Rendezte: Ryuhei Kitamura

A rendező neve sokaknak ismerős lehet. Nem csoda, hiszen pár éve a Baaad Moviesos srácok részletesen bemutatták a Versus című filmet, melyet leginkább csak azoknak tudnánk ajánlani, akik imádják magukat kínozni rosszabbnál rosszabb filmekkel. De hogy mondjak valami pozitív véleményt is róla, az Azumi című manga feldolgozása kifejezetten jó lett.

Valaki úgy tűnik látott benne lehetőséget, és némi pénztámogatással megrendeztette vele Clive Barker egyik művét. A filmet körülbelül a megjelenés idején láttam először, de, hogy őszinte legyek annyira unalmas volt, hogy fél óra után kikapcsoltam. Az elkövetkező években azonban egyre többen is jelezték nekem, hogy a milyen jó, és hogy lemaradtam a legjobb jelenetekről, így hát ismét elővettem, és érettebb fejjel megpróbáltam értékelni a filmet. Lássuk.

Főszereplőnk egy Leon (Bradley Cooper) nevű fotós, aki azzal próbál egyedi lenni, hogy a város mocskát, az utcák sötétjét akarja megörökíteni. Legjobb barátja meg is szervez neki egy találkozót egy híres művésszel, Susan Hoffal (Brooke Shields) akinek segítségével egy nagyszabású kiállítás része lehet a munkája. A nő a képeket látva arra készteti Leont, hogy legyen merészebb, és ne csak távolról fényképezze a bűnt, és a keserű valóságot, hanem közvetlen közelről készítsen képeket ezekről az emberekről, hogy minél jobban érezni lehessen a fájdalmukat.

Leon így hát esténként az utcákat járja, míg nem egyszer csak belebotlik egy Mahogany (Vinnie Jones) nevű férfiba, aki mindig az utolsó metróval utazik, és nem mellesleg mindenkit kivégez, akit csak lát az adott kocsiban. Leon ebben nagy lehetőséget lát, így követni kezdi, ám szépen lassan a megszállottjává válik, és az életét is veszélybe sodorja.

Lényegében ez nem más, mint egy gorefest, melynek alkottak egy mondva csinált történetet. A legnagyobb baja (sok minden más mellett) az, hogy a készítők teljes mértékben azt hitték, hogy egyedit, és különlegeset alkotnak. Ez nem az.

Leon törtetése egy ponton túl olyan irreálissá válik, hogy konkrétan feszélyezve éreztem magam a nézése közben. Nem tudtam komolyan venni, hogy egy ember képes ilyen helyzetben is rendíthetetlen lenni, mert ilyen egyszerűen nem létezhet. Ez lehet, hogy a törtetést igyekezte sötét módon bemutatni, de inkább lett nevetséges, mint elgondolkodtató. Bradley Cooper játékával egyébként nincs baj, de látszik, hogy ebből a szerepből nem tudott sokat kihozni, érthető módon.

Winnie Jones azonban nem kis teljesítményt nyújt. Egy szót sem szól a másfél óra alatt, azonban még így is ki merem jelenteni, hogy rettenetes. A grimaszok, amiket vág gyilkolás közben csak megerősítik a nevetséges jelzőt, emellett egyáltalán nem félelmetes. A többi szereplő, mint Leon barátnője nem érdekesek, mivel egyiküknek sincs semmilyen mélysége.

A történet emellett teljesen kusza. Jönnek itt összeesküvésekkel, meg földalatti lényekkel, de ez akkor működne, ha a film folyamatosan adagolná a nézőnek, itt viszont az utolsó tíz percben kapunk egy gyors történetmesélést, de olyan nevetséges és átgondolatlan a mese, hogy én már kínomban felnevettem.

A pózerkedős verekedések (igen, a rendező nem tagadta meg, hogy milyen filmeket csinált) pedig már csak hab a tortán, aminél csak a lezárás a rosszabb.

Mit is mondjak. Akik ezt a filmet ajánlották nekem vagy egy nagyon jó tréfát akartak űzni velem, vagy csak simán borzasztó az ízlésviláguk. Senkinek nem tudom ajánlani ezt a filmet, és ha nem akartok dühösen és időtöket vesztegetve felállni a széketekből, akkor fogadjátok meg a tanácsomat. Hihetetlenül leterhelt ez a film, melynek egyébként a látványvilága, és a brutalitása meglepően jó, de hasonló filmekből sokkal jobbakat is találtok

Értékelés: 2/10

Rendezte: Ryuhei Kitamura

A rendező neve sokaknak ismerős lehet. Nem csoda, hiszen pár éve a Baaad Movies-os srácok részletesen bemutatták a Versus című filmet, melyet leginkább csak azoknak tudnánk ajánlani, akik imádják magukat kínozni rosszabbnál rosszabb filmekkel. De hogy mondjak valami pozitív véleményt is róla, az Azumi című manga feldolgozása kifejezetten jó lett.

Valaki, úgy tűnik, látott benne lehetőséget, és némi pénztámogatással megrendeztette vele Clive Barker egyik művét. A filmet körülbelül a megjelenés idején láttam először, de hogy őszinte legyek, annyira unalmas volt, hogy fél óra után kikapcsoltam. Az elkövetkező években azonban egyre többen is jelezték nekem, hogy milyen jó, és hogy lemaradtam a legjobb jelenetekről. Így hát ismét elővettem, és érettebb fejjel próbáltam értékelni. Lássuk.

Főszereplőnk egy Leon nevű fotós (Bradley Cooper), aki azzal próbál egyedi lenni, hogy a város mocskát, az utcák sötétjét akarja megörökíteni. Legjobb barátja meg is szervez neki egy találkozót egy híres művésszel, Susan Hoff-fal (Brooke Shields), akinek segítségével egy nagyszabású kiállítás része lehet a munkája. A nő a képeket látva arra készteti Leont, hogy legyen merészebb, és ne csak távolról fényképezze a bűnt és a keserű valóságot, hanem közvetlen közelről készítsen képeket ezekről az emberekről, hogy minél jobban érezni lehessen a fájdalmukat.

Leon így hát esténként az utcákat járja, mígnem egyszer csak belebotlik egy Mahogany nevű férfiba (Vinnie Jones), aki mindig az utolsó metróval utazik, és nem mellesleg mindenkit kivégez, akit csak lát az adott kocsiban. Leon ebben nagy lehetőséget lát, így követni kezdi, ám szépen lassan a megszállottjává válik, és az életét is veszélybe sodorja.

Lényegében ez nem más, mint egy gorefest, melynek alkottak egy mondvacsinált történetet. A legnagyobb baja (sok minden más mellett) az, hogy a készítők teljes mértékben azt hitték, hogy egyedit és különlegeset alkotnak. Ez nem az.

Leon törtetése egy ponton túl olyan irreálissá válik, hogy konkrétan feszélyezve éreztem magam a nézése közben. Nem tudtam komolyan venni, hogy egy ember képes ilyen helyzetben is rendíthetetlen lenni, mert ilyen egyszerűen nem létezhet. Ez lehetne görbe tükör is, hogy a törtetést igyekezték sötét módon bemutatni, de inkább lett nevetséges, mint elgondolkodtató. Bradley Cooper játékával egyébként nincs baj, de látszik, hogy ebből a szerepből nem tudott sokat kihozni, érthető módon.

Winnie Jones azonban nem kis teljesítményt nyújt. Egy szót sem szól a másfél óra alatt, azonban még így is ki merem jelenteni, hogy rettenetes. A grimaszok, amiket vág gyilkolás közben, csak megerősítik a csapnivaló jelzőt, emellett egyáltalán nem félelmetes. A többi szereplő, mint Leon barátnője, nem érdekesek, mivel egyiküknek sincs semmilyen mélysége.

A történet emellett teljesen kusza. Jönnek itt összeesküvésekkel meg földalatti lényekkel, de ez akkor működne, ha a film folyamatosan adagolná a nézőnek, itt viszont az utolsó tíz percben kapunk egy gyors történetmesélést, de olyan nevetséges és átgondolatlan a mese, hogy én már kínomban felnevettem.

A pózerkedős verekedések (igen, a rendező nem tagadta meg, hogy milyen filmeket csinált) pedig már csak hab a tortán, aminél csak a lezárás avétosabb.

Mit is mondjak. Akik ezt a filmet ajánlották nekem, vagy egy nagyon jó tréfát akartak űzni velem, vagy csak simán borzasztó ízlésük van. Senkinek nem tudom ajánlani ezt a filmet, és ha nem akartok dühösen és időtöket vesztegetve felállni a széketekből, akkor fogadjátok meg a tanácsomat. Hihetetlenül leterhelt ez a film, melynek egyébként a látványvilága, és a brutalitása meglepően jó, de ugyanezt máshol is megkapjuk, sokkal jobb körítésben.

Értékelés: 2/10

IMDb | mafab