Sokan nem tudják, de a 2007-es Legenda vagyok című film, egy azonos című regény feldolgozása, amit, Richard Matheson írt 1954-ben. Az elkövetkező hatvan évben négy film feldolgozás is készült, amelyek közül hármat most be is mutatnék. Mivel a regényt csak nagy vonalakban ismerem, így nem fogom összehasonlítani a filmekkel.
Az utolsó ember a földön – The Last Man on Earth (1964)
Rendezte: Ublado Ragona és Sindey Salkow
Mint mondtam, nem fogom összevetni a könyvet a feldolgozásokkal, azonban tény, hogy ez áll a legközelebb hozzá. A történet főszereplője Dr. Robert Neville (Vincent Price – Be kell mutatni?), aki minden napját folyamatos túléléssel tölti, miközben próbálja felvenni az esetleges élőkkel a kapcsolatot. Minden nap karókat farag, foghagymákat gyűjtöget, és tükröket állít fel, hogy az éj leple alatt megjelenő vámpírokat vissza tudja tartani. Gondolom sejtitek, miféle kór terjedt el.
Így telik el három év az életéből, miközben megismerhetjük múltját, és azt, hogyan terjedt el a kór a világban, és hogy ő miért nem kapta el.
Aki ismeri a kor filmjeit, azok nagyjából tudják, mire számíthatnak. Minimalista látványvilággal ábrázolja az apokalipszist, ám határozottan élethűen. Vincent Price, mint mindig, most is helytáll, gyakorlatilag más ember nem is nagyon látunk, és bár a játékidő alatt nincs sok mondata, az arcjátéka teljes mértékben hiteles, emellett gondolatai, melyeket mi narrációként hallunk, remekül vannak előadva.
A magányt, és a mindennapok monotonitását remekül ábrázolja, miközben egy halvány reményt azért képes a nézőben elbújtatnia. Ezt még fokozza a fekete fehér képi világ is. Ne feledjük, ekkorra a színes film forgatása már megoldható volt.
Ez a film egy alapmű. Bárki, akit érdekelnek a műfaj legjobb darabjai, azok ezt bátran merem ajánlani. Nem úgy, mint a következőt.
Az Omega ember – The Omega Man (1971)
Rendezte: Boris Segal
Ez már egy jóval eltérőbb feldolgozás lett, ha engem kérdeztek, sokkal rosszabb. Főszereplőnk itt is Dr. Robert Neville (Charlton Heston - Ben-Hur, A majmok bolygója (1968)), aki szintén egyedül áll szembe a fertőzöttekkel, akik egy része egy utópiát építene fel. Ezek a fertőzöttek nem léptek túl egy bizonyos stádiumot, így magukat az evolúció következő lépcsőfokának tekintik, és megvetnek mindent, ami a múltból ered, így Neville-t is, aki az ellenszer után kutat, és irtja a fertőzötteket. Egy nap azonban találkozik néhány túlélővel, akiknek segítségével egy új gyógymódra tud szert tenni.
Nos ennyi a történet, mint látjátok nem nagyon tér az eredetitől, annyi különbséggel, hogy iszonyú kínos. Kezdjük ott, hogy a fertőzöttek szerzetesként öltöznek, és úgy néznek ki, mint az albínók. Hogy vámpírok-e, vagy sem, az nem derül ki, csak annyit tudunk meg róluk, hogy érzékenyek az erős fényre. Az utópia szállal még nem is lenne probléma, azonban az egész „szervezet” iszonyú nevetséges, már csak azért is, mert bárki, aki megfertőződik, az azonnal hinni kezd az elveikben.
Akaratlanul is a korra jellemző kormányellenes mozgalmakra asszociáltam a filmet látva. Hiszen az elveik nagyjából a kor Hippi mozgalmáénak felelnek meg, melyek megfertőzik az embereket, és így egyre jobban szaporodhatnak, míg a „normális” embereket ki nem irtják.
Ha ez egy fricska lenne a korszakra nézve, akkor megérteném, csakhogy 71-be még javában aktuális volt a téma, így ez nem tekinthető másnak, mint egy faék egyszerű propaganda filmnek.
De a rejtett üzenet csak egy dolog. Sajnos akadnak olyan bosszantó dolgok is, melyek mellett nem tudtam elmenni. Ilyen például a csinos fekete női főszereplő, aki olyan szinten ki van csípve, három év menekülés és koplalás után, mintha csak most jött volna le a címlapról. Hajlakkra, sminkre, csípőfarmerre, és fülbevalókra gondolom volt ideje, két menekülés között. Az ilyen jelenetek teszik teljesen hiteltelenné a filmet, amire még rátesz egy lapáttal a zene is, melyek közül egyik sem illik az adott jelenethez. De komolyan. Az akciójeleneteknél olyan vidám dallam szól, ami miatt inkább tűnik paródiának az egész The Omega Man.
Őszinte leszek, én ezt a filmet senkinek sem ajánlanám, de egy próbát lehet vele tenni. Nekem roppantul kínos volt ez a száz perc, és nem fogom újra megnézni, az biztos.
Omega vagyok – I am Omega (2007)
Rendezte: Griff Furst
Az évszámból tekintve sejthető, hogy ez mégis miféle feldolgozás akar lenni. Igen, ez a Legenda vagyok Asylumizált változata, melyet most csak említésképpen mutatnék be. Egyrészt azért, mert totális dögunalom, másrészt pedig azért, mert igazából nincs mit. A történet szinte teljesen ugyan az, az a kevés változtatás meg pont arra volt jó, hogy az egész szar legyen.
Főszereplőnk itt már nem Dr. Robert Neville, hanem egy Heinchard (Mark Dacascos) nevű katona, akit pont nem érdekel az ellenszer megtalálása, csupán azt szeretné, hogy minél több bombát tudjon elhelyezni a város körül, hogy aztán felrobbanthassa az egészet. Annyira nem érdekli őt az esetleges túlélők, hogy mikor egy lány segítséget kér tőle wi-fin(!) keresztül a laptopján(!) konkrétan elküldi őt a francba. Később pedig, mikor két ember a segítségét kéri a lány megtalálásában, ő fegyverrel áll ki ellenük. Persze, mikor megtudja, hogy a lány immunis, és a véréből előállítható az ellenszer, akkor már rögtön érdekli.
A főszereplő tehát egy méteres f*sz. Mi van még? Jah igen, itt zombik vannak. Igen, unalmas, ezerszer látott, és még bénán is vannak megvalósítva. Ráadásul annak ellenére, hogy itt egy egész világot árasztottak el a zombik, a belvárosban, ahol elvileg nyüzsgés van, egy teremtett lélek sincs az utcákon. Kedvencem az, amikor jön összesen ÖT zombi, és ez a párbeszéd hangzik el
-Látogatóink vannak!
-Hányan vannak?
-Gőzöm sincs, de egyik jön a másik után.
Anyukád tudja, hogy nem tudsz számolni? Ez meg már tényleg csak szőrszálhasogatás, de hogy lehet, egy ázsiai, és egy fekete bőrű nőnek fehér gyereke? Tudom, ez kötözködésnek tűnhet, de az ilyesfajta megoldások is arról árulkodnak, hogy a castingot is minél kevesebb pénzből igyekeztek megúszni.
A rossz vágásról, a pocsék színészi játékról, és a folyamatos pózerkedésről nem is ejtek szót, hiszen mindenki ismeri az Asylum képességeit. Maximum olyanoknak tudom ajánlani, akik szeretnek jókat nevetni a rossz filmeken, de lehet ez még arra sem fog megfelelni.
Az utolsó ember a földön – The Last Man on Earth: 9/10
Az Omega ember – The Omega Man: 3/10
Omega vagyok – I am Omega: 2/10
Sokan nem tudják, de a 2007-es Legenda vagyok című film egy azonos című regény feldolgozása, amit Richard Matheson írt 1954-ben. Az elkövetkező hatvan évben négy filmfeldolgozás is készült, amelyek közül hármat most be is mutatnék. Mivel a regényt csak nagy vonalakban ismerem, így nem fogom összehasonlítani a filmekkel.
The Last Man on Earth
Az utolsó ember a Földön (1964)
Rendezte: Ubaldo Ragona és Sidney Salkow
Mint mondtam, nem fogom összevetni a könyvet a feldolgozásokkal, azonban tény, hogy ez áll a legközelebb hozzá. A történet főszereplője Dr. Robert Neville (Vincent Price - be kell mutatni?), aki minden napját folyamatos túléléssel tölti, miközben próbálja felvenni az esetleges élőkkel a kapcsolatot. Minden nap karókat farag, fokhagymákat gyűjtöget és tükröket állít fel, hogy az éj leple alatt megjelenő vámpírokat vissza tudja tartani. Gondolom sejtitek, miféle kór terjedt el.
Így telik el három év az életéből, miközben megismerhetjük múltját, és azt, hogyan terjedt el a kór a világban, és hogy ő miért nem kapta el.
Aki ismeri a kor filmjeit, azok nagyjából tudják, mire számíthatnak. Minimalista látványvilággal ábrázolja az apokalipszist, ám határozottan élethűen. Vincent Price, mint mindig, most is helytáll, gyakorlatilag más embert nem is nagyon látunk, és bár a játékidő alatt nincs sok mondata, az arcjátéka teljes mértékben hiteles, emellett gondolatai, melyeket mi narrációként hallunk, remekül vannak előadva. A magányt és a mindennapok monotonitását remekül ábrázolja, miközben egy halvány reményt azért képes a nézőben elbújtatnia. Ezt még fokozza a fekete-fehér képi világ is. Ne feledjük, ekkorra a színes film forgatása már megoldható volt.
A The Last Man on Earth alapmű. Bárkinek, akit érdekelnek a műfaj legjobb darabjai, bátran merem ajánlani. Nem úgy, mint a következőt.
The Omega Man - Az Omega ember (1971)
Rendezte: Boris Segal
Ez már egy jóval eltérőbb feldolgozás lett, ha engem kérdeztek, sokkal rosszabb. Főszereplőnk itt is Dr. Robert Neville (Charlton Heston - Ben-Hur, A majmok bolygója (1968)), aki szintén egyedül áll szemben a fertőzöttekkel, akik egy része egy utópiát építene fel. Ezek a fertőzöttek nem léptek túl egy bizonyos stádiumot, így magukat az evolúció következő lépcsőfokának tekintik, és megvetnek mindent, ami a múltból ered, így Neville-t is, aki az ellenszer után kutat és irtja a fertőzötteket. Egy nap azonban találkozik néhány túlélővel, akiknek segítségével egy új gyógymódra tud szert tenni.
Nos, ennyi a történet, mint látjátok, nem nagyon tér az eredetitől, annyi különbséggel, hogy iszonyú kínos. Kezdjük ott, hogy a fertőzöttek szerzetesként öltöznek, és úgy néznek ki, mint az albínók. Hogy vámpírok-e vagy sem, az nem derül ki, csak annyit tudunk meg róluk, hogy érzékenyek az erős fényre. Az utópia szállal még nem is lenne probléma, azonban az egész „szervezet” iszonyú nevetséges, már csak azért is, mert bárki, aki megfertőződik, az azonnal hinni kezd az elveikben.
Akaratlanul is a korra jellemző kormányellenes mozgalmakra asszociáltam a filmet látva. Hiszen az elveik nagyjából a kor hippimozgalmáéinak felelnek meg, melyek megfertőzik az embereket, és így egyre jobban szaporodhatnak, míg a „normális” embereket ki nem irtják.
Ha ez egy fricska lenne a korszakra nézve, akkor megérteném, csakhogy 71-ben még javában aktuális volt a téma, így ez nem tekinthető másnak, mint egy faék egyszerűségű propagandafilmnek.
De a rejtett üzenet csak egy dolog. Sajnos akadnak olyan bosszantó dolgok is, melyek mellett nem tudtam elmenni. Ilyen például a csinos fekete női főszereplő, aki olyan szinten ki van csípve, három év menekülés és koplalás után, mintha csak most jött volna le a címlapról. Hajlakkra, sminkre, csípőfarmerre és fülbevalókra gondolom volt ideje, két menekülés között. Az ilyen jelenetek teszik teljesen hiteltelenné a filmet, amire még rátesz egy lapáttal a zene is, melyek közül egyik sem illik az adott jelenethez. De komolyan. Az akciójeleneteknél olyan vidám dallam szól, ami miatt inkább tűnik paródiának az egész The Omega Man.
Őszinte leszek, én ezt a filmet senkinek sem ajánlanám, de egy próbát lehet vele tenni. Nekem roppantul kínos volt ez a száz perc, és nem fogom újra megnézni, az biztos.
I am Omega - Omega vagyok (2007)
Rendezte: Griff Furst
Az évszámból tekintve sejthető, hogy ez mégis miféle feldolgozás akar lenni. Igen, ez a Legenda vagyok asylumizált változata, melyet most csak említésképpen mutatnék be. Egyrészt azért, mert totális dögunalom, másrészt pedig azért, mert igazából nincs mit. A történet szinte teljesen ugyanaz, az a kevés változtatás meg pont arra volt jó, hogy az egész szar legyen.
Főszereplőnk itt már nem Dr. Robert Neville, hanem egy Heinchard (Mark Dacascos) nevű katona, akit pont nem érdekel az ellenszer megtalálása, csupán azt szeretné, hogy minél több bombát tudjon elhelyezni a város körül, hogy aztán felrobbanthassa az egészet. Annyira nem érdeklik őt az esetleges túlélők, hogy mikor egy lány segítséget kér tőle wi-fin(!) keresztül a laptopján(!), konkrétan elküldi őt a francba. Később pedig, mikor két ember a segítségét kéri a lány megtalálásában, ő fegyverrel áll ki ellenük. Persze, mikor megtudja, hogy a lány immunis és a véréből előállítható az ellenszer, akkor már rögtön érdekli.
A főszereplő tehát egy méretes f*sz. Mi van még? Jah igen, itt zombik vannak. Igen, unalmas, ezerszer látott és még bénán is vannak megvalósítva. Ráadásul annak ellenére, hogy itt egy egész világot árasztottak el a zombik, a belvárosban, ahol elvileg nyüzsgés van, egy teremtett lélek sincs az utcákon. Kedvencem az, amikor jön összesen ÖT zombi, és ez a párbeszéd hangzik el:
- Látogatóink vannak!
- Hányan vannak?
- Gőzöm sincs, de egyik jön a másik után.
Anyukád tudja, hogy nem tudsz számolni? Ez meg már tényleg csak szőrszálhasogatás, de hogy lehet egy ázsiai férfinak és egy fekete bőrű nőnek fehér gyereke? Tudom, ez kötözködésnek tűnhet, de az ilyesfajta megoldások is arról árulkodnak, hogy a castingot is minél kevesebb pénzből igyekeztek megúszni. A rossz vágásról, a pocsék színészi játékról és a folyamatos pózerkedésről nem is ejtek szót, hiszen mindenki ismeri az Asylum képességeit. Maximum olyanoknak tudom ajánlani, akik szeretnek jókat nevetni a rossz filmeken, de lehet, ez még arra sem fog megfelelni.
Az utolsó ember a Földön: 9/10 IMDb | mafab**
**