Valljuk be Dracula grófnál kevés agyonhasználtabb karakter létezik a filmiparban, ugyanakkor Bram Stoker világhírű regényének főhőse a mai napig töretlen népszerűségnek örvend. Az utóbbi időben a Twilight-hoz hasonló zseniális és felejthetetlen tinidrámák meglehetősen mély sebet ejtettek a vámpírfilmek kultuszán. Bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy időről időre nem tűnt fel egy-két gyöngyszem, - mint például a Netflixes Castlevania-, de őszintén szólva szerintem senki sem érezte szükségét egy újabb feldolgozásnak. Azonban a Sherlockot jegyző Mark Gatiss és Steven Moffat párosa olyan minőségi garanciát jelent a sorozatok világában, ami mindenképpen bizakodásra adott okot.

A készítők maradtak a tőlük megszokott formátumnál, a miniszéria három másfél órás részből áll. Leginkább az első epizód alapul a klasszikus regényre, itt az ifjú ügyvéd, Jonathan Harker beszámolóját követhetjük végig a grófról, a kastélyban eltöltött fogságáról, valamint a csodával határos szökéséről. Már itt szembetűnő a sorozat groteszk karikatúra jellege. Gatissék Draculája egy olyan újragondolása a vámpírok mitológiájának, ami egyaránt kritizálja a vérszívók legendáját és az elmúlt évek vámpírfilmes trendjeit, sőt egyes jelenetekben kifejezetten éles társadalomkritikát is megfogalmaz. Ezalatt a három rész alatt a készítőknek sikerül leszámolni a legtöbb vámpírokhoz köthető hiedelemmel (tükörkép hiánya, kereszttől való félelem stb.), sőt meglepő módon sikerül restaurálni a vámpírok túlszexualizáltságát is (tehát Dracula nem fog tinilányokat k***gatni a jegenyefák között, de mégis megtartják a karakter erotikus voltát). Hozzátenném, hogy a sorozat pontosan beleillik a jelenleg zajló politikailag korrekt filmes trendekbe, tehát nem kell meglepődni azon, ha a gróf szájából egy két homoerotikus utalás is elhangzik… De ez kivételesen egyáltalán nem érződik erőltetettnek, vagy oda nem illőnek. Ugyanakkor a klasszikus mű ilyen radikális feldolgozása elég megosztó lehet azok számára, akik foggal-körömmel ragaszkodnak az eredeti történethez. Ennek érdekében több karaktert teljesen átszabtak pl..: Van Helsing egy Agatha nevű budapesti apácaként jelenik meg, Lucy Westenra pedig a tinder generáció nárcisztikus csúcspéldányaként lett ábrázolva.

A sorozat tetőpontja egyértelműen a Blood Vessel, vagyis a második rész, ami Dracula Angliába vezető hajóútját mutatja be. Ez az epizód Agatha Christie klasszikus receptjét követi, vagyis az utasok a legénységgel együtt egy olyan hajón találják magukat összezárva, ahol egymás után tűnnek el az emberek. Nyilván ebben az esetben nem a gyilkos kilétének kiderítése, hanem az utasok túlélésért vívott küzdelme, valamint a címszereplő inkognitóban maradásra tett kísérletei tartogatnak izgalmakat. A többi résszel ellentétben a másfél órás játékidő itt nem érződik túlnyújtottnak. A széria számos meglepő fordulatot tartogat a nézők számára, így a spoilerek elkerülése végett nem részletezném a harmadik epizód történéseit, de annyit elárulok, hogy az eseményeket végül a modern korba ültetik át. Azonban ami a Sherlock esetében működött nem biztos, hogy egy Dracula feldolgozásnál is ugyanúgy működik… Még az első epizód egyfajta felvezetés, a második pedig sorozat tetőpontja, a haramadik részről egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy a koncepció teljes bukása. A The Dark Compass az eddig gondosan felépített hangulatot majdhogynem porig rombolja és a gróf személyét -ugyan csak pár jelenet erejéig-, de már-már röhejessé teszi. Azt elismerem, hogy pl.: Lucy jelenkori változata kifejezetten ötletes, sőt a finálé is úgy ahogy elmegy, de ne kelljen már azt végig élveznem ahogy Dracula Tinderezik mert az általa okozott szekunder szégyenérzetet a mai napig próbálom kiheverni…

Az utolsó rész gyengeségei ellenére egy valami biztos: Claes Bang zseniális színészi játékát a legjobb Dracula alakítások között fogjuk számon tartani. A másik főszereplő Dolly Wells pedig szintén kiválóan hozza a rendkívül határozott Agatha Van Helsing nővért (egyébként Agatha kifejezetten hasonlít a Hellsing/Hellsing:Ultimate-ből ismert Sir Integra Fairbrook Wingates Hellsing-re tehát aki ismeri az anime-t annak nem lesz feltétlenül idegen a karaktere.)

Összességében elég felemásra sikerült a Netflix és a BBC közös Draculája. A készítők új színt akartak vinni a mindenki által ismert történetbe, azonban a váltakozó minőség és a koncepció egységességének hiánya rányomta bélyegét sorozatra. Ettől függetlenül egyszeri megnézésre mindenkinek ajánlom, már csak a feldolgozás egyedi jellege és a színészi alakítások miatt is, de legnagyobb sajnálatomra nem éri el az alkotópáros méltán híres sorozatának színvonalát.

7/10