John Fowles regényét még kamaszként olvastam és egyszerűen lenyűgözött a hétköznapi, szinte egyszerű története, ami hihetetlen mélységekbe merül el, narratív struktúrájával pedig se a regény előtt, sem után nem igen találkoztam, kivéve, amikor más írók direkt a könyv előtt tisztelegve használták a hasonló megoldást (Téboly).
Az írónak köszönhetjük a szintén klasszikussá vált A francia hadnagy szeretőjét és A mágust is, de A lepkegyűjtőt tartom a mesterművének, amit minden horror – és thrillerrajongónak ismernie kell. 1963-ban egy ilyen történetet megírni, ilyen narrációban igazi kuriózumnak számíthatott és rémisztőnek, főleg, hogy ez a regény adta az ötletét és szolgált kvázi útmutatóként Wolfgang Přiklopil-nak, aki 1998-ban, tízéves korában elrabolta az osztrák Natascha Kampuscht.
Az emberrablás és a furcsa körülmények, a több kérdést is felvető szabadulás, valamint Přiklopil öngyilkossága az egyik legemlékezetesebb bűnténnyé tette az ügyet a 21. században. Tavaly újabb részletek derültek ki az elrablásról és Natasha fogva tartásáról, ami még több kérdést felvet, de minderről egy külön cikkben fogok értekezni.
Most pedig térjünk vissza A lepkegyűjtőhöz, ami szinte egyedülállóan hitelesen mutatja be a Stockholm-szindróma alakulását és helyezi főszerepbe az elrablót. A regény különlegessége, hogy kettős narratívájú, a könyv felében ugyanazokat az eseményeket követhetjük végig, csak akkor az elrablott nő szemszögéből. Éppen emiatt a struktúra miatt az egyik legnehezebben adaptálható mű, mert bár ugyanazt a történetet kétszer olvassuk el, nagyon fontos mindkét szemszög megismertetése, a lelki vívódások, személyiségfejlődés alakulásának végigkövetése. 1965-ben készült is egy filmadaptáció, de azóta sem próbálkoztak újra vele. Mozivásznon szerintem kizárólag kettéosztott képernyővel lehetne megfilmesíteni, Brian de Palma védjegyével, illetve fejkamerákkal. Érdekes módon ez még senkinek nem jutott eszébe, de talán nem is a vászon a legjobb közvetítője a történetnek, hanem a színpad. Ezért is akartam már rendkívül régóta megnézni a Bereczki Zoltán és Ágoston Katalin főszereplésével készült darabot.
Freddie-nek (Berecki Zoltán) különleges hobbija van, lepkéket gyűjt, preparálja őket, de a maga gyönyörködtetésére. Megszállottja a szépségnek, a törékenységnek, legújabb kiszemeltje pedig a gyűjtemény ékköve lehetne. Az új példány az eddigi legszebb, a neve Miranda (Ágoston Katalin), Freddie pedig nem elégszik meg csak a csodálásával, feltett szándéka, hogy a fiatal nő belészeressen. De vajon egy pincébe zárva, külvilágtól elzártan, egy pszichopata fogságában kialakulhat bármiféle kötődés, érzelem, a félelmen, gyűlöleten és élni akaráson kívül?
A színházban először találkoztam az ötlettel, hogy a színpadot ketté osztották, megpróbálva visszaadni a regény osztottságát, de érdekes mód hosszában választották szét, függönnyel oldva meg a színváltásokat. Ebből adódott is egy kisebb technikai malőr, de a színészek abszolút profin reagáltak, mintha mi sem történt volna, áthelyezték a játékukat arra az oldalra, ahonnan nem zavart be a látószögbe a függöny.
Az első percben feltűnt, hogy a történetet napjainkba emelték át, kihasználva a 21. század vívmányait, a telefonokat, videó blogokat, mindezt úgy, hogy nem vált erőltetetté, csupán aktuálissá. Mindezek mellett többször alkalmaztak filmes megoldásokat, kivetítéseket, amik látványossá is tették az alapjáraton kamarathrillert és többször is kihangsúlyozták a lepkegyűjtés metaforáját. Persze a körítés csak adalék volt, mert ennek a darabnak a színészeken kell múlnia, és ha ők nem jók, vagy nem tudják elvinni a hátukon a szerepüket, semmit sem számítanak a technikai megoldások. Szerencsére Ágoston Katalin elképesztően jól játszotta Mirandát, akinek bár nem ismerjük meg az igazi személyiségét, hisz fogságban van és szélsőségesek a reakciói, jól átadta, hogy ez a nő intelligens és kellően bátor is ahhoz, hogy megpróbálja nem a többi lepke mellett végezni, az üvegfal mögött. Érdekes volt belegondolni a partnerével való interakciói között, hogy mennyire tragikus mindkét félnek a sorsa. Freddiet megnyomorították lelkileg gyermekkorában és képtelen normális emberi kapcsolatokat létesíteni, egy fantáziára vágyik, ami, mint minden fantázia csalóka az életben.
Bereczki Zoltánt én nem színészként ismertem meg és szerintem neki inkább az énekesi karrier áll jobban, de minden tőle telhetőt megtett, hogy jól átadja ezt a pszichopata karaktert, aki voltaképpen egy kamasz fiú, egy felnőtt férfi testében és voltak hátborzongató pillanatai.
A darab végén eszközöltek egy változtatást is a könyvhöz képest, ami viszont szerintem sokkal jobban illett a cselekményhez, átváltoztatva Freddie-t is valami egészen másfajta borzalommá és végleg kiemelve a lepke és Miranda párhuzamát.
Összességében tisztességes színdarabot láthattam, melyben a női főszereplő abszolút ellopta a showt a játékával. Jól megválasztott zenei aláfestés, kreatív technikai megoldások jellemezték a kellemes másfél órát.
8/10
An error occurred.
Próbáld megtekinteni ezt a videót a következő helyen: www.youtube.com, vagy engedélyezd a JavaSriptet, ha az le van tiltva a böngésződben.