A Playstation, mint platform kihívóival szemben egy óriási előnyt tudhat magáénak, ez pedig nem más, mint az exkluzív játékok már-már minden mást megsemmisítő fegyverténye. Ennek az exkluzivitásnak olyan címeket köszönhetünk, mint a Metal Gear Solid sorozat régebbi epizódjai, a God of War, az Uncharted széria vagy a tavaly ősszel megjelent, nagysikerű Marvel's Spider-Man és akkor még nem is beszéltem minden idők egyik legjobb videójátékáról, az érzelmi hullámvasútként és brutális túlélőhorrorként egyaránt tökéletesen funkcionáló The Last of Us-ról. A lista hosszú és olyan játékok szerepelnek rajta, amik közül már egy is meg tudja győzni arról a játékos kedvű vásárlókat, hogy a Sony gépe mellett tegyék le a voksukat. Ezen címek illusztris társaságába lépett be 2017-ben jelen cikkem tárgya a Horizon Zero Dawn is, hogy olyan játékélménnyel gazdagítsa az érdeklődőket, amire tényleg csak ritkán lehet példákat találni, szavakat pedig talán még akkor sem…

A játékot a holland székhelyű Guerrilla Games fejlesztette. Maga a cég három videojáték-fejlesztő stúdió egyesüléséből alakult meg 2000-ben és 2003-tól működik a már jól ismert néven. Első két játékuk a Shellshock: Nam ’67 – multiplatform címként jelent meg – és a Playstation exkluzív Killzone, mindkettő 2004-ben debütált. Az utóbbi – bár nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket – mégis jól teljesített és nagyon jó eladási példányszámokat produkált, ezért nem csak a folytatás kapott szabad utat, hanem egy exkluzív fejlesztési szerződés is, amit 2004 végén írt alá a Guerrilla Games és a Sony Computer Entertainment. 2005-ben pedig megérkezett a Killzone 2 jól ismert, E3-as trailere és a gamer-ek csak ámuldozni tudtak a látottakon. Aztán négy évvel később megérkezett a játék és nem azt nyújtotta, amit anno ígért. Én is kipróbáltam, de egyáltalán nem érintett meg, sőt azt mondhatom, hogy teljesen az érdektelenség mocsarába süllyedt a széria és akkoriban úgy tűnt maga a stúdió is, hiszen 2004 és 2013 között a sorozat különböző részeit adták csupán ki a Sony konzoljaira. Hosszú évek után azonban a Guerrilla-nak sikerült az, ami nem túl gyakori a játékiparban és sikeresen léptek ki saját alkotásuk egyre baljósabb árnyékából. 2015-ben Los Angelesben ugyanis bemutatták az akkor már négy éve fejlesztés alatt álló vadonatúj címüket, a Horizon Zero Dawn-t.

A játék, bár látványosnak és érdekesnek tűnt, mégis furcsa volt. Mi ez a koncepció? Gépi dinoszauruszok, íjjal és lándzsával vadászó törzsek mindez pedig a jól ismert világunk pusztuló romjai között. Ez komoly? Emlékszem, még a játék beszerzése előtt is nem sokkal azt mondtam, hogy nem hoz lázba egy ilyen világ, ráadásul a dínómániám is elmúlt körülbelül egy negyed évszázada. Aztán megvettem a játékot és durván 110 játékóra után azt tudom mondani, hogy ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna…

Az általunk ismert világ megsemmisült, bukásának története pedig az idő homályába vész. A világban az emberek már régen nem a tápláléklánc csúcsán állnak, törzsekbe tömörülve élik mindennapjaikat, kitéve magukat nemcsak az időjárás viszontagságainak, hanem a Föld valódi urainak, a gépek támadásainak is. Egy ilyen törzs – a Nora – kiközösítettje a kis Aloy is, akit egy vadász, Rost nevel. Egy különös felfedezésnek köszönhetően azonban a kislány hozzájut egy eszközhöz, aminek segítségével nem csak többet tudhat meg a „Régiek” világáról, hanem olyan dolgokat is érzékelhet, amik a többi ember előtt rejtve maradnak. A lányt azonban leginkább az érdekli, hogy miért vált kitaszítottá és az, hogy ki lehetett az anyja. Ez a Nora-k matriarchális társadalmában mindennél többet jelent, azonban arra, hogy válaszokat kapjon, semmi esélye sincs mindaddig, amíg nem válik a törzs teljes értékű tagjává. Erre pedig csak egy módon lehet esélye, ha felkészül egy beavatási rítusként is felfogható megmérettetésre, az úgynevezett „Proving”-ra. Gyámja, Rost pedig minden szükséges tudást biztosít ehhez a lánynak. A torna során a törzset gépimádó fanatikusok támadják meg és főhősünknek is éppen, hogy sikerül túlélnie az összecsapást. A törzs matriarchája azonban nem csak teljes értékű taggá választja Aloy-t, hanem „Seeker”-ré is kinevezi, így olyan helyekre is képes lesz eljutni, amik a törzs többi tagja számára örökre elzárva maradnak. A lánynak azonban hamarosan szembesülnie kell azzal, hogy a valódi veszélyt a valamilyen fertőzés által befolyásolt gépek jelentik, amik pillanatok alatt képesek akár több jól képzett harcost is elpusztítani. Aloy ezek után indul el, hogy nem csak származását derítse fel, hanem az emberiség egészét veszélyeztető fenyegetés elhárításának lehetőségeit is megismerje…

A történetről nem szeretnék többet elárulni, mindenki maga élje meg Aloy és posztapokaliptikus világának meséjét. Nem fog csalódni. Valójában nem is lehet...

Ezt a játékot látni kell! Ha birtokodban van egy PS4 és nem játszottál ezzel a játékkal, akkor hatalmasat hibáztál és megfosztottad magad a nagybetűs JÁTÉKÉLMÉNYTŐL. A grafika egyszerűen páratlan, Aloy lábnyomai ottmaradnak a hóban, ruhája a hideg hatására eljegesedik, az esőcseppeket a bőrünkön érezzük csakúgy, mint a homokvihar millió apró tűszúrását. A gépek pedig… hát kiújult utánuk a dínómániám. Hatalmasak, lenyűgözőek és az igazi nagyvadak rendkívül veszélyesek is – normál szinten is belefuthatunk izzasztó küzdelmekbe, de a Frozen Wilds gépeit főleg nehezebb fokozaton jó szívvel csak a mazochista lelkületűeknek tudom ajánlani.

A harcrendszer, ami elsősorban az íjhasználatot takarja pedig olyan tökéletesen lett megalkotva, hogy arra jelzők sincsenek. Minden kilőtt nyílvesszőnek súlya van, a becsapódásuk pedig szinte fizikailag is érezhető. A történetről is csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, semmi sincs a szánkba rágva, a letűnt kor bűneit és bukásuk okát apránként, a világban elszórt fájlok fellelése során ismerjük csak meg, olykor írásos és hangüzenetek formájában vagy éppen holografikus felvételek által. Hasonló képen a gépek eredetéhez is így kerülünk majd egyre közelebb.

Hogy milyen játék valóban a Horizon? Egy posztapokaliptikus sci-fi, egy súlyos dráma és bizonyos pillanataiban végtelenül kétségbeejtő horror. Ezek mindegyike, egy olyan komplex, tökéletesen összeállított mű, ami megmutatja, hogy miért is vagyunk emberek. Miért születtünk túlélőkké? Miért próbálunk istent játszani? Miért vágyunk megrögzötten arra, hogy életet teremtsünk, hogy létrehozzuk az általunk tökéletesnek vélt gépi intelligenciát?

Megkapjuk a válaszainkat a fenti kérdésekre, ahogy arra is, hogy mi történhet, ha sikerrel járunk, ha kinyitjuk Pandora szelencéjét és azt soha nem tudjuk többé visszazárni? Pusztulásunk szinte predesztinált, a reményt pedig nem a nagyra becsült tudományunk hordozza, hanem mi emberek…

Kötelező!

„Idővel minden kifárad, és az ellentétét kezdi keresni, hogy az megmentse önmagától” – Clive Barker

10/10