A Hannibal első évadának múltkori értékelése után itt az alkalom, hogy a tökéletes első szakasz után a majdnem tökéletes második évadot is górcső alá vegyem. Viszont, bár meg fogom próbálni spoilermentesen taglalni az eseményeket, az első évad fináléját kénytelen vagyok leleplezni, mivel a folytatás közvetlenül belőle bontakozik ki. Már akkor olvashattátok, hogy eleinte nagyon nehéz volt megszoknom a tálalást, ahogy a készítők feldolgozták a Lecter-mítoszt, részről részre nyomozós stílusban, sikkesen és metafórikusan. De éppen hogy ez a bemutatás adja vissza leginkább a könyvek hangulatát, Hannibal személyiségét és az egész világát.

A múltkori, Hannibal első évadának értékelése utáni, itt az alkalom, hogy a tökéletes első évad után, a majdnem tökéletes második évadot is górcső alá vegyem. Viszont, bár meg fogom próbálni spoiler mentesen taglalni az eseményeket, az első évad fináléját kénytelen vagyok leleplezni, mivel a folytatás közvetlenül belőle vonatkozik ki.

Már akkor olvashattátok, hogy eleinte nagyon nehéz volt megszoknom a tálalást, ahogy a készítők feldolgozták a Lecter – mítoszt, részről- részre nyomozós stílusban, sikkesen és metafórikusan. De éppen, hogy ez a bemutatás adja vissza leginkább a könyvek hangulatát, Hannibal személyiségét, és az egész világát. Természetesen a doktor történetszála mellett, a könyvekben és az adaptációkban is mindig nagyon fontos szerepük volt más sorozatgyilkosoknak, és a pszichopata profiloknak, ennek fényében pedig egy csak alig ismert sorozatgyilkost ismerhettünk meg, a minessotai gébicset, Garret Jacob Hobbs-ot, Will Graham (Hugh Dancy) FBI oktató első esetét, mely alapjaiban felforgatta világát.

Az első évad a nyomozások mellett Hannibal Lecter (Madds Mikkelsen) és páciense, Graham bontakozó viszonyára épült, barátságról még szó sincs, szerintem még szimpátiáról sem, csupán Lecter kíváncsiságáról, hogy, hogyan reagál Graham az eseményekre, az előidézett rohamokra, amikre agyvelőgyulladása is rájátszott. Illetve manipulációjának következményére, hogy saját bőrét mentse, páciensét pedig az őrületbe, és Chilton doktor (Raúl Esperaza) elmebeteg bűnözőknek fenntartott kórházába kergesse.

A második évad első epizódjának nyitó jelenete elképesztően megdöbbentő: a finálé egy szegmensét látjuk, a végkifejlet nélkül, így a készítők részéről garantált az érdeklődés felkeltése és a figyelem lekötése. Egy ilyen felütés után, már mindenki végignézi az évadot, csak, hogy lássa, hogyan ér véget. Az évad első fele tovább gördíti az eseményeket Graham kálváriáját illetően, mivel többszörös gyilkossággal gyanúsítják, több részen átívelő bírósági drámát kapunk megfűszerezve karakterépítéssel és a kapcsolatok kibontásával. Párbeszédekben rendkívül erősek ezek a részek, és a szereplőinket is sokkal jobban megismerjük. Csakhogy, természetesen ezúttal is vannak más sorozatgyilkosok is, akik után az FBI-nak nyomoznia kell, s mivel ők is szint megfejthetetlenek megalomán tetteik miatt, Lecter segítségét kéri Jack Crawford a profilozásban.

Az első gondom az évaddal ezeknek az új sorozatgyilkosoknak a tettei, és ahogyan azokat tálalják. A freskós-gyilkos például annyi hullát termelt, hogy az már abszolút hihetetlen, ahogyan egy-két gyilkosság elkövetése is kivitelezhetetlenül van bemutatva. De ezeken átsiklottam, mivel abszurd módon gyönyörű ismét a tálalás, magával ragadott első perctől kezdve a sokkal sötétebb, sokkal képiesebb világ, mikor már alig-alig mondanak ki konkrét dolgokat, hanem inkább csak érzékeltetik azokat különböző gyönyörű és egyben elképesztően ijesztő képekkel, alakokkal. Második és utolsó tényező, ami nemtetszésemet váltotta ki, az Alana Bloom (Caroline Dhavernas) és Lecter kapcsolata, ami nagyon nem vall kedvenc sorozatgyilkosunkra. Soha nem tudtuk meg a könyvekből, hogy Hannibal melyik nemhez vonzódik, bár a homoszexualitásának kérdése felmerült a harmadik filmben, illetve a könyvben, és annak végén egy heteroszexuális vonatkozás, tökéletesen homály fedte lényének ezt a részét, és én szerintem inkább volt aszexuális, hiszen ő nem a nemiségben lelte örömét, a gátlástalanság pedig egyenesen taszította. Ezért volt rendkívül furcsa a sorozatban a kissé playboy beütése, ahogy a manipuláció érdekében használja fel szexualitását, ami karakterére egyáltalán nem volt jellemző. De a további események tükrében még ez sem volt igazán zavaró számomra.

Az első évadban megismertük a karaktereket, akiket ezúttal sokkal jobban kibontottak. Bloom-ról, Lecterről és Grahamről, Bedelia Du Maurier-ről (egészen elképesztő, amit Gillian Anderson véghez visz itt is), Freddie Lounds-ról már előzőleg értekeztem, mennyire zseniálisan lettek kivitelezve, de akkor még nem szóltam Dr. Frederick Cilton-ról, akinek szintén belsőséges kapcsolata van Lecterrel a könyvekben, és A bárányok hallgatnakban is, ezúttal pedig sokkal jobban megértük ezt a csodálattal teli ambivalens kapcsolatot, miszerint Chilton szinte egy kókler a szakmájában, rajongása tárgya pedig a neves Lecter, amiért egyben gyűlöli is, Hannibalt pedig taszítja és irritálja kollegája stílusa. Nagyon jól eltalálták Chilton karakterét, azonnal ellenszenves volt számomra is, és könynebben megértettem miért játszadozik vele előszeretettel Hannibal.

Az évad második fele Lecter és Graham kapcsolatáról szól ismét, ami új alapokra helyeződött, a kölcsönös érdeklődésnek köszönhetően, és egy barátság alakulását láthatjuk, ami rendkívül összetett, hiszen mindkettejük kívánja egymás halálát, de tudják, hogy világuk nem lenne teljes egymás nélkül, és macska egér játékukat sem folytathatják örökké, főleg úgy, hogy már abszolút nem tiszta ki melyik szerepnek felel meg. Az utolsó részekben ismerős szereplők köszöntek vissza, nem mások, mint a Vergerék, a gazdag húsfeldolgozó üzem és cég örököseit. A harmadik könyvben Masonnak volt egy leszbikus húga, Margot Verger (Katharine Isabelle) is, akit eddig nem láthattunk filmes adaptációban, de ezúttal a testvérpár múltját is megismertük, hogy hogyan kerültek kapcsolatba Lecterrel, Mason (Michael Pitt) tetteit, hogy húgával mit művelt, és karakterük rendkívül jól el lett találva. Az évad egyik fénypontjai.

Összességében, bár a második évad kicsit lassúbb tempót vett fel, rendkívül jól sikerült, tele zseniális szereplőkkel, dialógusokkal, a képi világ, a zenei aláfestések kifogástalanok, és a fináléra azzá vált a sorozat, amit megérdemelt: a könyvek legjobb adaptációjává, és A bárányok hallgatnak méltó előzményévé. Két hét múlva a nehézkesen induló, de végül letaglózó harmadik évad értékelésével jövök, melyben már a Nagy Vörös Sárkány is megkezdi pályafutását.A múltkori, Hannibal első évadának értékelése utáni, itt az alkalom, hogy a tökéletes első évad után, a majdnem tökéletes második évadot is górcső alá vegyem. Viszont, bár meg fogom próbálni spoiler mentesen taglalni az eseményeket, az első évad fináléját kénytelen vagyok leleplezni, mivel a folytatás közvetlenül belőle vonatkozik ki. Már akkor olvashattátok, hogy eleinte nagyon nehéz volt megszoknom a tálalást, ahogy a készítők feldolgozták a Lecter – mítoszt, részről- részre nyomozós stílusban, sikkesen és metafórikusan. De éppen, hogy ez a bemutatás adja vissza leginkább a könyvek hangulatát, Hannibal személyiségét, és az egész világát.

Természetesen a doktor történetszála mellett a könyvekben és az adaptációkban is mindig nagyon fontos szerepük volt más sorozatgyilkosoknak és a pszichopataprofiloknak, ennek fényében pedig egy csak alig ismert sorozatgyilkost ismerhettünk meg, a minnesotai gébicset, Garret Jacob Hobbsot, Will Graham (Hugh Dancy) FBI-os oktató első esetét, mely alapjaiban felforgatta világát. Az első évad a nyomozások mellett Hannibal Lecter (Mads Mikkelsen) és páciense, Graham bontakozó viszonyára épült. Barátságról még szó sincs, szerintem még szimpátiáról sem, csupán Lecter kíváncsiságáról, hogy, hogyan reagál Graham az eseményekre; az előidézett rohamokra, amikre agyvelőgyulladása is rájátszott; manipulációjának következményére, hogy saját bőrét mentse, páciensét pedig az őrületbe és Chilton doktor (Raúl Esparza) elmebeteg bűnözőknek fenntartott kórházába kergesse.

A második évad első epizódjának nyitójelenete elképesztően megdöbbentő: a finálé egy szegmensét látjuk, a végkifejlet nélkül, így a készítők részéről garantált az érdeklődés felkeltése és a figyelem lekötése. Egy ilyen felütés után már mindenki végignézi az évadot, csak hogy lássa, hogyan ér véget. Az évad első fele tovább gördíti az eseményeket Graham kálváriáját illetően. Mivel többszörös gyilkossággal gyanúsítják, több részen átívelő bírósági drámát kapunk, megfűszerezve karakterépítéssel és a kapcsolatok kibontásával. Párbeszédekben rendkívül erősek ezek a részek, és a szereplőinket is sokkal jobban megismerjük.

Csakhogy természetesen ezúttal is vannak más sorozatgyilkosok is, akik után az FBI-nak nyomoznia kell, s mivel ők is szintén megfejthetetlenek megalomán tetteik miatt, Jack Crawford Lecter segítségét kéri a profilozásban. Az első gondom az évaddal ezeknek az új sorozatgyilkosoknak a tettei, és ahogyan azokat tálalják. A freskós gyilkos például annyi hullát termelt, hogy az már abszolút hihetetlen, ahogyan egy-két gyilkosság elkövetése is kivitelezhetetlenül van bemutatva. De ezeken átsiklottam, mivel abszurd módon gyönyörű ismét a tálalás, magával ragadott első perctől kezdve a sokkal sötétebb, sokkal képiesebb világ, mikor már alig-alig mondanak ki konkrét dolgokat, hanem inkább csak érzékeltetik azokat különböző gyönyörű és egyben elképesztően ijesztő képekkel, alakokkal. Második és utolsó tényező, ami nemtetszésemet váltotta ki, az Alana Bloom (Caroline Dhavernas) és Lecter kapcsolata, ami nagyon nem vall kedvenc sorozatgyilkosunkra. Soha nem tudtuk meg a könyvekből, hogy Hannibal melyik nemhez vonzódik. Bár a homoszexualitásának kérdése felmerült a harmadik filmben, illetve a könyvben és annak végén van egy heteroszexuális vonatkozás, tökéletesen homály fedte lényének ezt a részét, és szerintem inkább volt aszexuális, hiszen ő nem a nemiségben lelte örömét, a gátlástalanság pedig egyenesen taszította. Ezért volt rendkívül furcsa a sorozatban a kissé playboyos beütése, ahogy a manipuláció érdekében használja fel szexualitását, ami karakterére egyáltalán nem volt jellemző. De a további események tükrében még ez sem volt igazán zavaró számomra.

Az első évadban megismertük a karaktereket, akiket ezúttal sokkal jobban kibontottak. Bloomról, Lecterről és Grahamről, Bedelia Du Maurier-ről (egészen elképesztő, amit Gillian Anderson véghezvisz itt is), Freddie Loundsról már előzőleg értekeztem, mennyire zseniálisan lettek kivitelezve, de akkor még nem szóltam Dr. Frederick Chiltonról, akinek szintén bensőséges kapcsolata van Lecterrel a könyvekben, és A bárányok hallgatnak-ban is, ezúttal pedig sokkal jobban megértjük ezt a csodálattal teli ambivalens kapcsolatot, miszerint Chilton szinte egy kókler a szakmájában, rajongása tárgya pedig a neves Lecter, amiért egyben gyűlöli is, Hannibalt pedig taszítja és irritálja kollegája stílusa. Nagyon jól eltalálták Chilton karakterét, azonnal ellenszenves volt számomra is, és könnyebben megértettem, miért játszadozik vele előszeretettel Hannibal.

Az évad második fele Lecter és Graham kapcsolatáról szól ismét, ami új alapokra helyeződött, a kölcsönös érdeklődésnek köszönhetően, és egy barátság alakulását láthatjuk, ami rendkívül összetett, hiszen mindkettejük kívánja egymás halálát, de tudják, hogy világuk nem lenne teljes egymás nélkül, és macska-egér játékukat sem folytathatják örökké, főleg úgy, hogy már abszolút nem tiszta, ki melyik szerepnek felel meg.

Az utolsó részekben ismerős szereplők köszöntek vissza, nem mások, mint Vergerék, a gazdag húsfeldolgozó üzem és cég örökösei. A harmadik könyvben Masonnak volt egy leszbikus húga is, Margot Verger (Katharine Isabelle), akit eddig nem láthattunk filmes adaptációban, de ezúttal a testvérpár múltját is megismertük, hogy hogyan kerültek kapcsolatba Lecterrel, Mason (Michael Pitt) tetteit, hogy húgával mit művelt, és karakterük rendkívül jól el lett találva. Az évad egyik fénypontjai.

Összességében, bár a második évad kicsit lassúbb tempót vett fel, rendkívül jól sikerült, tele zseniális szereplőkkel, dialógusokkal. A képi világ, a zenei aláfestések kifogástalanok, és a fináléra azzá vált a sorozat, amit megérdemelt: a könyvek legjobb adaptációjává, és A bárányok hallgatnak méltó előzményévé. Két hét múlva a nehézkesen induló, de végül letaglózó harmadik évad értékelésével jövök, melyben már a Nagy Vörös Sárkány is megkezdi pályafutását.