1995. március 20-án a párizsi Odéon moziban ünnepelték a mozgókép fennállásának 100. évfordulóját, amikor is az egyetlen meghívott dán rendező bejelentette, hogy szembe kíván menni mindazzal, ami a filmiparban egy évszázad alatt kialakult. Ez a rendező a már akkor nemzetközileg is elismert Lars von Trier volt és kollégájával, Thomas Vinterberg-el együtt alapított Dogma95 mozgalmat képviselte. Ekkor adták ki a tíz szabályt tartalmazó ún.  Tisztasági fogadalmat, amivel szerintük megmenthető a hanyatló filmművészet.

„Esküszöm, hogy betartom a Dogma95 alábbi, jóváhagyott szabályait:

1. A felvételeket a valódi helyszíneken kell készíteni. Kellékek nem használhatóak. (Ha valamilyen kellékre szükség van, olyan helyszínt kell választani, ahol a kellék megtalálható.)

2. Hang nem rögzíthető a képtől függetlenül, és fordítva. (Zene csak akkor használható, ha a forgatás helyszínén tényleg van zene.)

3. Kézikamerát kell használni. Minden ebből adódó mozgás engedélyezett. (A történetnek nem ott kell játszódnia, ahol a kamera van; a kamerának kell ott lennie, ahol a történet játszódik.)

4. A filmnek színesnek kell lennie. Speciális világítás nem használható. (Ha túl kevés lenne a fény, akkor a jelenetet ki kell vágni; esetleg egy kamerára rögzített lámpa használható.)

5. Optikai trükkök és szűrők használata tilos.

6. A film nem tartalmazhat felszínes, sekélyes cselekményt. (Gyilkosság, fegyverek stb. nem szerepelhetnek.)

7. A cselekménytől sem időben, sem térben nem lehet eltávolodni. (A filmnek itt és most kell játszódnia.)

8. A műfaji film nem elfogadható.

9. 35 mm-es filmre kell forgatni az anyagot.

10. A rendező nevét nem lehet feltüntetni.

Továbbá, mint rendező, esküszöm, hogy megszabadulok személyes ízlésemtől! Többé már nem vagyok művész. Esküszöm, hogy tartózkodom attól, hogy „művet” alkossak, mivel a pillanatnyit többre értékelem az egésznél. Elsődleges célom, hogy mind a karakterekből, mind a beállításokból az igazságot hozzam felszínre. Esküszöm, hogy erre fogok törekedni minden lehetséges eszközzel, akár a jó ízlés vagy esztétikai szemlélet árán is. Ezzel megteszem a Tisztaság fogadalmát.

Koppenhága, 1995. március 13.

Lars von Trier

Thomas Vinterberg”

A kollektívához két másik dán rendező is csatlakozott Kristian Levring és Søren Kragh-Jacobsen. Az így készült művek elképesztő sikert arattak nemcsak Dániában, hanem világszerte. Ebben a cikkben pedig az első dogma filmet szeretném bemutatni, a Thomas Vinterberg által rendezett Születésnapot.

A történet szerint Helge a köztiszteletnek örvendő családapa 60. születésnapja alkalmából hatalmas vendégsereg érkezik a családi szállodába. Először a gyerekeket ismerjük meg: Christiant a megbecsült elsőszülöttet, aki Párizsba költözött, Helene-t a szabadszellemű lánytestvért és öccsüket, a kissé idegbeteg Michaelt. Miután a három testvér megérkezik a birtokra, elkezdik fogadni a vendégeket. A házba csak úgy özönlik a tömeg, mindenki az alkalomhoz megfelelően van öltözve, látszik, hogy a társadalom magasabb rétegeibe tartoznak.

Az első apa-fiú beszélgetésből kiderül, hogy az ünnepelt kicsit vaskalapos, de mindenekelőtt egy szerető apa benyomását kelti. Szülői tekintélye akkora, hogy még a család „fekete báránya” Michael sem mer elé állni megfelelő cipő nélkül. A vacsora előtt azt is megtudjuk, hogy a testvéreknek volt egy húguk is, aki nemrég öngyilkos lett. A ceremóniamester ékes szavai után elkezdődik a vacsora. Már-már idilli, ahogy a cselédek felszolgálják az ételt miközben az úri réteg szmokingban bájolog.  Ekkor azonban Christian feláll, hogy pohárköszöntőt mondjon és a nagyközönség előtt felfedi a család legsötétebb titkát…

Hogy pontosan miről is van szó, inkább nem fedném fel, hiszen a film hatása talán így a legnagyobb. Christian nem csak a szörnyű titokról rántja le a leplet, hanem a család működéséről is. Innentől kezdve egészen a film végéig fokozatosan leszünk szemtanúi a rokonok között működő alkuknak, a képmutatásnak és az önámításnak. Olyan mértékű álszentséget mutat be a rendező, amekkorával kevés filmben találkoztam eddig. Miután Christian szembesíti a vendégsereget a legszégyenteljesebb titkokkal, ők képesek tovább enni, beszédeket mondani, mosolyogni. A problémák szőnyeg alá söprésének kultúrája jelenik meg a legalávalóbb módon.

A Születésnap egy nagyon erős film, ami olyan témát dolgoz fel, amit a mai napig tabuként kezelnek, pedig fontos lenne beszélni róla. A családon belüli félelmet és lelki terrort hihetetlen részletgazdagsággal mutatja be. A színészi játék pedig lehengerlő, hiszen képes volt ezeket a nagyon intim kapcsolatokat rendkívül pontosan visszaadni. Ez a film nem azért megrázó, mert patakokban folyik benne a vér, vagy mert olyan sötét helyen játszódik, amit elképzelni sem merünk. Ez a film azért megrázó, mert a legundorítóbb valóságot viszi vászonra, amiről tudjuk, hogy létezik, de lehet sose figyeltünk fel rá.

Valljuk be, a Dogma95 beintett Hollywoodnak, amit néha tényleg meg is érdemel. A Születésnap pedig kötelező darab, amit egyszer meg kell nézni és megemészteni.

9/10

IMDb | mafab