A MozICom jóvoltából alkalmam nyílt megnézni A démon arca című filmet. Az ördögűzős horroroknak komoly múltjuk van, de ez a film a szinopszis szerint valami újat és egyedit akar megmutatni nekünk.

A történet szerint dr. Seth Ember (Aaron Eckhart, nagyon jól hozza a szerepét) egy szakadt tolókocsis ördögűző, aki megszállottan hajszol egy démont, aki derékba törte őt és az életét. A hagyományos katolikus ördögűzőktől eltérő módszerei vannak azonban. Saját életét kockáztatva képes belépni a démonoktól zaklatott emberek tudatába és belülről mintegy kitaszítani a megszálló gonoszt. Ezt a képességét egy az egyben a bosszúja eszközéül használja. Amikor megtudja, hogy a démon, akit üldöz, egy 11 éves kisfiút szállt meg, a végső megütközésre készül.

Ha valaki közületek látta már A sejt című Tarsem Singh-alkotást, akkor előfordulhat, hogy az az elvárásotok lesz, hogy a démontól megszállt elmékbe bepillantva valami hasonló látványban részesültök. Legalábbis én így ültem be a vászon elé. Sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy a film azon része, amelyik mások elméjében játszódott, nem volt kellőképpen kidolgozva. Szánalmasan leegyszerűsítették. Bár a valós időben percek telnek csak el egy egy ilyen utazás alatt, a szubjektív idő ennek a sokszorosa is lehetne, A sejtéhez hasonló grandiózus és elborzasztó látvánnyal. Ebben a filmben viszont nem kapunk mást, mint néhány elcsépelt klisét.

A színészi játék is hagy némi kívánnivalót maga után. Carice van Houten, az aggódó édesanya olyan faarccal tolja végig a filmet, hogy szinte várom, mikor nyom el egy ásítást. Egyszeűen dimenziótlan a szerepe, ő maga pedig nem más, csak egy eszköz a rendező kezében, hogy hátráltassa a történet kibontakozását. A megszállott gyermek apját alakító Matt Nable már jobban át tudja adni magát a szerepének, akár a valós, akár a démon világában találkozunk vele. Bár szintén semmi háttere, előélete nincs, ahogy magáról a fiúról sem tudunk meg sokat.

Egyedül az ördögűzőt alakító Eckhart kapott valós motivációt, valamennyire kidolgozott kerettörténetet, és az ő karaktere így szerethetővé is válik. Ami a leginkább idegesítő viszont, hogy azt sem tudjuk meg, hogy a démonnak mi az indítéka, ráadásul én még ilyen tedd ide-tedd oda démonnal életemben nem találkoztam. Ül egy szobában, és megvárja, amíg megpróbálják kiűzni. Jó, mondhatjátok, hogy hova siessen, így is eléri, amit akar, mégis, én többet vártam volna tőle, valamit, ami túlmegy a klasszikus emberemelgetős-plafonrafelkenős, unásig ismételt klisén. És itt kellett volna, hogy szerepet kapjon a szubjektív világ, amit elnagyoltan, tessék-lássék módon vetettek csak a vászonra.

Érdekesség, hogy a démont egyébként ugyanaz a Mark Steger játssza, aki a Stranger Thingsben a demogorgont alakította. Sajnos most még kevesebbet láthatunk belőle, mint ott.

Az is erősen érezhető volt a filmen, hogy úgy írták meg, hogy még több bőrt is le tudjanak húzni a témáról. Néhány fordulat a horroron edzetteknek kiszámítható lesz, a vége felé azonban beerősít a film, és okoz néhány borzongató és kellemes percet. A lezárás pedig, ahogy azt már a film közepénél sejteni lehet, nyitva hagyja a történetet, úgyhogy akinek tetszett, az várhatja a folytatásokat.

Összegezve: egy nagyon jó gondolatot vetett fel a film, ami sokat ígér, és amiből egy igazán ütős filmet lehetett volna alkotni. Sajnos ez Brad Peytonnak nem igazán sikerült, mondjuk mit is várhatunk a Kutyák és macskák rendezőjétől. Különösebben félelmetesnek sem mondható, és sajnos a szereplőkkel sem igazán tudunk rokonszenvezni. Ez alól kivétel az ördögűző.

Ami a javára írható a filmnek, hogy végig kíméletlen, bár annyira szájbarágós, hogy az utolsó fordulatok sem fognak senkit szíven ütni. Kivéve, ha ez az első filmje ebben a témában, mint ahogy a rendezőnek is. Brad Peyton valószínűleg nem ezzel a filmjével fog betörni a nagyok közé, reméljük a folytatáshoz, ha lesz, egy hozzáértőbb rendezőt találnak.

5/10

IMDb | mafab