Csupán néhány nap telt el április elseje óta, amit hazánkban bolondok napjaként ismerünk és bár nem kedvelem túlzottan ezt az „ünnepet” – a gyakran erőltetett és olykor túlzó tréfák miatt – mégis be kell ismernem, hogy néhány jól sikerült poén vagy vicces helyzet sokat tud segíteni az emberek közérzetén ezekben a vészterhes időkben. Túl sok a rossz hír, fájó lehet az önként vállalt szinte teljes izoláció vagy éppen a – kialakult helyzet és a nyilvánvaló kockázat ellenére mégis – szükségszerű munkavégzés. Napjainkban felértékelődik a vidámság. És kivel is lehetne méltóképpen megünnepelni 2020 áprilisának első napját, mintsem a világ egyik legismertebb mókamesterével, a hírhedt bohóccal, Jokerrel? Bár vicceivel nem biztos, hogy azonosulni tudunk, de kétségtelen, hogy – hozzám hasonlóan – sokaknak mosolyt tud majd csalni az arcára. Vagy így, vagy úgy…

Jokert kiengedik az Arkham Elmegyógyintézetből. Valahogy sikerült meggyőznie orvosait, hogy – minden racionalitást nélkülözve – szabadon engedjék. Azonban az intézményben töltött idő alatt Gotham városa megváltozott, birodalmát egykori társai egymás között osztották fel. Az őrült bohóc pedig arra készül, hogy visszaszerezze, azt, ami az övé. Emberi tetemek között gázolva. Bármi legyen is az ára. Gyilkos ámokfutásában pedig egy kisstílű bűnöző, Jonny Frost szegődik társául. Kezdetben csupán egyszerű sofőrként, majd később hű csatlósként és talán valamiféle barátként is. Joker senkit nem kímél, lángba borítja a várost, hogy elérje célját, ez pedig nem kerülheti a város sötét védelmezőjének, Batmannek, a figyelmét sem…

„…megismertem egy embert, akinek az volt a rögeszméje, hogy egy nap alatt körbeautózza a világot. Mindenre megesküdött, hogy képes rá, és többször meg is próbálta, ahogy értettem. És a nap végén, amikor nem sikerült… az út szélén ülve átkozta a balszerencséjét. Előbb-utóbb megállt mellette egy irgalmas szamaritánus. Miután megölte a szamaritánust és mindenki mást, aki vele volt – a feleségét, a gyerekeit – a saját kocsijába ültette őket, felgyújtotta, ő pedig elhajtott az autójukban. Aztán feltankolt és várta a napfelkeltét, hogy újra megpróbálja körbeautózni a világot… Őrült volt… Az autókat hibáztatta a saját kudarcáért. Soha meg sem fordult a fejében, hogy amit tenni akart, az lehetetlen. Ezért csodálom őt. Tényleg csodálom.”

Ezt a történetet meséli Joker sofőrjének miután borotvakéssel lemészárolt egy idős házaspárt, Brian Azzarello, író és Lee Bermejo, rajzoló közös munkájában, a mára kultikussá vált, 2008-ban kiadott képregényben, a Jokerben és a fenti történet az, ami – többek között – kiemeli a füzetet a hasonló alkotások sorából. A DC által a karakter újraalkotásával megbízott Azzarello írói munkája példaértékű, módszere pedig rendkívül dicséretes. Hőseit – jelen esetben Gotham alvilágának ikonikus alakjait – nem emeli tipikus képregényes magasságokba. Nem hatalmas, szinte legyőzhetetlen antagonisták. A hétköznapokba lerángatott, egyszerű emberek, akik próbálnak élni és túlélni Gotham mocskos városában. Ez pedig nagyon jót tesz az alkotásnak. Az olyan karakterek, mint például Gyilkos Krok vagy éppen Pingvin e módon történő bemutatása képes őket közel hozni az olvasókhoz, még akkor is, ha csak asszisztálni tudnak a címszereplő – igencsak brutálisra sikeredett – hadjáratához. A valóban zseniális megoldás azonban az, hogy a képregény főhőse valójában nem Joker. Jonny Frosttal kell tartanunk ezen az utazáson. Rajta keresztül látjuk a történéseket, vele éljük meg a káoszt, az ő gondolatait ismerjük meg. Általa pedig sokkal jobban megismerjük az őrült bohócot is, úgy, hogy annak személyiségéről, valódi gondolatairól vagy akár érzelmeiről csak néha libben fel az a fátyol, ami olyan érdekessé és izgalmassá varázsolja a karaktert. Amikor viszont ez megtörténik, akkor igazán meglepő pillanatokat élhetünk át. A távolság valójában közelebb visz. A normalitás valójában színtiszta őrület. A káosz egyszerű hétköznap. Ez a kettősség pedig a képregény stílusán is tetten érhető. Bermejo tökéletesen csepegteti a festményszerű látványt a klasszikusabb, tusrajzokat alkalmazó képregényes stílusba, pont annyira, hogy megcsodálhassuk a gyönyörű rajzokat, azonban ezek látványa mégis ambivalens érzéseket keltsen bennünk, hiszen jelentősen elütnek a füzet uralkodó stílusától. Ezzel sikerül elérnie, hogy az összkép – a történethez hasonlóan – váljon egyre nyugtalanítóbbá. Remek munka.

A képregény világa Jokeré, ezáltal Jonnyé és az olvasóké is. Őrület, amelyben Frosthoz hasonlóan mi is részt akarunk venni. Meg akarjuk tapasztalni és talán meg is akarjuk érteni. Nem lehet. Erre pedig rá kell döbbennünk. Csak asszisztálni tudunk. Sodródni azzal az árral, amit Joker egész életében maga köré gerjesztett, és aminek végzetes hullámait talán csak – a végkifejletben epizód szerepet játszó – Batman tudja lecsillapítani. A Bohóc őrületére nincs orvosság. A tüneti kezelés mit sem ér. Világképe, gondolatai vagy akár a módszerei mindent megrontanak, amivel csak kapcsolatba kerülnek és ettől csak súlyos veszteségek árán lehet megszabadulni, ha meg akarunk egyáltalán…

Mindenkinek jó szívvel tudom ajánlani az Eaglemoss Legendás Batman sorozatának részeként magyarul is megjelent kötetet. Igazi képregényes élmény, de szigorúan csak 18 éven felülieknek. A füzet ugyanis bátran vállal fel olyan felkavaró dolgokat, mint az élve nyúzás vagy éppen a kannibalizmus. Igazi felnőtt mese. Kötelező vétel.

10/10