Az idei év eleddig egészen mostohán bánik a horrorfanatikusokkal. Az átok háza csúnyán leszerepelt, a Kristen Stewart főszereplésével debütáló Árok csupán mérsékelt sikert aratott, és most itt van számunkra a Vágyak szigete, amelynek a zseniális alapanyagra épülő koncepciója egy rendkívül jó horrort eredményezett. Volna. Miután a Blumhouse alkotásának előzetese jócskán felcsigázta a várakozásokat, nem beszélve a kultikus Far Cry 3 című játékot idéző/koppintó plakátról, a premiert követően tátott szájjal bámultuk, ahogyan a film pofával előre vágódik a műfaj követelményeinek küszöbére. A 16-os korhatárkarika most kivételesen nem vicc, vészjóslóan jelzi számunkra, hogy bizony jelen alanyunk a horror jelzőt messziről elkerüli.

Az alapanyag kis hazánkban szinte teljesen ismeretlen, így jöjjön egy kis gyorstalpaló: az Amerikában 1977-től 1984-ig futott Fantasy Island című tévésorozat hatalmas sikert könyvelhetett el, köszönhetően a rendkívül érdekes történetnek: egy trópusi szigeten élő tudós, Mr. Roarke segítőjével, az ázsiai Tattoo-val gazdag emberek vágyait váltja valóra. Néhány kivételtől eltekintve a vágyakozók a rész végére belehaltak kívánságaikba, így minden epizódban újabb vendégeket köszönthettünk. Az egyedi sorozat összesen 7 évadot élt meg, majd egy évtizeddel később, 1998-ban készült még egy egy évados feldolgozás Barry Sonnenfeld (Addams Family, Men In Black trilógia) producerkedése alatt, ami az alapanyag túlzott megreformálásának köszönhetően csúnyán megbukott. A filmfeldolgozás hihetetlen módon egészen mostanáig váratott magára, tavaly azonban Jason Blum cége, a Blumhouse lecsapott a sorozat jogaira, és a Felelsz vagy merszet is rendező Jeff Wadlow kapta meg a projektet, hogy egy igazán ütős horrorfilmet varázsoljon a szériából.

Történetünk szereplői egy csendes-óceáni szigetre érkeznek, ahol az álmok és vágyak valóra válnak. Legalábbis a sziget tulajdonosa, Mr. Roarke ezt ígéri nekik. Csupán két szabály létezik: egyetlen kívánsága válhat valóra mindenkinek, aminek teljesítését nem szakíthatják félbe, és vállalják annak minden következményét. A kuncsaftok között van apját elvesztő rendőr, luxuséletre vágyakozó testvérpár, boldogtalan exbarátnő, illetve az őt ért sérelmekért bosszúra szomjazó hölgyike is. A kívánságok Roarke ígéretéhez híven hamarosan sorra valóra is válnak, azonban az események nem várt fordulatot vesznek: a fiatalok hamarosan rájönnek, hogy mindannyian egy nagy játék részei, és bár nem ismerik egymást, mégis jobban kötődnek egymáshoz, mint ahogyan azt hitték volna.

Ezen frappáns sztori bár az eredeti sorozatot vette alapul, ám számos ponton el is tér tőle: a tudós Roarke-ból egy sima üzletembert varázsoltak, Tattoo-ból csak egy kikacsintás lett, és a kívánságok is ömlesztve kerültek a forgatókönyvbe. A helyszínekre nem lehet panasz, a készítők igyekeztek minél változatosabb kívánságokat bemutatni, így a film során szinte az egész szigetet bebarangoljuk. Exkluzív medencés partivillán és trópusi paradicsomon át, egy zárt kínzószobán keresztül a földalatti barlangrendszerekben is látogatást teszünk, melyek megvalósítása szemet gyönyörködtetően pazarul sikerült, szinte süt a vászon az elénk tárt színorgiától, ezzel párhuzamosan a hanghatások is csak fokozzák az élményeket. Nehéz elképzelni, hogy mindezt hivatalosan egy 7 millió dolláros büdzséből hozták össze, de ha ez igaz, elmondhatjuk, hogy ebből a szempontból egész korrekt lett a végeredmény.

A színészi gárda sem sikeredett rosszra. Michael Peña telitalálat a főmufti szerepére (habár sok dolga nem volt, játéka nagyrészt kimerül a beszélgetésekben), Lucy Hale-t a Felelsz vagy mersz után a rendező hozta magával, hogy a film egyik legjobb alakítását adja Melanie-ként, és Maggie Q is remekül hozza az életét (duplán) elrontó exbarátnő szerepét. Kiemelném továbbá a gyáva rendőr Randall-t, alias Austin Stowell-t is, akinek fizimiskája (és ez szerintem nem csak nekem tűnt fel) ebbe a környezetbe helyezve egy-az-egyben a Lost című kultsorozat Jack Shephardjét idézi; perceken keresztül lehetne sorolni a hasonlóságot Matthew Fox karakterével. Mindemellett olyan mellékszereplők teszik tiszteletüket, mint például a The Walking Dead Merle-je, Michael Rooker, vagy Kim Coates a Szökés című sorozatból. A casting egyetlen hibája Brax és Bradley. A testvérpárt alakító színészek teljesen jól működtek volna egymás szerepében, ha már mindenképp szükség volt a píszí beemelésére. Ezzel nem is lenne semmi baj, ha a történet megkövetelné, de ennek hiánya semmiféle zavart nem okozna a cselekmények alakulásában. Érezni lehet, hogy a mexikói, ázsiai, fehér, fekete, hetero és homo karakterek szerepeltetésével Wadlow csupán a napjaink filmjeiben szinte elvárt polkorrektségnek próbált megfelelni, ennek a horrornak egyáltalán nem nevezhető katyvaszban.

Az utóbbi szó talán a legtalálóbb a film műfaji besorolására, ugyanis a Vágyak szigetéből egy olyan furcsa kavalkád keveredett ki, amelyre ritkán van példa. A kívánságok sokféleségét bemutatandó szerepel itt Fűrész franchise-t idéző kínzáspornó-féleség, romantikus filmbe illő lánykérés, pátoszos háborús dráma és igazi partihangulat Másnaposok módra. A Fantasy Islandot besorolni egyetlen műfajba ezek után lehetetlen feladatnak ígérkezik: horrorként már ott megbukik, hogy szinte egyetlen csepp vér sincs a filmben, az izgalmasnak és gyomorforgatónak ígérkező jelenetek már az elején elhalnak, amelyeket tetőz a gagyin kivitelezett CGI-effektek tömkelege, a feszültségteremtés is csak néhány pillanatig van jelen, ráadásképp a gonosz karakterek kinézetét a „remek” kamerakezelésnek hála igen ritkán láthatjuk teljes valójukban. A rosszul vágott jelenetek során izgulni egyik szereplőért sem tudunk, a feszültségkeltést hamar megöli a túlzott fordulatokkal operáló és mindent megmagyarázni kívánó forgatókönyv, amely a végére bár összeáll egy koherens egésszé, azonban mindez az utolsó negyedórában következik be, amikor is eszméletlen tempóban zúdítják ránk az információhalmazt. A közel kétórás játékidőt tekintve ez a lépés túlzottan zsúfoltnak hat, 20-25 perccel rövidebbre vágva és lényegesen kevesebb, ám megfelelően időzített dramaturgiai fordulatokkal egy teljesen élvezetes filmet kaphattunk volna.

Nemhogy horrorként, de drámaként és thrillerként is csúfosan leszerepel a Vágyak szigete, amelyet talán még a humora megmentett volna, de az meg végképp hiányzik belőle. Így marad egy funkciótlan maszlag, amely a kihagyott ziccerként aposztrofáló filmek táborát gyarapítja. Csoda, hogy még ilyen végeredménnyel is jócskán behozta a termelési költségét (az amerikai bevétel 14, a nemzetközi 7,6 milka, így összesen 21 millát hozott), így sajnos van esély a folytatásra...

4/10

IMDb | mafab