Amikor már azt gondoljuk, hogy az aktuális filmes felhozatal már semmi érdekessel nem tud szolgálni, és be kell érnünk az éppen népszerű, vagy átlagos terméssel, általában akkor kerül elő a semmiből valami igazán meglepő és friss alkotás. Ugyanez a helyzet Mimi Cave első nagyjátékfilmes rendezésével. A rendezőnő korábban csak videóklipeken és rövidfilmeken dolgozott, de ezzel a debütáló munkájával biztosan fel fogja kelteni a szakma érdeklődését. A Fresh jóformán teljesen a semmiből érkezett, jó darabig én sem tudtam a létezéséről. A film a hulu streaming szolgáltatón jelent meg, ám ezzel együtt úgy veszem észre, hogy egyenlőre nem nagyon kap akkora figyelmet. Ezt viszont mihamarabb orvosolni kell, mert ha valami, akkor ez a film megérdemli a figyelmet.

Noa (Daisy Edgar-Jones) egy átlagos fiatal lány, aki a szingli élet szürke mindennapjait tengeti egyik szenvedős randiból a másikba sodródva. Már eléggé elege van ebből az egész procedúrából és abból a sok idiótából, akikkel megismerkedik, és már kezdi elkönyvelni magának, hogy talán egy életre egyedül marad. Ám egy bevásárlás során megismerkedik Steve-vel (Sebastian Stan), akivel jól láthatóan már az első pillanattól fogva elég jól megtalálják a közös hangot, és a férfi el is kéri a számát. Rövidesen el is kezdenek találkozgatni, és végül össze is jönnek. Noa a mennyekben jár, úgy érzi, hogy végre megtalálta álmai férfiját. A bonyodalmak akkor kezdődnek csak el, amikor a lány először megy át Steve házába, itt ugyanis nagyon hamar rá kell döbbennie, hogy a drága Steve közel sem egy akkora angyal, mint ahogy azt elsőre gondolta, és a férfinak iszonyatosan sötét titkai vannak.

Nincs valami egyszerű dolgom ezzel a filmmel, ugyanis a Fresh-ről nagyon nehéz spoilerek nélkül beszélni. Ezt a filmet úgy a legjobb nézni, hogy ha minél kevesebbet tudunk róla. Szerencsére az előzetes sem árul el semmi lényegeset, maximum csak sejtet dolgokat, de a hangulatot azt tökéletesen megteremti. Éppen ezért nem is áll szándékomban senkinek sem elrontani a meglepetés élményét, és csak annyit árulok el, amennyit feltétlenül szükséges. A Fresh kezdetben még úgy indul, mint egy egyszerű, hétköznapi romantikus film, ráadásul a jobbik fajtából. Megismerjük főszereplőnket, Noat, aki egy valóban szimpatikus és azonosulható karakter. Az ő szemszögéből mutatják be nekünk fájdalmasan őszintén a szingli lét minden nyomasztó és bosszantó pillanatát. Ezzel szinte mindenki képes azonosulni, és itt már meg is teremtődik az érzelmi kapocs köztünk és Noa között. Majd megjelenik a színen Steve, és el is kezdődik a jól ismert toposz a szerelmesek egymásra találásával. De itt viszont ez egyáltalán nincs giccsesen vagy elcsépelt módon ábrázolva. Noa és Steve kapcsolatának a kibontakozása meglepően reálisan és hétköznapi módon van bemutatva. És kár is lenne letagadni, hogy a két főszereplő tényleg iszonyat édes együtt, és mi is elkezdünk szurkolni, hogy összejöjjenek és minden a legjobban alakuljon köztük. Ez mind a film első fél órája. Aztán ahogy ez a fél óra letelik, minden megváltozik. Ekkor írják ki először a film címét is, csak, hogy még tisztább legyen, hogy minden, amit eddig láttunk, az csak az alapozás és a bevezető volt, és csak most indul be igazán a lényeges cselekmény. És de még mennyire, hogy beindul.

A film ezen a ponton vesz egy száznyolcvan fokos fordulatot, és az eddigi romantikus idill átvált egy igazán feszült és beteg őrültségbe. Talán annyit még el lehet árulni ezzel kapcsolatban, hogy amit ezután kapunk, az nagyrészt egy kamara-thriller, és csak azért részben, mert a fő események mellett vannak mellékszálak is, amik így még sem korlátozzák le a cselekményt egyetlen helyszínre. A fő feszültségforrás mégis inkább a két főszereplő közötti interakciókból fakad, és a kialakult helyzetben való helytállásukról. Itt ugye elsősorban Noa karakterével tudunk azonosulni, hiszen a film kezdete óta egyértelműen ő a történet főszereplője, és a cselekmény ezen szakaszában is ő kerül olyan helyzetbe, ahol minden okunk megvan rá, hogy szorítsunk és izguljunk érte. Már csak azért is, mert amik itt történnek, azok valóban eléggé beteg dolgok. A filmnek ez egy tényleg zseniális húzása, hogy a kellemes és békés első fél óra után egy ennyire eszement irányt vesz a történet. Túl nagy vérengzésre azért senki ne számítson, de így is kapunk annyi vért és egyéb belsőséget, amennyire szükség van. A feszültség jól van adagolva, és a két főszereplőnk is maximálisan kitesz magáért. Daisy Edgar-Jones még viszonylag feltörekvő fiatal tehetségnek nevezhető, aki eddig leginkább TV sorozatokban szerepelt, de itt végre volt lehetősége egy egészestés produkcióban is bizonyítania. És a kisasszony nagyon is élt ezzel a lehetőséggel. Alapjáraton egy nagyon jól megírt karaktert kapott, de Edgar-Jones még pluszban is meg tudja tölteni élettel. Egy nagyon szerethető és könnyen azonosulható figurát hoz, aki amikor nagyon nagy bajba kerül, még akkor sem veszíti el a hidegvérét, hanem ravasz találékonysággal próbálja kivágni magát szorult helyzetéből. Vicces, határozott, talpraesett, és valamennyire még is egy kicsit naiv. És egyszerűen nem lehet nem beleszeretni ebbe a nőbe. Viszont, aki még is elviszi a hátán a filmet, az Sebastian Stan. Mindenki kedvenc ügyeletes Tél Katonája a jól bejáratott Marvel produkciók után most újfent bebizonyíthatta, hogy más szerepekben is tökéletesen megállja a helyét. És ez a szerep nem is állhatna távolabb a csilivili szuperhősök világától. Steve figurája egy hihetetlenül elvetemült és beteg karakter, és egyszerűen fantasztikus nézni, ahogy Stan önfeledten kegyetlenkedik, vagy vérfagyasztó ridegséggel beszél a legborzalmasabb dolgokról úgy, mintha azok totál természetesek lennének. És azt a zavarbaejtően zseniális táncjelenetét sosem fogjuk elfelejteni tőle.

Ám ami még ezek mellett is különlegessé teszi a filmet, az a sajátos műfajkeveréke. Arról már szó esett, hogy a film első fél órája egy nagyon igényes romantikus film, és csak ezután váltunk át horror-thrillerbe. És itt érhet minket igazán nagy meglepetés, mert annak ellenére, hogy tényleg komolyan építenek a feszültségre, és eléggé borzalmas dolgok is történnek itt, mégsem lehet igazán ijesztőnek, nyomasztónak, vagy sötétnek nevezni a film ezen szakaszát. Groteszknek groteszk. Betegnek eléggé beteg. Ámde mindezzel együtt hihetetlenül könnyed és szórakoztató is. A legelvetemültebb borzalmakat és kegyetlenségeket olyan felhőtlen lazasággal ábrázolja, mintha a Forrest Gump, vagy bármelyik közkedvelt film nagyon furcsa és kiakasztó verzióját látnánk. Erre még rá is segít Steve önfeledt őrültsége, és mintha tényleg kicsit az ő szűrőjén át látnánk ezeket a dolgokat. A Fresh így még akár egy tipikus feel good film is lehetne, ha nem történne benne mindaz, ami történik. És azt külön fontos leszögezni, hogy nem egy vígjátékról beszélünk. A szereplők nem poénkodják el a szituációkat, és semmiből nem csinálnak viccet. Egyszerűen csak tényleg ezeket a húsbavágó dolgokat a lehető legnagyobb természetességgel és könnyedséggel mutatják be nekünk, és éppen ez kölcsönzi neki a legnagyobb abszurditást.

A Fresh számomra az év egyik nagy meglepetése lett, és biztos vagyok benne, hogy az éves felhozatalban is kiemelt figyelmet érdemel majd. A címéhez mérten egy valóban friss és szórakoztató őrültség lett ez, kiváló színészi alakításokkal és groteszk „humorral”, ami remek alternatívaként szolgálhat a többi tucathorror mellett. Aki már unja a bevett sablonokat, és valami szórakoztatóan könnyed állatságra vágyik, az mindenképpen tegyen vele egy próbát.

IMDb | mafab