Egy filmalkotás sokféleképpen lehet ránk hatással. Szórakoztathat, elgondolkodtathat, megérinthet, vagy egyszerűen csak kitöltheti a szabadidőnket. Bármi legyen is a hatásmechanizmusa abban a pillanatban betöltheti és be is tölti funkcióját. Vannak azonban különleges filmek, olyanok, amik élvezeti értékét és életünkben betöltött helyüket és szerepüket az adott lelkiállapotunk nagyban meghatározza. Egy ilyen alkotás megtekintésekor valódi tornádó lehet, vihar, aminek közepén ott és akkor állnunk kell. Legalább annyira definiál minket, mint amennyire mi próbáljuk szavakba önteni a tőle kapott intenzív érzéseket. Reményt, megnyugvást, békét vagy éppen megváltást találhatunk elrejtve a képkockák között. Furcsa együttállás kell ahhoz, hogy egy ilyen magával ragadó filmélmény beteljesülhessen és materializálódni tudjon, de ha ez megtörténik, örökre velünk marad majd. Magunkkal visszük tovább a tanultakat, mert érezzük, hogy többek lettünk általa. Ez a filmművészet egyik legnagyobb csodája a látottak és az általuk kiváltott érzések keresztülhatolnak személyiségünk védőpáncélján és lelkünk részévvé válnak. Általuk vállunk különlegessé, ahogy az adott film is általunk válik azzá. Persze vannak filmek, amik nélkülünk is tökéletesen funkcionálnak. Biztos pontok az élet útvesztőiben. Remek alkotások, amiket még az idő kérlelhetetlen agyarai sem tudnak megsebezni. Megkerülhetetlen művek, amiket egyszerűen látni kell. Úgy érzem, hogy az Another Round című filmre a fentiekben felsoroltak mindegyike igaz, sőt sokkal több is azoknál…

Martin (Mads Mikkelsen) és három kollégája – Peter, Nikolaj és Tommy – egy születésnapi ünneplés során egy tudományosnak tűnő kísérletbe kezdenek, mely szerint véralkohol szintjüket – Finn Skårderud, norvég pszichiáter megkérdőjelezhető elmélete szerint – igyekeznek naponta a kívánt érték (körülbelül 0,05%) körül tartani. Természetesen mindezt dokumentálva és kontrollált körülmények között tervezik végrehajtani. Mindannyian küzdenek problémákkal, elfojtott vágyakkal, ezért jó gondolatnak tűnik a felszabadultság, egy lazább hozzáállás, egy boldogabb életszemlélet. Kezdetben mind a négy pedagógus pozitív hatásokat tapasztal. Munkájuk és a magánéletük is kedvezően változik. Azonban ez nem tart sokáig. A kísérlet kezd kicsúszni a kezeik közül, aminek hatására több kérdéssel és problémával kell megküzdeniük, mint akkor, amikor elkezdték. A legnagyobb feladat pedig az, hogy szembenézzenek magukkal, azzal, amivé váltak.

A fenti, rövid történeti összegzés természetesen nem tudja visszaadni a film valódi mélységeit, mert ahhoz, hogy azokat megismerhessük – a mozi megtekintésén kívül – ismernünk kell annak hátterét is. A dán-svéd-holland koprodukcióban készült alkotást Thomas Vinterberg, dán filmrendező dirigálta és egy saját készítésű színpadi darabja szolgált a film alapjaként, valamint további inspirációt szolgáltatott Ida – a rendező lánya – is, aki a dán fiatalok alkoholfogyasztási szokásairól mesélt apjának. Az eredeti koncepció az volt, hogy az alkohol egyfajta ünneplése lesz a film, különösen kihangsúlyozva a szer történelmünkre gyakorolt hatásait, ez azonban egy sajnálatos tragédia után megváltozott. Ida – aki Martin lányát játszotta volna a filmben – a forgatás megkezdése után autóbalesetben életét vesztette. Ezután dolgozták át a forgatókönyvet és vált üzenete életigenlővé. A film pedig azzá, ami. Egy kitörölhetetlen műalkotássá. Az ÉLET lüktető, lélegző univerzumává…

Vinterberg, az őt ért tragédia ellenére – vagy éppen pontosan az miatt – valóban zseniális filmet alkotott, olyat, ami jogosan nyerte el a legjobb nemzetközi filmnek járó Oscar-díjat. Biztos kézzel vezényelte a minden kétséget kizáróan zseniális színészi gárdát, azonban a gyász fájdalma néha megtörte lendületét, ezekben az időkben Tobias Lindholm, forgatókönyvíró vette át a szerepét és tökéletesen teljesítette feladatát, akár csak a stáb többi tagja. Mindenképp ki kell emelnem a főszerepeket alakító színészeket. A Tommy-t alakító Thomas Bo Larsen, Magnus Millang Nikolaj szerepében és Lars Ranthe Peter-ként olyan alakításokat prezentálnak, ami csak követendő példaként szolgálhat mindazoknak, akiket vonz a rivaldafény. Természetesen most is – mint szinte minden alkotásban, amiben szerepel – Mads Mikkelsen lopja el a show-t. Ez olyannyira igaz, hogy alakítását látva tényleg nehéz megtalálni a megfelelő szavakat teljesítményének jellemzésére. Valahol a zseniális és páratlan tengelyén tudnám elhelyezni. Érzékletesen és rendkívül hitelesen személyesíti meg az életközépi krízissel küzdő férjet és családapát. A hangja, a testtartása, a mozgása, a mimikája. Mind-mind tökéletes, ami mégis igazán hatásos – szinte már félelmetesen az – az a tekintete. Szavak nélkül mond el olyan dolgokat, amiket mások azok segítségével is képtelenek. Valóban látni kell…

A fentiekben leírt élményhez nagymértékben hozzájárul a film zenéje is, legyen szó akár Franz Schubert zongoradallamairól, akár a Meters Cissy Strut-járól mind-mind remekül illeszkedik az alkotás szövetébe, mégis a legnagyobb hatást a film végi jelenet és az azt aláfestő dal váltja ki. A Scarlet Pleasure What A Life című dala egyszerre taglóz le és szabadít fel. Számomra legalább akkora hatású pillanatok voltak ezek, mint Hair /1979/ Let the Sunshine In című betétdala. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy ezeknek a soroknak az írása közben is ez az aláfestő zene szól.

A Druk kétségkívül az utóbbi évek egyik legjobb alkotása, olyan élmény, amit mindenkinek át kell élnie. Azonban biztos vagyok benne, hogy mindenkinek mást jelent majd. Nekem reménnyel teli film, arról, hogy bár néha egyedül kell szembeszállnunk a viharral, az végül mégis elvonul. Az értékes dolgok pedig a végtelen sötétség ellenére is megmenthetőek. Számomra ezt jelentette a Még egy kört mindenkinek. Valószínűleg egy idén érettségizett fiatal a végtelen bulit látja majd bele – a negatív dolgok ellenére is. Egy ötven fölötti néző talán visszaemlékszik majd egykori önmagára. Mindenkinek mást jelent majd és ez így helyes. Mindenképp nézd meg és gondolkodj el. A megtekintése után nem biztos, hogy jobbá válunk, de többekké mindenképp…

IMDb | mafab