Újabb vendégcikk érkezett: Murdock ezúttal két legendás rendező együttműködésének gyümölcsét ismerteti. Köszönjük ezt az írást is! Ezúton is biztatunk mindenkit, hogy csatlakozzon hozzánk - részletek itt!

1990-ben két legendás horrorrendező, George A. Romero és Dario Argento összeállt egy közös projektre, aminek nem kisebb célja volt, mint Edgar Allan Poe munkássága előtt tisztelegni. Poe nem véletlenül vált legendává. Az irodalom és azon belül is a horror egyik legikonikusabb alakja volt ő. Művei a mai napig hatást gyakorolnak az emberekre. Hogy mennyire megkerülhetetlen személyiségről van szó, azt jól példázza, hogy halála óta hányan merítettek tőle, és hányan próbálják átvenni vagy újraértelmezni a stílusát. Egyértelműen a horror műfajának egyik ősatyjáról beszélhetünk, aki nélkül ma egészen más lenne a műfaj. Rengeteg nagy művészt, írót és rendezőt inspiráltak írásai, többek között magát Dario Argentót, aki talán a mester egyik legnagyobb rajongója. Filmjei valahogy egy kicsit mindig is visszatükrözték azt a hangulatot, ami Poe történeteit is belengi. Így valahogy elkerülhetetlennek tűnt, hogy előbb-utóbb ne próbálkozzon meg adaptálni is mestere valamelyik munkáját. Így kerülhetett sor a Two Evil Eyes elkészítésére, amit régi barátjával, a zombicsászárral, George A. Romeróval hoztak tető alá.

Poe-t az évek során rengetegen próbálták már filmre adaptálni. Elég csak megemlíteni a Roger Corman-féle feldolgozásokat, azok közül is a két leghíresebbet, A vörös halál álarcát, és Az Usher-ház bukását. De készítettek már szatírát, életrajzi művet, valamint A horror mesterei című sorozatban is szenteltek neki egy epizódot. A Two Evil Eyes az antológiafilmek stílusát vette alapul, vagyis az egész film két hosszabb történetből áll össze, a modern korba áthelyezve Poe világát. Argento eredeti elképzelésében a film címe Four Evil Eyes volt, amiben négy Poe-művet dolgoztak volna fel, és a másik két rendezőnek John Carpentert és Wes Cravent képzelte el. Viszont mind Craven, mind Carpenter visszalépett a projekttől, így végül csak Argento és Romero csinálták meg a maguk egy-egy órás történetét. Az összkép tekintetében való szemlélést nehezíti, hogy mind a két történet nagyon másmilyen lett. Ez részben betudható annak, hogy a két rendező erősen belevitte saját stílusát és látásmódját az általuk rendezett részbe, így nehéz is őket egy filmként kezelni. Igazából mindkét szegmenst egy-egy önálló alkotásnak is lehetne tekinteni. Így hát nézzük is egymás után a két történetet, hogy miként is néznek ki, eme két nagy rendező megfogalmazásában.

Mr. Valdemar kóresete tényszerű megvilágításban

Jessica Valdemar (Adrienne Barbeau) igen nehéz helyzetbe kerül, hisz idős férje, Ernest (Bingo O'Malley), akihez csak a pénze miatt ment hozzá, haldoklik. Elkeseredett lépésre szánja el magát, amikor mindent megtesz, hogy Ernest pénze ne kerülhessen rossz kezekbe, ahogy az a végrendeletében áll, és megtarthassa magának a vagyont. Ebben segít neki férje orvosa, Robert (Ramy Zada), aki egyben a nő szeretője. A doktor különféle kísérleti módszereket használ Ernesten, legfőképpen hipnózist. Így akarják elérni, hogy a haldokló férfi minden vagyonát feleségére hagyja. Robert egyaránt akarja Jessicát is és a pénzt is, így ő is mindent megtesz, hogy ez az aljas cselszövés sikerrel járjon. Ám az különösen megnehezíti a dolgokat, hogy a hivatalos eljárások vége előtt Ernest meghal. A páros mindent megtesz, hogy titokban tartsák ezt a körülményt, viszont egy olyan kis aprósággal nem számoltak, hogy Ernest hipnózisban volt, mikor meghalt. Ez a kis hiba pedig nem várt, borzalmas fordulatokhoz vezet.

Az alapműhöz képest Romero rengeteg változtatást eszközölt a történeten. Ilyen elsősorban a hűtlen feleség és szeretője ármánykodása, ami az eredeti műben nem szerepelt. Poe novellája csak egy érdekes kórtanulmány, amiben orvosok vizsgálják, hogy lehet a delejezés módszerével tovább életben tartani a halottat, majd ez vezet az elborzasztó befejezéshez. Romero leginkább az élőhalott-motívumot ragadta ki ebből a történetből, és új körítést tálalt hozzá. Sokkal inkább a karakterdrámára helyezte a hangsúlyt, és arra, hogy egy ilyen helyzet milyen hatással lehet környezetére, és ezt jól is ábrázolta. A karakterek között végig érezhető a feszültség, és a helyzet is teljesen hiteles. Adrienne Barbeau már veteránnak számít a szakmában, és itt sem okoz csalódást. Igazi élettel tölti meg Jessica figuráját. Egy igazán szerethetően aljas nőszemély. Ugyanakkor mégis együtt tudunk érezni kicsit vele, vagy legalábbis sajnálni, és valamennyi együttérzést ő is mutat néha férje iránt, bármennyire is elhidegült tőle. Partnere, Ramy Zada ellenben csak szimplán korrekt alakítást hoz Robert szerepében. Nem rossz, de nem is kiemelkedő. Kezdetben ő is csak egy kétszínű alak, de amikor bekövetkezik Ernest halála és az azt követő különös események, feléled benne a kíváncsi tudós doktor, aki ezt a váratlan és bizarr helyzetet tanulmányozni akarja, és megérteni.

Viszont az Ernest Valdemart játszó Bingo O'Malley remekel abban a kevés szerepében. Pedig jobbára az egész történetben csak egy ágyban fekvő, haldokló, hipnotizált beteg embert alakít (a végén kicsit több mozgásteret is kap), de ezt remekül adja elő. Amikor hipnózisban van, tényleg kicsit kellemetlen érzést kelt az emberben, ami idővel egyre hátborzongatóbbá válik. Ami nagy erőssége még ennek az epizódnak, az a feszültség. Romero remekül adagolja ezt nekünk, ahogy halad előre a történet. A szörnyű, de átlagos helyzetből egyre bizarrabb és félelmetesebb körülmények közé kerülnek szereplőink. Itt Romero bevezet egy másik történetszálat is, ami végképp nem szerepelt Poe eredeti írásában. Nem árulom el, hogy mi az, de ez is kicsit új megvilágításba helyezi az eseményeket, és újabb borzalmas kapukat nyit meg. Mr. Valdemar esete egy remek kis horrorsztori, viszont összességében tényleg csak ennyit lehet róla mondani. A műfaji elemeket és a karakterábrázolást jól alkalmazza, de csak a szokásos elvárt szintet hozza nekünk.

A fekete macska

Roderick Usher (Harvey Keitel) bűnügyi fényképészként dolgozik. Barátnője, Annabel (Madeleine Potter) kérésére befogadnak egy fekete macskát. A macska viszont végig útban van Rod-ak mind a munkájában, mind az otthoni életében, így egyre jobban kezdi idegesíteni őt. A helyzeten nem segít a férfi egyre gyakoribb ingerültsége, alkoholizmusa, és furcsa, boszorkánysággal kapcsolatos lázálmai, amik végül oda vezetnek, hogy megöli az állatot. Kapcsolata barátnőjével egyre jobban kezd megromlani, aki már konkrétan menekülni akar tőle, mert veszélyesnek tartja. Később, átgondolva helyzetét, Rod befogad egy másik macskát, hogy pótolja Annabel kedvencének hiányát. Ám csak ekkor kezdődnek az igazi szörnyűségek.

Na, itt már egészen más helyzettel állunk szemben. Argento le sem tagadhatná Poe-hoz fűződő mélységes rajongását. A fekete macskát a legnagyobb hozzáértéssel ültette át a modern korba, és Romeróval ellentétben hű maradt az alapanyaghoz, de néhány változtatást így is eszközölt a cselekményben. Ezek viszont tökéletesen illeszkednek az alaptörténethez, és csak még jobban mélyítik a mű erejét. A történet végi csavar is kicsit át lett variálva, de ezzel is csak még szörnyűségesebbé és sokkolóbbá tette a befejezést. Ez a szegmens egy igazi, pszichológiai művészhorror, a legerősebb eszközökkel bemutatva. Ebben minden benne van, ami Poe klasszikusait jellemezte, és Argento mélyen belemegy mestere fő témájába, ez pedig az emberi gonoszság és perverzió. Az a legbelső, indokolatlan ösztön, hogy gonosz dolgokat kövessünk el, valamint az a törvényszerűség, hogy ezekért a gonoszságokért fizetnünk is kell. Erre tökéletes portrét ad ellenszenves főhősünk lelkivilága, amit a történet folyamán teljesen megismerünk.

Egy ilyen karakterhez hozzáértő színészre volt szükség, aki tökéletes pontossággal tudja megjeleníteni a figura fő aspektusait, és ellenszenves jelleme ellenére is izgalmas és érdekes marad. És Argento nem is találhatott volna jobb embert erre a feladatra, mint Harvey Keitel. Amikor először meghallottam, hogy Keitel szerepel egy ilyen filmben, hatalmas meglepetés volt számomra, de nem is hazudtolja meg magát. Nem túlzok, amikor azt mondom, élete egyik legjobb alakítását nyújtja a zavarodott, démonaival küzdő Roderick Usher szerepében. A barátnőjét játszó Madeleine Potter szintén remek munkát végez. Egy igazán kedvelhető karakter, aki lelkileg egyre jobban kezd kikészülni Roderick mellett. Többféle módon is próbál menekülni ebből a kapcsolatból, de végső megoldást ő sem tud találni. Kisebb szerepekben pedig olyan színészek is felbukkannak, mint John Amos, Martin Balsam és Tom Savini. Az eseményeket végig belengi egy sötét, nyomasztó hangulat, ami tökéletes alapot ad a szereplők közti konfliktusoknak és a későbbi rémálomba illő borzalmaknak, és mindezt kiváló operatőri munkával tárják elénk. Emellett Argento rengeteg utalást tesz más Poe-művekre is. A főszereplőnk neve már egyből egy ilyen kis kikacsintás, de erősen felsejlik a történet elején A kút és az inga története is. Mindezekből egy kiváló horrortörténet áll össze az emberi természet sötét oldaláról, ami az utolsó képkockáig is a hatása alatt tart minket.

A két történet közt több kisebb átfedés is van, Poe személyén kívül is. A házastársi hűtlenség erőteljes témaként jelenik meg mindkét történetben, bár mindegyikben más körülmények játszanak közre. Ennek kapcsán előtérbe kerülnek a szereplők magánéleti problémái, és ezeken keresztül jutunk egyre mélyebbre a lelkükbe és pszichéjükbe. A legfőbb téma viszont mindkettőben az emberi bűnök és azok súlyos következményei. Ez többször is előfordult Poe írásaiban, és itt is vezérmotívumnak tekintették. A két rendező közül viszont ezt Argento tudta igazán velősen és jelentőségteljesen megragadni. Romero munkája akármilyen jól kezeli témáját, mégsem olyan erős, hogy több legyen egy szimplán jó kis horrornál. Argento viszont itt ismét kiélhette művészi énjét, és talán épp a Poe iránti elkötelezettségének köszönhetően, de egy igazán emlékezetes rendezést köszönhetünk neki itt is. Poe rajongóinak bátran tudom ajánlani, és azoknak is, akik kedvelik a két rendező munkásságát. Nekik nem hiszem, hogy csalódást okozna, de mindenki más számára is megér egy megtekintést, hisz a két történetben mindenki megtalálhatja a maga számítását.

Mr. Valdemar kóresete: 6/10
A fekete macska: 8/10

Összesítve: 7/10

IMDb | mafab**
**