Marina de Van 2002-es filmjével, az In My Skinnel (Dans ma peau) visszatérek azokhoz a francia horrorokhoz, melyekben a főszerep a nőé; naturalista, szinte már torture porn, az üzenetét, tartalmát pedig a néző fejti meg.

Marina de Van 2002-es filmjével, az In my skin-nel (Dans ma peau) visszatérek azokhoz a francia horrorokhoz, melyekben a főszerep a nőé, naturalista, szinte már torture porn, az üzenetét, tartalmát pedig a néző fejti meg.

A főszereplő Esthert, maga a rendezőnő alakítja, ami betudható exhibicionizmusnak is, de az is lehet, hogy nem akarta az alakítást másra bízni, gondolatait ő maga akarta megeleveníteni. Esther fiatal nő, párkapcsolattal, munkával, barátnőkkel, egy buliban, a kertben véletlenül elesik, melynek nem tulajdonít nagyobb jelentőséget. Mikor hazaindulna, észreveszi, hogy súlyosan megsérült, az orvosa szerint még az ínszalagjai is elszakadtak, bőrén pedig maradandó sérülés keletkezett. A furcsa az, hogy a nő nem érezte meg a fájdalmat, bár az alkohol és a sokk nyilvánvalóan tompítja, nem csak hámsérülésről van szó.

A baleset elszabadított valamit Estherben, ő is furcsának találja, de nem ismeri be, hogy nem érezte a fájdalmat, ezért újra akarja élni: elkezdi vagdosni magát. Az öncsonkítás függőségének megközelítése igen érdekesen van bemutatva a filmben, kialakulását, miértjét csak tippelni lehet. Lehet, hogy a nő fájdalomküszöbe igen alacsony, és teszteli magát, az is lehet, hogy a fájdalom okoz neki kielégülést, vagy a testi sebekkel lelki sebeket próbál begyógyítani, de akár bizonyítási vágy is lehet, de feszültség levezetés is. A függőség fokozatosan hajtja uralma alá, először csak vagdossa magát, később már a bőrét is elkezdi lenyúzni, a végső stádiumban pedig el is kezdi enni önmagát. Nem tudja feldolgozni, senki nincs a segítségére, pedig lehet, hogy kérne a segítségből, barátnője és élettársa csak kérdőre vonják, undorodva, de a miértekre, okokra meg sem próbálnak rájönni. A legtöbb ember így reagál, helytelenül ezekben az esetekben.

Rengeteg apró momentumból épül fel a film, melyek kis kapaszkodókat nyújthatnak a nő és függőségének megismeréséhez. Egyik feltételezésem az, hogy az öncsonkítás egy másik függőségnek a pótlása, jelen esetben az alkoholizmusé. Egy ominózus jelenetben Esther visszautasítja a bort, de könnyen befolyásolható és mégis elfogadja. Ahogy elkezd inni furcsává válik, poharat pohár után húz le, szinte le sem teszi, hamar lerészegedik és az öncsonkítás újabb fázisába lép. Ezért gondolom, hogy neki volt már egy függősége, amit szintén nem kezelt a helyén, ezért az újat sem tudja kezelni, illetve azonnal tudja, hogyan álcázza, titkolja el azt, szégyenében.

Nagyon érdekes film, betekintést nyújt egy megrögzött, mániás, kényszeres ember életébe. Láthatjuk kálváriáját és környezete reakcióit is. A képi világ nagyon szép, ahogy a kamera beállítások és vágások is. Marina jól tette, hogy maga játszotta el a szerepet, rengeteg érzelmet visz a karakterbe. Mindenkinek ajánlom a filmet, de lehet, hogy sokaknak nem fog beleférni a naturalista ábrázolásmód, mely nem olyan szembetűnő, mint a Mártírokban, mégis felforgathatja az ember gyomrát.

Óriási kár, hogy a rendezőnő későbbi filmje, a Ne nézz vissza nem sikerült. Ott valami hihetetlenül félrecsúszott, a jó ötlet, remek alakítások és kivitelezés mellett, egy tortúra a végignézése, olyan unalmas.Marina de Van 2002-es filmjével, az In my skin-nel (Dans ma peau) visszatérek azokhoz a francia horrorokhoz, melyekben a főszerep a nőé, naturalista, szinte már torture porn, az üzenetét, tartalmát pedig a néző fejti meg.

A főszereplő Esthert maga a rendezőnő alakítja, ami betudható exhibicionizmusnak is, de az is lehet, hogy nem akarta az alakítást másra bízni, gondolatait ő maga akarta megeleveníteni.

Esther fiatal nő, párkapcsolattal, munkával, barátnőkkel. Egy buliban, a kertben véletlenül elesik, melynek nem tulajdonít nagyobb jelentőséget. Mikor hazaindulna, észreveszi, hogy súlyosan megsérült, az orvosa szerint még az ínszalagjai is elszakadtak, bőrén pedig maradandó sérülés keletkezett. A furcsa az, hogy a nő nem érezte meg a fájdalmat; bár az alkohol és a sokk nyilvánvalóan tompítja, nem csak hámsérülésről van szó.

A baleset elszabadított valamit Estherben, ő is furcsának találja, de nem ismeri be, hogy nem érezte a fájdalmat, ezért újra akarja élni: elkezdi vagdosni magát. Az öncsonkítás függőségének megközelítése igen érdekesen van bemutatva a filmben, kialakulását, miértjét csak tippelni lehet. Lehet, hogy a nő fájdalomküszöbe igen alacsony, és teszteli magát, az is lehet, hogy a fájdalom okoz neki kielégülést, vagy a testi sebekkel lelki sebeket próbál begyógyítani, akár bizonyítási vágy is lehet, de feszültséglevezetés is. A függőség fokozatosan hajtja uralma alá, először csak vagdossa magát, később már a bőrét is elkezdi lenyúzni, a végső stádiumban pedig el is kezdi enni önmagát. Nem tudja feldolgozni, senki nincs a segítségére, pedig lehet, hogy kérne a segítségből, barátnője és élettársa csak kérdőre vonják, undorodva, de a miértekre, okokra meg sem próbálnak rájönni. A legtöbb ember így reagál, helytelenül ezekben az esetekben.

Rengeteg apró momentumból épül fel a film, melyek kis kapaszkodókat nyújthatnak a nő és függőségének megismeréséhez. Egyik feltételezésem az, hogy az öncsonkítás egy másik függőségnek a pótlása, jelen esetben az alkoholizmusé. Egy ominózus jelenetben Esther visszautasítja a bort, de könnyen befolyásolható és mégis elfogadja. Ahogy elkezd inni, furcsává válik, poharat pohár után húz le, szinte le sem teszi, hamar lerészegedik és az öncsonkítás újabb fázisába lép. Ezért gondolom, hogy neki volt már egy függősége, amit szintén nem kezelt a helyén, ezért az újat sem tudja kezelni, illetve azonnal tudja, hogyan álcázza, titkolja el azt, szégyenében.

Nagyon érdekes film, betekintést nyújt egy megrögzött, mániás, kényszeres ember életébe. Láthatjuk kálváriáját és környezete reakcióit is. A képi világ nagyon szép, ahogy a kamerabeállítások és a vágások is. Marina jól tette, hogy maga játszotta el a szerepet, rengeteg érzelmet visz a karakterbe. Mindenkinek ajánlom a filmet, de lehet, hogy sokaknak nem fog beleférni a naturalista ábrázolásmód, mely nem olyan szembetűnő, mint a Mártírokban, mégis felforgathatja az ember gyomrát. Óriási kár, hogy a rendezőnő későbbi filmje, a Ne nézz vissza nem sikerült. Ott valami hihetetlenül félrecsúszott, a jó ötlet, remek alakítások és kivitelezés mellett egy tortúra a végignézése, olyan unalmas.

Szerintem: 7/10

IMDb | mafab