Az elmúlt években sok szörnyeteget ismerhettünk meg a Köztünk élnek rovaton belül. Találkozhattunk olyan gyilkossal, [kinek alakja a történelem homályába vész]((http://www.creepyshake.com/2017/07/30/creepyshake-aktak-koztunk-elnek-xxvii_), gyilkos bohóccal, akinek kezéhez harminchárom férfi vére tapad, megnyerő fiatalemberrel, akit az anyák szívesen láttak volna lányaik mellett, sőt olyan kegyetlenkedővel is, akit csak pár hónapja ért utol az igazságszolgáltatás, hogy feleljen a múltban elkövetett szörnyűségekért. Azonban ahhoz, hogy a jelen cikkben bemutatott férfit megismerhessük, egészen más úton kell elindulnunk és vissza kell tekintenünk egy közel négy évvel ezelőtti cikk hírhedt szereplőjéhez és annak egyik legfőbb motivációjához, amik az 1969-es mészárláshoz is vezetett…

Az emberiség nagy eszmék mögé bújva szinte bármire hajlandó – ezt a feltevést eddigi történelmünk tökéletesen igazolta. Azonban van egyfajta nézet, egy eszme, olyan meggyőződés, aminek hatásra – tetteik igazoltságának tudtában – az emberek hajlandóak bármilyen kegyetlen, szélsőségesen agresszív tett végrehajtására is. Ez a vallás és a vallásos meggyőződés, amelynek hatására bármelyik hívő szívesen tesz meg személyiségével teljesen összeegyeztethetetlen dolgokat is. Ezek az általában erőszakos tettek pedig nem csak mások ellen, hanem önmaguk ellen is irányulhatnak, mint az a nagy vallások esetében is többször megfigyelhető volt történelmük folyamán. Az alábbiakban is egy ilyen vallás vadhajtásaként létrejött szekta vallásos meggyőződésének destruktív hatását vizsgáljuk majd meg és látni fogjuk, milyen szörnyűséget szabadított a benne élő hívők életére, olyan borzalmat, ami több mint 900 ember életét követelte…

A későbbiekben Jim Jones néven elhíresült szektavezér 1931. május 13-án született Lynn városában, Indiana államban, Lynetta Putnam és Thurman Jones gyermekeként. Lynetta szabad szellemű asszony volt, aki nem igazán illett bele az akkori amerikai kisvárosi polgárai közé. Nadrágot viselt és az utcán dohányzott, előfizetője volt a National Geographic magazinnak, majd az abban olvasottak alapján szőtt kalandos mesékkel altatta el kisfiát. Hitt a boszorkányságban, a mágiában és abban, hogy az álmok képesek megmutatni a jövőt. Egy alaklommal azt is megjövendölte, hogy fia egyszer majd olyan ember lesz, aki segítségére lesz az elesett és rászoruló embereknek és kinek tetteit soha nem felejti majd el a világ – nem tévedett… Apja, Thurman, első világháborús veterán volt, szinte már fanatikusan fajgyűlölő, a Ku-Klux-Klán tagja. A háború alatt megsérült egy gáztámadásban, aminek köszönhetően egész hátralévő életében betegeskedett, így ismerte meg Lynetta-t, aki nővérként ápolta őt egyik kórházi kezelése alatt. Ez a két ellentétes pólus formálta a kis James Warren Jones-t gyermekévei alatt, mégis anyja hatása vált igazán dominánssá.

James a Richmond High School-ban végezte középiskolai tanulmányait, ezekben az években sokat olvasott, elsősorban a hatalmas és befolyásos emberek élete érdekelte, különös figyelmet szentelt Adolf Hitlernek és Joszif Sztálinnak. Ekkor már részmunkaidőben egy kórházban dolgozott, főleg szegények és feketék között. Itt ismerkedett meg a tőle idősebb nővérrel, Marceline-vel, akit a középiskola elvégzése után feleségül vett – viharos házasságuk egészen 1968-ig tartott.

A kórházban tapasztalt társadalmi egyenlőtlenségek mélyen megérintették, nem értett egyet az emberek bármilyen alapon történő megkülönböztetésével. Ezen gondolatainak hangot is adott prédikációiban, amiket akkoriban utcákon és nagyobb tereken dörgött el a csekély hallgatóságának. Csalódott Istenben és egyre szélsőségesebb nézeteket kezdett vallani. Ezek a nézetei azonban visszafogottabbá váltak, amikor – feleségének köszönhetően – 1952-ben találkozott a Metodista Egyházzal, aminek nézetei Jones számára is elfogadhatónak és követendőnek bizonyultak. A gyülekezet kiállt a kisebbségi jogok mellett, tiltakozott a munkanélküliség és a szegénység ellen valamint fontosnak tartotta az idősekről való gondoskodást.

Az ’50-es évek első felében – egyetemi tanulmányival párhuzamosan – elfogadott egy lelkész gyakornoki pozíciót is a Metodista Egyházban, Indianapolis-ban, gyülekezetét főleg szegény fehérek alkották. Ekkor kezdte járni a környező afroamerikai gyülekezeteket is ahol híveket toborzott, sőt saját házába is meginvitálta néhányukat. A szegényebb rétegek felé fordulásának és szenvedélyes prédikációinak köszönhetően ismertségre tett szert a hívők körében, sikerei pedig arra késztették, hogy otthagyja a metodistákat, így 1956-ban – nagyszámú követője társaságában – mozgalmat majd később egyházat alapított. Feleségével 1957-re megközelítőleg 50.000 dollárt sikerült összekalapolniuk, így megnyithatta kapuit a Népek Temploma, az indianapolisi North Delaware Street-en, egy átalakított zsinagógában. Törekvései és az, hogy gyülekezetében fehérek és feketék egyaránt beletartozhattak nem váltott ki mindenkiben pozitív érzéseket. Gyakran érte támadás a templomot, az ablakokat betörték, az udvarba rothadó állattetemeket dobáltak, többször Jones-t is megfenyegették. Az ellenállásra még nagyobb igyekezettel vettette bele magát munkájába és több koreai és fekete gyermeket is adoptált – fajüldözéssel kapcsolatos kiállásáért 1961-ben kinevezték az Indianapolisi Emberi Jogi Bizottság élére.

Jones az ’50-es évek második felében gyakran vett részt egy bizonyos Divine atya békemissziójában. A lelkész a szegények legnépszerűbb papja volt, aki szinte színpadi körülmények között adta elő gyógyításait, ezzel is bizonyítva Istentől kapott hatalmát. Jones sokat tanult a férfitól és később már ő is hasonló csodákat prezentált a döbbent hívek előtt. Látszólag rokkant vagy daganatos betegek gyógyultak meg szavai nyomán – beépített, olykor elmaszkírozott emberek voltak. Gondolatolvasói képességeiről is gyakran tett tanúbizonyságot – nagyon jó volt a memóriája és minden hívéről részletes aktát vezetett, amit saját hírszerző szolgálata támasztott alá. Ezekben az években egy hosszabb misszióra is ellátogatott Brazília nyomornegyedeibe, ahol több marxista nézetet is magáévá tett, amiket később prédikációiban is felhasznált. Az egyik legfontosabb üzeneteként azt fogalmazta meg, hogy a keresztény szeretet segítségével harcba kell szállni a társadalmi változásokért. Az Egyesült Államokba tartó visszaútja során némi időt töltött el Guyana-ban – ahová egy álmot hajszolva évekkel később visszatért.

Mikor visszatért az Amerikai Egyesült Államok a megújulás korát élte. Martin Luther King, Malcolm X, a vietnámi háború, az egész országra kiterjedő faji villongások és a déli polgárjogi menetek időszaka volt ez. Jones egyfajta apokalipszist vizionált ekkor és egyre biztosabbá vált számára, hogy híveit egy biztonságosabb helyre kell evakuálnia. Meg is találta az ideális helyet és az indianapolisi egyházának igazgatását helyetteseire bízva közel 140 követőjével a kaliforniai Redwood Valley-be helyezte át székhelyét. Azok a hívek, akik Jones-val tartottak mindenüket pénzzé tették és így teljes függőségbe kerültek a templommal. Ebben az időben Jones részmunkaidős tanári állást vállalt, felesége pedig szociális munkásként dolgozott az állami kórházban. A letelepedésük után a férfinek egyre gyakrabban voltak házasságon kívüli kapcsolatai is valamint a népszerűség és a siker is kezdett a fejébe szállni, hangulatingadozásai voltak, amiket különféle gyógyszerekkel igyekezett elcsendesíteni. Felesége nem akarta tovább elnézni Jones kihágásait és - mivel kapcsolatuk ekkorra már jelentősen megromlott - 1968-ban otthagyta férjét.

A családja széthullott, hívei közül is többen kiléptek az egyházból – ekkor csupán 68 tagot számlált a gyülekezet. Minden adott volt ahhoz, hogy a szép reményeket dédelgető prédikátor elinduljon a lejtőn és a feledés homályába vesszen. Jim Jones azonban nem az a fajta férfi volt, aki könnyen megadta magát, kitartott és sikerült talpra állnia. Felvételt nyert a Krisztus Tanítványai nevű felekezethez, ami 1,5 millió taggal büszkélkedhetett. Az elismert egyház tagjaként pedig Jones adómentességet és a társadalom magasabb megbecsüléstét is magáénak mondhatta. Rövid idő alatt gyülekezete 300 főre duzzadt. A prédikátor azonban többet akart. Hatalmat és kontrollt. A szekta később San Franciscoban és New Yorkban is népszerűvé vált. A Népek Temploma több hajléktalanszállót és ingyenkonyhát is üzemeltetett ezekben a nagyvárosokban, aminek köszönhetően Jones jelentős politikai befolyásra tett szert – ekkora a közösség 2500 főt számlált. A liberális politikusok és közszereplők többször is lehetőséget kaptak, hogy szóljanak Jones gyülekezetéhez, akik voksaikat vezetőjük utasításaink megfelelően adták le. San Francisco polgármestere, George Moscone hálából még a városi lakásügyi hivatal élére is kinevezte, a ’76-os elnökválasztási kampány idején Rosalynn Carter – James Earl „Jimmy” Carter, az Amerikai Egyesült Államok 39. elnökének felesége – is együtt vacsorázott a vallási vezetővel.

Jones befolyását arra használta fel, hogy előnyökhöz juttassa gyülekezetének tagjait. Kaliforniában viszont már nem csak a szegényebb rétegek keresték meg az egyházat, jómódú középosztálybeli tagokkal is bővült Jones csodálatos Temploma – később ezekből a művelt hívekből kerültek ki a gyülekezet vezetői. Így ismerte meg Timothy Oliver Stoen-t és feleségét, Grace-t. A fiatal pár kiábrándult Amerikából és a hangzatos ígéretekből, új utakat és ideológiákat kerestek. A Népek Temploma pedig ideális választásnak tűnt a számukra. Tim pedig, fiatal ügyvédként, hasznos tagjává vált az egyháznak. Később Jim a befolyásának köszönhetően még a helyettes államügyészi posztot is megszerezte a férfinak, cserébe pedig egy dolgot kért csupán, Grace testét. Később Tim eskü alatt vallotta, hogy ő kérte meg Jones-t, hogy termékenyítse meg feleségét, hogy a születendő gyermek is örökölhesse vérszerinti apja már-már isteni tulajdonságait, és hogy szolgálhassa Jézus Krisztust. Grace 1972 januárjában adott életet a prédikátor fiának, John-John-nak.

Jim Jones álmai és vágyai valóra váltak. Jelentős embertömeg felett gyakorolhatott szinte teljhatalmat, ismert és elismert ember lett belőle, nemcsak hívei körében, hanem azon kívül is. Szavait több száz lelkes követő leste. Gyülekezete egyfajta háremként szolgált számára. A nők megtiszteltetésnek vették, ha kielégíthették vezetőjük vágyait, sőt férfiakat is bátorított arra, hogy közösüljenek vele – forradalmi tettként tekintett erre. Míg ő szinte féktelenül élhette ki szexuális vágyait addig híveinek szigorú szabályokat kellett követnie. A szexuálitás eszközzé vált a kezében, a hatalom eszközévé. A partnerek közötti intimitást aláásta, a kívülállókkal folytatott kapcsolatokat pedig tiltotta. Az úgynevezett Tervezési Bizottságban – amelynek közel 100 művelt fehér férfiból és nőből állt – központi téma volt a szexualitás. Ezeken a gyűléseken gyakoriak voltak a közösülések is – olykor fehérek és feketék között, ezzel is hangsúlyozva az egyenlőséget –, a nyilvános meztelenség és vizelés, az aberrációkról és titkos vágyakról folytatott hosszú eszmecserék – a nem teljesen őszintének ítélt tagokat hosszú cölibátussal sújtották. Jones nárcisztikus személyiségjegyei egyre jobban felerősödtek. Hívei számára ő volt az Új Krisztus, a Megváltó, a Pásztor, aki szeretetével és gondoskodásával megmenti őket a külvilág poklától, valójában azonban saját maguk hozták létre zsarnokukat, aki vasmarokkal uralkodott felettük. Ekkortájt már „Papának” hívták őt a gyülekezet tagjai. Jim Jones viszont a hatalom mellé nem várt adalékot is kapott. Egyre jobban kezdett eluralkodni rajta a paranoia. Biztos volt benne, hogy a szövetségiek megfigyelés alatt tartják, telefonját lehallgatják, ügynökök követik bármerre is jár. A kilépett tagokat figyeltette, holmijaikat, néha még a szemetüket is átvizsgáltatta, hogy olyan dolgot találjon, amik alapján a későbbiekben megzsarolhatja őket. 1973-ban fogalmazódott meg benne először a tömeges öngyilkosság gondolata, ekkor még csak Grace Stoen-nek beszélt arról, hogy hívei „forradalmi öngyilkossága” milyen hatást váltana ki a világban. Ő – ebben az elképzelésben – természetesen életben maradt volna, hogy e büszke tett valódi okait elmagyarázza a hátramaradott emberiségnek.

Három év kellett ahhoz, hogy Jones tömeges öngyilkossággal kapcsolatos fantáziái testet kezdjenek ölteni. 1976. január 1-jén kezdődtek el a prédikátor által „fehér éjszakáknak” nevezett bizarr szertartások. Ezen a napon a prédikátor összeterelte híveit és azt kérte tőlük, hogy szeretetük és fenntartások nélküli bizalmuk kinyilvánításául mérget igyanak. Pánik tört ki a gyülekezetben, többen elmentek, de miután – egy megrendezett jelenet során – az egyik menekülőt lelőtték a hívek önként hajtották fel a szert. Jones háromnegyed óra múlva megnyugtatta nyáját, próbára tette őket, a „méreg” ártalmatlan volt. Mindenki megkönnyebbült, sokan meg is köszönték, hogy ily módon tette próbára hitüket. Ezek az éjszakák egyre gyakoribbá váltak, a hívők pedig hozzászoktak – fokozatos, tökéletes agymosás volt, önként vállalt, egyre könnyebbé váló halál, a személyiség halála. Jones-t megrészegítette a teljes és totális hatalom, amit immár a gyülekezete felett gyakorolhatott. Prédikációi egyre szenvedélyesebbé váltak, ugyanakkor sötétebb tónusúvá is. Apokaliptikus víziók fertőzték meg a hallgatóságot, a Pokol és a kárhozat vezetőik szavain át tépte szét a szívüket és a lelküket is. Tudták, hogy csak egyvalaki segíthet rajtuk, vezetőjük, apjuk, saját messiásuk. Jones már az eddig híven vallott katolikus tanokat is kezdte elvetni. Nem volt már rájuk szüksége, már ő vált Istenné.

A Népek Temploma megítélése azonban kezdett megváltozni, többe is megszöktek és nyilvánosságra hozták az egyházban történteket. A New West magazinban megjelent cikkben nemi és fizikai bántalmazásokról, zsarolásokról, sikkasztásról és pénzmosásáról lehetett olvasni. Grace Stoen is megszökött és mindent, amit csak tudott a nyilvánosság elé tárt. Fia John-John azonban még mindig a gyülekezetnél volt, ahogy férje is, aki még mindig Jones jogi tanácsadója volt. Grace vissza akarta szerezni fiát, Tim pedig azt javasolta Jim Jones-nak, hogy vigye külföldre a fiút, mert különben jog szerint vissza kell adni az anyjának. A Prédikátor tudta, hogy indulnia kell, elkezdte külföldre menteni a pénzét és tudta merre induljon hűséges nyájával, hol teremtheti meg a tökéletes utópiát, egy igazi Paradicsomot.

Jones 1974-ben 1.000.000 dollárt fizetett Guyana kormányának 27.000 holdnyi őserdőért. A kormány számára a vallási vezető tökéletes befektetőnek bizonyult, hiszen ismertsége és befolyása kívánatos volt az ország területi vitáinak megoldásában is. ’76-ig csak egy kísérleti mezőgazdasági telep üzemelt a területen, 1977-ben azonban nagy mennyiségű építőanyag érkezett és megkezdődtek a munkálatok. 380 hívő indult el, hogy osztozzanak vezetőjük álmában, Jones fia John-John is köztük volt. A következő évben pedig további 700 hívő követte őket, köztük volt több mint száz gyermek is, akiket a gyámügyi hivatal adott át az egyháznak. Mikor a hívek megérkeztek – az ekkor már Jonestown-nak nevezett telepre – vasszigor fogadta őket. Az alkalmi nemi kapcsolatokat betiltották. Ennek betartatására a Kapcsolatügyi Bizottság figyelt. A komoly kapcsolat létesítéséért folyamodó párokat is elutasították és három hónap cölibátusra ítélték. Ezek a tilalmak természetesen a Prédikátorra nem vonatkozta, a vezető két szeretőjével élt együtt, a szomszéd házban pedig az aktuális felesége lakott. Szexuális étvágya kielégíthetetlen volt, gyakran rontott meg egészen fiatal lányokat is. Egy alkalommal egy tinédzser lány visszautasította a közeledését Jones megmérgeztette, kórházba került, de minden éjjel átszállították Jones házába, hogy „segítsen” a lányon. A gyülekezet vezető tagjai kiváltságokat is élveztek, mikor Jonestown egyik orvosa kijelentette, hogy a hétköznapi szex rákot okoz és csak a forradalmi aktus biztonságos Jones hálából folyamatosan biztosította neki a fiatalabbnál fiatalabb lányok kedves társaságát…

A tábori élet azonban távolról sem hasonlított ahhoz a mennyei léthez, amit a hívőknek ígértek. A szabályok megszegését és megkérdőjelezésüket is súlyosan büntették. Mindennapossá váltak a testi fenyítések. A férfiakat gyakran megbotozták vagy harcra kényszerítették, a gyermekeket is kegyetlenül fenyítették meg. Volt rá példa, hogy a hajnali órákban a tábor hangszóróiból az „engedetlen” gyermekek sikolyait hallhatta a gyülekezet, mert éppen akkor botozták őket, kútba engedték őket és csak hosszú idő után húzták fel vagy fémládákban elföldelték őket akár huszonnégy órára is.

Jonestown csak egy embernek jelentette a Mennyországot. Míg hívei naphosszat robotoltak a földeken, Jones otthonában gyógyszerek és kábítószerek mámorában töltötte mindennapjait, háreme társaságában. A külvilág híreit tanulmányozta – ezeket viszont csak saját szűrőjén keresztül osztotta meg követőivel. Paranoiája egyre nagyobb méreteket öltött. Azt állította, hogy a CIA zsoldosserege támadást tervez a település ellen. Fegyveres őrséget állított a telep köré – nekik azonban nem Jonestown védelme volt az elsődleges feladatuk, hanem az esetleges szökések megakadályozása. Ezen intézkedések ellenére is kiszivárogtak aggasztó információk, Jones utópiájáról. Megaláztatás, rabszolgamunka, testi és lelki fenyítés, szexuális bántalmazás, a szekta elhagyásának ellehetetlenítése. Az Egyesült Államokban a hozzátartozók még egy szervezetet is létrehoztak, az Aggódó Rokonok Bizottságát, azzal a céllal, hogy segítsenek a Jones karmaiba került szeretteiken. Az Associated Press egyik újságírója, Sam Houston, nyilvánosan megvádolta a Népek Templomát, hogy megölették a fiát miután elhagyta a gyülekezetet. Houston egyik ismerősét, Leo Ryan, kongresszusi képviselőt pedig sikerült rábeszélnie, hogy indítson vizsgálatot az egyház ellen.

1978 októberében Ryan megkapta az engedélyt, hogy Guyana-ba utazzon. Vele tartott az Aggódó Rokonok Bizottságának négy tagja, néhány újságíró és fotós a san fransisco-i napilapoktól és a Washington Post-tól valamint az NBC híradósai is egy komplett filmes stábbal. Jones tudta, hogy a küldöttséget be kell engednie Jonestown-ba, ellenkező esetben hivatalos úton vághatják el az Államokbeli anyagi forrásaitól. Megpróbált feltételeket szabni, de ezeket a képviselő figyelmen kívül hagyta. November 17-én a kora esti órákban érkeztek meg a „Földi Paradicsomba”. Ezzel egy olyan láncreakciót indítva el, aminek következményeit máig nem dolgozta fel a világ…

A vendégeket szívéjesen fogadták, vacsorát szolgáltak fel és a képviselő is megbizonyosodhatott róla, hogy Jonestown nemcsak a híveknek, de a kívülállóknak is kellemes körülményeket és életet tud biztosítani. Jim Jones korán elvonult, hívei pedig – parancsának megfelelően – a boldogság és elégedettség álarcát voltak kénytelenek viselni. A jonestowni zenekar órákon át szórakoztatta a közönséget. Étel, ital, zene, tánc, boldogság, szeretet, béke. Minden tökéletesnek tűnt, már – már túl tökéletesnek. A tábor elcsendesedésekor azonban egy nő, Monica Bagby, egy cédulán kért segítséget az NBC újságírójától, Don Harris-től, hogy segítsenek neki és barátjának elhagyni a telepet.

Másnap reggelre azonban az esti idillnek nyoma veszett. Kilenc hívő próbált meg megszökni, egyes újságírók magányosan próbálták felfedezni a tábort, Don Harris pedig meginterjúvolta Jim Jones-t, aki minden vádaskodást elutasított. Tagadta a szexuális korlátozásokat, a fenyítéseket, a szabadság korlátozását. Az interjú alatt azonban jelentették neki, hogy egy család megkérte Ryan-t, hogy távozhassanak vele a táborból, ezt később további hasonló kérések követték. Közel negyven követő próbálta meg ily módon elhagyni a tábort. Jones dühöngött és árulónak nevezte a távozókat, de bizalmasainak sikerült őt lenyugtatnia.

A küldöttség és a távozni szándékozók elindultak és rendben felszálltak a repülőgépre Port Kaituma-ban. Köztük volt Larry Layton is, Jones végrehajtóembere, aki az utolsó pillanatban csatlakozott a küldöttséghez és a motozás ellenére mégis sikerült felcsempésznie egy pisztolyt a fedélzetre. Mielőtt a gép felszállhatott volna egy jonestown-i traktor zárta el a kifutópályát, platóján húsz fegyveressel. Ekkor Layton is előrántotta a fegyvert és tüzelni kezdett. Kitört a pánik. A fegyveresek is tüzet nyitottak a gépre. Több hívőt eltaláltak, a kifutópályán az NBC stábja és Ryan képviselő golyózáporba kerültek. Jones halálbrigádja pedig gondoskodott róla, hogy ne maradjanak életben, miután földre kerültek mindannyiukat fejbe lőtték.

Eközben Jonestownban Jim Jones összehívta követőit és a trónján ülve közölte velük, hogy meg kell halniuk, Ryan gépe a dzsungelbe zuhant miután Layton lelőtte a pilótát – ez volt a terve, ennek köszönhetően a hadsereg fog a Népek Temploma ellen vonulni, ők pedig nem harcosok és nem is harcolhatnak csak is a szeretet erejével. Csak egyetlen, végső megoldás maradt a számukra, az öngyilkosság. Jones orvosai megtöltöttek két 230 literes tartályt, az általuk használt két legfőbb hatóanyaggal – valium és cián - dúsítottak a folyadékból.

Az agymosások során azt kódolták a hívekbe, hogy fájdalommentes haláluk lesz, ezért felsorakoztak és szolgaian hajtották fel a végzetes keveréket. A gyermekeknek anyjuk adta a ciánt, a csecsemőknél fecskendővel juttatták be a mérget. A szer azonban nem hatott azonnal még el tudták hagyni a sátrat, hogy a szabad ég alatt haljanak meg. A nyugtató hatására békésen feküdtek a földre, hogy a cián hatására percekkel később kínok között álljon be a fulladásos halál. Rengetegen haltak meg. Nők és férfiak, anyák és apák, munkások és az őrség tagjai. Mind önként vállalta a halált, hogy egy jobb helyen találkozhassanak ismét Jim Jones-val. Az utolsó prédikációjához pedig nehéz lenne bármit is hozzáfűzni:

Miután mindenki meghalt, Jones megszemlélte művét, majd agyonlőtte magát. Így ért véget az önjelölt Messiás mennyországa. 913 ember halt meg, közülük közel 300 gyerek volt még – köztük volt saját fia, John-John is. A kiérkező katonaság kezdetben hatszázra becsülte a testek számát, de tévedtek, egyre több test került elő. Mindenhol testek feküdtek volt, hogy az anyák alatt találták meg a kisdedek maradványait. Apokaliptikus látvány volt, azé az apokalipszisé, amit Jim Jones teremtett saját magának.

Néhány embernek sikerült megszöknie és túlélnie a borzalmakat. A Népek Temploma 1978-ban közel 1200 főt számlált, mégis „csak” 913 tetemet találtak. Vannak elképzelések, mely szerint Jones utolsó parancsának engedelmeskedve gyilkosok indultak el a világba, hogy végezzenek az „árulókkal” és az egyház ellenségeivel. Ez azóta sem bizonyított, de később több az egyházhoz köthető ember is gyilkosság áldozata lett – mint például a Mertle házaspár és tinédzser lányuk is… A jonestown-i tömeges öngyilkosságról készült aktákat zárolták és – információim szerint – a mai napig is titkosítottak.

A Köztünk Élnek rovatban sok szörnyeteget ismerhettünk meg eddig. Olyanokat, akik saját céljaik és vágyaik beteljesülése érdekében mindent és mindenkit hajlandóak voltak feláldozni. Jim Jones semmiben nem különbözik tőlük. A ’70-es években a Los Angeles Herald Examiner által az „Év humanitáriusának” nevezett, az Amerikai Vallásügyi Alapítvány révén a 100 legkiválóbb egyházi ember közé beválasztott férfi is szörnyeteg volt. A kezdeti magasztos eszmék, a csodálatos célok végül mind kártyavárként hullanak össze majd vállnak semmivé a pokol tüzes padlóján, több tucat, több száz vagy akár több millió ember halálsikolyától kísérve. A Jones-hoz hasonló vezetőknek pedig semmi sem drága ahhoz, hogy elérjék vágyálmukat – legyen az akár egy nemzet felemelkedése, a tökéletes társadalom felépítése vagy akár a gyülekezet megvédése.

Ezek az emberek megtestesítik azt a sötétséget, amibe gyakran szívesen révedünk bele, és valószínűleg ennek is köszönhető, hogy megteremtjük őket. Olykor félelemből, olykor meggyőződésből, olykor pedig csupán azért, mert szimpatizálunk tanaikkal, eszméikkel. Szükségünk van vezetőkre, erős, karizmatikus alakokra, akik levehetik döntéseink terhét a vállunkról, mert így egyszerűbbé válhat az életünk. Ha pedig egy ilyen vezető még a fény útját is hirdeti, a sötétség hordáival szemben még kedvezőbb megítélésre számíthat, de soha nem felejthetjük el, hogy a fény a sötétség hiánya, a sötétség pedig a fényé ez a két pólus pedig lehetséges, hogy ugyanaz és csak tőlünk, emberektől függ, hogy végtelen energiáit hogyan használjuk fel. A legszomorúbb az, hogy legtöbbször ez túl nagy feladatnak bizonyul számunkra és elbukunk… Bukásunk árát pedig mindig meg kell fizetnünk…

„Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy -

S egy talpalatnyi föld elég nekem.

Hol a tagadás lábát megveti,

Világodat meg fogja dönteni.” – Lucifer /Madách Imre: Az ember tragédiája/