„Come on join the joyride
Join the joyride”

A Csitt! után most jöjjön egy újabb kamionos alkotás, a Párbaj és a Tudom, mit tettél tavaly nyáron hibridjének is mondható Kéjutazás (Joy Ride), amelyben az a bizonyos fagyi kegyetlenül visszanyal.

Lewis (Paul Walker) egy átlagos amerikai egyetemista, aki mély érzelmeket táplál gyermekkori barátja, Venna (az iszonyatosan dögös Leelee Sobieski) iránt, akivel egykoron szomszédok voltak, csakhogy az élet közbeszólt, és messze kerültek egymástól – a fiú a napfényes Kaliforniában, a lány Coloradóban tanul. Most viszont itt a nyári szünet, és Lewisnak remek ötlete támad: felajánlja Vennának, hogy érte megy Coloradóba, aztán irány haza együtt. A csajszinak tetszik az ötlet, így hát főhösünk eladja repülőjegyét, és vesz egy ’71-es Chryslert. A kocsi nincs túl jó állapotban, a hátsó lámpa nem működik, de ahogy mondani szokás, a cél szentesíti az eszközt.

A kéjutazásnak prognosztizált történetbe azonban apró hiba csúszik: Lewist felhívja az anyja, és megkéri, hogy segítse ki a balhés tesót, Fullert (Steve Zahn), aki épp sitten ül Salt Lake Cityben. A fiú kihozza bátyját, aki rögtön megörül neki, hiszen idestova már 5 éve nem látták egymást. A bratyó annyira fellelkesül, hogy meghívatja magát az egész útra. Na, remek, pedig milyen szépen indult ez a nyár… Fuller egy igazi mókamester, egy pillanatra sem tud megülni a seggén. Beújít egy 40 dolláros CB-rádiót, melynek segítségével ki tudják szűrni a traffipaxokat, plusz eltorzított hangon jókat hülyéskednek a kamionosokkal, különösen egy meglehetősen érces hangú sofőrrel, aki „Rozsdabarna” (Ted Levine) néven jelentkezik az éterben.

Fuller gátlástalanul rámenős: rábeszéli tesóját, hogy tegyen úgy, mintha egy vonzó nő lenne, akit „Cunikának” hívnak. A kanos kamionos (legjobb alliterációm valaha) látszólag beveszi a tréfát, hamar begerjed, és epekedve várja „Cuni” minden szavát. A fiúk jót röhögnek, és hát valljuk be, hogy ez tényleg egy remek poén. Este letörlik az arcukról az örömkönnyeket, és betérnek egy motelbe, ahol egy roppant ellenszenves fazon jól kioktatja Fullert. Na, neki sem kell több, visszaül a kocsiba, és most minden eddiginél gonoszabb tréfát eszel ki: megkéri Lewist, hogy jelentkezzen „Rozsdinál”, és beszéljen le vele egy találkát a motelba, a 18-as szobába, ahol a Fullerral kibabráló személy megszállt – a két legyet egy csapásra tipikus esete. Itt már kezdjük érezni, hogy nem lesz minden rendben: a szálló piros neonlámpája baljósan világít a hideg és esős éjszakában. Biztos, hogy jó ötlet volt tovább szivatni szerencsétlen kamionost?

A két srác a 17-es szobában várja a feljeményeket. Hamarosan valaki kopog a szomszéd ajtaján, ez alighanem „Rozsdi” lesz. A két tesól fülel, és… Ordításokat és jajveszékeléseket hallanak. Reggelre tovább fokozódik a para, szembe kell nézniük a tényekkel: egy pszichopata gyilkost szívattak meg, aki még állkapcsok letépésétől sem riad vissza. Gyorsan összepakolnak, és útnak erednek. „Rozsdi” újra jelentkezik, és „Cunika” holléte felől érdeklődik. A két legény bevallja, hogy az egész csak egy átverés volt, nincsen semmi „Cuni”. A dühödt kamionos bocsánatkérést követel, de mikor ezt nem kapja meg, megjegyzi, hogy meg kéne csináltatni azt a hátsó lámpát… Na, itt bizony para lesz!

De még mekkora! Beindul a fékevesztett hajsza, a kamionos ott lohol a két fiú nyomában, és nemsokára le is tolja őket az útról. A kamion elképesztően fenyegető, egy már-már emberszerű, irgalmat nem ismerő, élő, lélegző lény, egy hatalmas utalás Spielbeg klasszikusára, a Párbajra. Néhány felbukkanása annyira váratlan, hogy párszor a plafonig ugrottam ijedtemben. (Nem túlzok.) A felvezetés meglehetősen hosszú, de aztán rögvest beindulnak az események. Néha egy kicsit lanyhul a tempó, egy jó országúti huszár módjára levált 2-esig, de csak azért, hogy aztán egyből 4-esbe kapcsoljon, és ezzel a manőverrel irgalmatlanul tarkón vágja a nézőt. Szóval a feszültségkeltés és az ütemérzék csillagos ötös, de akkor mégis mi rontja le a végső osztályzatot?

Igazából csak egyetlen apró hülyeség, a drága Fuller arcjátéka. Steve Zahn eszméletlenül túltolja a karakterét, komolyan mondom, a legdrámaibb pillanatokban vágja a leghülyébb fejeket. A társára viszont nem lehet panasz, bár Paul Walker (isten nyugosztalja) itt is csak Paul Walker: autókázik, mosolyog, néha megijed, és fut egyet, tehát ugyanolyan, mint amilyen a Halálos iramban-filmekben volt, de őt sohasem a fergeteges alakításai miatt szerette a közönség, úgyhogy teljesen rendben van. Leelee Sobieski miatt én is átszelném fél Amerikát, kár, hogy csak nyúlfarknyi szerepet játszik a cselekményben, eye candyként jobban hasznosították. A Joy Ride semmit sem érne egy karizmatikus, irgalmat nem ismerő genya nélkül, de szerencsére itt van Ted Levine, aki valami elképesztő. Érdemes felirattal, eredeti hanggal nézni a filmet, mert amit tőle kaptok, azt nem teszitek zsebre. Testét mindvégig jótékony homály fedi, csak a hangját halljuk, de az elegendő az üdvösséghez – perverz, szadista vadállat, egy igazi rohadék, aki örömét leli a fogócskában. Telitalálat.

A Kéjutazás egy teljesen korrekt országúti thriller, amely baromi jól sáfárkodik azzal, amije van. Ha még nem láttátok, akkor ne hagyjátok ki, ugyanakkor legyetek résen, mert ki tudja, mikor mikor robban be a nappalitokba egy beteg elméjű kamionos… Ne feledjétek: nincs kibúvó, a tetteiteknek mindig következményei vannak.

7/10

IMDb | mafab