Elérkezett az idő, hogy ismét tematikázzunk! Szerkesztőségünk két héten keresztül esténként a home invasion kategóriájába tartozó művekből fog szemezgetni. (Korábbi tematikáink toplistái, a szerkesztőség kedvenceivel: vámpír, posztapokaliptikus, ufó, slasher, found footage, ördögűzés, zombi.)

A home invasion esetében talán nem is beszélhetünk önálló kategóriáról, találóbb kifejezés lenne a „szubzsáner” vagy a „filmstílus” szó. Elvégre miről is szólnak az „otthoninváziós” filmek? A főhős(öke)t támadás éri a saját házukban. Éppen ezért a Reszkessetek, betörők! című film – amely joggal viseli magán a „minden idők legtöbbet játszott karácsonyi filmje” címet – is a műfaj egy darabjának számít. Vagy hogy egy másik példával is szolgáljunk, a sokat szidott, bár néhányunk szerint zseniális fekete komédia, a Kábelbarát, Jim Carrey totálisan elszállt alakításával szintén egy home invasion érzetét kelti. A The Purge-ben (A bűn éjszakája) a home invasion keretei közt egy utópisztikus társadalomba nyerünk betekintést, így az a film egy disztópiának is mondható.

Látszik, hogy a home invasion nem egy olyan tiszta kategória, mint mondjuk a slasher. Mi természetesen azokat az alkotásokat szeretnénk bemutatni a műfajból, amelyek a thriller/horror szeretett vakcinájával lettek beoltva. Olyan filmeket szeretnénk tálalni Nektek, amelyekben nem Joe Pesci és Daniel Stern tör be a lakásunkba, hanem beteges emberek, komplett pszichopaták látogatnak meg minket. „Az én házam, az én váram.” – tartja a mondás. A saját otthon megteremtése életünk egyik legnagyobb pénzügyi és lelki kihívása, éppen ezért óriási energiák rejlenek benne. Az otthon melege mindenki számára fontos. A családi ház, amelyet a család szeretete tart össze, életünk egyik legmeghatározóbb képe. „Otthon, édes otthon.” Egy hely, ahová elbújhatunk a világ dolgai elől, ahol mindig békére lelhetünk. Egy hely, amely legalább annyira sebezhető, mint amennyire szeretetteljes. A home invasion filmek – mocsok módon – pontosan ezt a határvonalat, a magán- és a közösségi szféra között lévő ajtót zúzzák porrá. A betolakodók nemcsak a lakásunkba, hanem az életünkbe is betörnek. Nemcsak a fiókjainkat tépik fel, hanem a lelki sebeinket is. A betörő(ke)t általában vagy személyes indok, vagy beteges vágy vezérli. Az idilli állapot megszűnik, a mikroközösség lassan szétbomlik. A zsáner filmjei általában nagyon földhözragadtak, nincs bennük semmi misztikum, nem Freddy Krueger kísért. Csak te vagy, a családod, a házad, és egy elmebeteg. Na, ez aztán creepy!

Az első, témába illő alkotás az 1954-es Váratlan (Suddenly) volt, amelyben a Frank Sinatra által megszemélyesített bérgyilkos le akarja lőni az amerikai elnököt, ennek érdekében pedig végre kell hajtania egy túszejtést. Az 1967-es, Terence Young (Dr. No, Oroszországból szeretettel) rendezte Várj, míg sötét lesz mindenképpen egy mérföldő a home invasion-filmek történetében. A ’70-es évek méltán nevezhető az inváziós alkotások aranykorának, olyan filmek jelentek meg abban az évtizedben, mint a Wes Craven fémjelezte Az utolsó ház balra, a Fekete karácsony vagy az Ismeretlen hívás. Ezt követően a zsáner iránti érdeklődés alábbhagyott, a ’80-as évek a slasher (és a szintipop) évtizede volt. A ’90-es években a home invasion (a különböző erotikus thrillerekkel karöltve) újra „bedurrantott”. Végzetes vonzerő, Egyedülálló nő megosztaná, Rettegés, Funny Games – csak hogy pár remekbe szabott filmet említsünk. A műfaj napjainkban is nagyszerű szórakozást kínál (A betolakodó, A fantomlakó), bár néhány teljesen felesleges remake (pl. a 2006-os Ismeretlen hívás), és pár kevésbé jól sikerült darab (The Silent House, The Boy Next Door, Knock Knock) is színesíti a palettáját.

A témán belül be szeretnénk mutatni a fő klasszikusokat, valamint néhány remek „újhullámos” alkotást is. Reméljük, örömmel fogadjátok ezt a tematikus sorozatunkat is!