Alexandre Aja hatalmas fába vágta a fejszéjét, mikor úgy döntött, vászonra viszi Joe Hill ugyanezen a néven futó regényét. Nem szeretem az adaptációkat; egyrészt, mert az én fantáziám elég beteg ahhoz, hogy más hasonlót kitalálni se tudjon, másrészt, mert javarészt ezek a művek csalódottságot okoznak. Harmadrészt, ha bármilyen úton-módon Stephen King (Joe Hill apja, ha valaki nem tudná, de az igazi CreepyShake-erek tudják) találkozik a filmes berkekkel, annak a vége elcsépelt, összecsapott dolog lesz. Sajnos ez a helyzet a Szarvakkal is.

A történet: Ig Perrish (Daniel HarryPotter Radcliffe) az első számú gyanúsított, mikor barátnőjét, Merrint (Juno Temple) megerőszakolják és meggyilkolják. Annak ellenére, hogy állítása szerint nem ő a tettes, és egyelőre a bizonyítékok sem ellene szólnak, csak a gyerekkori barátja és jelenlegi ügyvédje, Lee (Max Minghella) hisz neki. Mivel az egész város ujjal mutogat rá, és kirekesztik, italba fojtja bánatát, másnap reggel pedig, kapaszkodjatok meg, szarvakkal a fején ébred.

Ig orvoshoz megy a furcsasággal, majd míg altatásban röpköd, betekintést kapunk a múltjukba, a közös titkokba, hogy egyáltalán mi köti össze a szereplőket. A kinövést nem tudják leszedni, de a fiú ráébred, hogy hatalmat kapott, többé senki nem tud neki hazudni, és olyan dolgokat is elmesélnek neki, amit az ember a halálos ágyán sem gyónna meg. Ezek okoznak vicces pillanatokat, elgondolkodtató, mi lenne a világgal, ha egyetlen napra eltűnne a hazudozás a földről.

Az új erejét felhasználva Ig mindenáron meg akarja tudni, ki bántotta a barátnőjét, és miért, így bosszúhadjáratra indul. Még saját testvére is a célkeresztbe kerül, de csak későn jön rá, hogy a tettes közelebb áll hozzá, mint gondolta volna.

Talán sokaknak zavaró lehet a sok időbeni ugrálás, hol a múltat látjuk, hol a jelent, de ez fűzi össze a dolgokat, néhol viszont már túl zavaros az egész. Valami nagyon jót akartak letenni az asztalra, és ha nem létezne a regény, ez sikerülhetett is volna.

Pozitívum: a képi világot imádtam, belesűrítettek mindent, amit szeretek, a dohos bártól az erdő legkisebb eldugott szegletéig, megismertették egy kisváros rejtélyeit, bemutatták a különböző embereket, hogy ki milyen álarcot rak maga elé mindennap, és mellette mégis milyen mocskos állat bujkál benne. Ötvözték a drámát, a thrillert, a fantasyt, horrorisztikus elemek is vannak (habár egyetlen pillanatban sem fogtok megijedni), és kaptam fekete humort is, amit nem szoktam szeretni, de különleges hangulatot adott a filmnek.

Negatívum: Ig-en kívül senki, de komolyan senki nem akad ki, hogy állati szarvak nőttek a fején, mintha ez mindennapos dolog lenne. Először azt hittem, lemaradtam és mások nem is látják, de erre többször is rácáfolnak, tehát azóta is értetlenül állok a dolog előtt.

Nem vagyok hívő, ateistának sem mondanám magam, de nem tudom eldönteni, kiben-miben hiszek, így egyelőre a magam ura vagyok. A film tele van bibliai utalásokkal, engem ez idegesített.

Túl sok, túl tömény. Kérem, könyörgök az illetékeseknek, hagyjátok a fenébe a regényeket, azokból annyira ritkán lehet maradandót és jót alkotni, hogy teljesen felesleges a próbálkozás is. A kétórás játékidő erre nem elegendő. Sokkal kevesebb rossz filmet látnánk, ha a rendezőknek lenne saját ötletük is.

A film hatalmas hírverést kapott, mert a rendezőnek, Alexandre Ajának köszönhetjük többek közt a Tükrök, a (2006-os) Sziklák szeme és a Magasfeszültség filmeket is, és hasonló dolgot még nem csinált. A főszereplő Daniel Radcliffe-et senkinek nem kell bemutatni, ha nem is szeretitek a Harry Potter-filmeket, legalább egy reklámban már láthattátok. Az utóbbi időben erőteljesen próbálja levetni a talárt, de a szarvai fölött én még látom a süveget. Ő HP marad örökre, akkor is, ha fekete ruhás nőket kerget, akkor is, ha éppen szénné ég.

Max Minghella sok filmben játszott már, de számomra nem tud olyan teljesítményt nyújtani, hogy megjegyezzem a nevét, elsiklik a pincérnővel, a drogos tesóval, a dokival, bárkivel, aki akár csak egy pillanatra bukkan fel a filmben. Juno Temple viszont 2000 óta folyamatosan felbukkan valahol, nem válogat a stílusok között, és talán pont ettől lesz különleges.

A nem fő-, de nem is mellékszereplők között jól elbújt a narkós tesó, Joe Anderson, aki itt tökéletes választás volt, eredetileg is eléggé lecsúszott feje van, de ő megérdemli a különdíjat. Összegezve: a filmet Harry sem menti meg, látom az erőlködést, a munkát, de csak egy a sok közül. Unalmas délutánokra ajánlott.

Szerintem: 5/10

Kulisszatitok: a főszerepről éppenhogy lecsúszott Shia LaBeouf. Döntsétek el, ki lett volna a jobb választás!

IMDb | mafab