*Köszönjük a UIP-Duna Filmnek, a magyarországi forgalmazónak, hogy megnézhettük a filmet! Részletes beharangozó az előzetessel, sok-sok képpel és videóval itt!
*

Attól függetlenül, hogy hallottam az ovációkat, láttam a magas pontszámokat, én mégis némi távolságtartással ültem ma be a moziba. Elvégre mindenki futott már bele abba, hogy valamit iszonyúan dicsértek neki, aztán meg az eredményre annyit tudott mondani, hogy hát igen, nem volt rossz, de… Nos, örömmel mondhatom, a Tűnj el! minden várakozásomat felülmúlta, ez a film tényleg zseniális.

A történet szerint Chris fotós, és nagyon boldog a barátnőjével, Rose-zal. Éppen a lány családjához indulnak a hétvégére, hogy Rose bemutassa választottját a szüleinek. Christ azonban aggasztja, mit fognak szólni a szülők, ha meglátják, hogy hófehér bőrű pici lányuk bizony egy színesbőrű, fess férfiúba szeretett bele. Ám úgy tűnik, Chris aggályainak nem volt alapja - ugyan kissé kínos a szituáció és vannak érdekes pillanatok, de összességében Rose szülei elfogadónak tűnnek. Gondolom, rájöttetek, hogy ebben a mondatban a tűnnek szócskán volt a hangsúly, és bizony az idő előrehaladtával a látogatás egyre bizarrabb lesz, míg a végén jön a súlyos felismerés. Vajon mi rejtőzik a háttérben?

Kapaszkodjon meg mindenki a székébe, mert ez a film bizony sokkal több, mint aminek látszik, és a készítők nagyon ügyesen viszik be a nézőiket a sűrű, sötét erdőbe, de ezt egy csöppet se bánjátok. Kezdjük ott, hogy a szövegkönyv baromi jóra sikerült. Olyan szépen és okosan írták meg a filmet, hogy öröm volt nézni és hallgatni. Ennek megfelelően nagyon ügyesen vegyítették a műfajokat. Megkapjuk a suspense világát, némi sorsdrámával, egy kis romantikázással, kemény pszichohorrorral, kapunk azért némi vért és erőszakot is (de csak diszkréten), amit vígjátéki elemekkel oldanak fel. Ez egy szép keresztezése a Találd ki, ki jön ma vacsorára és A meghívás és Az utolsó ház balra című filmeknek. Az alapszituáció és Chris karaktere olyan, mint a Spencer-Hepburn klasszikusban. Közben pontosan ugyanazzal a feszültséggel néztem végig a filmet, mint A meghívást, a környezet meg a folytatás pedig olyan, mint Az utolsó ház balrá-ban. Hasonlít ezekre a filmekre a Tűnj el!, ugyanakkor mégsem olyan. Mesterien váltogatják a műfajokat, és ennek megfelelően esünk egyik hangulatból a másikba úgy, hogy közben a fő vonal megmarad. Ez pedig a zavaradottsággal vegyített feszültség. A néző is ugyanazt kérdezgeti, mint Chris, újra meg újra: „What the fuck?!”

Ez a film nem működhetne rendesen, ha nem tudnánk együttérezni a szereplőkkel. Szerencsénkre Chris az egyik legszimpatikusabb karakter, akit valaha láttam. Olyan szerethető figura, és olyan szépek és boldogok Rose-zal, hogy komolyan bánt, amikor váltanak a filmben, és az addigi szépen adagolt feszültség helyét átveszi a rettenetes felismerés érzése. A színészek pedig nagyon érzik a szerepeiket, és kiváló alakítást nyújtanak egytől egyig. Daniel Kaluuyát külön ki kell emelnem, mert zseniálisan játszott, komolyan lehengerlő az alakítása, csak szuperlatívuszokban lehet róla beszélni. Mint ahogyan a Rose-t alakító Allison Williams is méltó partnere. Az én személyes kedvencem azonban Catherine Keener volt. Komolyan kiakasztott az a nő, a hideg futkosott tőle a hátamon, valahányszor csak megláttam.

Tudom, hogy vannak benne kisebb hibák, és fel lehetne tenni egy-két kérdést, mint ahogyan egy kissé szürreális a sztori is, de védelmére legyen mondva a filmnek, hogy minden a helyén van, minden szálat elvarrnak és megmagyaráznak, miközben megnevetettnek és elgondolkodtatnak. Az a 104 perc olyan gyorsan röpült el, hogy szinte nem is hittem el, hogy már vége van a filmnek. Komolyan beszippantott a történet, és még néztem volna, pedig mindent megkaptam, amit akartam, sőt többet is.

Csak annyit tudok mondani, hogy nézd meg, nézd meg, nézd meg, nézd meg! Mondtam már, hogy nézd meg? Mert ha nem, most mondom, de komolyan. Jordan Peele tényleg végig a néző pulzusán tartotta az ujját, hogy aztán megadja neki a katarzist, de mindezt olyan maró gúnnyal teszi, olyan öniróniát csempész a filmjébe, amire csak kevesen képesek. Ennek a filmnek van mélysége, van mondanivalója, van stílusa, van karaktere és van humora. Mintha végig azt mondaná nekünk Peele, igen, tudom, mire gondoltál, tudom, mit akarsz, de nem-nem. Látod, ez bizony nem így van. Ezek után csak egyet sajnálok, mégpedig azt, hogy a legmagasabb pontszám, amit erre adhatok, az a tízes.

Magyarországi premier: április 20.

10/10

IMDb | mafab