
Kiko szsz.
Nem, nem, nem! Az nem lehet...Olyan ez az illat, mint a...meg sem tudom mondani, hogy micsoda. Annyira berögzült, mint anyukám illata, de mégsem olyan és mégsem nyugtató. Inkább felpezsdíti a vérem. Nagyon rossz előérzetem van ezzel kapcsolatban, de hála Istennek, már nem érzek semmit.
Odamentem Beohoz, aki láthatóan még elég szarul volt, hogy is ne lett volna szarul, nemrég műtötték.
-És miért nem szóltál, hogy fáj valamid Beo? – vont kérdőre Byeol, mire kedvesen próbáltam neki szólni, hogy mi éppen egy kávézóban csacsogtunk és koreai drámasorozatosdit játszottunk.
-Kincsem, nem is voltunk Beonál – simogattam meg Byeol hátát.
-És a telefon? Beo, kérlek máskor mindenképpen szólj nekünk, jó? Olyan rosszul érzem magamat miatta – nyafogott Byeol, mire igazán begurultam és mielőtt észbe kaptam volna, már olyat mondtam, amit rögtön megbántam.
-Mintha Beom feküdne egy kórteremben és nem Te, ne várd, hogy még téged vigasztaljon mindenki – nagyon rosszul éreztem magam, a kórteremben szinte megfagyott a levegő.
Beonak a félig álmoskás szemei is rögtön kipattantak, Byeol pedig a világ legszomorúbb szempárjával nézett rám. Hát ezt elbasztam, de ennyire még soha semmit sem rontottam el. Egyáltalán nem is értem, hogy csúszhatott ilyen ki az én számon? Még azoknak sem mondok ilyet akiket nem szeretek, nemhogy a barátnőmnek. Az éppen megszerzett barátnőmnek.
Byeol sóhajtott egy mélyet, majd kedvesen megkérdezte Beotól, hogy Cukrot behozza-e hozzá.
-Elhoztátok? Hát akkor persze! – mosolygott Beo.
-Rendben, behozom és elmegyek – mondta Byeol, majd egy „sziasztok” után kiment a kórteremből.
Lerogytam az ágy mellett álldogáló székre és mélyet sóhajtottam, de csak annyit érzékeltem, hogy tarkón vágtak.
-Na! – kiáltottam fel.
-Agyatlan hülye! – mordult rám Beo. – Most ezt feltétlenül muszáj volt?
-Ne haragudj, én csak... – kezdtem volna bele, de Beom-seok félbeszakított.
-Ezt a dumát ne nekem, hanem a csajodnak – mutatott a kórterem ajtaja felé, de mielőtt felfogtam volna, hogy mit mond, macskakaparásra lettem figyelmes. Sóhajtottam, majd beengedtem az állatot, de persze tudtam, hogy valójában ki is jött be ebbe a terembe.
-Tudod, néha a véleményedet nyugodtan megtarthatod magadnak – mondta tovább Beom. – Szállj le végre a Földre! – unszolt Beo. – Kérj bocsánatot Byeoltól, mert, ha nem, Te többet Byeolt nem hozod fel hozzám
-Mármint szakít velem? – néztem Beora, mire megrázta a fejét.
-Nem, csak nem bírnék megbocsátani annak, aki ezután a bunkó beszólás után, bocsánatkérés nélkül röhögcsél veled – rántott vállat Beo. – Éhes vagyok – nyafogott Beo.
-Beo, nincs semmi csoki meg süti! – ráztam meg a fejemet. – Semmiképpen! Betűzzem? S-E-M-M-I-K-É-P-P-E-N! – még csak az kéne, hogy féktelen zabálásba kezdjen nekem.
-Akkor vizet, kérlek – nézett rám kiskutyaszemekkel, mire bólintva egyet kinyitottam az ajtót és elfutottam vízért Beonak.
Leérve az automatákhoz, újra elkezdtem érezni azt a bizonyos illatot. Mi lehet ez? Az automatáknál csak egy doktornő állt még. Meggondolatlanságból ugyan, de ugyanúgy a kávéautomatát vettem célba én is. Közelebbérve hozzá egyre felerősödött az illat, ami engem nem töltött el túlzott nyugodtsággal.
-Ahm, milyen kávét iszol? – léptem oda hozzá, mire mosolyogva rám nézett.
-Eskü jó beszélgetésindító, de máskor kicsit kevesebb parfümöt szépfiú – nevetett.
-Mit? Parfümöt? Nem is használok – vakartam meg a tarkóm.
-Jaj persze, akkor ez mi, ha nem... – itt megállt egy kicsit a beszédben. – Espressot iszok, de nekem most mennem kell – az egész lány elfehéredett, majd beszaladt a szemben lévő orvosi szobába.
Na most következik az a rész, amikor nem gondolom át, hogy mit csinálok? Igen, valószínűleg, így megjegyezve a teremszámot, elkezdtem kutatni egy hozzám hasonló ruhamérettel és magassággal rendelkeznek és mázlimra pont találtam egyet, egy beteghordót. Tökéletes.
-Hé hallod! – szólítottam meg. – Akarsz keresni egy perc alatt 50000 wont? – néztem rá.
-Hát persze! Mit kell tennem? – nézett rám.
-Add a ruhádat – nyújtottam a kezem, mire a srác biccentett az egyik öltöző felé, mire bólintottam egyet.
5 perc múlva már afelé a szoba felé vettem az irányt, ahova az előbb befutott a doktornő. Benyitva ugyanazt a lányt láttam egy adag papír felett görnyedni.
-Hé – szólítottam meg.
-Szia – fel sem nézett a papírmunkából.
-Tudod, hogy ki vagyok? – néztem rá, mire felnézve a papírmunkából, majdnem leesett a székről.
-Úristen – ugrott fel. – Hogy kerülsz ide? – nézett rám.
-2 kérdés vezetett ide hozzád – néztem a szemébe.
-Akkor halljam őket – tett karba a kezét.
-Milyen gyakran fújsz magadra parfümöt? – kérdeztem.
-Nagyjából soha – válaszolt.
-Akkor miért húzol magad után illatcsíkot? Miért olyan az illatod, mintha.. – kezdtem volna, de félbeszakított.
-Ha tudni akarod, hogy miért, előbb tedd fel magadnak a kérdést...
Folytatjuk...