Hell Night: az Alpha Sigma Rho diákszövetség beavatási szertartása. Az újoncoknak az a feladatuk, hogy túléljenek egy éjszakát egy hatalmas kastélyban, ahol 12 évvel ezelőtt borzalmas események történtek. A ház tulajdonosa, Raymond Garth különös kegyetlenséggel végzett saját, nem éppen normális családjával: összehívta őket, majd együgyű feleségét megfojtotta; féllábú, deformált lányát keresztülszúrta a tűzpiszkáló vassal; másik, vak, süket és néma lányának elvágta a torkát; egyik fiának szétverte a fejét, ugyancsak a tűzpiszkáló vassal; majd az egésznek a végén felakasztotta saját magát. Így a legkegyetlenebb büntetést a másik, élete első 14 évében csak morgásokkal és hörgésekkel kommunikáló fia, Andrew kapta: ő volt az, akinek az egész mészárlást végig kellett néznie. A kiérkező rendőrök azonban csak három hullát találtak, másrészt Andrew-t sem lelték. Állítólag ő azóta is életben van, és a házban elrejtőzve bujkál.

A gólyák persze nem veszik komolyan a sztorit, ismerve a diákszövetség vezetőjét, aki valóban készült is a nagy eseményre, két társával nemsokára visszatér, hogy gondoskodjon arról, hogy a bent éjszakázók estéje valóban pokoli legyen. Azonban mindenki napja rémálommá válik, amikor kiderül, hogy a múltbéli történet nagyon is igaz...

Valószínűleg mindenki fellelkesült, miközben a srác mesélte a legendát. Maga a kastély is impozáns, kívül-belül, így bizonyára sokan gondolták, hogy kisebb-nagyobb mértékben sikerül majd kitörni a sablonokból, vagy legalább az alapokat jól fogják tálalni. Bár még csak 1981 van, érezni, hogy a készítők láttak már jó pár slashert, és volt fogalmuk arról, hogy mit is szeretnének csinálni, de sajnos szinte minden téren elcsúszik a dolog.

Pedig a helyszín tényleg nagyszerű, még külön meg is említik, hogy hemzseg a titkos folyosóktól, melyeknek lesz is szerepe bőven, úgyhogy erre az egyre nem lehet panasz. A képi világ és a zene átlagos, de hozzák a megszokott szintet, szóval még ebbe se lehet nagyon belekötni. A konkrét tartalom azonban szinte minden téren hagy kívánnivalót maga után:

- A készítők néhány korábbi példából kiindulva úgy gondolták, hogy muszáj humoros szövegekkel telepakolni a filmet. Ez megfelelően adagolva működik, itt viszont egyértelműen túlzásnak éreztem már a sokadik poént (még akkor is, ha a többségük tényleg jó volt, lásd pl. a spicces csajszi esetét a tükörre vetített szörnyfejjel). Aztán lehet, hogy csak én várom el egy slashertől, hogy a felvezetés után aztán semmi "jókedv", tessék engem borzongatni. Márpedig ezt nem horrorvígjátéknak szánták, így egyértelműen megakasztják a cselekményt és akadályozzák a beleélést a vicces jelenetek egy idő után.

- Ha már borzongatás: nekem csak a film vége felé sikerült igazán hangulatba jönnöm, az a néhány elszórt jump scare ugyan eléri a kívánt hatást, de a gyilkossal való találkozásokon szerintem más tapasztalt horrorrajongó sem fog megütközni. Gore sincs túl sok.

- Ha már hangulat: meg kell említenem, hogy az egyik főszereplőt Arany Málna díjra jelölték az alakítása miatt. Az illető nem más, mint régi kedves barátnőnk, Linda Blair. Ez azonban rettentő nagy igazságtalanság, mert gyakorlatilag a teljes szereplőgárdának kijárt volna a jelölés (sőt a díj elnyerése is). Konkrétan minden egyes esetben megörültem annak, amikor befogták a szájukat. Ebben persze részben a szövegek is ludasak, de akkor is.

Pedig én nagyon akartam szeretni ezt a művet. Elfogadom, alacsony volt a költségvetés - az egy dolog, de akkor tessék ötletelni, az ingyen van. Szemléltető példa a 71. perc jelenete, ami egy pillanatra képes volt elfeledtetni velem az összes addigi bosszankodásomat. Zseniális, váratlan és teljes mértékben creepy. Na de érdemes egy jelenetért megnézni egy filmet? (Lesz amúgy csavar is, naná.) Hááát... Slasherfanatikusok azért letudhatják, mások inkább csak akkor nézzék meg, ha tényleg semmi más nincs kéznél.

5/10

IMDb | mafab