Amikor már azt hitte az ember, hogy Frankenstein doktor és szörnyének mitológiájáról nem lehet több bőrt lehúzni, akkor az ölébe hull egy igazán különleges darab a Frankenstein’s Army képében. Richard Raaphorst, a film rendezője és írója megelégedhetett volna azzal, hogy csupán áthelyezi az ismert történet idejét a II. világháború éveibe, Frankenstein szörnyeit pedig megsokszorozza, de ezt még meg is spékelte a found footage formátummal, hogy valóban olyasmivel szembesüljön a néző, amivel azelőtt soha!
Már a film elejétől halljuk a háttérben a régi kamerák jellegzetes kattogó hangját, ami még jobban elmélyíti a 40-es évekbeli hangulatot, és eközben megismerkedünk a főhőseinkkel: szovjet katonákkal, akik túlságosan is élvezik a Németországba való behatolást. Egy pihenő során azonban a csapat rádiósa elcsíp egy üzenetet az éterből, melyben szovjet katonák kérnek azonnali segítséget. A csapat vezetője nem totojázik és azonnal a segítségükre siet - és mit ad isten, a koordináták pont egy közeli helyhez vezénylik őket! A kis falu azonban teljesen elhagyatott, sem nácik, sem szovjetek nem garázdálkodnak az utcákon.
Ekkor toppan be egy idős ember a katonák közé, aki alig beszéli a szovjetek nyelvét - ami a közérthetőség miatt angol lett -, és mesél nekik a falu doktoráról, aki rögtön felkelti hőseink érdeklődését. Főleg azután, hogy a doktor egyik mechanikus bestiája egész vicces módon végez a csapat őrmesterével, és a katonák természetesen egykori bajtársukat is meg akarják bosszulni. Mert végül is egy idős doktor mivel árthat egy állig felfegyverzett szovjet csapatnak?
A bonyodalmak azonban csak ezután kezdődnek igazán, hiszen a semmiből előbukkannak az emberi testtel, de gépi és állatvégtagokkal bíró szörnyek. Raaphorst nem fogta vissza magát, ami a teremtmények kinézetét illeti: kapunk óriásfúrólábakat, rákollókarokat és gázálarcos fejeket, egyszóval mindent, amivel egy őrült doktor előrukkolhat a saját kis magányában. Ha a terembe bezsúfolódó szörnyek látványa nem csal mosolyt az arcunkra, akkor hőseink túlélésért folytatott bénázásai mindenképp fognak.
Mert a Frankenstein’s Army kifejezetten egy annyira elvetemült ötleten alapszik, amit nem lehet komolyan venni, és szerencsére a rendezőnek nem is állt szándékában mély filozófiai tartalmakat belevinni a cselekménybe. Ennek az elvetemültségnek a tetőfoka a {spoiler}film végi agyműtét, mely során a doktor szovjet és náci agyféltekét rak össze, hogy megnézze, mennyire kompatibilis a két szélsőséges nézet egymással.{/spoiler} A végeredményt mindenkinek látnia kell, de annyit súghatunk, hogy a rendező véleménye elég nyilvánvalóvá válik ezekről a szélsőségekről.
A found footage formátum igazából már az első negyed órában megsérül, hiszen vannak olyan beállítások, melyek egyszerűen nem passzolnak az azt megelőző, illetve utána következő szekvenciákhoz, és idővel a kamera hangja is elhalkul. Ez azonban csak szőrszálhasogatás. A Frankenstein’s Army nem lesz soha egy világmegváltó darab, de ha a helyén kezeljük - és igazából már a film trailere is sokat elárul a hangulatából -, akkor egy abszolút élvezhető trancsírozós horrort kapunk, rengeteg paródiaelemmel és csavarokkal. Aki vevő a morbid humorra, annak kifejezetten ajánlott, de aki a félelemre hajtana inkább, az nyugodtan kihagyhatja ezt a darabot.
7/10