Itt az ideje, hogy kibeszéljük a japán horror egyik etalonját, a Ju-on szériát. Ez a franchise már 7 filmet élt meg, ha pedig beleszámoljuk az amerikai remake-eket, akkor máris tíznél járunk. Sokan most biztos szentségelnek, hogy mégis miért kell ennyi bőrt lenyúzni egy adott filmről, ám ki kell ábrándítanom titeket, hogy azért nyugaton sem másabb a helyzet. Gondoljunk csak Freddyre, Jasonre, Myers-re vagy Bőrpofára, akinek már az új része készül. Ez a széria sem különb, mivel készült ebből több folytatás, remake és még egy videójáték is. Ám itt egy elég érdekes folyamatot láthatunk, amit majd részletezek is. Mivel a széria egyik fő tulajdonsága, hogy a részek párosával jelentek meg, így én is úgy mutatnám be nektek.

Ju-on: The Curse (2000)
Rendezte: Takashi Shimizu

Japánról tudjuk jól, hogy nagy szellemkultúrája van, amit még mindig sokan ápolnak. Hiába állnak a technológia csúcsán, a szellemekben még mindig hisznek, és ez a film azt mutatja be, mi történik, ha elhanyagolják a hagyományokat, és egy helyet, ahol emberek haltak meg, nem szentelik meg. Létezik egy ház ugyanis, ahol furcsa dolgok történnek. Első ránézésre teljesen átlagosnak néz ki, de amint beteszi valaki a lábát, el lesz átkozva. Ezt az átkot nevezik Ju-Onnak, amiről a film ad is egy rövidke leírást, hogy akik esetleg nem ismerik, azok tudják mit is jelent. Ez egy kifejezetten szimpatikus húzása a filmnek, mert a keleti hiedelmek országonként változnak, így egy nyugati embernek már könnyebb értelmeznie a látottakat.

Az átoknak a harag a pusztító ereje, ugyanis, ha valaki úgy hal meg, hogy hatalmas haragot érez a szívében, az érzése ott ragad, és mindenkit megöl, aki kapcsolatba kerül vele. A sors iróniája, hogy az ott meghalt anya és fia az életükben ártatlan áldozatok voltak, viszont az érzéseik gonosz szellemmé változtatták őket. Mondhatjuk úgy is, hogy megdönti a közhelyeket, amiket kísértetes filmekről gondolnak az emberek. Ez szerintem egy nagyon jó ötlet, nagy kár, hogy maga a film elég vacak lett.

Kezdjük azzal, hogy már az első képkockáknál leolvasható, hogy ez egy nagyon olcsó, amatőr film, amit biztosra veszek, hogy a TV képernyőjére gyártottak. Ám, ha innen nézzük, akkor még egészen ügyes megoldásokat alkalmaztak. Takashi Shimizu nagyon minimalista, de néhol hatásos feszültségkeltő elemeket rakott a filmbe, ami azért dicséretes egy amatőr alkotásnál. A padlásos jelenet egészen ijesztő lett, ám a legjobb mégis a lépcsőn lemászó nő, ami azóta védjegyévé vált a szériának. De akadnak nagyon gyenge megoldások is, mint például az állkapocs nélküli lány kinézete, ami nagyon olcsó és gagyi CGI-munka. Nem is értem, miért erőltették bele.

De sajnos néhány hangulatos jelenet nem menti meg a filmet a legnagyobb hibájától, a történettől. Az ugyanis nincs. És most ne higgyétek azt, hogy túlzok, mert ez az igazság. A filmnek nincs története, csupán egymásra pakolt halálesetek. Mivel kis fejezetekből áll, így legtöbbször a szereplők között semmilyen kapcsolat sincs, és egyikük sem szerepel negyedóránál többet. A legpofátlanabb mégis, hogy van egy szereplő, akit csak pár másodpercig látunk, majd egy későbbi jelenetben arról beszélnek, hogy eltűnt. Mintha a nézőket érdekelné egy kétszavas statiszta épsége… De van olyan lány is, akit még csak nem is láttunk előtte, csak említés szintjén tudjuk, hogy kicsoda, de az ő halálát is megnézhetjük. Egyszerűen nincs összerakva az egész. Random szereplők jönnek, mennek, akiket utána úgyis letojnak, mert nem ismerik egymást. Az egyetlen történetszál, aminek van értelme, az a professzor, aki amolyan keretes szerkezettel bír. A film az ő jeleneteivel nyit, és azzal is zár. Bár ez nincs egészen így, mert a végén kapunk még két szereplőt, akikről szintén nem tudjuk, hogy kicsodák, de valamiért mégis fontosnak érezték, hogy bedobják őket.

A film egy hatalmas káosz, ami néhol egészen hangulatos, de az amatőr megvalósításnak hála, legtöbbször nem jön át a kellő feszültség. Az operatőri munka enyhén szólva pocsék. A színvilág folyamatosan változik, mintha nem tudták volna kezelni a fényhatásokat. Az egyik képen kékes a kép, majd egyszer csak besárgul, majd az egész vöröses lesz. Ezenkívül nagyon sokszor fix kamerabeállításokkal dolgozik, ami nagyon unalmassá teszi egy idő után, ami egy 70 perces filmnél igazán művészi…

IMDb | mafab

Ju-on: The Curse 2 (2000)
Rendezte: Takashi Shimizu

Az első rész után nem voltak nagy elvárásaim, ráadásul, mivel egyszerre jött ki a két film, így biztos voltam benne, hogy ez az egész egy film, csak kettévágva. Ugye a tévéfilmeknél gyakori, hogy két részletben adják le. Viszont, amit itt látunk az egy hatalmas spórolás. Ez a rész sincs több 70 percnél, de ebből az első fél óra az első rész utolsó néhány jelenete. (Igen, tisztára mint a Silent Night, Deadly Night folytatása.) Ez iszonyatos trehányság. Értem én, hogy össze kell kapcsolni a két filmet, de azt meg lehetett volna úgy is oldani, mint például a Hellraiser 2-nél is tették. Gyorsan összefoglalták egy-két percben az előző rész eseményeit, és utána folytatódott a történet. Itt viszont fontosnak vélték, hogy teljesen vágatlanul újranézzük a végét. Így körülbelül negyven perc maradt az új filmből, ami, ha lehet, még rosszabb…

Nem hittem volna, hogy egy kész filmben ilyen szintű amatőrizmust láthatok. Takashi Shimizu ugyanis egyszerűen nem tud bánni a szereplőivel. Az első rész végén látott két emberre fókuszál most a sztori, akik egy fivér-nővér páros. A báty ingatlanügynök, aki a kísértetházat próbálja eladni, ám ez nem sikerül, mivel egyre jobban terjednek a házról alkotott pletykák, így hát megkéri a húgát, hogy nézze meg, mert ő amolyan látó.

Itt már bizakodni kezdtem, hogy végre kapunk főszereplőket és valami történetszerűséget, de kár volt reménykednem. Miután megismertük az új szereplőket, a hugicát máris megszállja valami démon, amitől teljesen megőrül. Itt még úgy éreztem, lesz még valami érdekes, mivel az apjuk elmondja, hogy ő tőle örökölte ezt a képességet, és meg kell tisztítaniuk a lányt. Ám ebből se lesz semmi, mert nagyjából két-három jelenet után mindegyik meghal…

Ez egyszerűen borzalmas. Nem tudunk senkinek sem drukkolni, mert a következő jelenetben már nem is él. És hiába akad itt is egy-két ötletes jelenet (a serpenyős agyonütés priceless), ha az egész mögött nincs egy koncepció. Itt is fejezetekre bontott eseménysorozat van, amik már kapcsolódnak egymáshoz, de mégsem működik, mert tudjuk, hogy mi lesz a szereplők sorsa. Ráadásul itt még jeleneten belül is vannak furcsaságok.

Ilyen például a főszereplő kissrác egyik jelenete, ahol az egyik percben még az osztálytársaival együtt van a teremben, majd mikor megtámadja egy szellem, akkor már üres a terem. Azt még elfogadnám, hogy a szellem hatására amolyan párhuzamos helyre került, de itt szó sincs ilyesmiről, egyszerűen csak pocsék volt a vágó. A jelenet ráadásul egyáltalán nem félelmetes, inkább röhejes, főleg, mikor látjuk a nőt négykézláb kalimpálni.

A technikai megoldások, nos, gondolhatjátok. Ugyanolyan. Homályos, szemcsés kép, állandóan ingadozó fényviszonyok, folyton változó színek, rángatózó kameramozgás. Ugyanaz, mint az első résznél.

Röviden összefoglalva, én látok ebben ötleteket, de mivel ezt Takashi Shimizu mindenféle segítség vagy bármiféle útba igazítás nélkül hozta össze, így ez egyszerűen egy rossz film. Tipikus példája annak, amikor egy embernek kell a helyreigazítás, hogy sikerüljön az elképzelése, mert mint amatőr film, egészen jó, de mint széles körben terjesztett film, amiért pénzt is kér… nos, úgy kifejezetten ótvar.

IMDb | mafab

(További részek a sorozatból: Ju-on Part 2, Ju-on Part 3, Ju-on Part 4, Ju-on Part 5 + Újabb előzetes a Ju-on: The Finalhoz)