Újabb vendégritikával jelentkezünk! Ezúttal Iceman nevű olvasónk küldte be a nagysikerű Metro 2033 című könyv ismertetőjét.

Dmitry Glukhovsky: Metró 2033

Az apokaliptikus téma kedvelőinek Mekkája, egy könyv, mely rendkívül szórakoztató, izgalmas, kegyetlen és valósághű. A letehetetlen kategória.
Majdnem húsz évvel egy nukleáris háborút követően pár ezer ember azért küzd, hogy minél tovább életben maradhasson. Azonban ezt nem egy megszokott módon és helyen próbálják véghezvinni. Az ő életterük lekorlátozódik a moszkvai metró állomásaira, szövevényes hálózatára, mely nagy részében sötét és veszélyes. Fenyegetést jelentenek a banditák, a rejtélyes és titokzatos állomások és végül, de nem utolsósorban a felszínről érkező mutáns lények.

Artyom egyike az ilyen embereknek, akik ebben a kegyetlen élethelyzetben próbálnak minden egyes nappal többet élni. Főszereplőnk a VDNH nevű állomáson él nevelőapjával, Szuhojjal. Artyom már a metróban született, így ő sosem láthatta az azúrkék eget, sosem érezhette a friss levegő illatát, és már nem is lesz lehetősége megtudni, hogy milyen gondtalan, normális emberi életet élni. Metróbéli élete eseménytelenül telik. Őrségben van, hazamegy, alszik, aztán megint őrségben van. Egy nap azonban titokzatos és furcsa lények kezdik el támadni a VDNH-t, akiket csak „feketéknek” neveznek. Azt az alagútrészt, ahonnan a „feketék” özönlenek, nem lehet berobbantani, mert a víz elárasztaná az állomást. Egyik nap egy Hunter nevezetű ember érkezik az állomásra, hogy véget vessen a „feketék” támadásainak. Mielőtt azonban elindulna a „feketék” felkutatására és megölésére, egy kapszulát és egy megbízást ad Artyomnak: ha nem térne vissza, menjen el a metró szívét jelentő Poliszba és adja át a kapszulát egy Melnyik nevű embernek.

Hunter nem tér vissza. Innentől kezdve Artyom bejárja az egész moszkvai metró vonalát Melnyik után kutatva, majd egy titkos vonalat próbál megtalálni, amely olyan eszközöket rejt, amik a Metró jövőjét jelenthetik. Artyom kalandjai során találkozik olyan személyekkel, akiknek a szavai folyamatosan átformálják a világnézetét, állandó kétségek között tartják őt. Ez alatt a hosszú út alatt pedig rengeteg izgalom, feszültség, félelem várja nem csak a főszereplőt, hanem az olvasót is.

A megmaradt emberek igyekeznek a földalatti életet úgy alakítani, ahogyan a háború előtt a felszínen éltek. A fizető eszköz a lőszer. Az emberek dolgozni járnak. Ki őrséget vállal, ki ültetvényeken dolgozik. Ahhoz, hogy az állomások között mozoghassanak, útlevél szükséges.
A földalatti állomások között is nagy különbségek vannak, akárcsak a felszínen a városok között voltak. A VDNH a teájáról híres, egy szegényes életszínvonalú állomásnak számít. A Polisz a „főváros”, minden metrólakó álma, hogy ott élhessen.  Sokkal jobb a világítás, az emberek is sokkal jobb körülmények között élhetnek. Vannak elhagyatott állomások, amelyeket csak hajléktalanok, mutánsok laknak, és vannak olyan elhagyatott állomások, amelyeken még az előbb említett alakok sem mernek időzni.
Rám óriási hatással volt és van ez a könyv.  Egy olyan világot és történetet tár elénk, ami, ha jobban belegondolunk, cseppet sem olyan irreális, mint első hallásra. Bármikor alakulhat úgy a világpolitikai helyzet, hogy a fikció valósággá váljon. Elég csak egy konfliktus két atomhatalom között.  Tehát ez a karnyújtásnyira lévő katasztrófa adja meg az olvasónak azt a hangulatot, érzést, amivel teljesen eggyé válik, együtt érez a főszereplő Artyom helyzetével, fájdalmaival, kalandjaival. Mindezekhez társul az író csodálatos munkája, aki olyan pontos leírásokkal szolgál, hogy a könyv nagy részében a hideg futkosott a hátamon. A vaksötét, a zajok, a torz lények és azok velőtrázó hangjai.
Páratlan könyv, mely egyszerre sci-fi, horror és posztapokaliptikus.