talán a gondnok karakterét is ki lehetett volna még bontani, mert aki úgy fogalmaz, hogy "véletlenül két tortát sütöttem", abban szerintem lett volna potenciál.

Az általános hatást fokozza még, hogy nemcsak a karakter érzéseit, de magát a művészetet is igyekszik kiemelni (pontosabban valamilyen szinten kifigurázni) a film, erre talán a legjobb példa, hogy Hermann csupán pillanatokra akad fenn azon, hogy ő egy beszélő lyukkal létesít kapcsolatot - utalva ezzel az absztrakt művészet különös "szabadságára". Bár lesz olyan is, amikor kissé túllőnek a szabadságon (lásd a gondnok reakciójának utóhatását, miután rábukkan a fal lakójára).

Ha már itt tartunk, a különös múzsáról semmit se tudunk meg (azon kívül, hogy milyen más nagynevű művészeknek segített eddig), így őt is mindenki kedve szerint értelmezheti. A fal mögé is talán csak kétszer tekinthetünk be. A befejezésben korábban már látott fontos elemek köszönnek vissza, és ugyancsak nagy mértékben a fantáziánkra van bízva, hogy ezek mit jelentenek.

Szóval, eléggé különös alkotás. Kell hozzá némi fogékonyság a furcsaságok irányába. Az apróbb hiányosságok nem zavaróak (jut eszembe, gore-ból se sok van, de azok rendben vannak és nem öncélúak), a már említett leeresztés azonban ront az összképen. De ennek ellenére is, a sok-sok pozitívum miatt ez egy egész jó film, és akinek még agyalni is van kedve, az abszolút jól fog szórakozni rajta.

7/10

IMDb | mafab