A brit Hammer filmstúdió méltán örvend kultikus tiszteletnek a horrorrajongók körében; a CreepyShake hasábjain is szót ejtettünk már eme egyedülálló alkotói műhely néhány mesterművéről. A stúdió az 50-es években a világ talán két legismertebb horrortörténetének megfilmesítésével alapozta meg későbbi sikereit: előbb 1957-ben a Frankenstein átka, majd egy évvel később a Drakula került bemutatásra. A Hammer azon vállalkozása, hogy újra mozivászonra vigye a vérszívó gróf történetét, olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy a tegnap bemutatott, Lugosi Béla nevével fémjelzett, 27 évvel korábbi klasszikus mellett máig ez az adaptáció az etalon a Drakula-filmek között – így mindamellett, hogy az alkotás önmagában is kiemelkedőnek számít, elkerülhetetlen, hogy a két filmet egymáshoz hasonlítsuk; érdekes megnézni, hogy mi mindenben tér el a két klasszikus szemléletmódja és eszköztára.

A Hammer stúdió által jegyzett gótikus horrorok egyik ismertetőjegyét, a teatralitást itt már a főcím során megkapjuk. A rideg kastélyban, a boltíves kripta mélyén kőkoporsó pihen, rajta a táblára vésett név: Dracula. Majd miközben a kamera a táblára közelít, valahonnan vér csepeg a feliratra...

Maga a történet több eltérést is mutat más Drakula-feldolgozásokhoz képest: az első szűk félórában a grófhoz utazó férfi, Jonathan Harker szemszögéből, és részben naplóbejegyzései révén követhetjük a cselekményt. Hamar kiderül azonban, hogy Harker igencsak különbözik az 1931-es film világi, mit sem sejtő Renfieldjétől: nemcsak hogy tud Drakula sötét titkáról, de eleve azzal a szándékkal érkezik a kastélyba, hogy leszámoljon a gonosszal. Amikor Harker a gróf csapdájába esik, régi barátja, Van Helsing érkezik a segítségére, Drakula viszont egy lépéssel a vámpírvadász előtt jár, és már a városban szedi áldozatait, senkit nem kímélve.

Ebben a filmben kevesebb szerepet kap a legendás gróf „emberi” oldala: néhány korai jelenetet leszámítva nem láthatjuk tökéletes úriember képében másokat ördögien befolyásolni, szinte végig egy vadállati szörnyeteggel állunk szemben. Christopher Lee természetesen átemelt valamit a Lugosi Béla által megformált karakter méltóságteljességéből, karizmájából, de szerepe kissé más: egy olyan figura megtestesítője, aki finom manipulációk helyett ellenállhatatlan sötét erejét használja, hogy az embereket élőhalottakként az uralma alá hajtsa.

A tény, hogy a film 1931-es társához képest 27 évvel később született, stílusán is megmutatkozik. A szereplők kommunikációja sokkal hétköznapibb, vagy legalábbis a mai fül számára hétköznapibbnak hat – személyes véleményem, hogy Lugosi fennkölt modora jobban illik a legenda szerint 5-600 éves grófhoz, de amint már említettem, itt Drakula egy másik oldala kerül inkább előtérbe. Maga a cselekmény is viszonylag pörgős, néhány jelenet pedig mai szemmel is félelmetes.

Méltán vált kultikussá Drakula történetének eme feldolgozása, hiszen amellett, hogy a kor igényeinek megfelelő horrorfilm született, napjainkban is maradéktalanul megállja a helyét. A Hammer Films, Christopher Lee és Peter Cushing számára pedig, a Frankentein és a Múmia adaptációk mellett, ez a film egy olyan karrier kezdetét jelentette, amely szinte példa nélküli. Mindezen túl a Drakula-kultusz terjesztésében is elévülhetetlen érdemei vannak az alkotásnak, hiszen ez teremtette meg a lehetőségét a számos folytatásnak, továbbgondolásnak, melyekből végül még nem kevesebb mint nyolc film született a Hammer Films égisze alatt.

9/10

IMDb | mafab