Növekszik a karakterekre épülő epizódok száma, ezúttal Grace különös és tragédiával végződő álmát tekinthettük meg. Gyengébb lelkületű nézőknek nem ajánlott, mindenki másnak viszont ajánlott a csodálatos kép világ miatt! SPOILERES KIBESZÉLŐ KÖVETKEZIK.

A terhessége miatti fájdalmak okán Grace-t Morgan gyorsan autóba pakolja, és June utazólaborja felé veszi az utat. A szakadárok azonban rajtuk ütnek, felrobbantva a gépjárművet, és a detonációtól Grace eszméletét veszti. Álmában egy 16 évvel későbbi világban ébred fel, megismeri az egykori pocaklakó, immáron kamasz lányát, majd rátalál Morganékre, akik felvirágoztatták életközösségüket, és boldogan élnek a gát biztonságában. Az egyre furcsább hangok és látomások miatt Grace rájön, hogy félúton rekedt a valóság és az álmok birodalmában, és igyekszik visszatérni a valóságba, hogy Morgan segítségével megszülhesse kisbabáját. Eközben Grace-t viszonylagos biztonságba helyezve botharcos barátunk egy istállóban kénytelen szembenézni Rileyval és csapatával, akik bármi áron meg akarják szerezni a kulcsot tőle.

Rendkívül bájos, ám egyben megrázó epizódot rittyentettek össze Kirkmanék, melyben remekül ötvözik a jelen keserűségét az álombéli idillikussággal. A Goldberg-Chambliss írópáros nyilatkozata alapján két alkotás volt hatással rájuk az epizód megírása során: az egyik a Star Trek: Az új nemzedék: Belső fény című epizódja, amelyben Picard kapitány egész életét egy epizódban éli le, a másik a Jim Carrey főszereplésével készült kultikus Egy makulátlan elme örök ragyogása. Ezekben nagy szerepet kap a tudatalatti, amely befolyással van a valódi világban történő eseményekre. A rész megírása után egyeztettek az erősebb részeket dirigáló Satrazemisszel, hogy hogyan valósítsák meg az álomvilágot. Mindenképp egy vidám, impozáns, élénk színekkel operáló látványorgiát képzeltek el, és így jött létre a csupa megnyugtató színekkel operáló környezet. Már a nyitójelenetben tudatják velünk, hogy valami rendkívüli történik: ragyogó napsütés és magentaszínű virágok borítják be a színteret, hamarosan felbukkan egy Grace-re feltűnően hasonlító kislány, aki az időközben őszbe fordult Morgant apának szólítja, majd a táborba érve mindenki mosolyog, Dwight és Sherry nemcsak újra együtt vannak, de bővült is a családjuk, Juneból doktor lett, és felépült néhány annak idején elpusztult lakóhely is, ellenségnek pedig (a zombikon kívül) nyoma sincs.

Ez az idilli környezet már-már túlságosan is szép, hogy igaz legyen, és hamarosan bevillanó flashbackek során rájövünk, hogy mindez csak a képzelet szülötte, és a valóság koszos, véres és fenyegető világa van jelen továbbra is. Bravúros ez a megoldás, ahogyan a jelenben zajló események kihatással vannak az álomvilágra: mivel a visszajutás felé igyekezve már egy időben, kvázi párhuzamosan zajlanak az események az álomvilágban és a földi létben. Grace képzeletében nem történt meg a nukleáris katasztrófa, mindenki él és virul, a Gazdaság embereit legyőzték, akik így élőholtként jelennek meg. Ezt a jövőt próbálja elmagyarázni az ébredése után Grace Morgannak, azonban pont ezzel a tettével idézi elő a pusztulást: a hiszékeny férfi átadja a kulcsot Rileynak, nyugtatva a tudata, hogy minden úgy lesz, ahogy azt Grace megálmodta. Ám a szülés beindulásával jön a megdöbbenés: Grace kisbabája, Athena holtan jön világra, és ezzel az álom értelmét veszti. Szertefoszlik a magentaszínű világ, eltűnik Athena és minden, amit Grace elméje elképzelt. Maradt csupán egy rossz döntés, mellyel a Gazdaság egy lépéssel közelebb került a víziójuk megvalósításához. Ahogy Grace mondja az epizód végén: „Azt hittem, hogy máshogyan lesz. De az csak egy álom volt”.

Az epizódot jegyző Michael Satrazemis rendező, illetve a Goldberg-Chambliss írópáros együttműködésének köszönhetően egy csodálkozásokkal teli, mégis lebilincselően összerakott, a váltakozó idősíkokkal végigvezérelt epizódot kaptunk, amely végig fenntartja a feszültséget, a lezárással egy drámai, lelkileg teljesen kikészítő és elgondolkodtató részt eredményezve. Chambliss nyilatkozata alapján ez a végkifejlet egyrészt a saját, másrészt a sorozatbéli múlt eseményei ihlették. Az író feleségével több magzatot is elvesztett az évek során, így személyes tragédiák sorozata is kellett a drámai lezáráshoz, azonban az ötödik évad sugárszennyezéses vonalát sem szerették volna csak úgy következmények nélkül hagyni. Az erőműben dolgozó Grace számtalan alkalommal szembesült a radioaktivitás hatásaival, kollégáin, barátain látva annak romboló hatásai. Az alkotók készek voltak ezt a lépést megtenni Grace esetében is, erősítve egyrészt a csernobili események következményeinek hatását, másrészt meglépni egy olyan nyers, őszinte és gyomorszájon vágó, kendőzetlen jelenetet, amelyre eddig még nem volt példa a franchise történetében. Sokat vitatkoztak, hogy valóban jó ötlet-e egy halott csecsemő premier plánban történő megmutatása egy tévésorozat kedvéért, de úgy döntöttek, hogy igen, csak ezzel a módszerrel tudják minél hatásosabban érzékeltetni a mai világban is jelen lévő fenyegetések következményeit.

Újdonsült apukaként nem titok, hogy nagyon megviselt az utolsó pár perc, és bár már pénteken sikerült megtekinteni jelen epizódot, csak hétfőre tudtam magam rávenni ennek a cikknek a megírására. Eddig tartott összeszedni a gondolataimat, meglátni az összefüggéseket és túllenni a holtan világra jött kisbaba látványán. Nagyon kevés sorozat merte volna ezt a lépést megtenni, a franchise történetében bár már voltak babaelhalálozások, eleddig viszont még egyik sem volt ennyire drámai és szinte premier plánban bemutatva. A maszkmesterek igazán kitettek magukért a kellékcsecsemő elkészítésében, és a hatás nem maradt el, számomra (és ahogy olvastam a kommenteket, mások számára is) az egyik legmegdöbbentőbb és legszívbemarkolóbb pillanatként maradt meg.

Nicotero és csapata természetesen nem csak ebben alkotott bravúrt, hanem az élőholtak megvalósításában is, amely (először az egész franchise történetében) most először jelentek meg álomjelenetben, ahol le is gyilkolják őket. Érdekes volt látni Rileyékat párhuzamosan a valóságban élő, illetve az álomszegmensekben holtakként járkálni, a színész Nick Stahl vigyorát mindkét változatban megcsodálhattuk. A sminkesek munkáját dicséri a több évvel megöregített színészek és színésznők garmadája is, a felnőtt Charlie, az ősz Morgan, illetve a többi szereplőnél is kellően látványos volt az átalakítás, azonban pl. Dwight-nál és Sherrynél, illetve June esetében mintha csak pár hónap telt volna el a képzeletbeli világban. Említést érdemel az Athenát alakító Sahana Srinivasan, aki 25 (!) évesen játszotta el hitelesen Grace 16 éves kislányát, és sajnálatos módon csak erre az egy epizódra tűnhetett fel. Ha már feltűnés, fun factként említem meg az egyik visszatérő statisztát, aki a Walking Dead 8. szezonjában a Megváltók egyik tagjaként, itt viszont már a Gazdaság emberei közé tartozva, Riley egyik segédjeként bukkant fel.

A Fear esetében nagyon gyakori vonás, hogy az epizód címe egy-egy ismert dalról kapja a nevét, amely valamilyen formában felcsendül vagy látható az adott részben. Ilyen volt az előző szezon zárórésze (End of the line), vagy a pár résszel ezelőtti Handle with Care, amelyek a Traveling Wilburys nevű zenekar egy-egy száma alapján szolgáltak alcímként. Mostani részünkhöz pedig egy Roy Orbison-dal, az In Dreams került felhasználásra, amely egyrészt Grace egykori párjának kedvenc előadója, másrészt az epizódot végigkísérő történetelem metaforikus címadásaként szolgált.

Érthetetlen módon hiába vannak ehhez hasonló erős részek a sorozat egészében, a nézőszámcsökkenés ismét lejtőnek indult. A borzalmas World Beyond számait kezdi hozni a Fear, éppen súrolva az egymilliós nézettséget, és ennek oka valóban megdöbbentő: ha egy sorozat tartani tudja, sőt, növelni is képes a színvonalat, miért kíváncsi rá egyre kevesebb néző? A folyamatosan 8 és 9 pontokat kapó részeket alig nézik. Persze közrejátszik az is, hogy a többség már nem várja meg a vasárnap esti premiert az AMC-n, mikor már pénteken is elérhető legálisan az előfizetők számára az aktuális epizód, és bizonyára a visszajelzések miatt teszi ezt a szolgáltató, nem pedig a kábelhálózatos nézőszámok miatt. Ez dicsérendő, és reméljük, nem a következő évad lesz az utolsó, kár lenne a Fearért.

Az elmúlt epizódok során több karakter hullott el a sorozatban, mint eddig bármikor, és most egy elég meglepő húzással ismét búcsúztunk egy régóta velünk tartó láthatatlan szereplőtől, Grace babájától. A csodálatosan fényképezett álomvilág, az üde és friss színek, a fantasztikus maszkok és a profin kezelt idősíkok váltogatása, no meg a megdöbbentő lezárás kivételessé teszi az epizódot a többi fényében, egyben a színvonalat megtartva. Jövő héten June lesz a középpontban, aki utazólaborjával egy furcsa férfi nyomába ered, és értelmet nyernek az elhunyt férje pisztolyán látható kezdőbetűk is.