Kissé komótosan csordogáló epizódot rittyentettek össze Kirkmanék, kevés történéssel, még kevesebb gyilokkal, de remek feszültségkeltéssel (tériszonyosok előnyben). A titokzatos helikopterre, Althea elrablójára, no meg Althea múltjára és teljes nevére is fény derült.
{spoiler} Az évadnyitóban láthattuk, ahogyan Althea kamerájával felvételeket készít egy zombivá változott, talpig kevlárban lévő katonáról, illetve az ott talált kis motyójáról, amely néhány térképet és műveleti parancsokat tartalmaz, a már ismert három köröcskés logókkal ellátva. A felvételt tartalmazó kazettát elrejtve Althea visszatér a repűlő roncsához, ahol a titokzatos idegen leüti a nőt. Kisvártatva kiderül, hogy Althea ténykedését távolról figyelte az elhunyt páncélos társa, aki azonnal követelni kezdi a kazetta átadását.
Althea hozza a szokásos formáját, a tudálékos, igazságot kajtató stílusát itt is ráerőszakolja az idegen katonára (aki szintén nő, Isabellenek hívják), aki a sztorijáért cserébe megkaphatja a szalagot. Isabelle eleinte vonakodik és próbálja fenyegetéssel jobb belátásra bírni Alt, ám hamar belátja, hogy a felmerülő nehézségeket csak vele tudja áthidalni. A helikopterrel érkező kétfős kompánia egy katonai szervezet tagja, amely a létfenntartást igyekszik megoldani a fellelhető vízkészletek tisztításával. Isabelle és társa, Beckett a közeli atomerőműnél végezték munkájukat, mikor hirtelen Beckett bepánikolt a sugárfertőzött zombik láttán. A férfit megőrjítette a gondolat, hogy ő is így fogja bevégezni, így Isabelle kénytelen volt megölni a dührohamot kapott társát. Mivel mindketten egy katonai szervezetnek dolgoztak, Isabellenek mindenáron meg kell akadályoznia, hogy a kazetta tartalma ne kerüljön illetéktelen kezekbe.
Azonban beütött egy kis bibi, a helikopterből kifogyott üzemanyagot pótolni szükséges, és a legközelebbi depó egy magas sziklafal tetején található, így Isabelle és Althea felkerekednek, hogy végrehajtsák a missziót, mielőtt a 72 órán belül odarendelt támogató csapat megérkezne és mint biztonsági kockázatot, likvidálnák Altheát. Miután sikerrel járnak, és Isabelle elmeséli történetét Alnek, Althea is odaadja a kazettát a katonalánynak, aki azonnal meg is semmisíti. A két nő kapcsolata ezúttal elég érdekes fordulatokat vesz, előbb ellenséggé, majd szerelmekké válnak egymásnak (hogy a píszi azért már itt is meglegyen). Miután elbúcsúznak egymástól, Isabelle tovarepül a helikopterrel, és a magára maradt Altheára rábukkannak Morganék, akiknek egy elterelő sztorit ad elő a történtekről. {/spoiler}
Lassú folyású részecske lett az ötödik, szinte nulla történetvezetési szállal, csupán egy háttérinfókat elmesélő töltelékepizód lett, egy iszonyat nagy logikai hülyeséggel: a kazetta ugyanis olyan idióta helyre lett elrejtve, amit a büdös életbe se talált volna meg senki (egy patakmeder szélén kapálózó zombi ruhájába lett téve), ezáltal teljesen feleslegessé téve az egész hacacárét. Ezen, és a spoileres részben leírtakon kívül annyi említésre méltó dolog történt, hogy az események hatására Altheára rátört az őszinteségi roham, és elárulta Morganéknek a teljes nevét… mivel lengyel szülei voltak, poénból kimaxolták lányuk személyijén az összes üres helyet, így megtudtuk, hogy a lány (kapaszkodjatok meg) Althea Szewczek-Przygocki névre hallgat. Aki ki tudja mondani, kap egy egyhetes Creepy-tagságot. :D
Az újonc szereplőben, Isabelleben a szinte ismeretlen Sydney Lemmont köszönthetjük, aki itt elég meggyőző alakítást mutat be, és a nemrég bemutatott Jake Gyllenhaal film, a kritikusok által lehúzott Velvet Buzzsawban is ő az egyetlen pozitívum. Ha marad velünk a további részekben, érdekes fordulatoknak lehetünk szemtanúi.
Becsületére legyen mondja, habár kevés horrorfaktort kapunk, azok remekül lettek kivitelezve. A kocsiajtóval elintézett walker zseniális pillanat lett, ahogyan az említett patakmedres, félig felpüffedt hullajelölt kinézete is. Izgalomfaktorra a sziklafalon való feljutás és az ott hevederen lógó zombi kiiktatása volt igazán adrenalinfokozó. Ezeken kívül viszont semmi olyan nem történt, ami miatt az előző részekhez viszonyítva emlékezetes maradna az epizód (a 2019-re szinte mindenhol kötelezővé vált, így az itt is bemutatkozó polkorrekt tartalomba nem megyek bele a kommentek miatt), így egy egynek elment kategória lett belőle.
Jövő héten ismét együtt láthatjuk a bandát, folytatva a zombiblokádos vonalat.
5/10.