lizardking ezúttal a Netflix  egyik legújabb alkotásával készült nektek.

Russell Core (Jeffrey Wright), a farkasszakértő és író egy levelet kap az alaszkai vadon peremén élő, az őrület határán táncoló anyától, Medora Slone-tól (Riley Keough), akinek a kisfiát farkasok hurcolták el. Miután a férfi odaér a civilizáció és az isten háta mögötti, lényegében konténerekből és faházakból álló kis faluba, megtudja, hogy nem az anyáé volt az első eset. Core másnap elindul, hogy felkutassa a gyereket, akiről az anyja tudja, hogy már nem lehet életben, de abban reménykedik, hogy a férfi megöli a vadállatot, aki elvitte. Miután Core visszatér a vadonból, az eltűnt fiú apja, a katona Vernon (Alexander Skarsgard) pedig a Közel-Keletről, kiderül, hogy az ügy sokkal bonyolultabb és mélyebb, mint elsőre tűnt és elszabadulnak az indulatok…

Jeremy Saulnier forgatókönyvíró/rendező nevét sokan megjegyezték az A múlt hamvai (Blue Ruin) és a Zöld szoba (Green Room) című filmjei után, aki most állandó alkotótársával, Macon Blair-rel együtt egy nehezen értelmezhető és befogadható darabbal jelentkezett, mely William Giraldi azonos című regényének adaptációja.

A Hold the Dark nézése közben végig kavarogni fognak a kérdések, amire a legtöbben válaszokat fognak várni, ezek azonban csak részben és homályosan fognak megérkezni. Maga Core is többször elmondja a film során, hogy megpróbál válaszokat találni a történtekre, amennyiben ez lehetséges és bizonyára meg is van mindennek az oka, más kérdés, hogy képesek vagyunk-e megérteni, elfogadni azokat. Mintha előre felkészítene minket arra, hogy a szimbólumokkal és metaforákkal operáló filmnek több értelmezése is lehetséges. De ha valaki szigorúan a logika mentén követi a cselekményt, akkor már inkább csak egy és az is lyukas itt-ott, ami sokakat zavarhat. Ha azonban képesek/hajlandóak vagyunk a realista szemléletünket félretenni, akkor egy hihetetlenül erős alkotással lehetünk gazdagabbak.

A cselekmény megtévesztő lehet, ugyanis eleinte nem tudjuk eldönteni, hogy okkult, természetfeletti események görgetik előre a fonalat, vagy szimplán az emberi lélek legsötétebb bugyraiba kalauzol el minket. Azon a senki följén és abban a világban ugyanis, ahol a történet játszódik, mind a kettő teljes mértékig elképzelhető. Az alaszkai Keelut és lakói nem szakadtak még el teljesen az anyatermészettől, nem is tudnának, miután az körbe veszi őket. Igazodniuk kellett annak kíméletlen nyersességéhez, ridegségéhez, ami nem csak az életvitelükre, hanem lelkükre és megmaradt emberségükre is komoly hatással van. A helyiek között őslakosok is vannak szép számmal, akik tradicionális hagyományaik egy részét még mindig hűen őrzik és gyakorolják.

A film egyik visszatérő és misztikumot sugalló szimbóluma a farkas, ami az érintetlen, saját törvényei szerint működő vadont és az emberben lakozó állatot is jelképezi. Core is valahol az úgynevezett civilizált ember és a természet gyermeke titulusok között helyezkedik el, ő az, akit az állatok és a falu őslakosai is távolságtartóan tisztelnek, mert érzik a benne lakozó farkast. De ami Keelutban és környékén történik, az még neki is túl sok, ő is értetlenül áll a felkavaró események és az ősi ösztönök által vezérelt erőszakkitörések előtt.

Felkavaró, nem is kicsit, mert bár sok mindent lehet mondani erre a filmre, de azt nem, hogy ne lenne a címéhez hűen valami elképesztően sötét és nyomasztó. Saulnier nagyon ért hozzá, hogy szinte elviselhetetlen feszültséget teremtsen, ami egy vérfagyasztóan nyers lövöldözésben - ahogy azt a rendezőtől megszokhattuk - és az azt megelőző zseniális párbeszédben csúcsosodik ki, ami a helyi erők képviselői és egy falubeli közt zajlik le. A háttérben folyton ott búgó, hullámzó zenei aláfestés is úgy kúszik be hallójáratainkba, ahogy a fokcsikorgató alaszkai hideg rágja magát egészen a csontunkig. Az olyan apróságok, mint, hogy Keelutban a Nap délelőtt tízkor kel fel és délután fél négykor már le is nyugszik, csak növelik az amúgy is súlyos atmoszférát.

Összességében azt mondanám, hogy ha szeretnél egy olyan történetet látni, mely a tiltott dolgokról, a családról, az ember és a természet szoros kapcsolatáról, illetve az erre reflektáló, emberben lakó állatról szól, mindezt pedig gyomorba vágó hangulattal, hátborzongatóan gyönyörű, egyben felkavaró képekkel és tökéletesen passzoló zenei taktusokkal van elmesélve, akkor a Hold the Dark a te filmed. Ha viszont egy következetes, intelligens történetvezetésű krimithrillerre vágysz, akkor inkább keress tovább!

IMDb | mafab