Az utóbbi időben a Netflix érezhetően rákapcsolt a horrorfilmek gyártására, ami ugyan örömhír, de ebből az is következik, hogy esetenként egy-egy nagyobb cím, elvonja a figyelmet a kisebb, de annál érdekesebb alkotásoktól. Valahogy így járhatott a Ghoul is ami a második együttműködés a Netflix és a Phantom Films (indiai filmgyár) között, ráadásul a háromrészes sorozat elkészültéhez volt némi köze a Blumhouse-nak is.

A történet egy autoriter rezsim elnyomása alatt álló Indiában játszódik, ahol antinacionalistának bélyegzett embereket tucatszámra szállítanak el átnevelő táborokba, gyerekkönyveket égetnek a nyílt utcán, illetve iskolákat, egyetemeket záratnak be. Ilyen körülmények között ismerjük meg a főszereplőt Nida Rahimot, aki annak ellenére, hogy hívő muszlim, a nemzetvédelemnél dolgozik és teljes mértékben hisz a kormányban, illetve a fennálló rendszerben. Nem úgy, mint édesapja, aki egy közúti ellenőrzés során kénytelen bevallani lányának, hogy a nemzeti tantervből törölt, Iszlám valláshoz kapcsolódó anyagokat tanít diákjainak. Nidának nem is kellett több, naivitása és a rendszerbe vetett elvakult bizalma miatt feljelenti édesapját, mint egy potenciális terroristát. Nem sokkal ezután Nidát áthelyezik a Meghoot 31 nevű kihallgató központba, ahol egy hírhedt terrorista vallatásával bízzák meg. Ebben a központban Nida szembesül azzal, hogy mennyire korrupt az a rendszer, aminek kiszolgálója, illetve, hogy valójában mi is az a „rekondícionálás”, amit elrendelt édesapjának. Ugyanakkor mi is megtudjuk, hogy valóban létezik egy radikális iszlámhoz köthető terrorszervezet, amely számtalan hátborzongató terrorcselekményt hajtott végre. A sorozat mélysége az általa felvonultatott aktuális és jelentősen komplex kérdésekben ragadható meg: Mi a leghatékonyabb eszköz a terrorszervezetek felszámolásának? Meddig lehet elmenni egy terrorista kihallgatása közben? Ilyen esetekben az állam mennyire vonhatja ellenőrzés alá saját állampolgárait?  Ennyire égető és jelenkori problémákra reflektáló alkotás szerintem nemigen készült a műfajban. Az meg pláne érdekes, hogy pont egy indiai filmben jelennek meg ilyen kérdések, hiszen Pakisztán különválásánál is a vallási különbség volt a konfliktus alapja, tehát ez egy meglehetően érzékeny téma számukra.

A horror elemek igazából a címadó lény felbukkanásától jelennek meg. A ghoulok a korai iszlám hitvilághoz köthető dzsinnek, akik Iblisz (Sátán muszlim megfelelője) leszármazottai. A mitológia szerint temetőkben kísértenek, emberhússal táplálkoznak és ugyan alakváltó képességgel rendelkeznek a patáikról felismerhetők maradnak. Az itt megjelenő ghoul is hasonló, hiszen emberhússal táplálkozik és az elfogyasztott emberek alakját is képes felvenni, azonban pata helyett inkább azzal a képességgel ruházták fel, hogy mielőtt megöli az áldozatait, szembesíti őket bűneikkel. A végjáték nagyrésze a már számtalanszor látott „Vajon ki idézte meg lényt és kinek az alakját vette fel?” sémára épül, de ennek ellenére tartogat fordulatokat.

Összességében a legnagyobb negatívum a sorozattal kapcsolatban az, hogy rövid. A drámai felütés sokkal hatásosabb lett volna, ha jobban belelátunk Nida és az édesapja kapcsolatába. Akármennyire is meggyőző alakítást nyújt Radhika Apte és még az a bizonyos személyiségfejlődés is megtörténik, ehhez a karakterdrámához egyszerűen nem elég 137 percnyi játékidő.

Ettől eltekintve egy kifejezetten érdekfeszítő, friss és elgondolkodtató alkotásról van szó, amit mindenkinek bátran tudok ajánlani.

7/10

IMDb | mafab