"A coulrophobia abnormális vagy szélsőséges félelem a bohócoktól. Bár gyakori kifejezés, a pszichológiában nem használatos."
A félelem maga évszázados múltra tekint vissza, bár először 1990-ben írták le, a kifejezés a görög koulon (végtag, gólyaláb) szóból származik. A bohócok mindig is ott voltak a történelem során, az ókori Róma gladiátoraitól a középkor torzszülöttein keresztül korunk festett arcú nevettetőiig, és, ha jobban belegondolunk, a félelem nem is annyira irreális. A szakvélemények szerint a félelmet egy gyermekkori rossz élmény váltja ki főként, mindemellett fő félelemforrásként a bohócok sminkelt arcát és az ezzel eltúlzott vonásaikat jelölik meg, bár személy szerint elvétettnek találom ezen feltevést, ugyanis a nők is hajlamosak túlzásba vinni a sminkelést (itt főleg az idősebb hölgyekre kell gondolni, amint kikenve-kifenve nekiindulnak a piacnak). Visszatérve a gyermekekhez, a bohócok játékát szokták felelőssé tenni, ugyanis legtöbbször egymást figurázzák ki és bántalmazzák, ami téveszméket okozhat a gyermekben. Bár nem hiszem, hogy a bántalmazás és gúnyolódás csírája inkább egy bohóc, mintsem az otthoni környezet hatására alakulna ki a gyermekben (ha kialakul természetesen), de ez már sokkalta reálisabb félelemalapnak vehető. A gyermekek tanulási módszere igen összetett logikai kapcsolatokból épül fel, amelyeket felnőtt fejjel nehezen vagy egyáltalán nem vagyunk képesek átlátni, ám az valószínűleg mindenki számára nyilvánvaló, hogy ha a gyermek azt látja, amint a bohóc egy hallal veri el társát, míg az nem könyörög irgalomért, akkor ugyancsak valószínű, hogy a renitens figura nem mint barátságos alak fog megjelenni a gyermek későbbi asszociációiban, s mivel a gyermeki fantázia mindennél hajlamosabb a túlzásra, még groteszkebbé fog tenni egy amúgy sem hétköznapi lényt, ami nem csoda, ha álmatlan éjszakák sorozatához és akár felnőttkort is végigkísérő szorongásos félelemhez vezet.
A szörnyek, melyek századokon át kísértenek
"Imádok bohócnak öltözve mészárolni."
(It's always sunny in Philadelphia)
Legyen szó művészi fantázia által létre hívottakról vagy létezőkről, egy valami azonos: a félelem maga.
Lényegében egy feljegyzés sem szól olyan bohócokról, akik valóban léteztek és jótéteményeik ragasztották volna rájuk a hírnevet, hogy csak néhány létező szörnyeteget említsek, a két talán leghíresebbet venném górcső alá.
A történelem talán első leghírhedtebb, félelmet keltő bohócáról szinte mindenki hallott, bár több néven is emlegetik, ilyenek a Hammelni Patkányfogó és a Tarka Dudás.
Ahogy a feljegyzés szól:
"Anno, az úr 1284. esztendejében, június havának 26-án, János és Pál napján.
Egy tarka ruhákba öltözött dudás 130 hammelni születésű gyermeket csábított magával, míg egy domboldali vesztőhelyen nyomuk veszett."
Mindenki ismeri a történetet a patkányok sújtotta városról, melyet egy vándorzenész megszabadított a kártevőktől, majd, miután a városiak visszautasították a kifizetését, elrabolta az összes gyermeket, kikkel egy igen szűk hegyi átjárón mentek keresztül. Ám egy sziklaomlás lezárta a járatot, s egy gyermek ott rekedt, hogy visszatérjen és elmesélje ezt a történetet. Természetesen a történészek egy jóval letisztultabb fajtáját használják a történetnek, s teóriáik szerint a hammelni gyermekrablás nem volt több, mint egy közeli földes úr toborzóhadjárata...
Habár a Tarka Dudás történetéből nem tudhatjuk, konkrétan mi igaz és mi csupán a szóbeszéd ragadványa, a modern kor szült egy újabb rettenetet.
1947. március 17-én, Chicagóban látta meg a napvilágot John Wayne Gacy. Nem fogok hosszas pszichológiai és mentális kutatásokba és feltevésekbe bocsátkozni, ugyanis maguk a profik is feladták. Amit biztosan tudunk Gacyről, hogy átlagos családban élt, mindössze apjával nem volt felhőtlen a kapcsolata, alkoholproblémái és gúnyolódásai ellenére azonban Gacy mindig tisztelte apját s halála után depressziós lett. Kétszer volt nős, és egyszer ült börtönben, mielőtt utoljára bevonult. Társadalmi élete jónak mondható volt, és szabadulása után is könnyen betudott illeszkedni, kiváló üzletember volt, és gyakran rendezett partykat, bohócnak öltözve mulattatva a környékbeli é a kórházakban fekvő gyerekeket. Bohóc karakterét Pogónak keresztelte, és arcát piros, kék és fehér smink fedte. Gacy esetében a gyilkos bohóc megnevezés félrevezető lehet, ugyanis nincs feljegyzés arról, hogy áldozatait bohócruhában csalogatta volna be otthonába vagy gyilkolta volna meg. Az elnevezés valószínűleg a halálsoron végzett munkássága miatt ragadt rá, ugyanis 14 évet töltött a siralomházban, s ezalatt számtalan képet festett, melynek témája általában önmaga volt Pogo bohócként.
Miután elítélték, a következőket mondta:
„Az egyetlen, amiben bűnös vagyok, hogy engedély nélküli temetőt üzemeltettem.”
Aberrációja valószínűleg második házasságának tönkremenetelével vett teljes erőt rajta. Bár egyetlen pszichiáter sem tudta megmagyarázni, mi okozta ezt a viselkedésformát Gacynél, engedjetek meg egy feltevést. Gacy tisztelte apját, aki viszont lenézte őt és Huginak (Sissy) becézte, már csupán ezen gúnynév alkalmazása is törést idézhetett elő Gacy tudatában. Bár biztosan tudjuk, hogy Gacy homoszexuális volt, nem tudhatjuk, hogy ez születésétől fogva vele volt, és apjával szemben való tiszteletadásként próbálta teljes erőből elnyomni ezen hajlamát, vagy apja gúnyolódásának hatására alakult ki benne ezen hajlam. Mindenesetre szinte biztosra vehetjük, hogy perverziója ezen hajlam elnyomása miatt alakult ki: kétszer is megházasodott, s mindkét házassága szexuális aberrációja miatt ment tönkre. Második házassága után egyre erősödtek a pletykák Gacy homoszexualitásáról.
A folytonos megfelelni akarás és társadalmi elvárások voltak azok az erők, melyek miatt Gacy "munkásságába" kezdett, véleményem szerint, ha a folytonos megfelelni akarás helyett inkább önmagát helyezte volna előtérbe és felvállalta volna szexuális beállítottságát, szembenézve a következményekkel, akkor valószínűleg teljes életet élt volna, és ahelyett, hogy ártatlan férfiakat és fiúkat erőszakol és gyilkol meg, lehetett volna normális szexuális élete...
Ám, ha a szilárd tények nem lennének eléggé szemléletesek, nézzünk néhány irodalmi témát.
**
Edgar Allan Poe: Bice-béka (Hop-frog)**
A torzszülött udvari bolond lemészárolja a királyt és minisztereit, hogy megtorolja kedvesén vett sérelmet.
Nagy Attila Kristóf: A rettenetes bohóc
Egy évszázados legenda egy udvari mutatványosról, kinek nyomában csak halál és pusztulás jár.
Stephen King: Az (It)
Egy 27 évente feltámadó, ezerarcú szörny keseríti meg egy városka életét, a lény Krajcáros a bohóc alakjában, léggömbökkel csalogatja magához az óvatlan gyerekeket.
Visszatérve a témához: a bohócok rémületességét a szélsőségük adja. Minden szélsőséges dolog nagyon könnyen az ellenkezőjére fordítható - a hullámvasutak célja a felhőtlen szórakozás, az izgalommal az adrenalinszintünk fokozását kívánja elérni, amitől sokkal jobb kedvünk lesz és energikusabbnak érezzük magunkat. Ám amint belegondolunk, hogy elég egy meglazult csavar, egy rossz hegesztés és azonnal keresztet vethetünk magunkra, a felhőtlen szórakozás tíz perces szorongásos feszült rettegéssé fajul, és a sikolyaink már nem az örömöt hivatottak jelképezni. A bohóc is hasonló eset, hiszen mókás arca, barátkozó stílusa könnyen kételyt ébreszthet, a szakvélemények szerint a felnőttek bohócoktól való félelmét ugyanaz az váltja ki, mint a gyermeknél a sminkelt arc, csak míg a gyermekeknél ez a vonások eltúlzottsága miatt vált ki félelmet, addig a felnőtteknél a megbízhatatlanság érzete miatt, hiszen ki tudja, mit gondol a bohóc igazából a festék alatt.