Lovecradt művei három nagyobb osztályba sorolhatók. Az első ilyen a klasszikus rémtörtének, melyek közül A lopakodó félelmet, és egyik személyes kedvencemet a Randolp Carter vallomása című röveidke novellát hoztam el nektek.

A lopakodó félelem

Lovecraft szeretett az ismeretlen gonosszal eljásztani. Nincs ez másképpen A lopakodó félelem estében sem. A történet egy végig az ismeretlenségbe burkolózó személy meséli el, mint élete egyik leghátborzongatóbb emlékét, melynek felevelenítése is már maga a kín.

A történet egy Viharhegy elnevezésű ormon kezdődik. A mesélő és két marcona segítője egy a domb tetejére épült évtizedek óta elhagyatott és a környékbeliek által erősen került, több emelet magas ódon épületben vert tanyát, hogy rajtaüssenek a környéken garázdálkodó, ismeretlen teremtményen. Egy röbidke elbeszélés során megismerjük a vidék történetét és, hogy tulajdonképpen mesélőnk miért is van most ott ahol. A helybeliek szerint egy eleddig még sosem látot rettenet lakozik Viharhegyen, aki éjelente ha nagy viharok vannak, settenkedve lelopózik a helyi településekre és emberekre vadászik. A főszereplőt világ életében vonzották a különös, hátborzongató, és megmagyarázhatatlan események, így mikor hallotta, hogy egy egész falura való ember tűnt el egy ájszaka leforgása alatt, azonnal elutazott Catskills-re, hogy utánna járjon az egész esetnek. Így került a mostani hátborzongató helyzetbe két társával egyetemben.

Az éjszaka lassan telt, és vihar közelgett. A három férfi megbeszélte, hogy felváltva örködnek míg a másik kettő alszik, és egymást mellett töltik az éjszakát, semmiképpen nem válnak szét. Éppen a soron következő férfi őrködik, így főszereplőnket végül elnyomja az álom. Vérfagyasztó sikolyra riadt fel, majd egy villám mindent elvakított előtte, és két társának hült helyét találta. Eszeveszett meneküléséből, napokig tartó tébolyodott bolyongás lett a helyi erdőkben mire rátaláltak a helybeliek. Újabb napok telnek el lábadozással a helyi korházban. Majd végül néhány oldal után újboli nyomozás indul az ismeretlen teremtmény után, melynek beláthatlan következményei, és végkimentele lesz.

Lovecraft A lopakodó félelem című novellája, véleményem szerint bátran a legjobb klasszikus rémtörténeti közé sorolható. A történet helyszíne, az erdős, dimbes-dombos, elmaradott vidék már önmagában hátborzongató légkört teremt, hogy a Viharhegy, erdővel benőtt, ódon, penészes épületét ne is említsem. A lassan haladó nyomozás, és az egyre több előkerülő rejtély a környékről, a Viharhegyről és magáról a szörnyetegről, fokozatosan növeli a feszültséget, és szépen fentartja az olvasó érdeklődését. A förtelem többször is feltűnik a novella folyamán, ám annak ábrázolását az író oly ügyesen kerüli meg (az éj sötétjében nem kivehető alak, vagy a mesélő agykapacitását meghaladó teremtmény, melyet nem képes felfogni), hogy mindvégig fentudja tartani a felé irányuló feszültséget. Emellett Lovacraft nem kevés hidegrázós résszel fogja elménket borzolni a novella folyamán, mely leírások olyan feltrázóan hangulat fokozók, hogy csak az pár sorocska elolvasásától az érzékenyebb olvasóknak biztos feláll a hátán a szőr. De Lovecraft ezzel nem elégedett meg, hiszen a legvégére tartogatta a legszörnyűbb rémálmunkat. A végkifejlet ugyanis olyan nyomasztó hangulattal lett megáldva, melyre még a mester novelláiban is ritkán akad példa. S a Viharhegyet uraló förtelem mibenléte is egészen meglepő lesz azt garantálom.

A lopakodó félelmre nem tudok egyszerűen rosszat mondani. Szinte tökéletes alkotás lett. Hangulata, cselekménye, és hossza is pontosan megfelelő. Sem nem túl hosszú, se nem túl rövid. Nincsenek benne felesleges időhúzások, az eröltetett semmit mondó részletek is elkerülik. Mindösszesen a Lovecraft-ra jellemző védjegy, miszerint egyfajta mítoszt teremt történeti mögé, nos ez hiányzik belőle. De ez szerintem megbocsájtható, hiszen egy nagyszerű rémtörténet tett le az olvasók elé.

10/10

Randolph Carter vallomása

Lovecraft szörnyűséges történetei hátborzongató mivoltát olyan elemekkel szeretti fokozni, hogy annak olvasatától az olvasó, egy egyedi, feszült, kissé nyomasztó hanulgatba került. Az egyik ilyen elem szereplő egyfajta sokkos, tudathasadásos állapota. Lovecraft hőseinek az író förtelemes, törszülött teremtményeivel való találkozása egyfajta sokkánt éri őket, mely csaknem elpusztítja elméjüket. Ebből az agyroppantó állapotból kiverekedve próbálják utólagosan elmesélni az átélt borzalmakat, s félve visszaemlékezni a látottakra, azzal a feltélezéssel nyugtatva önmagukat, hogy az egész csak egy lidérces álom volt valójában. S az, hogy a mesélő már magától az emléktől is fél, az olvasóra is kihatással van. Ezt az elemet vetette be erőteljesen az író, Randolp Carter című alkotásában.

Randolph egy felételezett kihallgatáson van. Az író nem utal konkrétumokkal a jelenetre, de a mesélő egyfajta vallomásként meséli el a történetet, mintha vallatnák őt. Elmondása szerint, amit a zavarodott emlékeit eltakaró jótékony ködfüggöny mögül ki tud hámozni, barátjával Harley Warren-el éppen egy ősi, elfeledett temetőbe tartottak. Warren egy számára elolvashatatlan nyelven íródott könyvben tett utalások miatt kutatta fel barátjával, éjnek idelyén a temetőt, hogy megleljelenk egy bizonyos sírboltot. A sírbolt viszont nemvárt rémségeket rejt feneketlen mélységeiben.

A felvezetésben a Randolph, maga se tudja mitörtént igazán. Csak ködös emlékei vannak amiket próbál elmesélni, de saját maga sem bizots abban, hogy amire visszaemlékszik az valójában megtörtént volna. Ez a bizonytalankodás, furcsa kellemetlen érzést kölcsönöz a novella elejére, amit aztán a ősi, növényekkel sűrűn benőtt temető ábrázolása hamar tökéletes hátborzongató atmoszférává változtat. A novella sajnálatos rövidsége miatt, hamar elérkezik a tetőpont. Miszerint a megtalált síboltba Warren behatol, és hosszú, több tíz méteres drótvezetéken, távbeszélővel kommunikálnak egymással. Az író tökéletesen feszült hangulatot teremt míg Randolph az elhagyatott temetőben, egy síron ülve várja társa jelentkezését. Amit aztán sokszorosára fokoz társa fokozott hangulatú elbeszélése. De, hogy mit talál társa azt mindenki maga élje át. Hiszen elég velős rémtörténettel áldott meg minket Lovecraft, melynek végkifejlete, az író jó szokásához mérten, elég erős lett. Ám sajnos a rövidsége miatt, nem képes igazán kibontakozni a hátborzongató hangulat, hiszen mire végre beindulnának az események, már véget is ér a novella.

A Randolph Carter vallomása, bár egy rövidke novella, még is az író nagynevű alkotásaival képes vetekedni. Atmoszférája és hangulata teljesen magába szippantja az olvasót, s a teljes extázis elérésben csak csekély terjedelme szab gátat.

9/10

*Egy kis kiegészítéssel kell kezdenem. Lovecraft életét és munkásságát bemutató szériám előző részében 3 részesre lett meghirdetve a bemutatók terjedelme. Valójában 4 részről van szó, mivel az első, főként az író életét és irományainak stílusbeli jellemzőit taglaló írásomat elfelejtettem beleszámolni.
*

Lovecraft művei három nagyobb osztályba sorolhatók: klasszikus rémtörténetek, álomvilág, sci-fi horror. Az első osztály, amivel foglalkozom, az a klasszikus rémtörténetek, melyek közül A lopakodó félelmet és egyik személyes kedvencemet, a Randolph Carter vallomása című rövidke novellát hoztam el nektek.

Lovecraft klasszikus rémtörténeteire a fokozatos feszültségkeltés jellemző, ami egyrészt a rémisztő események erősödésében érhető tetten, másrészt a mesélő félelme is egyre nagyobb, miközben a tudtunkra adja a történéseket.

A lopakodó félelem

Lovecraft szeretett az ismeretlen gonosszal eljátszani. Nincs ez másképpen A lopakodó félelem esetében sem. A történetet egy végig az ismeretlenségbe burkolózó személy meséli el mint élete egyik leghátborzongatóbb emlékét, melynek felelevenítése is már maga a kín.

A történet egy Viharhegy elnevezésű ormon kezdődik. A mesélő és két marcona segítője egy, a domb tetejére épült, évtizedek óta elhagyatott és a környékbeliek által erősen került, több emelet magas, ódon épületben vert tanyát, hogy rajtaüssenek a környéken garázdálkodó ismeretlen teremtményen. Egy rövidke elbeszélés során megismerjük a vidék történetét és hogy tulajdonképpen mesélőnk miért is van most ott, ahol. A helybeliek szerint egy eleddig még sosem látott rettenet lakozik Viharhegyen, ami éjjelente, ha nagy viharok vannak, settenkedve lelopózik a helyi településekre, és emberekre vadászik. A főszereplőt világéletében vonzották a különös, hátborzongató, és megmagyarázhatatlan események, így mikor hallotta, hogy egy egész falura való ember tűnt el egy éjszaka leforgása alatt, azonnal elutazott Catskillsbe, ahol Viharhegy is található, hogy utánajárjon az egész esetnek. Így került a mostani hátborzongató helyzetbe két társával egyetemben.

Az éjszaka lassan telt, és vihar közelgett. A három férfi megbeszélte, hogy felváltva őrködnek, míg a másik kettő alszik, és egymás mellett töltik az éjszakát, semmiképpen nem válnak szét. Éppen a soron következő férfi őrködik, így főszereplőnket végül elnyomja az álom. Vérfagyasztó sikolyra riadt fel, majd egy villám mindent elvakított előtte, és két társának hűlt helyét találta. Eszeveszett meneküléséből napokig tartó tébolyodott bolyongás lett a helyi erdőkben, mire rátaláltak a helybeliek. Újabb napok telnek el lábadozással a helyi kórházban. Később aztán ismét nyomozás indul az ismeretlen teremtmény után, melynek beláthatatlan következményei és végkimenetele lesz.

Lovecraft A lopakodó félelem című novellája véleményem szerint bátran a legjobb klasszikus rémtörténetei közé sorolható. A helyszín, az erdős, dimbes-dombos, elmaradott vidék már önmagában hátborzongató légkört teremt, hogy a Viharhegy erdővel benőtt, ódon, penészes épületét ne is említsem. A lassan haladó nyomozás, valamint a környékhez, a Viharhegyhez és magához a szörnyeteghez köthető egyre több rejtély fokozatosan növeli a feszültséget, és szépen fenntartja az olvasó érdeklődését. A förtelem többször is feltűnik a novella folyamán, ám annak ábrázolását az író oly ügyesen kerüli meg (az éj sötétjében nem kivehető alak, vagy a mesélő agykapacitását meghaladó teremtmény, melyet nem képes felfogni), hogy mindvégig fenn tudja tartani a felé irányuló feszültséget.

Emellett Lovacraft nem kevés hidegrázós résszel fogja elménket borzolni a novella folyamán, mely leírások olyan velőtrázóan fokozzák a hangulatot, hogy akár csak pár sorocska elolvasásától az érzékenyebb olvasóknak biztos feláll a hátán a szőr. De Lovecraft ezzel nem elégedett meg, hiszen a legvégére tartogatta a legszörnyűbb rémálmunkat. A végkifejlet ugyanis olyan nyomasztó hangulattal lett megáldva, melyre még a mester novelláiban is ritkán akad példa. S a Viharhegyet uraló förtelem mibenléte is egészen meglepő lesz, azt garantálom.

A lopakodó félelemre egyszerűen nem tudok rosszat mondani. Szinte tökéletes alkotás lett. Hangulata, cselekménye és hossza is pontosan megfelelő. Se nem túl hosszú, se nem túl rövid. Nincsenek benne felesleges időhúzások, az erőltetett, semmitmondó részletek is elkerülik. Mindösszesen a Lovecraftra jellemző védjegy hiányzik belőle, miszerint egyfajta mítoszt teremt történetei mögé. De ez szerintem megbocsájtható, hiszen egy nagyszerű rémtörténetet tett le az olvasók elé.

10/10

Randolph Carter vallomása

Lovecraft szörnyűséges történetei hátborzongató mivoltát olyan elemekkel szereti fokozni, melyektől az olvasó egy egyedi, feszült, kissé nyomasztó hangulatba kerül. Az egyik ilyen elem a szereplő egyfajta sokkos, tudathasadásos állapota. Lovecraft hőseinek az író förtelmes, nem evilági, torzszülött teremtményeivel való találkozása egyfajta sokként éri őket, s ez csaknem elpusztítja elméjüket. Ebből az agyroppantó állapotból kiverekedve próbálják utólagosan elmesélni az átélt borzalmakat, félve visszaemlékezni a látottakra, azzal a feltételezéssel nyugtatva önmagukat, hogy az egész csak egy lidérces álom volt valójában. S az, hogy a mesélő már magától az emléktől is fél, az olvasóra is kihatással van. Ezt az elemet vetette be erőteljesen az író a Randolph Carter vallomása című alkotásában.

(Érdekesség: Randolph Carter visszatérő személy az író műveiben. Karakterével először ebben a novellában, s ezen kívül még öt másik művében találkozhatunk. Egyes Lovecraft-elemzők Randolph Cartert magával az íróval azonosítják, a műveiben megjelenő *egyfajta alteregóként.)
*

Randolph egy feltételezett kihallgatáson van. Az író nem utal konkrétumokkal a jelenetre, de a mesélő egyfajta vallomásként meséli el a történetet. Elmondása szerint, amit a zavarodott emlékeit eltakaró jótékony ködfüggöny mögül ki tud hámozni, barátjával, Harley Warrennel éppen egy ősi, elfeledett temetőbe tartottak. Warren egy számára elolvashatatlan nyelven íródott könyvben tett utalások miatt kutatta fel barátjával éjnek idején a temetőt, hogy megleljenek egy bizonyos sírboltot. A sírbolt viszont nem várt rémségeket rejt feneketlen mélységeiben.

A felvezetésben Randolph maga se tudja, mi történt igazán. Csak ködös emlékei vannak, amiket próbál elmesélni, de saját maga sem biztos abban, hogy amire visszaemlékszik, az valóban meg is történt. Ez a bizonytalankodás furcsa, kellemetlen érzést kölcsönöz a novella elejének, amit aztán a ősi, növényekkel sűrűn benőtt temető ábrázolása hamar tökéletes hátborzongató atmoszférává változtat.

A novella sajnálatos rövidsége miatt hamar elérkezik a tetőpont. A megtalált sírboltba Warren behatol, és hosszú, több tíz méteres drótvezetéken, távbeszélővel kommunikál Randolphfal. Az író tökéletesen feszült hangulatot teremt, míg Randolph az elhagyatott temetőben, egy síron ülve várja társa jelentkezését. Amit aztán sokszorosára fokoz a másik férfi fokozott hangulatú elbeszélése. De hogy mit talál társa, azt mindenki maga élje át. Elég velős rémtörténettel áldott meg minket Lovecraft, melynek végkifejlete, az író jó szokásához mérten, elég erős lett. Ám sajnos a rövidsége miatt, nem képes igazán kibontakozni a hátborzongató hangulat, hiszen mire végre beindulnának az események, már véget is ér a novella.

A Randolph Carter vallomása, bár egy rövidke novella, mégis az író nagynevű alkotásaival képes vetekedni. Atmoszférája és hangulata teljesen magába szippantja az olvasót, s a teljes extázis elérésében csak csekély terjedelme szab gátat.

9/10

Folytatás jövő hét hétfőn, amikor Lovecraft álomvilágába kalauzollak el titeket.