Tudom, hogy a CreepyShake elsősorban egy horrorral, thrillerrel és sci-fivel foglalkozó oldal, de azért feltételezem, hogy az olvasók közül sokan ismerik a Marvel Moziverzumot is. Emlékeztek még arra a fura kacsára, aki az A galaxis őrzői 1-2 stáblista utáni jelenetében, és egy pillanatra a Bosszúállók - Végjátékban is feltűnt? Nos, aki nem tudta volna, ő Howard, a kacsa, a Marvel képregények egy komoly múlttal bíró szereplője, aki először 1973-ban tűnt fel a füzetek lapjain, és akinek a történetei inkább a paródiával és a szatírával kacérkodtak. A 80-as években a karakter kapott egy élőszereplős filmet is, mely az első egészestés Marvel képregényadaptáció volt az 1944-es Amerika Kapitányt követően (bár ez utóbbi inkább minisorozat volt, egy 4 órás, úgynevezett széria film, amit hét részletben mutattak be a mozikban). Executive producerként pedig nem kisebb név állt a produkció mögé, mint George Lucas.
Howard, az antropomorf kacsa (Ed Gale) vígan éli világát a kacsabolygón. Egy nap aztán hazaér a munkából, unottan kapcsolgatja a tévéjét, amiben ugyanolyan bárgyú reklámok mennek, mint bármelyik földi adón, amikor hirtelen beszippantja őt valami örvényszerű csatorna, ami egészen a Föld bolygóig repíti, az amerikai Cleaveland városába. Howardnak fogalma sincs mi történt vele, csak sodródik az árral ezen az őrült helyen, de aztán hősiesen megmenti Beverlyt (a Vissza a jövőbe-trilógia Lorainne-je, Lea Thompson) néhány huligántól. Miközben a feltörekvő rockegyüttesben játszó/éneklő lány és a nem evilági kacsa között gyengéd érzelmek vannak kibontakozóban, Beverly elviszi Howardot ”tudós” ismerőséhez, Philhez (Tim Robbins), hogy hárman próbálják meg kitalálni, hogyan tudnák hazajuttatni a jövevényt. Phil főnöke, Dr. Jenning (Jeffrey Jones, a Meglógtam a Ferrarival igazgatója) rájön, hogy a kutatásaihoz használt spektroszkóp juttatta a Földre Howardot, de ami még ennél is rosszabb, hogy második nekifutásra egy gonosz entitást, a Nagy Fekete Démont is a bolygóra transzportálták…
Mit is lehetne elmondani erről a darabról, amit nagyjából annyira lehet komolyan venni, mint amennyire azt a fenti szinopszis sejteti. Szerencsére a film sem veszi túl komolyan önmagát, bár a humorosságra való törekvése inkább erőltetett, mint ténylegesen szórakoztató. Ócska szóviccekkel és vizuális gegekkel bombázzák a nézőt, de nevetni inkább csak azon lehet, hogy mennyire bután néz ki, amikor egy térdig érő, gyerekruhákat viselő kacsa lezúz néhány humanoidot (bár lehet, hogy ez is a koncepció része volt). Aztán vannak még olyan feleslegesen unalmas jelenetek is, amikor Howard megpróbál beilleszkedni a földi társadalomba, ami kínosabbnál kínosabb szituációkat szül, és semmi másra nem jó, csak hogy 110 percesre duzzassza a játékidőt. De mi a helyzet a színészekkel? Tudni kell, hogy karakterekről, mint olyanokról lényegében nem beszélhetünk. Ed Gale-en végig maszk van, de igazából teljesen mindegy, a szerep nem kíván túl mély aktori képességeket. Lea Thompson bájos a laza rocker csaj szerepében, ezzel nagyjából be is töltötte a funkcióját. Van egy jelenet, amikor az ágyon fehérneműben, Howard mellett fekve éppen arra készül, hogy elcsábítsa a kacsát, és rámásszon… Hát, ez még mai szemmel nézve is zavarbaejtően bizarr.
Sebaj, itt van nekünk Tim Robbins, aki kétségkívül élete legpocsékabb, legripacsabb szerepét nyújtja. A film mélypontja, amikor kacsagágogást imitálva próbál meg kommunikálni Howarddal (szerencsére az idő eldöntötte, hogy Robbins ennél azért többre is képes, igaz kedves shawshanki rabtársak?). Jeffrey Jones-szal kapcsolatban annyit, hogy ha meglátom a fiatalkori arcát, nekem már mosolyognom kell, ezzel a fejszerkezettel nekem bármit el tud adni, és egy ilyen kaliberű filmhez ennél nem is kell több. Ettől függetlenül, nagyjából bárki eljátszhatta volna az ő szerepét is. Hogy még egy kis pozitívumot említsek, az effektek nagy része ebben a filmben is jó, de hát ugye a nyolcvanas évekről beszélünk. És ha már itt tartunk, a korszak zenéi is kölcsönöznek némi pluszt ennek a gyenge produkciónak.
A film bemutatása idején kritikai is financiális bukás volt, de az azóta eltelt években kialakult körülötte egyfajta kultusz. Előfordul az ilyesmi az efféle alkotásoknál, mert bár a készítők biztosan nem annak szánták, végül mégiscsak egy trasht sikerült lerakniuk az asztalra. Ezért csak igazi ínyenceknek ajánlanám, a korszak és a ”műfaj” kedvelőinek, valamint azoknak, akikben gyerekkoruk kedvencei nosztalgikus érzéseket keltenek.
- Pro
- A korszak hangulata.
- Lea Thompson bájai.
- Kontra
- A történet.
- A karakterek.
- Tim Robbins.
Pro | Kontra | 40% |
A korszak hangulata. | A történet. | |
Lea Thompson bájai. | A karakterek. |