A 90-es évek teli voltak jobbnál jobb thrillerekkel, a domestic, „háztáji” zsáner mellett főleg a sorozatgyilkos-thrillerek élték fénykorukat, elég ha csak utóbbi esetében A bárányok hallgatnak-ra, a Hetedikre, vagy előbbire példaként a Kéz, amely a bölcsőt ringatjára gondolunk. De nem csak Amerika termelte a korszak legjobb filmjeit, hanem az északi országok is, a sorozatgyilkosos thrillerek egyik legékesebb darabja pedig nem más, mint a dán Éjféli játszma (Nattevagten). A mára klasszikussá vált '94-es film '97-ben megkapta az amerikai újragondolását is, Éjjeliőr a hullaházban (Nightwatch) címmel, de mielőtt mindenki felhördülne a remake hallatán, le kell szögeznem, hogy az amerikaiasítás is remekül sikerült, különösképpen Patricia Arquette, Nick Nolte és Ewan McGregor zseniális alakításának köszönhetően.

Martin (Nikolaj „Jamie Lanister” Coster-Waldau) 24 éves, egyetemi hallgató, barátai és szerelme meglepetésére munkát vállal mint hullaházi éjjeliőr. Hátborzongató munkának gondolhatja az ember ezt a pozíciót, de a munkakörbe a meghatározott időközönkénti vizit és kulcsok ellenőrzésén kívül más nem tartozik bele. Ideálisnak tűnik egy fiatal egyetemista számára, aki nagyrészt tanulni szeretne, miközben pénzt keres. Persze az első napok megviselik Martint, hisz mégiscsak hullák között mozog, és sokat gondolt egy, még évtizedekkel ezelőtt a munkáját betöltő volt éjjeliőrre, aki nekrofil volt. Legjobb barátja, a csapongó, alkoholproblémákkal küzdő, megbízhatatlan Jens (Kim Bodnia) folyton ugratja, és megpróbálja mindenféle bajba belesodorni, többek között egy fiatal prostituáltnak Martin nevét és számát adja meg. Mindeközben egy elmebeteg, nekrofil sorozatgyilkos szedi áldozatait, prostituáltakat gyilkol, akiktől azt kéri, hogy tettessék magukat halottnak, s miután brutálisan megölte őket, meg is skalpolja a lányokat. A rendőrség mindent bevetve próbál a sorozatgyilkos nyomára bukkanni, a nyomok pedig a fiatal éjjeliőrhöz, Martinhoz vezetnek. Valóban ő a gyilkos?

Már maga a téma is szokatlan és merész, de a kivitelezés koronázza meg igazán ezt a filmet. Ahhoz képest, hogy több mint húszéves mű, a dán Ole Bordenal rendező nem szerénykedett, és meglepően naturalistán mutatja be a gyilkos tetteit, de kellő hangsúlyt fektet a suspense-re is. A feszültség zseniálisan van adagolva, amikor éppen kijózanodnánk, a félelemből újabb vérfagyasztó jelenet jön, a cselekmény végére pedig a tetőfokára hág. Az operatőri munkával és beállításokkal igazán ikonikus jeleneteket sikerült vászonra vinni, melyekből későbbiekben a Fűrész is inspirálódott, de maga a film sem veti meg az utalásokat a nagy elődökre, mint például az M – egy város keresi a gyilkost, a Psycho és A texasi láncfűrészes mészárlás. Az atmoszféra és a feszültség mellett a kifogástalan színészi teljesítmény járul hozzá a film minőségéhez, főleg Waldau játéka, de külön ki kell emelnem a fiatal prostit, Joyce-ot játszó Rikke Louise Andersson vérfagyasztó teljesítményét. A csavar pedig tényleg csak hab a tortán. Mindenkinek ajánlom ezt a remekbeszabott thrillert, de a remake-et is!

10/10

IMDb | mafab