Joel Schumacher tipikusan az a rendező, akinek megvan a maga stílusa, amit vagy nagyon szeretnek a nézők, vagy pedig nagyon utálnak. Igaz, hogy vannak mellényúlásai (igen, az a két Batman rész nagyon nem kellett volna), de azért túlnyomó részt igazán kiváló alkotások kerülnek ki a kezei közül, amik ráadásul nem kevés mondanivalót is tartogatnak a számunkra. Elég csak Az elveszett fiúkra, az Összeomlásra, a Ha ölni kellre vagy a 8 milliméterre gondolnunk. A most bemutatni kívánt filmünk központi témája a halál utáni világ keresése: mi is vár ránk az élet után?

Néhány fiatal orvostanhallgató is erre a kérdésre keresi a választ. Nelson vezetésével különös és veszélyes kísérletezésbe kezdenek. Nem elég már nekik, hogy csupán meghallgatják azoknak a beszámolóit, akiknek halálközeli élményben volt részük: át is akarják mindezt élni. Így úgy döntenek, hogy egyikük szívét megállítják, várnak pár percet, majd visszahozzák a halálból. Természetesen mindenki ki akarja próbálni a „halált” és még ez sem elég nekik, hiszen egymásra licitálnak, hogy ki meddig maradjon a sötétségben. Igen ám, csakhogy mindannyian furcsa, megmagyarázhatatlan és rémisztő eseményeknek lesznek a tanúi az "új" életükben. Mintha valamit magukkal hoztak volna a halálból.

Schumacher szerintem igazán jó munkát végzett ezzel a filmjével is. A szereposztása pazar, hiszen megkapjuk Kiefer Sutherlandet, Julia Roberts-et, Kevin Bacont, William Baldwint, és Oliver Plattet. Mind egytől egyik kiváló színészek, akik tényleg átérezték a karakterüket és annak sötétebb oldalát, éppen ezért nagyon hitelesen alakítják a szerepeiket, ami egy karakterközpontú filmnél döntő fontosságú. Milyen karakterek is az övéik? Ott van Rachel, aki amellett, hogy gyönyörű és okos, egy nagyon visszahúzódó személyiség, aki fél a saját tehetségétől és az érzelmeitől. David temperamentumos, mindig az érzelmei vezérlik, nagyon jószívű és érzelmes karakter, aki a legokosabb a csapatban. Joe a nőcsábász, aki hatalmas egója mögé rejti a valódi énjét. Randy a stréber, aki mindig igyekszik követni a szabályokat, józan és megfontolt. Végül pedig itt van Nelson, aki szinte falja a tudást, folyamatosan menekül, ő az igazi magába forduló, fortyogó típus. Jó azt azért halkan megjegyzem, hogy kissé idióták mindannyian, ami orvostanhallgatóknál nem a legjobb tulajdonság, ha engem kérdeztek. :) Az ő drámáik és múltjuk adja a feszültséget, amiből nincsen hiány. Mindegyik szereplőnek van egy külön története, amire a rendező felfűzi a film szerkezetét. Nagyjából sikerült megoldaniuk, hogy az összes szereplő megkapja az 5 perc hírnevét, bár az arányok azért eltolódtak és Randy karaktere igencsak háttérbe szorult, amit nagyon fájlalok.

Amit azonban nagyon jól elkaptak, az a hangulat. Sikerült megvalósítaniuk, hogy a karakterek személyiségéből adódó élmények teljesen más atmoszférát kapjanak. Az árnyékok, a hanghatás, a kékes-ezüstös árnyalatok használata, a kameramozgás meghozza azt a frusztrált, idegtépő és paranoid hangulatot, amit átélnek a szereplők. Ám mindegyik ilyen élményben van valami más, ami egyedivé és ezáltal személyessé teszi azt. Vannak benne tényleg nagyon hátborzongató, horrorisztikus részek is, ám senki ne számítson véres, explicit jelenetekre.

Amitől azonban még inkább kiemelkedik az átlagból ez a film, az a kérdésfeltevése és a lehetséges válaszok megadása. Ugyanis keveri a tudományos hozzáállást a hittel. Tehát lehet, hogy csupán az agyunk reagál így a halálközeli élményre, előhozva az átélt traumákat, majd ezt vetíti ki. Ám az is lehet, hogy találkozunk odaát valamivel, ami arra késztet minket, hogy számot vessünk az életünk folyamán elkövetett bűnökkel, és ha ezekkel nem vagyunk képesek szembenézni, akkor annak következményei lesznek. A filmben mindemellett az is benne van, mennyire helytelen és veszélyes Istent játszanunk, átlépve egy olyan határt, aminek a közelébe se lenne szabad mennünk.

Tehát a karakterek, a zene, a látványvilág, ez az álomszerűség és a témaválasztás, valamint az abban keveredő nézőpontok nagyszerű egyveleget alkotnak egymással. Ami viszont levon a film értékéből az a vége. Kicsit szájbarágós és tanítójellegű lett a lezárás, elvették az élét a dolgoknak. Ott már nem árnyaltak, hanem romantikusabbra vették a figurát, amitől hiányérzetem van. Sokkal jobb lett volna, ha megtartják a misztikuság keveredését a valósággal és egészen más irányba viszik el a dolgot. Persze ettől még nem lett csapnivaló a vége, csak olyan rózsaszínes. Ezt leszámítva egy nagyon jól összerakott film az Egyenesen át, ami igazán elgondolkodtató lett és úgy tud félelmetes lenni, hogy nem erőlködik és nem is ez a célja, csupán az eszköze egy mindenkit foglalkoztató téma elmesélésére. Nem vagyok benne biztos, hogy a hamarosan érkező remake és/vagy folytatás képes lesz-e ugyanerre.

Pontszámom: 8/10.

IMDb | mafab