A Nap már régen nyugovóra tért, amikor hazafelé indultunk. Szöulban ilyenkor indul be igazán az élet, így hála Istennek, nem a nyílt utcán sétálgattunk. Kellemes csend lett rajtunk úrrá, de idővel kezdett kínosabb és kínosabb lenni. A csendet Byeol vékony hangja törte meg.
-Köszönöm a mai napot Kiko! -mosolygott Byeol.- Imádtam minden egyes percét! -tapsolt, mire a bennem lévő róka egyre keservesebben kiáltott azért, hogy változzak át, had lássa a kiválasztottat ő is, inkább lenyomtam a tudatalattimba minden egyes gyermeteg érzelmem és rókámat szilenciumra ítéltem.
-Byeol, szívesen tettem -mosolyogtam viszont a lányra, de abban a pillanatban megláttam egy hatalmas fagylalt formát, ami egy cukrászdát reklámozott.- Kérsz fagyit? -néztem Byeolra, akinek felcsillantak a szemei és hevesen bólogatott.- Akkor gyere -húztam magammal a lányt.
-Milyet kérsz? -pillantottam a mellettem lévőre, aki gonoszan elvigyorodott.- Min mosolyogsz? -húztam fel a szemöldökömet.
-Milyen típusnak gondolsz? -incselkedett. Ha tudná, hogy ahonnan én jövök, ott nem lehet szerencsejátékozni, mert csődbe menne az egész kóceráj.
-Tejszín -rántottam vállat, majd kikértem a fagyikat. Odafordultam Byeolhoz egy kis segítség reményében, de még mindig tátott szájjal bámult rám.- Erre nem számítottál, mi? -nevettem.
-Hát erre nem! A tejszín a legegyszerűbb íz, hogyan találtad ki? -nézett rám hatalmas szemeivel.- Köszönöm -vette ki a kezemből az édességet.
-Kumiho vagyok -válaszoltam.- Nekünk is kell, hogy legyen valami menő erőnk, nem? -vakartam meg a tarkómat.
-Valóban -nevetett. Még mindig gyönyörű a mosolya.- Igazából, ha választhatnék...oh, ott egy pad, üljünk le! -futott oda az említett ülőalkalmatossághoz, én a nyomában.- Szóval, ha én választhatnék Farkas lennék -rántott vállat. Én majdnem kiköptem az előbb lenyelt fagyit, azt hittem csak viccel.- Mi az? -morgott.
-Farkas lennél te? A Farkasokat könnyű kifigyelni! Tudod mennyit bírnak enni? Egyszer volt randevúm egy Farkassal, kétszemélyes tálat rendeltünk. Én kiugrottam a mosdóba, mire visszaértem mindent megevett és közölte, hogy ne aggódjak rendelt belőle még kettőt, de mielőtt még megnyugodtam volna, hogy nekem is csurran-csöppen valami, kiderült, hogy azt is magának rendelte -fújtattam egyet a fájó emléken, majd eszembe jutott a történet csúcspontja.- Plusz, én nem ettem semmit és 229 000 wont fizettem! -nyögtem fel fájdalmasan.
-Mert egy lúzer vagy -forgatta meg a szemeit Byeol.- Gondold el, a Farkasoknak kitűnő látásuk és hallásuk lesz, cukik, tudnak harcolni -kezdte sorolni, de én itt közbevágtam.
-Byeol, a macskáknak is kitűnő hallásuk és látásuk lesz és ugyanúgy aranyosak! Mit hiányolsz a Goyangoktól? -meredten bámultam a lányra.
-Összetartanak -sóhajtott.- Nem hagyják egymást cserben! Valóban léteznek klánok és van családjuk, családi életük, falkájuk -nézett maga elé.
-Ebben igazad van -bólintottam.- Ha nekem kéne választani, akkor Tokki lennék -rántottam vállat.
-Ők már régen kihaltak -fintorgott.
-Valóban -mosolyogtam.- De bennük volt valami igazán különleges, bár fogalmam sincs, hogy micsoda -vontam meg a vállaimat.
-A nyulak mindig is édesek voltak, és... -állt meg a beszéddel, mire rögtön felém kapta rémült tekintetét.- Kiko, vigyázz! -lökött le a padról, mire arccal a földre érkeztem. Rendkívül fájt az orrom, de nem értem rá foglalkozni vele, mert macskahörgéseket, nyávogásokat, fújtatásokat hallottam. Gyorsan felpattantam, féltem, hogy megtámadták Byeolt, de megfordulva csak egy fekete macskát láttam, akit Byeol a tarkójánál fogott meg és a macska keservesen nyivákolt.- Ki a tököm vagy Te? -hunyorgott a lány, mintha így bármit is megtudott volna mondani.- Bora? -kerekedtek ki a szemei, de az övéivel együtt az enyémek is.
-Bora?! -néztem a lányra.
-Omona, elengedlek, de viselkedj! -parancsolt rá a macskára. Ledobta és abban a pillanatban egy férfi magasodott felé, de én rögtön elfordultam.
-Nem akarok pucér férfit látni, nem akarok pucért fér... -kántáltam, de Byeol megbökött, majd megfordulva Borát láttam ruhában. Na ezt, hogyan?
-B-bora? -húztam fel a szemöldököm.
-Szia Kiko! -mosolygott, majd Byeolra néztem.- Tudod, ő -kezdtem volna, de mindketten félbeszakítottak.
-Tudja
-Tudom -néztek rám egyszerre.- Mit keresel itt? -fintorodott el Byeol.
-Beo a lelkitársad Byeol, nem Kiko -fújtatott Bora.- Viselkedj úgy, Goyanghoz méltóan! -dorgálta meg, de Byeol felnevetett.
-Goyanghoz méltóan? Anyáék kerestek akár csak egyszer is, mióta eltűntem? Csak úgy Goyanghoz méltóan -bólintott Byeol.
-Byeol, az más... -kezdte volna Bora, de Byeol félbeszakította.
-Egy cseppet sem más! Ha ők, bocsáss meg, ti nem tartjátok ennek a fantasztikus klánnak az elveit nekem minek kéne? -tárta szét a karjait.
-Mert... -csuklott el Bora hangja.
-Mert? Most legyen nagy a szád! Egy 180 centis férfi nem mer válaszolni egy kérdésre? -röhögött fel Byeol.
-Mert te kurvára Kalikó vagy! -dörrentett rá Bora, mire Byeol igazán megdöbbent és könnyekkel gyűlt meg a szeme.
-Mi? -nézett rá Borára.
-A kalikók sosem voltak sem egyediek, sem különlegesek. A kalikó macskák csak korcsok, szégyenek. A három fő faj valamelyikéből jönnek létre. Nem tartoznak sehová -vetett Bora szánakozó pillantást Byeolra.
-Nem tartozom sehova? -folyt le az első könny Byeol arcán.- Ezek szerint, amikor azt mondtad, hogy én különleges vagyok...az egész csak hazugság volt? -csuklott el Byeol hangja.- Szégyen vagyok? Ezért nem kerestek anyuék? Szégyent hoztam rájuk? -nyüszített fel.- Azért van elrendelt lelkitársam is igaz? Nem véletlenül tűntem el...-rogyott le a földre és elkezdett zokogni. Le akartam guggolni hozzá, de Bora megállított.
-Ne érj hozzá -morgott, mire hátráltam egy lépést.
-Hogy mersz így beszélni vele? -nézett fel Byeol.- Melyik volt? -állt két lábra, de Bora furcsa pillantásokat küldött Byeol felé.- Ki volt az aki megcsalta a párját és egy korcsuk lett, válaszolj már! -zokogott Byeol.- Kinek a hűtlenségét árulja el a vörös csíkom a bal vádlimon? -sírt továbbra is.
-Anyukád volt -nézett maga elé rezzenéstelen arccal Bora. Még sosem láttam ennyire érzelemmentesnek.
-Fantasztikus! -horkantott fel.- Esetleg te, nem csináltál fel valakit azért, hogy ilyen kis korcsod szülessen tőle? -vetett gúnyos pillantást Byeol Borára.
-Vigyázz a szádra! -morgott Bora.
-Mert ha nem? Akkor mit csinálsz? -húzta gúnyos mosolyra ajkait Byeol, mire kinyújtotta a kezét és egycsapásra egy nyíl és egy íj termett a kezében.
-Byeol -mentem hozzá közelebb, mire hümmögőt egyet, hogy esze ágában sincs megölni.
-Hamis remények, hamis álmok, hamis gyerekkor...normális vagy mondd?! -kiabált, majd kilőtt egy nyilat, mire az a Bora melletti fába fúródott.
-Ezt nem kellett volna -ködösültek el Bora szemei és átváltozott macskává.
Byeol letette a íjat és a nyilat és ő is macska lett, majd nekiugrott Borának. Nem kakaskodásnak tűnt, sokkal inkább egy olyan harcnak, amit a fájdalom szított. Legalábbis Byeolban biztosan. Nem tétováztam sokat, bennem lévő rókám már megőrült és én sem bírtam nézni azt, hogy valaki bántja Byeolt. Átváltozva kikaptam Byeolt a verekedésből és átváltva emberi alakomra elkezdtem futni a fekete macska, azaz Bora elől. Megdöbbentő volt, hogy Bora is Goyang, bár nekem semmi érzékem ahhoz, hogy megállapítsam ezt.
-Kérlek ne változz át -simogattam meg a macskát, mire elkezdett nyávogni.- Megsérültél valahol? -néztem rá, mire megrázta a fejét, erre egy nyugodt sóhaj tört ki ajkaim közül.
Odaérve Beo házához, gyorsan beírtam a kapukódot és felrohantam Beohoz. Bekopogtatva az ajtón egy mérges Beoval találtam szemben magadat.
-Hosszú nap volt, ne kérdezz semmit, csak engedj be -morogtam, de amikor beléptem az ajtón, Beom elfehéredett arcát láttam.- Mi az? -néztem rá.
-Neked...honnan lett rókafarkad? Ráadásul kilenc? -nézett fel rám.
Folytatjuk...