Karyn Kusama korábbi filmjei közül eddig egyedül A meghívást ismertem, amiben érződött a rendező kreativitása, és egy meglehetősen egyedi alkotásnak bizonyult. Reméltem, hogy a Pusztító is hasonlóan kilép az unalomig ismételt klisék közül és valami különlegeset fog mutatni. A trailer egy keményvonalas karakterdrámát ígér, ahol Nicole Kidman „élete alakítását nyújtja”. Sajnos ez a film sem cáfolt rá arra, hogy nem érdemes hinni az előzetesekben elhangzott ígéreteknek...

A történet szerint Erin Bell egy leépült alkoholista nyomozó, aki korábban társával együtt beépült egy Los Angeles-i bűnszervezetbe. Pár tagot sikerült felelősségre vonni, azonban a társaság feje Silas, felszívódott egészen addig, amíg Erin nem kap tőle egy borítékot, benne - a korábbi bankrablásból származó - festékpatronnal jelölt bankjeggyel. Ekkor a nyomozóban újra fellángol az évek óta elnyomott harag, amit arra használ fel, hogy Silast minden áron előkerítse.

Ez egy már-már unalomig ismételt recept, ami alapvetően nem baj, ha egy új megközelítést alkalmaznak vagy megfelelően kidolgozzák. Azonban a probléma ott kezdődik, mikor a visszaemlékezéseken keresztül bemutatják a bankrablókat. Toby Kebell által alakított Silas bandája, inkább hasonlít pár lakókocsiban csövező drogfüggő redneckre mint egy kompetens bűnszervezetre. Magáról Silasról pedig nem tudunk meg jóformán semmit, azon kívül, hogy mindenki fél tőle, és hogy soha nem sikerült elkapni. Őszintén szólva megjelenése sem teszi hitelesebbé a karaktert, előbb hiszem el, hogy egy garázszenekar frontembere mint valami bűnöző zseni. Rajta kívül megismerünk még két-három tagot, de azt leszámítva, hogy egyik Silas barátnője, a másik a börtönből való szabadulása után rákos lett, a harmadik pedig azóta is próbálja jóvátenni bűneit semmi sem derül ki. Még annyi sem, hogy az említett bankrabláson kívül milyen más bűncselekményeket követtek el. Persze ott van még Chris is, Erin akkori társa, akivel együtt épültek be és egymásba is szerettek. Azonban az, hogy pontosan mi történt kettejük között és mi lett Chris-sel a rablás után, csak a film végén derül ki.

A Pusztító egyedüli pozitívuma Nicole Kidman játéka, aki egy tőle meglehetősen testidegen karaktert testesít meg. Ehhez persze nem volt elég csupán a színészi tehetség, a maszkmestereknek is ki kellett tenniük magukért. Azonban Erin Bell személye annyira szánni való, hogy egy minimális együttérzést sem tudott kiváltani belőlem. Elméletileg kegyetlen gyermekkora volt, amiről pontosan ennyi hangzik el, ezen kívül a bankrablás után képtelen volt továbblépni, ezért lecsúszott, viszont – mint kiderül - ennek a kiváltó oka is saját döntéséhez vezethető vissza. Ráadásul van egy serdülőkorú lánya, akivel soha életében nem törődött és akkor enyhén fogalmaztam. A film végén tesz pár keserves próbálkozást gyermeke védelmében, de önmagában ez kevés ahhoz, hogy a karakterdráma működőképes legyen.

Ez azonban a rendezőnek szemmel láthatóan nem tűnt fel, hiszen olyan elhazudott katarzist láthatunk a film végén, hogy párját ritkítja. Persze ezt megelőzi egy csavar, ami tipikusan ilyen miért ne (?) alapon kerülhetett a végére. Azonban az utolsó percekben belassított képkockák a gördeszkás trükköktől kezdve a nap sugarain át, olyan ízléstelenül művészisekedőre sikerültek, hogy miattuk a lezárás már egyenesen nevetségessé vált.

A Pusztító lehetett volna Nicole Kidman Oscart érő filmje. Néha a Visszatérő jutott eszembe a sok premier plán és a görnyedten, szenvedve ballagó protagonista összhatása miatt, viszont az klasszisokkal jobban sikerült, és az operatőri munka pedig összehasonlíthatatlan. Lehet egy feszesebb tempó, jobban kidolgozott karakterek már egy élvezhető filmet eredményeztek volna, ez azonban ebben a formában nem sikerült.

5,5/10

IMDb | mafab